Zsolozsma CXIV.

A Zsidókhoz írt levélből

 2, 5-18 J
Jézus, az üdvösség szerzője, mindenben hasonlóvá lett testvéreihez 

Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, Isten nem az angyalok uralma alá rendelte. Bizonyság erre az egyik helyen a következő: „Mi az ember, hogy megemlékezel róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá? Az angyalok alá csak kevéssel aláztad, dicsőséggel, nagysággal koronáztad. Lába alá vetettél mindeneket, s úrrá tetted kezed művei fölött.” Ha mindent uralma alá vetett, semmit sem hagyott, ami nem volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll. De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsőség és nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben megdicsőítse. Mert ugyanattól az egytől valók mind: a megszentelő és azok, akiket megszentelt. Ezért nem szégyelli testvérnek nevezni őket, amikor ezt mondja: „Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt.” Majd: „Bizalommal ráhagyatkozom.” Aztán: „Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket.” Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vérük, ő is részt kapott belőle, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. Hiszen nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit, így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.