A keresztrefeszített Jézus minden csapásunkban előttünk és velünk jár”

Ferenc pápa homíliája a taclobani szentmisén: „A keresztrefeszített Jézus minden csapásunkban előttünk és velünk jár”

Fülöp-szigeteki apostoli látogatásának másodnapján Ferenc pápa elérte úticélja legközepét, hiszen ő azért jött, hogy felkeresse és megvigasztalja a Yolanda tájfuntól leginkább sújtott várost, Taclobant. Váratlanul azonban egy kisebb erősségű tájfun közeledtére, pár órával előbbre hozták a szentmise kezdetét. Viharos szélben, Ferenc pápa maga is sárga műanyag esőkabátot felöltve mutatta be a szentmisét a Yolanda tájfun sújtotta térség közepén, mintegy félmillió hívő jelenlétében. Tekintettel a rendkívüli körülményekre, Ferenc pápa – eltekintve az előre kész homíliájától – teljes egészében szabadon fogalmazta meg spanyol nyelven a beszédét, melyet azonnal angolra fordítottak.

Jézus már előttünk végigjárja a keresztútjainkat

Az első olvasmányban hallottuk, hogy olyan főpapunk van, aki képes velünk együtt elszenvedni a mi gyengeségeinket, mert ő maga is mindenben próbára tétetett, jóllehet bűnt nem követett el. Jézus olyan, mint mi. Úgy élt, mint mi. Egyenlő velünk mindenben, a bűnt kivéve. Azért, hogy még jobban hasonlóvá legyen hozzánk, magára vette a bűneinket, ő maga bűnné lett (2 Kor 5,21). Ezt Szent Pál mondja, aki maga nagyon is jól ismerte a bűnt. Jézus előttünk jár mindig. Amikor mi a keresztutunkat járjuk, ő már előttünk végigjárta azt.

Azt éreztem: Ide nekem el kell jönnöm!

Ha most mi itt összejöttünk, 14 hónappal a Yolanda tájfun után, ez azért van, mert bizonyosak vagyunk abban, hogy a hitünk nem csal meg, mert Jézus már itt járt előttünk. Szenvedésében ő magára vette a mi összes szenvedésünket. És amikor – engedjétek meg ezt a bizalmas közlést – amikor Rómából láttam ezt a katasztrófát, azt éreztem: ide nekem el kell jönnöm! Már azokban a napokban eldöntöttem, hogy ideutazok. El akartam jönni, hogy veletek legyek, egy kicsit későn ugyan, mondhatnátok, ez igaz, de mégis csak itt vagyok!

A keresztre szegezett Jézus minden csapásunkban előttünk jár

Itt vagyok tehát, hogy elmondjam nektek: Jézus Krisztus nem csal meg bennünket! „De atyám – tehetne ellenvetést valaki közületek – hiszen már csalódtunk benne, mert elvesztettem a házamat, elvesztettem mindenemet, beteg vagyok…”. Ez igaz – folytatta a pápa a rögtönzött beszédét – és tisztelettel tekintek az érzéseidre, de én ott látom őt keresztreszögezve, és ő onnan nem csal meg bennünket. Ő azon a trónon lett megszentelve, és onnan indulva halad keresztül minden csapásunkon, ami bennünket ér. Jézus az Úr! Ő Úr a keresztről, ott uralkodott. Éppen ezért képes megérteni bennünket, ahogy azt az olvasmányban hallottuk: „Mindenben hasonlóvá lett hozzánk”. Ezért van nekünk olyan Urunk, aki képes együtt sírni velünk és képes elkísérni bennünket életünk legnehezebb pillanataiban is.

A szív csendjében együtt veletek…

Sokan közületek mindent elvesztettek. Nem is tudom, mit mondjak nektek. Ő igen! Ő tudja, mit mondjon nektek! Sokan elvesztettétek a családotok egy részét. Most csendben maradok egyedül és ebben a csendben kísérlek benneteket a szívemmel…

Krisztusra tekintve sokan kérdeztétek tőle: „De hát miért, Uram?” És ő mindannyiunknak a saját szívéből válaszol. Mást nem is tudok mondani nektek. Tekintsünk Krisztusra: Ő az Úr, és ő megért bennünket, mert átment mindazon próbatételeken, melyek bennünket sújtottak!

Mama! Talán ez az egyetlen szó, ami ki tudja fejezni az érzéseinket a legsötétebb pillanatokban!

Vele együtt keresztre feszítve ott állt az anyja. Olyanok vagyunk mi, mint az a gyermek ott lenn – mutatott a pápa egy, az anyja mellett álló kisgyermekre. A fájdalom, a gyötrelem pillanataiban, amikor nem értünk semmit, amikor éppen fel akarunk lázadni, nekünk is csak az marad, hogy kitárjuk a karunkat, hogy belekapaszkodjunk a köntösébe és azt mondjuk neki: Mama! Mint egy kisgyermek, aki félelmében így kiált: Mama! Talán ez az egyetlen szó, ami ki tudja fejezni az érzéseinket a legsötétebb pillanatokban.

Csendben, a szív imádságával…

Maradjunk most egy pillanatra csendben! – kérte a pápa a híveket. Tekintsünk az Úrra. Ő meg tud érteni bennünket, mert mindenen keresztülment. Tekintsünk az Anyánkra, mint az a gyermek ott, kapaszkodjunk a köntösébe és a szívünkkel mondjuk: „Anya”. Csendben imádkozzunk, mindenki azt mondja neki, amit érez… (csend)

Nem vagyunk egyedül! Van anyánk! Van Jézusunk, a nagyobb testvérünk!

Nem vagyunk egyedül, van anyánk! Van Jézusunk, a nagyobb testvérünk! Nem vagyunk egyedül! Van még számtalan sok testvérünk, akik a katasztrófa pillanataiban eljöttek segíteni nekünk! A segítségnyújtás közben még inkább testvérnek érezzük magunkat, éppen mert segítettünk egymásnak.

Jézusba kapaszkodva, testvérként együtt, előre!

Ez minden, amit el akartam mondani nektek. Bocsássátok meg nekem, ha nincs már több szavam. De abban biztosak lehettek, hogy Jézus nem csal meg benneteket! Abban is legyetek biztosak, hogy Anyánknak a szeretete és gyengédsége sem csal meg bennünket. Gyermekként belékapaszkodva, a Jézustól kapott erővel, induljunk előre. Testvérként járjunk együtt! Köszönöm!
A szentáldozás után Ferenc pápa a Lélek ihletésére így imádkozott:

Köszönjük, Urunk, hogy soha nem hagysz árván bennünket!

Most ünnepeltük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását. Jézus megelőz minket, mindig előttünk jár az útjainkon. Minden időben elkísér bennünket, amikor imádságra és szentmisére jövünk össze. Köszönjük, Urunk, hogy velünk vagy ma! Köszönjük, Urunk, hogy osztozol gyötrelmeinkben! Köszönjük, Urunk, hogy megadtad nekünk ezt a lehetőséget! Köszönjük, Urunk nagy irgalmasságodat! Köszönjük, Urunk, hogy velünk egy akarsz lenni! Köszönjük, Urunk, hogy mindig közel állsz hozzánk a kereszt pillanataiban! Köszönjük, Urunk, hogy reményt adsz nekünk! Add meg nekünk, Urunk, hogy a remény soha el ne hagyjon minket! Köszönjük, Urunk, hogy életed legsötétebb pillanataiban a kereszten megemlékeztél rólunk és ránk hagytad az Anyát, a te Anyádat! Köszönjük, Urunk, hogy soha nem hagysz árván bennünket! Ámen!