2014. január 6., hétfő

2014.01.06. hétfő Vízkereszt



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.01.06. hétfő Vízkereszt

„A pogányok is társörökösök"

A mai nagy ünnep központi témája: Szent Pál apostol örömmel írja az efezusiakhoz: „Testvéreim! Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak az emberek, de most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. E szerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek” (Ef 3,2-3.5)Amikor a hazáját és nemzetét vélte szolgálni Saul, nagyon féltette a kiváltságaikat azoktól, akik nem Ábrahám leszármazottai voltak. Pedig ez a féltékenység teljesen jogtalan volt. A zsidók ősapja, Ábrahám, maga is bálványimádó volt hatvan éves koráig. Isten kiválasztotta őt, hitet adott neki az egy Istenben, megáldotta őt, jövendő utódait, mindenkit, aki maga is áldja Ábrahámot. Ezzel áldottá tette az Ószövetség idejét. Ezt a kiváltságos áldást végül kiterjesztette maga a fölséges Isten minden népre ezzel a záradékkal: „Tebenned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Ezzel az áldással Saulnak találkoznia kellett ifjú korában. Ha mégis azt hangoztatja a fenti levélrészletben, hogy ő külön kinyilatkoztatást kapott arról, hogy a pogányok is részesülnek az evangélium áldásaiban, akkor arra érthetjük, hogy Jézus a damaszkuszi tanítvány,Ananiás által üzente neki: „Választott edényem ő nékem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt”. (ApCsel 9.15) Ábrahám nyomán Izajás próféta is beszél arról a boldog korról, amikor Jeruzsálem fölött új világosság ragyog majd föl: Isten új fényét látja ő is, mint Bálám próféta mondta Moáb királyának füle hallatára: „Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből”. (Szám 24,17) Amikor a Megváltó földre érkezik, „Kelj föl, és tündökölj Jeruzsálem, mert elérkezett a világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted. Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet, és lásd, mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, és leányaidat karon fogva hozzák”. (Iz 60,1-4) A mai evangélium pedig ezt a beteljesült örömöt mondja el nekünk: „Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte”. (Mt 2,1-3) Jeruzsálem elfeledte Mózes írását, a másnap reggelt átaludták nem látva az újra felfénylett keleti csillag ragyogását. A legtöbbjük ma sem ismeri. Népünk Istennek legyen hála, jól ismerte és ma is ismeri. Hiszünk ennek a csillagnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése