2014. január 7., kedd

A év január 7. kedd



„Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van” 

Az igazság és a szeretet Isten Országának alapja. A levélrészletben János apostol az igazság egyik nagyon fontos tárgyát említette: Jézus Krisztus az Atya küldötteként jött a földre, hogy minket, embereket testvéreivé fogadjon, az Atya fogadott gyermekeivé tegyen, és saját társörököseivé avasson a mennyországban. Mi ezt tudjuk, hisszük, bennünk tehát az Isten Lelke él. (1Jn 4-6) Ma az apostol a másik fontos alapról, a szeretetről szól: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent, mert Isten a szeretet”. Ez a felszólítás Isten Országában szinte feleslegesnek tűnik. Az egymás szeretete ugyanis szívünkbe oltott ajándék. Legszebb példája az ember teremtésének leírása: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter 1,27-28) A boldog, szeretettől áradó család képe ez. „Elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”.(Ter 2,24) Mindezt úgy tudja igazán érteni és felelősen egész életében gyakorolni az ember, ha Istent igazán ismeri:„Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet” (8) Sokan úgy vélik, hogy a szeretet Isten részéről magától értődően könnyű ügy. Viszont az apostol rámutat, hogy a szeretet Istenben és emberben nagyon sok áldozatot követel: „Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk” (9). Jézus küldetése véres szenvedést jelentett, iszonyú megaláztatásokat és borzalmas kereszthalált. Neki meg kellett halnia, hogy mi örökké élhessünk, mégpedig a leggyönyörűbb környezetben, a mennyországban. Ezt tartotta Jézus szem előtt: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is”. (Jn 12,24-26)„Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért” (1Jn 4,10) Isten tehát ebben is megelőzött és ma és mindenkor megelőz minket. De végre nekünk is bizonyítanunk kellene, hogy igyekszünk mi is mindent megtenni, hogy önzetlen szeretetre törekszünk Isten és egymás iránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése