Szent Ambrus püspök leveleiből
Isten örökösei, Krisztus társörökösei vagyunk
Az Apostol ezt mondja: Aki lélekkel megöli a test cselekedeteit, az élni fog (vö. Róm 8, 13). Nem csoda, hogy él, hiszen Isten gyermekévé lesz, aki Isten Lelkét birtokolja. Éppen azért Isten gyermeke, hogy már ne vegye többé magára a szolgaság lelkét, hanem a fogadott gyermekség lelkét; olyannyira, hogy már a Szentlélek tegyen bizonyságot lelkünkben istengyermeki mivoltunkról. A Szentlélek tanúsága pedig az, hogy ő kiáltja a szívünkben: Abba, Atya, amint a galatáknak szóló levélben is írva van (Gal 4, 6). De ő tesz arról is magasztos bizonyságot, hogy Isten gyermekei vagyunk: hiszen mi Istennek örökösei és Krisztusnak társörökösei vagyunk (Róm 8, 17); társörököse pedig az, aki megdicsőül vele együtt; viszont az dicsőül meg vele együtt, aki érte szenvedve együtt szenved vele. S hogy erre a szenvedésre lelkesítsen minket az Apostol, hozzáteszi: mindaz, amit elszenvedünk, kicsi és nem mérhető ahhoz a viszonzásul adott eljövendő nagy jutalomhoz, amely majd megnyilvánul rajtunk, amikor újjáalakul bennünk az Isten képe, és méltók leszünk színről színre látni az ő dicsőségét. S hogy ennek az eljövendő megnyilvánulásnak a nagyszerűségét még jobban kiemelje, hozzáfűzi: maga a természet is sóvárogva várja Isten fiainak ezt a megnyilvánulását. A természet ugyanis múlandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem a remény miatt, mivel a teremtett világ Krisztustól várja szolgálata jutalmát, és majd maga is felszabadul a múlandóság szolgai állapotából az Isten fiainak dicsőséges szabadságára, így lesz majd egyforma az egész természetnek és Isten gyermekeinek szabadsága, amikor majd megnyilvánul rajtuk saját dicsőségük. Most azonban, amíg ez a megnyilvánulás késik, az egész természet együtt sóhajtozik, és várja fogadott gyermekségünk és megváltásunk dicsőségét, már kívánva kívánja az üdvözült életet, és meg akar szabadulni a mulandóság szolgai állapotából. Ez a törekvés abból is nyilvánvaló, hogy a Szentlélek első ajándékait megkapva már sóhajtoznak utána, és várják a fogadott gyermekséget. Ez a gyermekké fogadás az egész testnek a megváltása, amikor az ember színről színre fogja majd látni az isteni és örök Jóságot, mint Isten örökbe fogadott gyermeke. Ez a gyermekké fogadás az Úr Egyházában már megvalósul, amikor a Szentlélek így kiált: Abba, Atya, amint ezt a galatákhoz írt levélben olvasod. Ez a gyermekké fogadás azonban csak akkor lesz egészen teljes, amikor valamennyien feltámadnak romolhatatlanságban, tisztességben, dicsőségben, és méltók lesznek arra, hogy színről színre lássák Istent. Az emberi természet akkor fogja majd érezni, hogy egészen meg van váltva. Ezért dicsekszik így az Apostol: Megváltásunk még reménybeli (Róm 8, 24). A remény ugyanis üdvözít, amint a hit is, amelyről írva van: A hited üdvözített téged (Mt 9, 22).
Isten örökösei, Krisztus társörökösei vagyunk
Az Apostol ezt mondja: Aki lélekkel megöli a test cselekedeteit, az élni fog (vö. Róm 8, 13). Nem csoda, hogy él, hiszen Isten gyermekévé lesz, aki Isten Lelkét birtokolja. Éppen azért Isten gyermeke, hogy már ne vegye többé magára a szolgaság lelkét, hanem a fogadott gyermekség lelkét; olyannyira, hogy már a Szentlélek tegyen bizonyságot lelkünkben istengyermeki mivoltunkról. A Szentlélek tanúsága pedig az, hogy ő kiáltja a szívünkben: Abba, Atya, amint a galatáknak szóló levélben is írva van (Gal 4, 6). De ő tesz arról is magasztos bizonyságot, hogy Isten gyermekei vagyunk: hiszen mi Istennek örökösei és Krisztusnak társörökösei vagyunk (Róm 8, 17); társörököse pedig az, aki megdicsőül vele együtt; viszont az dicsőül meg vele együtt, aki érte szenvedve együtt szenved vele. S hogy erre a szenvedésre lelkesítsen minket az Apostol, hozzáteszi: mindaz, amit elszenvedünk, kicsi és nem mérhető ahhoz a viszonzásul adott eljövendő nagy jutalomhoz, amely majd megnyilvánul rajtunk, amikor újjáalakul bennünk az Isten képe, és méltók leszünk színről színre látni az ő dicsőségét. S hogy ennek az eljövendő megnyilvánulásnak a nagyszerűségét még jobban kiemelje, hozzáfűzi: maga a természet is sóvárogva várja Isten fiainak ezt a megnyilvánulását. A természet ugyanis múlandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem a remény miatt, mivel a teremtett világ Krisztustól várja szolgálata jutalmát, és majd maga is felszabadul a múlandóság szolgai állapotából az Isten fiainak dicsőséges szabadságára, így lesz majd egyforma az egész természetnek és Isten gyermekeinek szabadsága, amikor majd megnyilvánul rajtuk saját dicsőségük. Most azonban, amíg ez a megnyilvánulás késik, az egész természet együtt sóhajtozik, és várja fogadott gyermekségünk és megváltásunk dicsőségét, már kívánva kívánja az üdvözült életet, és meg akar szabadulni a mulandóság szolgai állapotából. Ez a törekvés abból is nyilvánvaló, hogy a Szentlélek első ajándékait megkapva már sóhajtoznak utána, és várják a fogadott gyermekséget. Ez a gyermekké fogadás az egész testnek a megváltása, amikor az ember színről színre fogja majd látni az isteni és örök Jóságot, mint Isten örökbe fogadott gyermeke. Ez a gyermekké fogadás az Úr Egyházában már megvalósul, amikor a Szentlélek így kiált: Abba, Atya, amint ezt a galatákhoz írt levélben olvasod. Ez a gyermekké fogadás azonban csak akkor lesz egészen teljes, amikor valamennyien feltámadnak romolhatatlanságban, tisztességben, dicsőségben, és méltók lesznek arra, hogy színről színre lássák Istent. Az emberi természet akkor fogja majd érezni, hogy egészen meg van váltva. Ezért dicsekszik így az Apostol: Megváltásunk még reménybeli (Róm 8, 24). A remény ugyanis üdvözít, amint a hit is, amelyről írva van: A hited üdvözített téged (Mt 9, 22).
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése