Évközi első hét hétfője

Évközi idő első hetének hétfője

X. Boldog Gergely pápa emléknapja

Munkás Szent József emlékezete

Magas királyi trónuson láttam ülni egy férfiút,

Aki előtt az angyalok kara így zengett dicsőítő éneket:

Íme, ő az, akinek hatalma örökkévaló!

Könyörögjünk!

Mennyei Atyánk, fogadd jóságosan hozzád esdeklő néped imáját. Add, hogy felismerjük, mit kell tennünk, és adj erőt, hogy megismert kötelességeinket teljesítsük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quoniam impletum est tempus, et appropinquavit regnum Dei:”

(Márk 1, 15a)

„Betelt az idő, közel van az Isten országa.” Az elmúlt napokban az evangéliumokban szinte minden evangélista szemszögéből megnézhettük a mi Urunk, Jézus Krisztus és unokatestvérének Keresztelő Szent Jánosnak a kapcsolatát. Hallhattuk azt is, hogyan próbálták meg a zsidók egymás ellen fordítani a két nagy tekintélyű férfiút. János pályájának csúcsán, a tegnapi napon megkeresztelte Üdvözítőnket, Jézus Krisztust, a Jordán vízében. Látták, ahogy a megnyílt égből a Szentlélek galamb formájában rászállt a vízből felbukkanó Jézus Krisztusra. És nemcsak látták ezt, hanem hallották is az égből a szózatot: „Ez az én szeretett Fiam, amelyben kedvem telik!” A mai evangéliumban, időben ugrunk egy pár hónapot. A keresztelés után Keresztelő Szent Jánoshoz egyre kevesebben látogattak el, pályája csúcsán túl ő már kisebbedni kezdet, ellenben Jézus Krisztussal, aki ekkor kezdett igazán növekedni és egyre több követőre szert tenni. Keresztelő tanítványai is már mind őt követik. Látják ezt a zsidók, a farizeusok is, és el is fogatják Jánost, látva, hogy nem tudják használni az új próféta ellen. Jézus Krisztus pedig teljes erővel veti bele magát a Megváltás művébe. Tulajdonképpen mi is így vagyunk mai keresztények. Addig, amíg meg nem keresztelnek bennünket, pogányok vagyunk, és nem munkálkodik a lelkünkben a Szentlélek kegyelme. Régen, amikor sokkal nagyobb volt a gyermekhalandóság, pár napos korában már megkeresztelték a gyermekeket ügyelve arra, hogy abban az esetben, ha meghalna, már Jézus Krisztus jelében haljon meg, mert úgy még van esélye arra, hogy beléphessen Isten országába. Ez a szokás a mai modern időkben elkopott. A napokban öt-hat éves kislányokat kereszteltünk meg. Egy sok gyermekes család hozta el őket, hogy Krisztus jelét rakják rájuk. A gyermekek nem sokat tudhattak a hitről, sőt magáról a keresztelésről sem, mert bizony halálfélelem járta át őket, hogy vajon most mit is fognak velük csinálni ezek a fehérruhás emberek. Nem elég, hogy végig sírták a szertartást, a vízzel való meghintéskor szabályosan úgy kellett lefogni őket, mert ütöttek vágtak élesen visítva. Elkeserítő élmény volt a számomra és idáig nem is írtam róla, mert annyira nyomasztott a hatása. A legtöbb megkeresztelt ilyen korú gyermek sajnos nem tudja mi is történik vele, pedig már illene tudnia, mert a csecsemő, ha nem tudja az természetes, de ők? Az örökhalál karmából lettek kiszakítva a keresztelés által mégis reszkettek belépni Isten gyermekeinek országába. Pedig Jézus Krisztus küldetésének első és legfontosabb üzenete meghirdetni Isten Országát. Azt, amit a földön az igazságosság, a béke és az öröm formáiban tapasztalható meg. Hol, mikor és kivel jön el mindez? A zsidók Jézus Krisztus korában úgy vélték, hogy a várva várt és Isten által beígért Messiás el fogja hozni egyben Isten országát is. Csakhogy ők még a Messiást sem látták meg, hitetlenségükben, hogy láthatnák meg Isten országát, amelynek meglátására, megtapasztalására csak oly kevés embernek adatik meg. Pedig ez az ország is megérkezett Jézus Krisztussal együtt, amikor a megnyílt égből alászállott a Szentlélek. Itt, most és miközöttünk, akik Jézus Krisztus szeretetében élünk, megkezdődik az Ország látása, felismerése, megtapasztalása. Az ilyen szeretetben élő ember nem vakon botorkál el ebbe az országba életének zarándokútja során, hanem igen is látható útjelzőket követve halad afelé. Erre az állandóan közeledő, de soha itt e földön be nem teljesedő tapasztalatra utal az elközelgett evangéliumi kifejezés is. Keskeny út a remény útja és mindkét oldalán mély szakadék húzódik. Ösvény, mely a reménytelenség és az elbizakodottság közötti járható út. Jézus Krisztus előtt nem sokkal 49-ben ezen a napon hangzott el egy ember, Julius Ceasar híres mondása: „A kocka el van vetve.” Háborút indító mondatával véget ért a római köztársaság, és a császárság kora vette kezdetét. Azonban ez a kor sem tartott túl sokáig, mert az ember alkotta országok úgy omlanak össze egymás után, ahogy az emberi életek múlnak el. A Jézus Krisztus által meghirdetett ország az egyetlen örökké tartó ország, örömhíre pedig hadüzenet minden emberi bűnnek. Ez a totális rendszerváltás! Nem könnyű, mert ezt is vérrel és életekkel kell beáldozni. A saját életünkkel, hogy méltó polgáraivá válhassunk. Isten szeretetében megélt uralmának úgy lehetünk az alattvalói, hogy az élvezői is vagyunk. Ez lehet egyedül az örömünk oka. Testvéreim válthatunk állampolgárságot kényünk-kedvünk szerint, de valójában csak egyetlen igazi útlevélre van szükségünk életünkben, amely a halál kapuján át, az örökélet országába ad nekünk bebocsátást. Élhetünk bárhol térben és időben, ha életünkben, szeretetünkkel, Istenbe vetett hűségünkkel nem szerezzük meg ezt az okmányt, akkor mindegy milyen földi közösség polgáraként múlunk ki a világból.

Imádkozzunk:

Kérve kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, akiket mennyei eledellel táplálsz, tetszésedre éljünk, és méltóképpen szolgáljunk neked. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!