Eloszlott szeméről a fátyol
Jézus a Földközi-tenger
partján fekvő, Alexanderről elnevezett városban jár. Három kereskedőtestvér
meghívja őt, hogy kereskedőházának nagy udvarán beszéljen a néphez. Egyes
emberek felismerik Őt, mások találgatják, hogy ki lehet. Egy anya megkérdezi
egy kereskedőtől:
– Mit gondolsz? Megadja
nekem a kegyelmet akkor is, ha csak nemrég áttért vagyok?
– Úgy gondolom, igen. Próbáld meg!
Bántani biztosan nem fog!
Egy félvak öregember, akit egy
kislány vezet, megkérdezi:
– Hol van, hol van a Messiás?
A kisleány kéri az embereket:
– Adjatok helyet az öreg Márknak!
Kérem, mondjátok meg az öreg Márknak, hol van a Messiás!
– A Rabbihoz akartok menni?
Nézzétek, ott áll! Az, aki a koldusokkal beszélget.
Sokan veszik körül Jézust.
Hirtelenül kiáltás hallatszik, és az emberek mozgásba jönnek. Mások is
odasietnek a piacról, egyesek viszont, a csoportból kiválva, a tér felé
rohannak, sőt még messzebbre is.
– Mi történt?
– Mi van itt?
– Az izraeli férfi
meggyógyította az öreg Márkot!
– Eloszlott szeméről a
fátyol!
Jézus közben bemegy az
utcáról az udvarra. Az emberek utána nyomulnak. A sor végén biceg egy sánta
koldus, aki inkább keze segítségével vonszolja magát, mint lábával. Lába görbe
és erőtlen. Mankók nélkül nem jutna előbbre. Hangja viszont erős, és
keresztülszeli a levegőt:
– Szent! Szent! Messiás!
Rabbi! Könyörülj rajtam! – Torkaszakadtából kiáltozik, megállás nélkül.
Két-három személy is odafordul hozzá:
– Hallgass el! Márk
héber, te nem.
– Csodákat csak az igazi
izraelitákkal tesz, nem azokkal, akik kutyáktól születtek!
– Anyám héber volt...
– Meg is verte az Isten,
amikor bűnéért téged adott neki, te szörny! Ki innen, te nőstényfarkas fia!
Menj vissza a helyedre, sár a sárba!...
Az ember nekitámaszkodik
a falnak, megszégyenülve, megrettenve a feléje nyúló öklök fenyegetésétől...
Jézus megáll, megfordul,
néz. Megparancsolja:
– Ember, gyere ide!
A férfi reá néz, majd
azokra, akik fenyegetik... de nem mer előre menni.
Jézus szétválasztja a
kis tömeget, és odamegy hozzá. Kezét a vállára teszi, és azt mondja:
– Ne félj! Gyere előre, velem! –
Majd a kegyetlen emberekre nézve, így szól: – Isten mindenkié, aki Őt keresi,
és aki irgalmas.
Azok megértik a célzást, és most
ők kerülnek a sor végére, megállva ott, ahol vannak.
Jézus újra megfordul. Meglátja
őket ott, zavartan, már-már elmenőben, és így szól hozzájuk:
– Nem! Ti is jöjjetek! Nektek is
jót tesz majd, ha lelketeket ugyanúgy kiegyenesítitek és megerősítitek, mint
ahogyan én kiegyenesítem és megerősítem ezt az embert, mivel tudott hinni.
Ember, mondom neked, gyógyulj meg betegségedből! – és leveszi kezét a sánta
ember válláról, aki összerándult Jézus szavaira.
A férfi biztosan fölegyenesedik
lábára, eldobja a használattól elkopott mankókat, és felkiált:
– Ő meggyógyított! Legyen dicséret
anyám Istenének! – majd letérdel, hogy megcsókolja Jézus köntösének szegélyét.
A tolongás – azoké, akik látni
akarnak, vagy akik már láttak, és most megtárgyalják – a tetőfokára hág. A
térről az udvarba vezető kapualjban a hangok olyan kongó ércességgel hangzanak,
mint valami kútban, és visszhangot kiváltva, nekiverődnek a vár falának.
A katonák nyilván azt gondolják,
hogy veszekedés kezdődött, és ott teremnek. Durván utat törnek maguknak, és
megkérdezik, mi történt.
– Csoda! Egy csoda! A nyomorék
Jónás meggyógyult. Ott van a galileai ember mellett!
A kereskedők fellázadnak Jézus
ellen, mert elrontotta üzletüket azzal, hogy az emberek inkább az Ő beszédét
hallgatták. Ezért a katonák felszólítják Jézust, hogy hagyja el a várost,
kíséretükben, amit Ő meg is tesz.
(5-114)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése