Húsvét második hete vasárnap
Az isteni irgalmasság vasárnapja
ApCsel 4, 32-35; 1Jn 5, 1-6; Jn 20, 19-31
„Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik kezét és az oldalát”
Ma az Anyaszentegyház szándéka szerint az irgalmasság vasárnapját tartjuk. A tegnapi liturgiában az Egyház Szent Márk evangéliumából idézte: Az asztalnál ülő tizenegy apostolnak Jézus „szemükre vetette hitetlenségüket, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták”. (Mk 16, 14) Az apostolok megérdemelték a korholást, mert nem érezték meg Jézus követeinek szavaiból a Mester áradó jóságát: élek és szeretlek benneteket. A János-evangélium ezzel szemben azt emeli ki a húsvét esti találkozásból, hogy amikor Jézus betoppant tanítványai közé, és ők ijedtükben szellemnek vélték, az Úr nagyon kedvesen így köszöntötte őket: „Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”. (Jn 20, 19-20) Az addig hitetlenkedő tanítványok a kedves köszöntésből és a kétségeket elűző önigazolásból, az élő hús-vér készséges láttatásából és a sebek érintetéséből visszanyerték hitüket és bizalmukat. Jézus irgalmas szívvel jött közéjük, hiszen „szerette övéit, mindvégig szerette őket.” (Jn 13, 1) Aztán rámutatott szeretetének örök forrására: „Megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20, 21-23) a békességet és a bocsánatot Atyámtól hoztam nektek és minden embernek. Ő kért meg és küldött, hogy szenvedjek és haljak meg értetek, hogy a bocsánatot elnyerjétek. Most ezért adom nektek a bűnbocsátó hatalmat, hogy ti vigyétek tovább, osszátok irgalmasan mindenkinek. Érezze meg az egész világ, amit régebben a tékozló fiú történetéből tanítottam: a sértett édesapa boldog volt, hogy visszanyerte bűnbánó fiát. Ezt a boldog élményt beszélték el Tamás apostoltársuknak, amikor magános barangolásából visszatért társaihoz. Tamás megmakacsolta magát, nem hitt nekik. Keményen kikötötte: csak a saját érintésének hiszi el, hogy Jézus feltámadt. Húsvét után egy hétre Jézus újra megjelent Övéinek. Az immár jelenlévő Tamáson is megesett a szíve. Feléje is szállt a köszöntés: „Békesség nektek! Tamásnak, pedig ezt mondta: Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (26-27) Erre a szánakozó irgalomra roskadt térdre Tamás: „Én Uram, én Istenem!” (28) Jézus örült a megtérésének, de mögötte vég nélküli sorban felragyogott a sok millió megtérő bűnös is: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek” (29) a hitetlenné vált Európa egyik tagállamaként mi, hívő magyarok örömmel nézünk Jézus sebzett kezére, lábára, oldalára a feltámadt Jézus szobrán. Azért vagyunk boldogok, mert hitünk szemével az eleven Krisztust látjuk, aki annyira szeretett minket, hogy önmagát adta engesztelő áldozatul, és nekünk is küldi papjai által irgalmas, bűnbocsátó szeretetét és végtelen irgalmából nyomorunkra is bőven fogja küldeni orvosságát. És mélységesen szánjuk azokat, akik ebben a sebzett kézben már nem látnak semmit. Légy hozzájuk is irgalmas, Urunk.
Az isteni irgalmasság vasárnapja
ApCsel 4, 32-35; 1Jn 5, 1-6; Jn 20, 19-31
„Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik kezét és az oldalát”
Ma az Anyaszentegyház szándéka szerint az irgalmasság vasárnapját tartjuk. A tegnapi liturgiában az Egyház Szent Márk evangéliumából idézte: Az asztalnál ülő tizenegy apostolnak Jézus „szemükre vetette hitetlenségüket, hogy nem hittek azoknak, akik őt feltámadása után látták”. (Mk 16, 14) Az apostolok megérdemelték a korholást, mert nem érezték meg Jézus követeinek szavaiból a Mester áradó jóságát: élek és szeretlek benneteket. A János-evangélium ezzel szemben azt emeli ki a húsvét esti találkozásból, hogy amikor Jézus betoppant tanítványai közé, és ők ijedtükben szellemnek vélték, az Úr nagyon kedvesen így köszöntötte őket: „Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”. (Jn 20, 19-20) Az addig hitetlenkedő tanítványok a kedves köszöntésből és a kétségeket elűző önigazolásból, az élő hús-vér készséges láttatásából és a sebek érintetéséből visszanyerték hitüket és bizalmukat. Jézus irgalmas szívvel jött közéjük, hiszen „szerette övéit, mindvégig szerette őket.” (Jn 13, 1) Aztán rámutatott szeretetének örök forrására: „Megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20, 21-23) a békességet és a bocsánatot Atyámtól hoztam nektek és minden embernek. Ő kért meg és küldött, hogy szenvedjek és haljak meg értetek, hogy a bocsánatot elnyerjétek. Most ezért adom nektek a bűnbocsátó hatalmat, hogy ti vigyétek tovább, osszátok irgalmasan mindenkinek. Érezze meg az egész világ, amit régebben a tékozló fiú történetéből tanítottam: a sértett édesapa boldog volt, hogy visszanyerte bűnbánó fiát. Ezt a boldog élményt beszélték el Tamás apostoltársuknak, amikor magános barangolásából visszatért társaihoz. Tamás megmakacsolta magát, nem hitt nekik. Keményen kikötötte: csak a saját érintésének hiszi el, hogy Jézus feltámadt. Húsvét után egy hétre Jézus újra megjelent Övéinek. Az immár jelenlévő Tamáson is megesett a szíve. Feléje is szállt a köszöntés: „Békesség nektek! Tamásnak, pedig ezt mondta: Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (26-27) Erre a szánakozó irgalomra roskadt térdre Tamás: „Én Uram, én Istenem!” (28) Jézus örült a megtérésének, de mögötte vég nélküli sorban felragyogott a sok millió megtérő bűnös is: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek” (29) a hitetlenné vált Európa egyik tagállamaként mi, hívő magyarok örömmel nézünk Jézus sebzett kezére, lábára, oldalára a feltámadt Jézus szobrán. Azért vagyunk boldogok, mert hitünk szemével az eleven Krisztust látjuk, aki annyira szeretett minket, hogy önmagát adta engesztelő áldozatul, és nekünk is küldi papjai által irgalmas, bűnbocsátó szeretetét és végtelen irgalmából nyomorunkra is bőven fogja küldeni orvosságát. És mélységesen szánjuk azokat, akik ebben a sebzett kézben már nem látnak semmit. Légy hozzájuk is irgalmas, Urunk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése