Évközi ötödik hét csütörtökje

Évközi ötödik hét csütörtökje

Nursiai Szent Skolasztika szűz emléknapja

A Szentlélek emlékezete

Az Úr az én örökrészem és kelyhem,

Te irányítod, Uram, sorsomat.

A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem,

Valóban pompás az én örökrészem.

Könyörögjünk!

Szent Skolasztika szűz emlékezetét ünnepelve kérünk, Istenünk, hogy példáját követve szívünk tiszta szeretetével szolgáljunk neked, és elnyerjük örök szereteted boldogító ajándékát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Propter hunc sermonem vade:”

(Márk 7, 29b.)

„Szavad jutalmaként menj!” – mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus a mai evangéliumi szakasz vége felé a pogány asszonynak, aki Tirusz és Szidon vidékének egyik falujában lakott és nem zsidó volt származását tekintve, hanem szír-föníciai. A Mester kimerült lehetett és minden bizonnyal szeretett volna már egy kicsit egyedül maradni és az ő Mennyei Atyjával kettesben beszélgetni, imádkozni. Minden adva volt ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mert ezen a vidéken zsidók nem igen éltek, és így abban bízott, hogy felőle sem tudnak semmit ezek a pogányok, így rejtve maradhat kiléte. Csakhogy ez még sem így volt, mert a csodás gyógyulások, a tisztátalan lelkek kiűzése az emberekből már nem csupán a zsidók belügye, belső története volt, hanem az már kinőtte ezeket a szűkős és kényelmetlen kereteket és átterjedt a pogány világ lakóira is, akik talán lenézettségük miatt még inkább szomjaztak az új próféta csodáira és szavaira. E gondolattól indítatva álla pogány asszony a titokzatos zsidó Mester, Jézus Krisztus elé és kéri tőle leánya meggyógyítását ugyanúgy, ahogyan azt a zsidó nép tagjai tették. És ekkor Testvéreim, mint ahogy az evangéliumban hallottuk Jézus Krisztus nagyon határozottan, sőt keményen, már-már arrogánsan, lekezelően visszautasítja a kérést arra hivatkozva, hogy az ő küldetése csak Izrael házához szól. Meglepő ez a reakció azok után, hogy a napokban a Mester viselkedése ezzel teljesen ellentétes volt, hiszen gyógyított ő boldog-boldogtalant számolatlanul, sőt még a hitűket sem kérte tőlük számon. Most meg egyszerre csak ennyire elutasító lenne? Nem, Testvéreim! Jézus Krisztus valószínűleg nem elküldeni akarja a pogány asszonyt, hanem sokkal inkább kíváncsi annak válasz reakciójára. Más azokon segíteni, akik egy arctalan tömegben tolonganak és más, amikor szemtől-szemben áll valakivel és a kapcsolat sokkal közvetlenebb, sokkal személyesebbé válik. A válasz olyan is lesz, mint amilyet a Mester elvár. Elvár a pogányoktól és a hitetlen barbár idegenektől. Kiemeli őket a zsidók szürke tömegéből és példának adja elénk a személyes történésüket. Ennek az asszonynak a mélységes hite és alázata, amellyel a názáreti Tanítónak válaszol nemcsak őt hatja meg, hanem számunkra is maradandó példát állít. Jézus Krisztus pedig meggyógyítja a gonosz lélektől megszállt leányt anélkül, hogy akár csak a közelébe is ment volna. Ez ebben a csodában a legfélelmetesebb és legcsodálatosabb. Nem számít neki sem tér, sem idő, elég, ha akarja, és a dolog megtörténik, elég, ha kérik, és a segítség bárhová eljut időn és téren keresztül. Jézus Krisztusnak ez a csodája végleg eloszlat minden kételyt az irányba, hogy vajon kiknek szól az ő küldetése, az ő Messiási munkássága. Azt is megtudjuk, hogy a közbenjáró imának milyen félelmetes ereje és hatékonysága van Istennél. Az ima pedig, amely Istenhez száll, mindig meghallgatásra talál, mindig elindít egy kedvező folyamatot, mindig hatással van arra, akiért kérik, de még arra is, aki kéri. Ma Szent Benedek testvérének, húgának régiesen Kolosnak az emléknapja van. Ha valaki mestere volt az imának, akkor Szent Skolasztika valóban az imádság és a lelki beszélgetés embere, aki Istenhez akar közelebb kerülni testvére segítségével. Ha figyelünk egymásra, megláthatjuk Isten akaratát a másik, a hozzánk közelálló szükségében.

Szent Skolasztika a nyugati szerzetesség alapítójának, Szent Benedeknek volt az ikertestvére. Fiatalon az Úr szolgálatára adta magát. Eleinte otthon élt, majd testvére példájára kolostorba kívánkozott. Benedek Piombariolában egy kis zárdát épített számára, de ez rövidesen kicsinek bizonyult. Sokat böjtölt, imádkozott, és fáradhatatlanul tevékenykedett az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában. Szerette a magányt, még testvérével is évente csak egyszer találkozott. Egy alkalommal Skolasztikát halálsejtelmek töltötték el, de Benedeknek nem szólt róluk. Csak könyörögve kérte: ,,Ne távozz el tőlem, ha beáll az éjszaka. Beszélgessünk hajnalhasadásig a mennyei örömökről!''

Benedek elcsodálkozott: ,,Hogyan beszélhetsz így, nővérem? Teljességgel lehetetlen, hogy az éjszakát a kolostoron kívül töltsem!''

Skolasztika nem válaszolt. Úgysem tudta volna bátyját rávenni, hogy ne tartsa meg a regulát. Ezért Istenhez fordult könyörgő imádságával. Arcát tenyerébe rejtette, fejét az asztalra hajtotta. Amikor ismét föltekintett, az ég elsötétült. Felhőszakadásszerű eső zúdult alá, mennydörgések reszkettették meg a levegőt; senki sem kockáztathatta meg, hogy kimerészkedjék az ítéletidőbe.

Benedek méltatlankodva ugrott fel: ,,Nővérem, mit műveltél?'' Skolasztika mosolyogva vonta vissza a helyére: ,,Látod, amikor téged kértelek, nem hallgattál meg. Most Istenhez imádkoztam, és ő rögtön meghallgatott. Most meg tudod tenni!'' Ezzel a kedveskedéssel szemben Benedek ugyanolyan tehetetlen volt, mint a villámlással és az esővel szemben. Maradt tehát, és így hosszúra nyúlt a búcsúzás. Három nap múlva Benedek megtudta, hogy nővére örökre hazatért. Néhány testvér elhozta holttestét Montecassinóba. Ott abba a sziklasírba temették, amelyet Benedek magának készíttetett. Életét Nagy Szent Gergely pápa örökítette meg. Szent Skolasztika megértette és követte az Úr szavát. Tegyük mi is ezt Testvéreim kövessük mindig az Úr szavát, imádkozzunk, és szavaink jutalmaként mi is meggyógyulunk.

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, akiket ennek a szentségnek ereje táplál, Szent Skolasztika példájára téged mindennél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!