A Megszentelt Élet Éve 42.

A Megszentelt Élet Éve

VITA CONSECRATA
hetedik rész 
A próféták és az Úr Lelke.

Az ős-próféták idejében a Lélek működését egy zenével, énekkel kísért, kicsit önkívületi állapot jelezte. A nagy- és kispróféták működését nem ez jellemezte. Ők úgy érzékelték a Lélek megjelenését, hogy Isten megragadja őket hatalmas kezével, ami az Úr hatalmát, erejét jelenti. Megragadja, nem engedi rálépni a bűnösök útjára: „Mert így szólt hozzám az Úr, amint keze megragadott engem, és arra intett, hogy ne járjak ennek a népnek útján”. (Iz 8,11)Az Úr igéjét adja a próféta ajkára: „Majd kinyújtottan kezét az Úr, hozzáérintette a számhoz, és így szólt hozzám az Úr: Íme, szádba adtam igéimet”. (Jer 1,9) Máskor nem engedi önfeledten szórakozni:”Nem ültem a tréfálkozók körében, és nem vigadoztam, kezed súlya miatt egymagamban ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem”.(Jer 15,17) Új jelenség, hogy a látomásba beemeli a látnokot: „Erre a lélek elragadott engem, és magam mögött nagy földindulás robaját hallottam, amint Isten dicsősége felemelkedett a helyéről, és az élőlények egymást verdeső szárnyainak csattogását, az élőlényeket kísérő kerekek robogását, meg a nagy földindulás robaját. Engem is fölemelt a lélek és elragadott. Ekkor elmentem keserűséggel lelkem felindulásában, de az Úr keze velem volt és megerősített engem”.(Ez 2,12-14) A próféták is magukban hordják az Úr Lelkét, de nem elrévülnek birtoklása örömétben, hanem kemény munkára, küldetésre ösztönzi őket. Ámosz oroszlánhoz hasonlítja Isten kinyilatkoztató szavát: „Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?”(Ám 3,8) Kiragadja megszokott munkájából: „Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!” (Ám 7,14-15) Isten erősebb a prófétánál, legyőzi berzenkedését is: „Rászedtél, Uram, és hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és győztél. Nevetség tárgya lettem egész nap, mindenki gúnyolódik rajtam. Mert ahányszor csak beszélek, kiáltoznom kell, erőszakot és elnyomást kiáltanom; mert az Úr igéje gyalázatomra lett, és csúfságomra egész nap. Azt mondtam: nem törődöm vele és nem beszélek többé az ő nevében. De olyan lett szívemben, mint égő tűz, bezárva csontjaimba; és hiába erőlködtem, hogy magamban tartsam, nem győzöm”. (Jer 20, 7-9) A próféták nem voltak más próféták tanítványai, akiket prófétafiaknak neveztek. Más munkát végeztek kenyérkeresetként. Gyakran húzódozva, kicsit lázadozva indultak prófétálni=Isten nevében beszélni. Tudják viszont, hogy a hang, amely szólítja őket, Istené. A Szó üzenet tőle.A prófétában gyökeret ver, és készteti hirdetni, mert az  üdvösség feltétele, hogy hallják. Ebben az állapotban már látják a kapcsolatot Isten Szava és Lelke között, aki a Szót ajkukra adja. Illés próféta belefáradt küldetésébe. Isten erőt ad neki kenyérrel, vízzel, hogy negyven nap és negyven éjjel gyalogolva találkozzék vele az Isten hegyén, a Hóreben. Ott kiállítja az Úr a prófétát a barlang szájához, „és íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába”. (1Kir 19,11-13)Illés ott érti meg, hogy élete megrázó eseményei is Istent takarták, de nehéz volt azokban felfedezni az Úr jelenlétét. Belefáradt, szeretett volna meghalni. Isten pedig most szép csendben elmondja neki, hogy királyt kell jelölnie Damaszkuszba és Izraelbe, maga helyett pedig prófétává kell kennie Elizust. Ha ezeket a rendelkezéseket végrehajtja, akkor Isten maga jön majd érte. Illés tehát most tisztán látja egész életének és küldetésének értelmét.(19,15-18)