2015. február 9., hétfő

Ferenc pápa: A teremtett világ védelme a nem a zöld pártok ügye



Ferenc pápa: A teremtett világ védelme a nem a zöld pártok ügye


A keresztények arra kaptak meghívást, hogy védelmezzék a teremtett világot – hangsúlyozta Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjén a Szent Márta házban. A Vatikáni Rádió tudósítása.


Ferenc pápa homíliáját a Teremtés könyvéből vett olvasmányra építette (Ter 1,1-19). Isten megteremti az univerzumot, de a teremtés nem ér véget. Isten folyamatosan támogatja azt, amit teremtett.
A napi evangéliumhoz (Mk 6,53-56) kapcsolódva hozzátette, Jézus eljön, hogy újjáteremtse azt, amit a bűn tönkretett.
Hogyan válaszoljunk Isten teremtésére?
Az evangéliumi idézetben Jézust az emberek között látjuk, és aki megérinti Őt, meggyógyul: ez az újjáteremtés. Ez a „második teremtés”, amely szebb az elsőnél, csodálatosabb munka az előzőnél. Végül pedig van egy másik munka, amely a „kitartás a hitben”, amelyet a Szentlélek hoz el.
Isten dolgozik, folytatja munkáját és mi feltehetjük a kérdést: hogyan válaszoljunk Isten teremtésére, amely a szeretetből született, mert Isten szeretetből cselekszik? Az „első teremtésre” azzal a felelősséggel válaszoljunk, amelyet az Úr ad nekünk: A Föld a tiétek, vigyétek előre, hajtsátok uralmatok alá, segítsétek növekedni. Ez a mi felelősségünk is, hogy növekedjen a Föld, a teremtett világ, hogy megvédjük és segítsük növekedni saját törvényei szerint. A teremtett világ urai, de nem zsarnokai vagyunk – hangsúlyozta a pápa.
A keresztények feladata a teremtett világ védelmezése
A Szentatya kiemelte: figyeljünk oda arra, hogy ne tekintsük saját tulajdonunknak a teremtett világot, hanem vigyük előre törvényeihez hűen. Ez az első válasz Isten munkájára: tevékenykedni a teremtett világ megőrzéséért.
Amikor halljuk, hogy az emberek gyűlést rendeznek, hogy gondolkodjanak a teremtett világról megóvásának módjairól, mondhatjuk: ’Á ugyan, ezek a zöldek!’ Nem, nem a zöldek! – nyomatékosította Ferenc pápa. Ez keresztény dolog! Ez a mi válaszunk Isten „első teremtésére”. Ez a mi felelősségünk. Az a keresztény, aki nem óvja a teremtett világot, nem segíti növekedését, olyan keresztény, akit nem érdekel Isten műve, amely Isten szeretetéből született értünk. Óvni kell a teremtett világot és segíteni növekedését.
Engesztelődjünk ki Jézussal
Ferenc pápa ezt követően feltette a kérdést: hogyan válaszoljunk a „második teremtésre”? Szent Pál arra buzdít, hogy hagyjuk magunkat kiengesztelődni Istennel, járjunk a belső, a közösségi kiengesztelődés útján, mert a kiengesztelődés Krisztus műve. A Népek Apostolát idézve a pápa kérte, hogy ne szomorítsuk el a Szentlelket, aki bennünk van és bennünk működik. Higgyünk egy személyes Istenben, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek személye. Mindhárman részt vesznek az újjáteremtésben, kitartóak az újjáteremtésben. Mindhármuknak így válaszoljunk: védelmezzük és segítjük növekedni a teremtett világot, hagyjuk, hogy kiengesztelődjünk Jézussal, Istennel Jézusban, Krisztusban mindennap. Ne szomorítsuk el, ne űzzük el a Szentlelket. Ő ugyanis szívünk vendége, aki elkísér minket és segít növekedni. Az Úr adja meg a kegyelmet számunkra, hogy megértsük: az Úr munkálkodik. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megfelelően válaszoljunk a szeretet e művére – zárta hétfő reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése