2013. december 13., péntek

Evangelii Gaudium - V.



Evangelii Gaudium - V. A közösségi elköteleződés krízise (nr. 50–75)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
„Nem a pápa feladata, hogy részletes és teljes elemzést nyújtson a kortárs valóságról” – olvassuk Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában (nr. 51). Mindazonáltal elengedhetetlen – épp a szüntelenül új evangelizációs dinamika okán –, hogy Róma püspöke reflektáljon a dolgok jelen állására, s ezáltal segítsen megtalálni a helyes utakat krisztusi küldetésünk beteljesítésére.

Ennek során először a nehézségekkel szembesülünk. Ezek közül az elsőt igen drámai módon nevezi nevén a pápa: „Ahogyan a »Ne ölj!« parancs világos határt jelöl ki az emberi élet értékének biztosítására, úgy ma ki kell jelentenünk: »Nemet mondunk a kizáráson és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra!«” (nr. 53). Napjainkra az ember is fogyasztási cikké vált, s a „jóléti társadalmak” polgárai elvesztették az együttérzés képességét. Mindenki önmagával van elfoglalva, s fel sem merül benne, hogy felelős lenne a másikért. „A jóléti társadalom elkábít minket, s nyugtalanok leszünk, ha a piac olyasmit kínál fel, amit még nem vásároltunk meg, miközben a lehetőségek hiánya miatt derékba tört életek csak olyanok számunkra, mint valami látványosság, ami egyáltalán nem zavar minket” (nr. 54).

E jelenségek mögött a pénz újfajta bálványimádása áll (nr. 55–56), amelynek vészes kórtünete a tény, miszerint kevesek bevételei hatványozottan nőttek az elmúlt években, míg „a többség egyre távolabb kerül a boldog kisebbség jólététől” (nr. 56). Végül a pénz már nem szolgálja az embert, hanem kormányozza őt. Elkerülhetetlen a pénzügyi reform, aminek kapcsán Ferenc kemény hangot üt meg a politikusokkal szemben, de rögtön hozzá is teszi: „A pápa mindenkit szeret, a gazdagokat és a szegényeket is, de Krisztus nevében az a kötelessége, hogy emlékeztessen: a gazdagoknak segíteniük, tisztelniük és támogatniuk kell a szegényeket” (nr. 58). A kulcsszó mindebben: a szolidaritás. Ez megköveteli azt is, hogy nemet mondjunk az erőszakot eredményező egyenlőtlenségekre – erre egyre kevésbé képesek a fejlett országok, ideológiákat találva ki arra, miért érdemlik meg a szegények a sorsukat. „Egyesek egyszerűen örömtelien megelégszenek azzal, hogy a szegényeket s a szegény országokat teszik meg rossz sorsuk felelőséül (méltánytalanul általánosítva), s úgy vélik, egy olyan »oktatás« jelenti a megoldást, amely megnyugtatja a szegényeket, s háziasított és békés lényekké alakítja át őket” (nr. 60).

Ugyancsak nagy kihívást jelent a kortárs kultúra, amelyben „az első helyet a külsődleges, a közvetlen, a látható, a gyors, a felszínes, az esetleges foglalja el” (nr. 62). Ezért „Elodázhatatlan kötelességünk a kultúrák evangelizálása az Evangélium inkulturációjáért” (nr. 69). Emellett fontos, hogy szeretetteljesek és befogadók legyenek a közösségeink, a lelkipásztori gondoskodásunk kiterjedjen a legszegényebbekre is, s megvalósítsunk egyfajta „misztikus ragaszkodást a hithez” a vallási pluralizmus szövegkörnyezetében (nr. 70).

A buzdításnak ezt a részét egy érdekes meglátással zárja a pápa: elemzi a városi kultúrák kihívásait (nr. 71–75). Napjainkra a nagyváros olykor egyenesen negatív szóvá vált, miközben a Bibliában pozitív a jelentése: ez a közösség, a találkozás, a biztonság helye – még utunk végén is egy nagyváros: a mennyei Jeruzsálem vár ránk. Ezért meg kell szeretnünk a várost, meg kell találnunk benne az istenkapcsolat új módjait. „Ha a maga mélységeivel együtt megéljük azt, ami emberi, s a tanúságtétel kovászaként lépünk be a kihívások szívébe bármely kultúrában, bármely városban, akkor az jobbá teszi a keresztényt és megtermékenyíti a várost” (nr. 74).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése