2016. június 17., péntek

Ferenc pápa megköszönte a Világiak Pápai Tanácsának ötvenéves munkáját



Ferenc pápa megköszönte a Világiak Pápai Tanácsának ötvenéves munkáját


A pápa június 17-én délben az Apostoli Palota Kelemen termében találkozott a Világiak Pápai Tanácsa összejövetelének 85 tagjával. A tanács szeptember 1-jétől betagozódik a „Világiak, a Család és az Élet” új dikasztériumába.


„Nem a búcsúvétel szertartása akar ez a találkozó lenni – kezdte szabadon a beszédét a pápa – hanem a hálaadás mindazért, amit tettetek.” Arra emlékeztette a tanács tagjait, hogy „a szervezet a mostani reformmal új arculatot ölt, lezárul egy fontos szakasz, mely elkísérte a katolikus világiak életet, növekedését és átalakulását a II. Vatikáni Zsinattól kezdve egészen napjainkig”.

Ferenc pápa beszédében megvonta a pápai tanács ötvenéves történetének mérlegét, ugyanakkor megújult reménységgel előre tekintett. A Világiak Pápai Tanácsa a II. Vatikáni Zsinat kifejezett akaratából született meg, hiszen a világiak apostolkodásáról szóló dekrétum kijelenti: „Ezenfelül a Szentszéknél alapítani kell egy külön titkárságot a világi hívek apostolkodásának szolgálatára és ösztönzésére” (Apostolicam Actuositatem 26). Boldog VI. Pál hívta életre az intézményt, melyet a zsinat legjobb gyümölcsei egyikének nevezett. Nem ellenőrző szervezetként jött létre – hangsúlyozta Ferenc pápa –, hanem mint koordináló, tanulmányi és konzultációs központ, mely arra irányult, hogy a világiakat az egyház életében és küldetésében való tevékeny részvételre ösztönözze.
Ferenc pápa a tanács nevében hálát adott az Úrnak az eltelt ötven év gyümölcseiért és a számos kihívásért. Megemlítette például az új egyházi mozgalmak és közösségek létrejöttét, melyek nagy missziós lendülettel működtek. Emellett új szolgálatok születtek világiak számára, nem kevés közöttük kifejezett apostoli jelleggel. Dicséretes jelenségként említette továbá a nők növekvő szerepét az egyházban, továbbá az Ifjúsági Világtalálkozó megteremtését, amely Szent II. János Pál gondviselésszerű kezdeményezésének bizonyult.

Ferenc pápa június 4-én hagyta jóvá a „Világiak, a Család és az Élet” új dikasztériumának statútumát. Az új dikasztériumba szeptember 1-jétől beleolvad a Világiak Pápai Tanácsa és a Család Pápai Tanácsa.
Június 4-én Ferenc pápa a bíborosi tanács javaslatára ad experimentum jóváhagyta a „Világiak, a Család és az Élet” új dikasztériumának statútumát. Az új dikasztériumba szeptember 1-jétől beleolvad a Laikusok Pápai Tanácsa és a Család Pápai Tanácsa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése