Évközi 1. hét hétfő

Évközi 1. hét hétfő

„Ezekben a végső napokban, pedig Fia által szólt hozzánk”

 
Gyerekkoromban még úgy tanultam, hogy a zsidókhoz írt levél is Szent Pál apostol műve. Azóta szaktudósok vitatják ezt az ősi állásfoglalást. De annyi bizonyos, hogy a szentírási kánonhoz tartozik. Tartalma, tanítása, ragyogó tanúságtétel Jézus Krisztus mellett. Annyit mindenki elfogad, hogy címzettje az egész zsidó nemzet. Azok is, akik nem fogadták el Jézust Megváltónak, azok is, akik az apostolok és a többi, zsidó származású első keresztény boldog csoportjához tartozik. Az előbbieknek gondolatébresztő, sőt magas színvonalú hívó szó ez a levél. Az utóbbiaknak, pedig magasrendű eligazítás a vallásos élet tájékoztatásában, hogy az impozáns zsidó templomi külsőségek már nem jelentenek Isten által akart és elfogadott szertartást, mert a templom már nem rendelkezik törvényes áldozattal, ami a templomot templommá teszi. Az ószövetségi áldozatok ugyanis előképek voltak, csak Jézus keresztáldozatára mutatva voltak érvényesek. Most bekövetkezett a valóság, értelmét vesztette az előkép. Mindazonáltal nagyon helyesen állapítja meg a levélíró, hogy az Ószövetség idején is Isten adott kinyilatkoztatásokat a helyette beszélők, görög nyelven próféták által. Ezek a választottak különböző korokban, nagyon is változatos körülmények között láttak és hallottak isteni üzeneteket: „Sokszor és sok féle módon szólott hajdan Isten az atyákhoz a próféták által”.(Zsid 1, 1) Mózes nyolcvan évesen kap küldetést a sínai pusztában-Egyiptomban élő népéhez, hogy hitet ébresszen bennük, harcolja ki, hogy a fáraó engedje el őket országából. Feladata volt az is, hogy a Sínai hegy lábánál ünnepélyes keretek között kösse meg Isten és a zsidó nép között a szövetséget, amely a zsidóságot Isten kiváltságos népévé avatja, biztosítja létüket, új hazát ad nekik, és ők szülik világra a Megváltót. Izajás prófétát ötszáz évvel később Jeruzsálemben hívja meg az Úr. Látomásban részesíti. Nem magát az isteni lényeget látja, de Isten fölségét érzékeli a templomot betöltő ragyogásban. Kicsit még az Újszövetség nagy titka is felsejlik előtte abban, hogy az isteni udvartartás angyalai, hatszárnyú szeráfok kiáltották folyamatosan: „Szent, szent, szent a Seregek Ura” (Iz 6, 3) Mi sejtjük, hogy a Szentháromság titka rejlik eme angyali énekben, hiszen az Újszövetség áldozatának közepén Egyházunk őket idézi. Izajás szennyesnek érzett ajkát angyal tisztítja meg, hogy a szent Istenről szentül tudjon szólni tisztátalan ajkú népéhez. Másfél évszázad múlva Jeruzsálem végveszélye idején Jeremiást szólítja meg az Úr húszon évesen, és küldi bűnben megrögzött népéhez, hogy hirdessen bűnbánatot. Mondja meg nekik azt is, hogy ennek híján porig rombolják a szent várost a templommal együtt. Ezekielt és Dánielt Babilonba hurcolt fogoly fiatalemberként választja ki Isten, hogy különböző körülmények között legyenek az Úr kinyilatkoztatásának közvetítői a sanyarú időkben. Mindezek a nagyszerű tények azonban eltörpülnek a végső napokban: „Ezekben a napokban, pedig a Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világot is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett a Fölség jobbján ül a magasságban”