"A szent Háromnap üzenete" Ferenc pápa nagyszerdai katekézise
Ferenc
pápa az Oroszországból érkezett zarándokok közt -
Ferenc
pápa a Szent Péter téren tartotta meg a nagyszerdai általános kihallgatást és
katekézisét ezúttal a Nagyhét szent Háromnapjának, a Triduumnak szentelte.
„Holnap
Nagycsütörtök. Délután az Úr Vacsorájának a szentmiséjével veszi kezdetét
Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának Szent Háromnapja, aki az
egész liturgikus év és a mi keresztény életünk csúcspontja” – kezdte beszédét a
pápa.
Nagycsütörtök:
a lábmosás és az eucharisztia közös értelme a szolgálat
„A
Triduum az Utolsó Vacsora emlékezetével kezdődik. Jézus, szenvedésének
vigíliáján felajánlja az Atyjának testét és vérét, a kenyér és a bor színe
alatt, táplálékul adva azt az apostoloknak, elrendelvén, hogy folytassák
mindörökké ezt a felajánlást az ő emlékezetére. A szertartás evangéliuma,
a lábmosásra emlékezve, ugyanolyan értelmezést ad az Eucharisztiának, egy másik
összefüggés távlatában. Jézus, mint egy szolga, megmossa Simon Péter és a többi
tizenegy apostol lábát (v.ö. Jn 13,4-5). Ezzel a prófétai tettel Ő kifejezésre
juttatja életének és szenvedésének az értelmét, mint az Istennek és a
testvéreknek végzett szolgálatot: „Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy
szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
(Mk 10.45).
Ez
történt meg a keresztségünkben is – hangsúlyozta a pápa – amikor az Isten
kegyelme lemosta nekünk a bűnt és Krisztusba öltözködtünk (cfr Kol 3,10). Ez
történik, mindahányszor az Úrra emlékezünk az Eucharisztiában: közösségre
lépünk a Szolga-Krisztussal, hogy engedelmeskedjünk parancsolatának, vagyis
hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket (v.ö. Jn 13,34; 15,12). Ha
úgy járulunk a szentáldozáshoz, hogy nem vagyunk őszintén készek egymás lábát
megmosni, nem ismerjük fel Krisztus testét. Az ugyanis Jézus szolgálata, aki
teljesen önmagát adja.
Nagypéntek:
Jézus a legnagyobb gonoszságot alakítja át szenvedésével a legnagyobb
szeretetté
Holnapután,
Nagypéntek liturgiájában Krisztus halálának titkáról elmélkedünk és a keresztet
imádjuk – folytatta a Nagyhét értelmezését Ferenc pápa. Életének utolsó
pillanataiban, mielőtt az Atyának adná a lelkét, Jézus ezt mondja:
„Beteljesedett!” (Jn 19,30). Mit jelent ez a szó, amit Jézus mond, hogy
„beteljesedett”? Az üdvösség beteljesedett művét jelenti, hogy az Írások
egészen beteljesültek Krisztus, a föláldozott Bárány szeretetében.
Szenvedésével Jézus a legnagyobb gonoszságot átalakította a legnagyobb
szeretetté. A századok során férfiak és nők tanúskodnak az életükkel ennek a
tökéletes, teljes és szeplőtelen szeretetnek a visszfényéről. Örömmel emlékezem
napjaink hűséges tanújára, Andrea Santoro atyára, a római egyházmegye papjára,
törökországi misszionáriusra. Néhány nappal, mielőtt Trabzonban – a Fekete
tenger partján – meggyilkolták, írta: „Itt vagyok, hogy együtt legyek ezekkel
az emberekkel és engedjem, hogy felajánljam Jézusnak a testemet... Csak akkor
leszünk képesek az üdvösség befogadására, ha felajánljuk a saját testünket… A
világban levő rosszat hordozni kell, a fájdalomban részt kell vállalni, felvéve
azt a saját testünkbe, egészen a végsőkig, ahogy azt Jézus tette”. (A.
Polselli, Don Andrea Santoro, le eredità, Città Nuova, Roma 2008, 31. o.).
Korunk
egy emberének és sok másnak a példája segít nekünk abban, hogy az életünket,
mint szeretet-adományt ajánljuk a testvéreinknek, mintegy Krisztus
követéseként. Ma is van sok férfi és nő, igazi vértanúk, akik felajánlják az
életüket Jézussal, hitük megvallására, pusztán csak ezzel a szándékkal. Ez egy
szolgálat, a vérontásig menő keresztény tanúságtétel szolgálata, az a
szolgálat, melyet Jézus értünk tett: Megváltott bennünket a végsőkig. Ez a
jelentése annak a szónak: „Beteljesedett!”. Milyen szép is lesz, amikor életünk
végén, mi mindnyájan, hibáinkkal, bűneinkkel, de a jótetteinkkel is, és a
felebarát iránti szeretettel együtt elmondhatjuk az Atyának, mint Jézus:
„Beteljesedett!”; nem azzal a tökéletességgel, ahogy ő mondta, hanem így
szólva: „Uram, mindent megtettem, amit megtehettem. Beteljesedett! A keresztet
imádva és Jézusra nézve, gondoljunk a szeretetre, a szolgálatra, az életünkre,
a keresztény vértanúkra, és gondoljunk az életünk végére, ami jót tesz majd
nekünk. Senki nem tudja közülünk, mikor fog ez megtörténni, de kérhetjük a
kegyelmet, hogy elmondhassuk: Atyám, megtettem mindent, amit megtehettem.
Beteljesedett!”- tette hozzá katekéziséhez szabadon Ferenc pápa.
Nagyszombat:
A teremtményt beburkoló sötétségben egyedül csak ő tartja égve a hit lángját
Nagyszombat
az a nap, melyen az egyház Krisztus „pihenését” szemléli a sírban, a kereszten
aratott győzelmes küzdelme után. Nagyszombaton az egyház ismét Máriával azonosul,
egész hite összegyűlik benne, hiszen ő az első és tökéletes tanítvány, az első
és tökéletes hívő. A teremtményt beburkoló sötétségben egyedül csak ő tartja
égve a hit lángját, remélve minden reménytelenség ellenére (v.ö. Róm 4,18)
Jézus feltámadásában. És a nagy Húsvéti Virrasztásban benne újból
felhangzik az Alleluja, megünnepeljük a Feltámadt Krisztust, a világ és a
történelem közepét és célját; teljes reménységgel virrasztunk visszatértének a
várakozásában, amikor a Húsvét elnyeri a maga teljességét.
A
mi életünk nem ér véget egy nyitott sír előtt
Néha
úgy tűnik, hogy az éjszaka sötétje behatol a lélekbe; néha arra gondolunk, hogy
„immár nincs többé mit tenni”, és a szívnek nincs ereje tovább szeretni… De
éppen ebben a sötétben gyújtja meg Krisztus az Isten szeretetének a tüzét:
villám hasít a sötétségbe és meghirdeti az új kezdetet, valami ebben a
mélysötétben kezdődik. Nem tudjuk, hogy az az éjszaka több éjszakát jelent-e? A
legsötétebb éppen akkor van, amikor éppen csak pirkad. De éppen ebben a sötétségben
győz Krisztus, amikor föllobbantja a szeretet tüzét. A fájdalom köve
elhengeríttetik, és szabad tér nyílik a reménységre. Íme, ez Húsvét nagy titka!
Ezen a szent Éjszakán az egyház átadja a Feltámadott fényét, azért hogy többé
ne legyen bennünk annak a siránkozása, aki azt mondja „Immár többé nincs…!”,
hanem annak a reménysége, aki megnyílik a jelennek, melyet teljesen áthat már a
jövő: Krisztus legyőzte a halált és mi vele együtt vagyunk! A mi életünk
nem ér véget egy nyitott sír előtt – hangsúlyozta a pápa – hanem a mi életünk
túllép azon, a Krisztusban hordott reménységgel, aki éppen abból a sírból
támadt fel. Keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy hajnali őrállók
legyünk, akik észre tudják venni a Feltámadott jeleit, amiként azt tették az asszonyok
és a tanítványok, akik a hét első napjának a hajnalán a sírhoz futottak.
Kedves
Fivéreim és Nővéreim, a Szent Háromnap során ne szorítkozzunk csak az Úr
szenvedésére emlékezni, hanem lépjünk is be a titokba, tegyük magunkévá az ő
érzelmeit, a magatartását, amiként erre hív bennünket Pál apostol: „Ugyanaz az
érzés legyen bennetek, mint ami Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). Ekkor lesz
jó és áldott Húsvétunk!
Emlékezés
Szent II. János Pál pápa halálának tíz éves évfordulájára
Az általános kihallgatás végén Ferenc pápa a szokásnak megfelelően
köszöntötte a fiatalokat, a betegeket és a fiatal házasokat, ezúttal mégis
sajátos módon: „Különleges gondolattal fordulok hozzátok fiatalok, betegek és
fiatal házasok. Holnapra, csütörtökre esik Szent II. János Pál pápa halálának
tízedik évfordulója: az ő példája és tanúságtétele legyen mindig élő
közöttetek! Kedves fiatalok, tanuljatok meg szembenézni az élettel az ő
tüzességével és lelkesedésével! Kedves betegek, örömmel hordozzátok a szenvedés
keresztjét, amint azt ő nekünk tanította! És ti, kedves ifjú házasok, tegyétek
Istent mindig az életetek középpontjába, azért, hogy házasságotok története
mind több örömet és boldogságot őrizzen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése