Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.05.15. csütörtök
Barnabás és Saul kiválasztása. Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik. Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket” (ApCsel13,1-3) Tisztelettel nézzünk vissza eleinkre elsősorban azért, mert közösséget akartak létrehozni. A felsoroltak Jeruzsálemtől a kisázsiai Tarzusig terjedő vidékről származtak. Sokféle nemzetiségű, foglalkozású, műveltségű és vérmérsékletű férfi. A zsidók szóba álltak jóindulatú férfiakkal is, akik nem származtak Ábrahám népéből. Ezeket tanították Mózes könyvei alapján az addig kinyilatkoztatott isteni igazságokra és parancsokra, és amikor éretteknek látták őket, fölvették a választott népfiai közé. Körülmetélték őket, részesülhettek a húsvéti bárány vacsorákban, bemehettek a zsinagógába. De azért a nevük mellé mindig odatették származásuk megjelölését és a prozelita (megtért) jelzést. Aki Jézus Krisztus tanítványa lett, a megfelelő katechumenátus után megkeresztelték, megbérmálták és a szentmisén az Eucharisztiában részesítették, és ezzel megkülönböztetés nélkül befogadták őket a keresztény közösségbe Eleget tettek a kétezer éves ábrahámi áldás szellemének: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Nagyszerű példáját nyújtottak Jézus Krisztus egyházat alapító szándékának: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,15-19) Megcsodálhatjuk kemény böjtjeiket, miként tudtak a Szentlélekre figyelni. Mindenki igyekezett alkalmassá lenni arra a küldetésre, amely Isten örök terveiben kezdettől írva volt. Barnabás és Saul Ciprus szigetére érkezve bejárták a szigetet. Közben találkoztak egy Barjézus (Jézus fia) nevű zsidó varázslóval, aki a sziget helytartójának, Sergius Paulusnak a kíséretéhez tartozott. Saulra kíváncsi volt a helytartó. Saul annyira megkedvelte kiváló bölcsességéért, hogy felcserélte zsidó nevet az ő nevével, és ettől kezdve Pálnak hívatta magát. János (Márk) onnan visszatért Jeruzsálembe. Pál kíséretével pedig Pergét érintve a pizidiai Antióchiába ment. Bementek a zsinagógába. Felfigyelt rájuk az ottani elöljáró és átadta nekik a szót. Pál kezével csendet intett és beszélni kezdett. „Isten kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. Közben körülbelül négyszázötven év telt el, Azután bírákat adott Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kívántak és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát. Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam. Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt” (ApCsel 13,17-26)
2014.05.15. csütörtök
Barnabás és Saul kiválasztása. Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik. Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket” (ApCsel13,1-3) Tisztelettel nézzünk vissza eleinkre elsősorban azért, mert közösséget akartak létrehozni. A felsoroltak Jeruzsálemtől a kisázsiai Tarzusig terjedő vidékről származtak. Sokféle nemzetiségű, foglalkozású, műveltségű és vérmérsékletű férfi. A zsidók szóba álltak jóindulatú férfiakkal is, akik nem származtak Ábrahám népéből. Ezeket tanították Mózes könyvei alapján az addig kinyilatkoztatott isteni igazságokra és parancsokra, és amikor éretteknek látták őket, fölvették a választott népfiai közé. Körülmetélték őket, részesülhettek a húsvéti bárány vacsorákban, bemehettek a zsinagógába. De azért a nevük mellé mindig odatették származásuk megjelölését és a prozelita (megtért) jelzést. Aki Jézus Krisztus tanítványa lett, a megfelelő katechumenátus után megkeresztelték, megbérmálták és a szentmisén az Eucharisztiában részesítették, és ezzel megkülönböztetés nélkül befogadták őket a keresztény közösségbe Eleget tettek a kétezer éves ábrahámi áldás szellemének: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Nagyszerű példáját nyújtottak Jézus Krisztus egyházat alapító szándékának: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva” (Mt 16,15-19) Megcsodálhatjuk kemény böjtjeiket, miként tudtak a Szentlélekre figyelni. Mindenki igyekezett alkalmassá lenni arra a küldetésre, amely Isten örök terveiben kezdettől írva volt. Barnabás és Saul Ciprus szigetére érkezve bejárták a szigetet. Közben találkoztak egy Barjézus (Jézus fia) nevű zsidó varázslóval, aki a sziget helytartójának, Sergius Paulusnak a kíséretéhez tartozott. Saulra kíváncsi volt a helytartó. Saul annyira megkedvelte kiváló bölcsességéért, hogy felcserélte zsidó nevet az ő nevével, és ettől kezdve Pálnak hívatta magát. János (Márk) onnan visszatért Jeruzsálembe. Pál kíséretével pedig Pergét érintve a pizidiai Antióchiába ment. Bementek a zsinagógába. Felfigyelt rájuk az ottani elöljáró és átadta nekik a szót. Pál kezével csendet intett és beszélni kezdett. „Isten kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában. Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul. Közben körülbelül négyszázötven év telt el, Azután bírákat adott Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kívántak és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát. Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat. Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam. Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt” (ApCsel 13,17-26)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése