MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN VII.

MEGVÁLTÁS és a SZENVEDÉS a BIBLIÁBAN VII.

 
Jézus Krisztus az utolsó vacsorán kötötte meg saját Szent Vérében az Újszövetséget. Az Újszövetség könyve azonban nem az utolsó vacsora történetével kezdődik, hanem az Ószövetség utolsó prófétájának a születését előre jelző angyal megjelenésével. János, a Keresztelő fél évvel volt idősebb Jézusnál. Ennyi idővel korábban kezdett prédikálni a Jordán-parton. Messiásnak gondolták az emberek szónoklatai és erélyes fellépése miatt. Neki kellett bejelentenie, hogy köztünk van a Messiás. Jézus jellemzése kitűnően érzékelteti ezeket az érdekes és fontos tényeket: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik. Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat. Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában legkisebb, az nagyobb nála. A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved. Az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Keresztelő Jánosig mind ezt jövendölték. S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!” (Mt 11,7b-14) Nem különül el élesen az Ó- és az Újszövetség az elbeszélt igazságok és tények tekintetében. A könyvek megírása tekintetében viszont az Ószövetség írásai mind befejeződtek, mire az Újszövetség témaköre köztudott lett. Amikor a kis János megszületett és nyolc napos lett, az angyal megsértése miatt némaságra ítélt ószövetségi pap, Zakariás, ajka megnyílt. Dicsérte az Istent, „mert meglátogatta és megváltotta (=kiváltotta) népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta. Megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak és megemlékezzék szent szövetségéről” (Lk 1,68b-72) Megemlékezett Izrael népének fontos küldetéséről. Aztán kisfiának a küldetéséről beszél:„Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa” (Lk 1,76-79) Amikor a negyvennapos Jézust a templomban bemutatja Édesanyja és Szent József, „íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Karjába vette a (gyermek Jézust), és áldotta az Istent ezekkel  szavakkal: Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul  a pogányok megvilágítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek”(Lk 2,25-32) Az Ószövetség szentje milyen biztosnak véli, hogy az Ószövetség számára milyen egyértelmű lesz a felismerés, a megváltás, csak a pogányoknak kell megvilágosodniuk. Közben mi késői keresztények szomorúan gondolunk az igazságra: sem Jeruzsálemben, sem Betlehemben, sem egész Izraelben nem vette eddig észre senki, harminc éves koráig nem is fogja fel senki, hogy Izraelnek boldogsága már több mint egy hónapos gyermek. Másfél éves korában oda fognak érni a napkeleti bölcsek. Úgy gondolják, hogy ha ők messze-messze Keleten már rég tudják, rangosan ünneplik a világ Megváltójának születését, akkor mi lehet a saját népének városaiban és falvaiban? Mi? Teljes tudatlanság és közöny. A papok hívatva pontosan elszavalják Heródes királynak Mikeás próféta jövendölését (5,1-5), de egyikük sem érdeklődik: Miért érdekel téged a mi Megváltónk? Csak nem akarod őt megöletni? Pedig Jézus telve van népe és minden nép iránt igaz szeretettel!