Évközi első hét szombatja

Évközi első hét szombatja

Remete Szent Pál hitvalló emléknapja

Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária emlékezete

Az Úr az én örökrészem és kelyhem,

Te irányítod, Uram, sorsomat.

A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem,

Valóban pompás az én örökrészem.

Könyörögjünk!

Istenünk, te Remete Szent Pálnak a magányban erőt adtál arra, hogy a szegény és alázatos Krisztust kövesse mindhalálig. Közbenjárására add meg nekünk is, hogy hívatásunkban hűségesek legyünk, és eljussunk arra a tökéletességre, amelyet egyszülött Fiadban állítottál elénk! Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Non enim veni vocare justos, sed peccatores.”

(Márk 2, 17c.)

„Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Különösen megdöbbentő vallomás ez a mondat, a mi Urunk, Jézus Krisztus ajkáról Máté házában, ahol együtt étkezett éppen a vámosokkal és a zsidó nép szemében nyilvánvalóan bűnösökkel. Ezúttal sem önként, jó kedvében mondja ki küldetésének nyilvánvaló célját, hanem azért, mert az ott leskelődő izraelita írástudók kikényszerítik belőle ezt. Természetesen Jézus Krisztus, ha nem akarná, akkor nem mondta volna el mindezt egy ilyen nagy társaságban, ahol minden bizonnyal nagy örömet okozott a jelenléte, hiszen a kíváncsiság mellett, a titkolt érdeklődés is odavonzotta Máté környezetét. A helyzetet, amely kialakult és egy pillanatra feszültté is vált a hangos szemrehányás következtében, a Mester maga hozta létre, hogy ezzel is példázza és érthetővé tegye minden cselekedetét, magát a küldetését. Az írástudók szemrehányására az addig vidám vámosokból álló társaság minden bizonnyal kővé dermedt, és arcukat is elöntötte a szégyen pírja. Nem Jézus Krisztus szégyeníti meg őket, hanem az írástudók, akik nyilvánosan, fennhangon a fejükre olvassák bűneiket éppen a kedves vendég, Jézus Krisztus füle hallatára. Jogosan félhettek attól, hogy egy egyszerű ember ilyenkor megdöbben, kimenti magát és távozik a társaságból, hiszen az akkori társadalmi normák ezt követelték volna meg. Csakhogy Jézus Krisztus nem közönséges ember, hanem maga az Isten, aki a földre érkezett, hogy felvéve emberségünket, nekünk példát mutasson, majd felajánlott életáldozatával elhozza az emberiség számára a több ezer éves büntetés feloldásának lehetőségét. És ebben a mai, Márki evangéliumi szakaszban nem csak Jézus Krisztus isteni küldetésének célját ismerhettük meg, hanem konkrétan azt a célcsoportot is, amelyet elsőként kell megérintenie. Nem hiszem, hogy láttunk még olyat, hogy egy orvos gyógyító céllal bemegy egy olyan lakásba, ahol nincsen beteg. Ezért is mondja ezzel a példával a mi Urunk, Jézus Krisztus is: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” Csakhogy Krisztusban szeretett Testvéreim, ebben a mai világban vajon ki nem beteg? Ki az, aki elmondhatja őszinte szívvel, hogy én bűntelen, hibátlan, vagy akár tökéletes vagyok? Ha volna is ilyen már az betegség lenne, ha ezt így kimerné jelenteni! Mert önmagunkról nem nekünk kell véleményt alkotnunk, hanem Istennek. Ő lát mindent, ő hall mindent, egyedül csak ő mutathat rá arra, aki hibátlan, ahogy tette Keresztelő Szent Jánossal! Ne, de ma, ebben a modernnek mondott korban, azt hiszem igen nehéz dolga volna a názáreti Mesternek, ha ilyen embert kellene keresnie. Igaz nem is ez a feltétlen célja az embernek, de az viszont mindenképpen, hogy élete során törekedjék elérni az életszentséget, a tökéletességet, amely azonban nem itt a földi életben, hanem majd Isten országában nyilvánul meg számunkra. Nem könnyű ezen az úton járni, még megtalálni sem könnyű! Nehogy azt higgyük Testvéreim, hogy azzal, hogy vasárnap eljárunk a templomba, vagy azzal, hogy pappá szenteltek valakit már automatikusan a helyes úton járunk! Nem! A helyes út ott van minden döntésünkben, minden gondolatunkban, amerre irányítjuk lábunkat, az határozza meg, hogy melyik úton járunk. Kempis Tamás középkori lelkiségi gyűjteményéről, a Krisztus követéséről mondják, hogy annyi ember tért meg a hatására, ahány betű van benne. „Kövess engem!”- jut el Jézus Krisztus felszólítása ma is ezrek és milliók fülébe. Szülők, családtagok, barátok szavain keresztül érkezik a hívás. Felsejlik egy pap arca, régi misék, hittanórák, vagy beszélgetések hangulata. Lehet, hogy mindez évtizedekkel később egy véletlen esemény, vagy nehézség hatására bukkan fel lelkünkben. Jézus Krisztus sosem türelmetlen, nem azonnal akarja, erővel a megtérést, de hív! Nem éri be a hangulatok, rég múlt események melankolikus felidézésével, ha idáig eljutunk, akkor már tetteket követel tőlünk. Neki nem felmondanunk kell hajdan tanult leckéket ima gyanánt. A gondolkodásmód és a mögötte álló lelki háttér, az ízlés, a baráti kör, a szabadidő és a pénz, az anyagi javak helyes felhasználásával igényli a változást. Követése gyökeres fordulattal jár, amire a mai napon mi is rácsodálkozhatunk. Gondoljuk mindezt végig magunkban, legyünk őszinték önmagunkhoz, hogy nincs e szükségünk erre a gyökeres változásra. Betegek vagyunk-e lelki értelemben, és ha igen, akkor hívjuk ki a lelki orvosunkat magunkhoz, mert ahogy, Jézus Krisztus mondja a mai evangéliumban: „Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”

Imádkozzunk:

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, akiket ennek a szentségnek ereje táplál, Remete Szent Pál példájára téged mindennél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!