Ferenc pápa: Azért táplálkozunk Jézus testével, hogy Jézushoz hasonlóvá váljunk!
Augusztus 16-án délben az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy a szentáldozásban eggyé válunk Jézussal, átalakul az életünk, átvesszük Jézus gondolkodásmódját és életstílusát.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Ezeken
a vasárnapokon a liturgia János evangéliumából Jézus beszédét idézi fel az élet
kenyeréről, amely ő maga, és egyben az Eucharisztia szentsége is. A mai szakasz
(Jn 6,51–58) ennek a beszédnek az utolsó része, és olyan embereket szólít meg a
tömegből, akik megbotránkoznak azon, hogy Jézus azt mondta: „Aki eszi az én
testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az
utolsó napon (Jn 6,54).
A
hallgatóság csodálkozása érthető, Jézus ugyanis a prófétákra jellemző stílust
használ, hogy kérdéseket ébresszen az emberekben – és bennünk is –, végül pedig
hogy döntést provokáljon ki. Mindenekelőtt kérdéseket: Mit jelent „Jézus testét
enni és vérét inni”? Vajon ez csak egy kép, üres frázis, szimbólum, vagy valami
valóságosat jelöl? Hogy válaszolni tudjunk, meg kell sejtenünk, mi történik
Jézus szívében, amikor megtöri a kenyeret, hogy jóllakassa az éhező tömeget.
Mivel tudja, hogy meg kell halnia értünk a kereszten, Jézus azonosítja magát
azzal a megtört és szétosztott kenyérrel, és az a kenyér számára a rá váró
áldozat „jelévé” válik. Ez a folyamat az utolsó vacsorán éri el csúcspontját,
amikor a kenyér és a bor valóságosan az ő testévé és vérévé válik. Ez az
Eucharisztia, amelyet Jézus nagyon pontos céllal hagy ránk: hogy eggyé váljunk
ővele. Azt mondja ugyanis: „Aki eszi az én testemet és issza a véremet, bennem
marad, én pedig benne” (56. vers). A szentáldozás hasonlóvá válás: azáltal,
hogy őt esszük, olyanná leszünk, mint ő. Ehhez azonban szükség van a mi
igenünkre, a mi hitbeli elfogadásunkra.
A szentmisével
kapcsolatban időnként hallható ez az ellenvetés: „Mire való a mise? Csak akkor
megyek templomba, amikor kedvem van hozzá, és sokkal jobban tudok imádkozni
egyedül.” Csakhogy az Eucharisztia nem magánimádság, nem is egy szép lelki
tapasztalat, nem is egyszerű megemlékezés arról, amit Jézus az utolsó vacsorán
tett. Mi azt mondjuk, hogy jól értsük, miről van szó: a szentmise „emlékezet”
(memoriale), vagyis az a gesztus, amely aktualizálja és jelenvalóvá teszi Jézus
halálának és feltámadásának eseményét: a kenyér valóságosan az ő odaadott
teste, és a bor valóságosan az ő kiontott vére.
Az
Eucharisztia maga Jézus, aki teljesen odaadja nekünk magát. Ha az
Oltáriszentséget hittel magunkhoz véve táplálkozunk vele és benne lakozunk,
akkor ez átalakítja életünket, átalakítja Istennek és testvéreinknek adott
ajándékká. Táplálkozni az „élet kenyeréből” azt jelenti, hogy összhangba
kerülünk Krisztus szívével, magunkévá tesszük döntéseit, gondolatait,
magatartásmintáit. Azt jelenti, hogy belépünk az odaadó szeretet dinamizmusába,
a béke, a megbocsátás, a kiengesztelődés és a szolidáris osztozás embereivé
válunk. Ugyanúgy élünk, ahogyan maga Jézus élt.
Jézus
ezekkel a szavakkal fejezi be beszédét: „Aki eszi ezt a kenyeret, örökké élni
fog” (Jn 6,58). Igen, ha valóságos közösségben élünk Jézussal ezen a földön,
ezzel már átléptünk a halálból az életbe. A menny éppen ezzel a Jézussal való
közösséggel kezdődik el.
A
mennyben pedig már vár minket Mária, a mi anyánk – tegnap ünnepeltük ezt a
misztériumot. Nyerje el Mária számunkra a kegyelmet, hogy mindig hittel
Jézussal, az élet kenyerével táplálkozzunk.
Ferenc
pápa szavai az úrangyala (Angelus) után:
Kedves
testvéreim!
Szeretettel
köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok: köszöntöm a családokat, a
plébániai csoportokat, a társulatokat, a fiatalokat.
Köszöntöm
az „Organización de arte y cultura mexicana” [Mexikói Művészeti és Kulturális
Szervezet] folklór csoportját, a veronai fiatalokat, akik hitük megerősítéséért
jöttek Rómába, valamint a beverarei híveket.
Különösen
is köszöntöm a Szalézi Ifjúsági Mozgalom sok fiatalját, akik Torinóban, Boscó
Szent Jánoshoz köthető helyeken gyűltek egybe, hogy megünnepeljék születésének
kétszázadik évfordulóját. Bátorítom őket, hogy éljék meg a mindennapokban az
evangélium örömét és ébresszenek reményt a világban.
Szép
vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni
értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése