2015. március 25., szerda

URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA



Irgalmas Istenünk, kérünk, áraszd világosságodat híveid szívére melyet megszentelt a vezeklés, és akiket megajándékozol az önátadás áhítatával, azok kéréseit atyai jósággal teljesítsd.

URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA
"Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül"

„Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél!”

„Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes. Az Úr van teveled. Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez?” (Lk 1,26-29) Ezer évvel korábban egy próféta kereste fel Mária ősét, a zsidók második királyát, aki templomot akart építeni a fölséges Istennek. A próféta Istentől vitt hírt Dávidnak: Nem fogadja el kezedből a templomépítést, de majd a fiad fölépítheti. Viszont Isten megígéri, neked, hogy Ő a családod tagjaiból épít neked királyi házat. A te házadból származik majd a Messiás. Mária erről az ígéretről bizonyára tudott. Szülei éppen azért költöztek északabbra a Jeruzsálem közelében fekvő Betlehemből, mert az volt Dávid szülővárosa, és onnan várták a születendő Messiást. Úgy mondják, hogy Heródes király is tudott erről a hírről, ezért üldözte a Dávid család tagjait. Most pedig itt van a fényes mennyei követ, akit Isten nyilván fontos üzenettel küldött hozzá. Az ősapának, Dávidnak adott. kegyelemből kap most ő is? Azért jött az angyal és nevezte őt neve helyett új névvel: Kegyelemmel teljesnek? De mit takar ez a csodálatos új név? Mária nyilván nem tudott akkor még arról, hogy Őt az Úr öröktől fogva kiválasztotta megtestesülő Fia Édesanyjának, és a lelkét ugyanolyan gonddal és szeretettel teremtette meg, mint az ősszülőkét, vagyis azonnal hozzá teremtette a megszentelő kegyelet is. Ő ez által egyetlen szeplőtelenül fogantatott emberként született. Teljesen bűntelen volt és kegyelmi védelmet kapott arra is, hogy soha ne vétkezzék. És a legnagyobb kegyelem, amit most közöl vele az angyal:„Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél! Íme, méhedben fogansz, és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Júda házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége”. (30-33) Beteljesül tehát, amit törzsed ősének, Júdának mondott messiási áldásként apja, Jákob, más néven Izrael: „El nem vétetik Júdától a fejedelmi pálca, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek”. (Ter 49,10) Ezek a csodálatos üzenetek vagy ismerősök voltak a zsinagógai szentírás magyarázatból, vagy a Szentlélek ott adta neki tudtára, hogy értesüljön Isten titkairól, mielőtt az Úr üzenetére válaszol. Mária azonban rendkívüli természetes ajándékokkal is föl volt díszítve, ismerte az emberélet egyik legboldogabb titkát, a gyermekek életfakadásának gyönyörű isteni elrendelését, tiszta, szent szemével ránézett az égi követre és így tette fel a kérdést: „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek? Az angyal ezt felelte neki: A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; ezért a Szentet is, ki tőled születik, Isten Fiánk fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségében, és már a hatodik hónapjában van, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Mária erre így szólt: Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. És eltávozott tőle az angyal” (34-38) Köszönjük Istennek, köszönjük a Szent Szűznek életünk csodaszép ajándékát, Jézus Krisztust!


Add meg kérünk irgalmas Istenünk, hogy szent akaratod szerint mindvégig kitartóan szolgáljunk Neked és Szent Egyházad erényekben, számban is egyre gyarapodjék.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése