2015. március 22., vasárnap

Zsolozsma CXIII.



Kezdődik a Zsidókhoz írt levél
Krisztus kiválóbb az angyaloknál, mert ő a mindenség örököse

Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján, s annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
     Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A Fiam vagy, ma szültelek”? Vagy: „Én Atyja leszek, ő meg a Fiam.” Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.”
     Az angyalokról így beszél: „Angyalaival úgy rendelkezik, mint a széllel, szolgáival, mint a tüzes villámokkal.” A Fiához ellenben e szavakkal fordul: „Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazság vesszője. Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett.” Továbbá: „Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. Akár a köntöst, úgy göngyölöd össze őket, s mint a ruha, úgy változnak meg. Ám te ugyanaz vagy, és esztendeid nem érnek véget.” Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: „Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet.” Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget.
     Ezért, amit hallottunk, azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük. Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományokkal igaznak bizonyított.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése