2015. augusztus 20., csütörtök

A migránsok kérdőre vonnak minket, az irgalmasság Evangéliumával válaszoljunk



A migránsok kérdőre vonnak minket, az irgalmasság Evangéliumával válaszoljunk


Afgán menekültek Lesbos szigetén - AFP

„A migránsok és menekültek kérdőre vonnak bennünket. A válasz az irgalmasság Evangéliuma” – ez a témája Ferenc pápa üzenetének a Migránsok és menekültek 102. világnapjára, 2016. január 17-re. Az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsának közleménye hangsúlyozza, hogy a téma beilleszkedik az Irgalmasság éve kontextusába, amely december 8-án kezdődik és 2016. november 20-án ér véget.
„A migránsok és menekültek kérdőre vonnak bennünket.”
A dikasztérium két aspektust emel ki. Az egyik a téma első része: „A migránsok és menekültek kérdőre vonnak bennünket.” Ezzel azoknak a drámai helyzetére utal a pápa, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják saját földjüket. Nem szabad elfelejteni a jelenlegi tengeri tragédiákat, amelyek áldozatai a migránsok. Annak veszélye láttán, hogy erről a jelenségről megfeledkeznek, a Szentatya bemutatja a bevándorlók és menekültek drámáját, amely kérdőre von bennünket. A Misericordiae vultus k. pápai bulla megállapítja: „Ne essünk a közönyösség állapotába, amely megaláz és a megszokások tespedtségébe, amely érzéstelenné teszi a lelket és megakadályozza az újdonság felfedezését, illetve ne uralkodjon el rajtunk a pusztító cinizmus. Nyissuk ki szemünket és vegyük észre a világ nyomorát, a méltóságuktól megfosztott testvéreink sebeit és halljuk meg segítségkérésüket […] Kiáltásuk váljon a mi kiáltásunkká és együtt leküzdhetjük a közöny falait, amely gyakran eluralkodik az álszentség és az önzés elkendőzésére.” (15)
A válasz az irgalmasság Evangéliuma
A téma második része: „A válasz az irgalmasság Evangéliuma”. Ezzel a pápa egyértelműen össze akarja kötni az elvándorlás jelenségét a világ és különösen is az egyház válaszával. A Szentatya arra hívja a keresztény népet, hogy a jubileumi év során gondolkodjon el az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről, amelyek közé tartozik az is, hogy az utasoknak szállást adunk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Krisztus jelen van a legkisebbek között és, hogy életünk végén az alapján ítélnek majd meg bennünket, hogy szeretettel válaszoltunk-e (vö. Mt 25,31-45). Jézus tanítványaként az egyház hivatása, hogy hirdesse a megszabadulást azoknak, akik a modern társadalom új rabszolgaságának foglyai (Misericordiae vultus, 16). Ugyanakkor el kell mélyíteni az igazságosság és az irgalmasság közötti kapcsolatot, amely ugyanannak a valóságnak a két dimenziója (vö. Misericordiae vultus, 20).
Az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsa javaslatai
A Szentatya akaratával összhangban, aki szeretné, ha a helyi egyházak közvetlenül bevonva élnék meg ezt a szentévet (Misericordiae vultus, 3), az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsa a következő javaslatokat teszi közzé:
a jubileumi napot kiemelten is ünnepeljék meg egyházmegyei és országos szinten a bevándorlókhoz és menekültekhez legközelebb állva, az ő részvételükkel, a keresztény közösségeket is bevonva;
a jubileum központi eseménye 2016. január 17-re kerüljön, a Migránsok és menekültek világnapjával egy napra;
az egyházmegyék és keresztény közösségek, amelyek még nem tették meg, indítsanak kezdeményezéseket felhasználva az alkalmat, amelyet az Irgalmasság szentéve kínál;
ne feledkezzünk meg arról, hogy a keresztény közösség érzékenységét felkeltsük az elvándorlás jelensége iránt;
a migránsok és helyzetük felé irányuló figyelem ne korlátozódjon egyetlen napra;
fontos, hogy a szolidaritás konkrét jeleit mutassuk, amelyeknek jelképes értékük van és fejezzék ki a migránsok és menekültek iránti közelséget és figyelmet.
A Migránsok és menekültek világnapja alkalmából közzé teszik majd a hagyományoknak megfelelően a pápa üzenetét.
1915. február 21-én ünnepelték először ezt az emléknapot
Ennek az emléknapnak az eredete a „Fájdalom és aggodalom” k. körlevélre vezethető vissza, amelyet a Püspöki Kongregáció küldött 1914. december 6-án az olasz főpásztoroknak. Ebben annak a kérésének adott hangot – első alkalommal –, hogy állítsanak fel a migráció jelensége iránti érzékenység felkeltésére egy évente megünneplésre kerülő napot. Rendezzenek továbbá gyűjtést az olasz kivándorlók pasztorális ellátása céljára és az emigráció misszionáriusainak felkészítésére. Ennek következtében 1915. február 21-én első alkalommal került rá sor, hogy megünnepelték ezt az emléknapot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése