2015. február 12., csütörtök

Zsolozsma LXXV.



A galatákhoz írt levélből
 4, 8-31
Az Újszövetség gyermekeinek szabadsága és isteni öröksége

Testvéreim! Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik? Napokat és hónapokat, ünnepi időket és esztendőket tartotok meg gondosan. Aggódom, hogy talán hiába fáradtam értetek. Kérlek benneteket, testvérek, legyetek olyanok, mint én, hiszen én is olyan lettem, mint ti. Semmivel nem bántottatok meg. Hiszen tudjátok, hogy először beteg testtel hirdettem nektek az evangéliumot, és ti kiálltatok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust. Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki, és adtátok volna nekem. Vajon ellenségetek lettem azzal, hogy igazat mondtam nektek?Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek.Mondjátok csak, ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. A szolgálótól való a test erejéből született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret kegyelméből. Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. A szabad asszony ellenben a magasságbeli Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Hiszen írva van: „Örülj te, magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd, és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van.” Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? „Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi. A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése