Évközi első hét keddje

Évközi idő első hetének keddje

Antiochiai Szent Teodoziusz hitvalló apát emléknapja

Szent őrzőangyalok emlékezete

Áldásod koszorúként övezi az évet,

Földjeiden bő termés fakad.

Könyörögjünk!

Istenünk, te kezdet és vég nélkül való vagy, te vagy a teremtés forrása. Add, hogy úgy töltsük el ezt az évet, amelyet már a kezdetén neked szentelünk, hogy javakban bővelkedjünk, és jó cselekedetekben gazdag, szent életet éljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quid nobis et tibi, Jesu Nazarene?”

(Márk 1, 24a.)

„Mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus?” Szegezi a kérdést kíméletlenül Jézus Krisztusnak a Kafarnaumi zsinagógában rejtőzködő tisztátalan, megszállott ember. Csakhogy Testvéreim ezt a kérdést sajnos nagyon sokan a keresztény-katolikus hívek között is feltehetnék a Megváltónknak, aki remélhetőleg minden lakásban megtalálható a keresztre feszítve. Tudom, hogy talán furcsának hangzik és mégis a keresztre feszített olyan jelképé vált életünkben, amely nem csak lakásaink falán kellene, hogy függjön, hanem beleégve a lelkünkben is ott kellene égnie kitörölhetetlenül. Furcsa állapotot tár elénk az evangélista ezekben a sorokban. Mert megkérdezhetnénk azt is, hogy vajon mit keres egy megszállott ember a zsidók templomában a zsinagógában? Az ilyen emberek ugyanis többnyire kerülték az olyan helyeket, amelyek szentek voltak. Biztos vagyok abban, hogy itt sem imádkozni akart, vagy megtisztulni, hanem sokkal inkább azért került oda, mert oda csábították, hogy ez által is próbára tegyék az ott sokszor felbukkanó Jézus Krisztust. Vajon mit vártak ettől a találkozástól? Titokban abban reménykedhettek, hogy na, majd, most ez a megszállott megmutatja ennek a szent embernek, hogy ő sem Isten, hanem éppen olyan halandó, mint ők maguk. Csakhogy ez a helyzet is visszájára sült el. Először is, mert a mit sem sejtő megszállott ember, ismeretlenül is felismerte Jézus Krisztusban az Isten szentjét és ekkor már tudta, hogy az miért jött közénk, hogy elpusztítsa a bűnt és a megszállottságot. A mi Urunknak nem kellett semmiféle hókusz - pókusz ahhoz, hogy legyőzze a gonoszt, elég volt csupán szavának parancsa. Jézus Krisztus parancsol a tisztátalan és a tiszta lelkeknek is, és azok engedelmeskednek neki, ha nem is egyformán. Jézus Krisztus, akit eddig a szeretet és békesség emberének mutattak most az evangélista jóvoltából egy másik arcát is megmutatja nekünk. A gonosz és a sátán sötét praktikáival szemben már egyáltalán nem olyan kegyes és kedves, no nem is durva, de olyan határozott, amilyen határozottság félreérthetetlen mindörökre. Ezt a kemény, katonai kifejezést használja az evangélista: parancsol. Joggal merülhet fel a kérdés, lehet-e a szeretet és a kegyelem világában határozottan és hatékonyan fellépni. Ezzel párhuzamosan azt is meg kell kérdeznünk, hogy vajon el lehet-e fogadni a bűnt? A felelet azért nehéz, mert összemossuk a bűnt a bűnös személyével. A kettő ugyanis nem ugyanaz. A bűnnel szemben ugyanis kötelességünk határozottan fellépni, viszont a bűnöst nem kitaszítanunk kell, hanem szeretnünk. Sokkal jobban szeretnünk, mint az egészséges embert, mert nekik erre sokkal nagyobb szükségük van ahhoz, hogy a megtisztulás után vissza tudjanak térni a társadalomba és új életet legyenek képesek kezdeni. A szigor és a büntetés a szeretet tette, mert célja a gyógyulás elősegítése. A puhaság és az engedékenység pedig a tévúton hagyás, a nemtörődömség jele. Szeretetből parancsolni és engedelmeskedni isteni tett, míg ráhagyni és engedékenynek lenni a gonoszság módszere. Ha látunk egy embert vízben fuldokolni, nemde azonnal segítségére sietünk, vagy segítséget hívunk a számára, hogy megmeneküljön, és újra élhessen? Így kell hát eljárnunk Testvéreim a bűnös, megszállott emberekkel szemben is, mert a gonosz lélek bármelyikünket megtámadhatja, sőt minél inkább Istennek tetsző életet élünk, annál hamarabb leszünk a sötétség célpontjai. Ezért ne taszítsuk el magunktól a bűnösöket, hanem gyógyítsuk meg őket és ehhez szép szeretetünket fegyelemben őrizzük meg! Mert a szeretet nem tanítás kérdése, hanem benne lakózik génjeinkben, erre vagyunk hívatva, erre van küldetésünk a földön. És ha ez a szeretet virágzik bennünk, akkor ennek fényében feltehetjük a kérdést: Mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? A válasz pedig már adja is magát. A szeretet, ami egymáshoz köt bennünket, szeretet az Istenben, szeretet az embertársainkban, szeretet a családjaink iránt, és a szeretet önmagunk iránt. A szeretet csíra, amely bennünk gyökeredzik, ápolnunk, öntöznünk kell, hogy tovább fejlődjön és lelkünket isteni magasságba jutassa.

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, add, hogy híveidet, akik meghalt és feltámadt Fiad szent titkaiban részesedtek, és mindig bíznak a te oltalmadban, ennek az évnek folyamán semmi baj se érje. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!