Évközi harmincegyedik hét keddje

Évközi harmincegyedik hét keddje

Ismét egy farizeus látja vendégül otthonában Jézust, aki Isten mindenkinek szóló meghívásáról és az emberek elutasításáról mond példabeszédet. A példázat szerint a meghívottak meglehetősen udvariatlan módon viselkednek, amikor szinte nevetséges indokokkal visszautasítják a meghívást. Mivel az első körben meghívottak csalódást okoztak távolmaradásukkal, a vendéglátó ezt követően hívja meg házába „a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat,” akik már elfogadják a hívást. A harmadik körben újabb vendégek érkeznek, a társadalomból leginkább kitaszítottak, az „utak mentéről,” hogy az ünnepségnek helyet adó ház megteljen vendégekkel.
A példabeszéd azt tanítja, hogy Isten meghív minket országába, hogy éljünk vele. Nem csak a túlvilági mennyországra kell itt gondolnunk, hanem arra a titokzatos országra, amely itt a földön valósul meg. A történetben fontos szerepet kap a „szolga,” aki Isten meghívását közvetíti az embereknek, s aki maga Jézus, a mennyei Atya küldötte és szolgája. Ebben az értelemben Jézus saját küldetéséről ad tanítást, ugyanakkor rávilágít arra, hogy milyen nagy hibát követnek el azok, akik visszautasítják Isten meghívását.
Nagy könnyelműség és hiba volna részemről, ha valamilyen komolytalan ürüggyel, evilági teendőkre hivatkozva visszautasítanám Isten hívását.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Add, Uram, hogy keresztedet megértsem. Add, hogy elfogadjam. Add, hogy szíved jobb megértéséért hordozzam. Mennyei Atyám! Fiad szíve nyilvánította ki a te emberszeretetedet. Nem tudnám, hogy ki vagy, ha nem nyilvánítottad volna ki magadat Fiad emberi szívében. Ha lelki szemem végtelenségedre tekint, akkor határtalanságod megzavarja látásom. Világosság helyett sötétség vesz körül. De ha Krisztus szívére tekintek, akkor igazán tudom, hogy szeretsz.
G. Miller