2015. január 13., kedd

Évközi 1. hét kedd



Évközi 1. hét kedd

Elmélkedés:
Jézus tanítani kezd, majd pedig meggyógyít egy tisztátalan lélektől megszállt embert. A tanítást és a gyógyítást az köti össze, hogy mindkettőben megnyilvánul Jézus szavának ereje. Olyan hatalommal, erővel beszél, amivel az emberek még nem találkoztak. A korabeli szokásnak megfelelően a tanítás feladata az írástudóké volt, akik jártasak voltak a vallási szövegekben. Ők ismerték a mózesi törvényeket és tanították az embereket azok megtartásának módjára. Jézust hallgatva azonnal feltűnik mindenkinek, hogy nem csak beszél, nem megtanult szöveget ismételget, nem jól ismert tanításokat sulykol, hanem egészen újszerűen tárja fel a törvények értelmét. Ez az élmény csodálkozást vált ki a hallgatóságból.
Csodálkozásukat csak fokozza, hogy Jézus szavainak megvalósító ereje van. Amit kimond, az megtörténik. Ha azt parancsolja az embert fogva tartó tisztátalan léleknek, hogy távozzon az emberből, akkor az engedelmeskedik neki. Olyan ez, mint a teremtő, isteni szó. A teremtéskor mindaz megvalósul, amit Isten kimond. Jézus esetében is pontosan ez történik, s ennek köszönhetően az emberek ámulatba esnek szavának erejétől. A csodák tehát Jézus szavának erejét igazolják, azt bizonyítják.
Felfedezem-e Jézus szavának különleges erejét? Minek tulajdonítom ezt? Milyen hatással van rám az Úr szava?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése