Zsolozsma 308.

Szent Ambrus püspöknek

 „A halál értéke” című értekezéséből Hordozzuk magunkban Krisztus halálát!

Az Apostol mondja: Számomra a világ keresztre van feszítve, én pedig a világ számára (vö. Gal 6, 14). Mivel tudjuk, hogy ebben az életben van halál, mégpedig jó halál is, buzdítson minket az, hogy Jézus halálát hordozzuk a testünkben; aki ugyanis Jézus halálát hordja magában, az Jézus életét is hordani fogja a testében (vö. 2 Kor 4, 10). Működik tehát bennünk a halál, amint működik az élet is. A halál utáni jó élet olyan jó, mint a győzelem utáni élet, olyan jó, mint a verseny megnyerése utáni élet, olyan, hogy a test törvénye már nem tud ellenkezni a lélek törvényével, hogy már nem lesz semmi küzdelmünk sem a halott testtel, sőt ebben a halott testben lesz meg a győzelmünk. Nem is tudom, hogy a halál erősebb-e, mint az élet. Követem az Apostol tekintélyét, aki ezt mondja: Bennünk tehát a halál működik, de tibennetek az élet (2 Kor 4, 12). Egynek a halála mennyi nép életét építette! Azt tanítja tehát, hogy a földi életben levőknek e halál után kell vágyódniuk, hogy Krisztus halála nyilvánvaló legyen a testükön. Ama boldog halál után kell vágyódnunk, amely lerombolja bennünk a külső embert, hogy belső emberré újítson meg bennünket, és leomoljék e földi sátrunk (2 Kor 4, 16), és így kitáruljon előttünk mennyei otthonunk. A halálhoz hasonló folyamaton megy keresztül az, aki kivonja magát ennek a testnek az életformájából, és megszabadítja magát azoktól a bilincsektől, amelyekről az Úr mondja neked Izajás által: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az igaz köteleit. Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! (Iz 58, 6], Elszenvedte tehát az Úr a halált, hogy megszűnjek a bűn, de hogy a halálban mégse legyen vége az emberi természetnek, azért adta meg a halottaknak a feltámadást, hogy a halál által eltűnjék a bűn, a feltámadás által pedig örökké éljen az emberi természet. Ez a halál tehát mindenkire vonatkozó átmenet. Szükséges, hogy állandóan meglegyen benned ez az átmenet: átmenet a romlottságból a romolhatatlanságba, a halandóságból a halhatatlanságba, a bizonytalanságból a nyugalomba. Ne ijedj meg ettől a szótól: „halál”, hanem inkább örülj a te jó átmeneted sikerének. Mi más ugyanis a halál, hogyha nem a bűnök eltemetése és az erények feltámasztása? Ezért mondja Bileám: Bár az igazak halálával halhatnék meg én is! (Szám 23, 10), azaz bárcsak olyan lenne eltemetése, hogy lerakná bűneit, és magára venné azoknak az igazaknak a szeretetreméltóságát, akik Krisztus halálát hordozzák a testükben és a lelkükben.