2015. március 24., kedd

A Megszentelt Élet Éve 80.



március 24.

Farkas Edith, a Szociális Missziótársulat alapítója halálának emléknapja
Imádkozzunk a Szociális Missziótársulat tagjaiért!
  • Szociális Missziótársulat
Alapítójuk: Farkas Edith
Farkas Edith alapította Társulatunkat 1908-ban a nő-, család-és gyermekvédelem területén, és Prohászka Ottokár támogatta. A szociális hivatást tekintjük életünk fő céljának, és szakszerű kiképzésben részesülve teljes munkaerőnkkel és tudásunkkal szolgáljuk a szegények, elhagyatottak és a veszélyeztetettek ügyét. Mindehhez olyan lélek kell, amely önmagát feledve szeret, önzetlenül fárad, akinek szenvedélye a felebarát szolgálata. A Szociális Missziótársulat szerkezete az elöljáró vezetése alatt álló szerzetesi közösséget és a női önkéntesek szervezetét öleli fel. A rendszerváltozást követő időszakban fokozatosan elkezdhette működését egy óvoda, egy szakiskola, egy egyetemi kollégium és két idősek otthona.
Lelkiségünkből:
"Egy a szükséges." (Lk 10,41-42)
„Minden lélekmentés és szociális munka otthon és saját környezetünkben kezdődik: rossz szociális munkások volnánk, ha a távolabbi világgal törődnénk, közelállóinkat pedig elhanyagolnók.” (Farkas Edith)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése