Hívom a családokat 2016 májusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
A
családban a négy fiú között gyakoriak voltak a veszekedések, sőt nem volt
ritkaság a verekedés sem. A szülők igyekeztek fiaikat féken tartani, de szigorú
szabályokat nem akartak bevezetni. Úgy gondolták: fontos, hogy ők maguk
találják meg konfliktusaik megoldását, hogy ne a szülői „hatalom” hatására,
hanem önként, belső indíttatásra juttassák érvényre a testvéri szeretetet.
Édesanyjuknak feltűnt azonban, hogy a legkisebb fiú, lévén a leggyengébb is, a
verekedésekben más harcmodort alkalmaz, mint a többi. Ő kevesebbet üt, nem
leteperni igyekszik „ellenfelét”, inkább csíp, karmol, sőt, ha módja van rá,
harap. A legérdekesebbnek azonban azt találta, hogy míg a két nagyfiú hamar
ellátja a kis „vadmacska” baját, addig a harmadik fiú a csípések-harapások
ellen nem védekezik, hanem fájdalmában elsírja magát, és ekkor a támadó
legtöbbször visszavonul. A két nagy ilyenkor rászól öccsükre: „Mit bőgsz, vágj
inkább oda neki, hiszen te vagy az erősebb!” „De hiszen tudjátok – válaszolt a
kisebb –, hogy mennyire szeretem!” Érdekes, hogy noha a verekedést kiváltó
konfliktus ilyenkor nem oldódik meg, de gyorsan elévül.
A
gyerekek veszekedése összetartozásukból fakad. A felnőtt társadalomban az
emberek sokféleképpen tudnak egymással szembekerülni, leggyakrabban a
versengés, a rivalizálás miatt alakulnak ki egyet nem értések, veszekedések. „A
családi élet- és szeretetközösséget a fájdalom, a bűn és az erőszak feszíti
szét. … A Biblia lapjain sok vérrel szennyezett szenvedéssel találkozunk,
kezdve Káin erőszakos testvérgyilkosságával.” (AL 18–19) Globalizálódó világunk
két nagy kihívása az atomizálódás és az eltömegesedés, az arctalan tömeggé
válás. Az individualizmus előtérbe helyezi az egyéni érdekeket, a másik ember
érdekeinek figyelembe nem vétele addig lazítja a társadalom kohézióját, míg az
atomjaira hullik szét. Ugyanakkor azok az emberek, akiknek életét nem szilárd
és megalapozott értékrend, hanem csak a – legtöbbször pillanatnyi – érdekek
mentén való küszködés vezérli, a társadalom alaktalan tömegévé válnak, a
tömegben nem tudják személyiségüket kibontakoztatni, személyi méltóságukat
érvényre juttatni. A szétforgácsolódás és az eltömegesedés egymás mellett
létezik, és egymást kölcsönösen erősítik, ugyanakkor mindegyik támogatja a
fogyasztói gazdaságot.
Az
emberi civilizáció alapja a közösség és a termékenység. A Biblia megfogalmazása
szerint a Teremtő egymásnak ajándékozta a férfit és a nőt, így közösséggé és
termékennyé váltak, majd behelyezte őket a világ kertjébe, hogy annak
termékenységét gondozzák és megőrizzék. Így jött létre a család, amelyre az
emberi társadalom épül. A szétforgácsolódás és eltömegesedés kihívásaira a
bibliai eszmény szerinti család a válasz, mert a család képes a személyest és a
közösségit összhangba hozni, ez az összhang pedig képessé teszi arra, hogy a
javakkal és természeti erőforrásokkal hosszútávon fenntarthatóan és igazságosan
gazdálkodjék. (vö. Ferenc pápa audienciája, 2015. szept. 30.)
Idézzetek fel eseteket saját életetekből, amikor valamiről azért
mondtatok le, hogy egy általatok fontosnak tartott értéket tudjatok szolgálni!
Mondjatok példákat olyan intézkedésekre, amelyek rombolják a társadalmi
kohéziót! Mit tehet ilyenkor egy-egy család, vagy egy nagyobb közösség?
2015
májusában, amikor Ferenc pápa gyerekekkel és fiatalokkal találkozott, egy
kislány megkérdezte tőle, hogy veszekedett-e a családjában. A pápa azt
válaszolta, hogy mindnyájan veszekedtünk, ez hozzátartozik az élethez. Csak az
a fontos, hogy a veszekedés békekötéssel záruljon. A gyerekek egész életére
döntő befolyással van az, ahogyan a családon belüli veszekedések lezárulnak. A
gyermekek érzelmi és erkölcsi fejlődését az határozza meg, hogy mennyire bízhatnak
szüleikben. A szülői intelmeket és példát csak akkor fogják fenntartás nélkül
követni, ha érzik és tudják, hogy szüleik szeretik őket, hogy mindenben a
javukat akarják és kialakul bennük a szülők iránti szeretetteljes
tekintélytisztelet. A gyermeknek éreznie kell, hogy szülei akkor is szeretik,
amikor büntetik, hogy gyermekeik javát szolgálják, amikor dorgálják őket, és
hogy szüleik nem örülnek annak, ha büntetniük, dorgálniuk kell, sőt ez
fájdalmat okoz nekik. Az irgalmasság pedig nem a gyöngeség, hanem a szeretet
jele. A liturgia egyik legrégebbi könyörgésében is így imádkozunk: „Istenünk,
te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas
vagy hozzánk.” (MV 6.)
Beszéljétek el, milyen veszekedésekre emlékeztek gyerekkorotokból? Mi
volt a veszekedést kiváltó ok, és hogyan sikerült kibékülni? Hogyan hatott
rátok mások veszekedése?
Jónak
lenni jó, jót tenni öröm. A gyermeknevelés nem idomítás, a nevelőnek – legyen
az szülő, tanár, vagy felügyelő – tisztelnie kell a gyermek személyi
méltóságát, azaz arra kell törekednie, hogy a gyermek maga tudjon a jó és igaz
mellett dönteni, és jócselekedeteit ne kényszernek érezze, hanem örömforrásnak.
Hatásos eszköz erre a szülői példa, a döntések segítése akkor, amikor a gyermek
még nem érett az önálló döntésekre, és egy sor olyan jó szokás kialakítása,
amelyekre a magasabb értékek szolgálata fokozatosan ráépülhet. (vö. AL 263–267)
Mindenfajta
emberi közösségben, így a családban is jelentkezhetnek konfliktusok, ezek
megfelelő kezelése a család élete szempontjából meghatározó jelentőségű. A
társadalmunkban jelen lévő problémák hatnak a családra és könnyen okozhatnak
válsághelyzetet. Ilyenek a demográfiai krízis, a nevelési gondok, a meg nem
született élet elfogadása és az a teher, amit az öregek gondozása ró a
családra, a szegények és gazdagok közötti különbség, a bizonytalan jövő; ezek
mind-mind konfliktusokhoz vezethetnek, amelyek gyakran erőszakba torkollnak.
(vö. AL 43) A leginkább érintettek azok a családok, amelyeken belül hiányos a
kommunikáció, amelyeknek tagjai nem egymás támaszai, ahol nincsenek minden
családtag részvételével megrendezett családi események, ahol mindennaposak a
szülők veszekedései, és ahol ellenséges viszony van a szülők és gyermekek
között.(vö. AL 51)
Korunkban
egyesek a családi erőszak és a család feladatainak nem megfelelő végrehajtása
miatt azt állítják, hogy a hagyományos család elavult, nem szolgálja a jövőt.
Ezért az egy férfi és egy nő házasságára épülő családmodellt nem tartják
követendőnek, és több másfajta pár- és társas kapcsolatot támogatnak. Ezzel
hátráltatják a személyek kiteljesedését, rombolják a közösségi értékeket,
akadályozzák a társadalom erkölcsi fejlődését. A tartós elkötelezettség
értékének el nem ismerése oda vezet, hogy hosszú távon nem biztosítható a
termékenység sem. A házassághoz hasonló pár- és társas kapcsolatok ugyan
valamiféle társadalmi stabilitást jelentenek a szingli életformához képest,
tehát ellene hatnak a társadalom atomizálódásának, de nem szolgálják a jövőt,
mert nem képesek a rájuk bízott gyermekek érzelmi és erkölcsi fejlődését helyes
irányba terelni. (vö. AL 52)
Hogyan tudjátok gyerekeiteket segíteni abban, hogy maguk döntsenek a jó
és igaz mellett? Milyen jó szokásokat tudtok gyerekeitekben meggyökeresíteni?
Hogyan tudtok másoknak segíteni konfliktusaik kezelésében?
Este,
amikor a négy fiú már békésen aludt, az édesapa megjegyezte: „Nem értem ezt a
gyereket. A két bátyja példája arra indíthatná, hogy jól elverje a kicsit, hogy
elmenjen a kedve a csípéstől-harapástól. Ő pedig azért, mert »annyira szereti«
inkább tűri, noha fáj neki a csípés, sírva is fakad.” „Azt gondolom –
válaszolta az édesanya –, hogy neki a csípésnél jobban fáj az, hogy a
szeretett, és mindannyiunk által dédelgetett kicsi ilyen gorombán viselkedik
vele. Talán mi is hibáztunk, amikor nem tiltottuk meg a verekedéseket, abban
bízva, hogy majd maguk rájönnek, hogy erőszakkal nem lehet a konfliktusokat
megoldani. Az erőszakoskodást, pláne a verekedést semmi esetre sem tanulhatták
tőlünk. Ez a gyerek azonban most leckét adott a többieknek is, meg nekünk is: a
szeretet minden konfliktus megoldója, a szeretet mindig győz, a szeretet a
legerősebb »fegyver«.”
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése