2014. november 4., kedd

Ferenc pápa: Isten mindent ingyen ad nekünk



Ferenc pápa: Isten mindent ingyen ad nekünk


„Isten országában nem szükséges viszonozni a kapott ajándékot, mert Isten ingyen ad mindent” – hangsúlyozta Ferenc pápa november 4-én, kedden reggeli szentmiséjén, amelyet a Szent Márta-házban mutatott be.


Ferenc pápa homíliájában a napi evangéliumi szakaszt elemezte (Lk 14,15-24): egy ember nagy vendégséget rendezett, de a meghívottak mind kimentették magukat, és nem mentek el.
Ez a példabeszéd mindnyájunkat elgondolkoztat, mert úgy véljük, hogy mindenki szeret vendégségbe járni, örül, ha meghívják. Ez a lakoma azonban valamiért nem tetszett a három meghívottnak, akik sokakat képviselnek. Az egyik azt mondta, ki kell menni a földjére. Fontosnak akarta érezni magát, a hiúság, a büszkeség, a hatalom fontosabb volt számára, mint annyi más ember között ülni. Egy másik öt ökröt vett és üzleti ügyeire összpontosított, nem akart időt vesztegetni másokkal. Végül az utolsó azzal mentette ki magát, hogy most nősült, nem akarja elvinni feleségét az ünnepségre. Önzésből csak saját magának akarta felesége szeretetét – magyarázta a pápa. – Végül mind a hárman saját magukat helyezték előtérbe, nem akartak osztozni az ünnepségben: nem tudták, mit jelent együtt ünnepelni.
Ha a meghívás úgy szólt volna: „Gyertek, van két-három üzletember barátom, akik egy másik országból jönnek, valamit tudnánk közösen tenni!”,  akkor egészen biztosan senki sem mentette volna ki magát. Azonban az ingyenesség az, ami megrémíti őket. Egynek lenni a sok közül. Az önzés áll mindennek a középpontjában. Olyan nehéz Jézus hangját hallgatni, Isten hangját, amikor valaki saját maga körül forog: nincs számára látóhatár, csak saját magát látja. És e mögött van a másik, még mélyebb dolog: az ingyenességtől való félelem. Félünk Isten ingyenességétől, mely olyan hatalmas, hogy félelmet ébreszt – mutatott rá homíliájában a Szentatya. – Ez azért van, mert életünk tapasztalatai sokszor szenvedést okoznak, mint ahogy az emmauszi tanítványokkal történt, akik elhagyták Jeruzsálemet, vagy Tamással, aki meg akarta érinteni az Urat, hogy higgyen.
Még a szentek is gyanakodnak, ha túl nagy a kínálat – idézett egy közmondást a pápa. – Gyanús dolog, ha valami ingyen van. Amikor Isten felkínál nekünk egy ilyen lakomát, akkor jobb, ha nem keveredünk bele ilyesmibe. Biztonságosabban érezzük magunkat bűneinkben, korlátainkban, jobban szeretünk otthon maradni. Lépjünk ki otthonunkból, fogadjuk el Isten meghívását, menjünk Isten házába a többiekkel? Nem. Én félek. Mi, keresztények, mindnyájan félünk, rejtetten, de félünk. Katolikusok vagyunk, de nem túlságosan. Bízunk az Úrban, de nem túlságosan. Ez a nem túlságosan jellemzi életünket, kicsinnyé tesz bennünket.
Gondolkodjunk el azon is, ami ezután következett az evangéliumi történetben: amikor a szolga mindezt elmondta urának, vagyis, hogy a meghívottak visszautasították a meghívást, az mérges lett, mert úgy érezte, a meghívottak megvetetik őt. Elküldi ezért szolgáját, menjen ki az utakra, szedje össze a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat. Az úr azt kéri a szolgától, hogy kényszerítse az embereket: jöjjenek el a vendégségbe. Hányszor tesz így velünk is az Úr! Mennyi, mennyi kísérletet tesz: „Kényszerítsd őket, mert itt ünnep lesz. Ingyenes. Kényszerítsd azt a szívet, azt a lelket, hogy higgyen Isten ingyenességében!” Abban, hogy Isten ajándéka ingyenes, az üdvösséget nem lehet megvásárolni. Az egy nagy ajándék, Isten szeretetének legnagyobb ajándéka! Ez az ingyenesség. És mi mégis félünk egy kicsit, és ezért gondoljuk, hogy saját erőnkből is eljutunk az életszentségre, és végül egy kicsit pelagiánusokká válunk. Életszentség, üdvösség és ingyenesség! – hangsúlyozta a Szentatya.
Jézus fizetett az ünnepért, egészen odáig, hogy megalázta magát kereszthalálával. Ez a valódi ingyenesség. Amikor a keresztre feszített Jézusra tekintünk, azt gondoljuk, hogy ez a lakoma belépődíja. „Igen, Uram, bűnös vagyok, de Rád tekintek, és elmegyek az Atya lakomájára. Bízom benned, nem ábrándulok ki, mert Te mindenért megfizettél. Ma az egyház azt kéri tőlünk, hogy ne féljünk Isten ingyenességétől! Nyissuk meg szívünket, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, mert a nagy ünnepséget Isten rendezi!” – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése