Advent első hetének szerdája

Advent első hetének szerdája



Boldog Bonfadini Antal emléknapja



Eljön az Úr és nem késlekedik,
megvilágosítja a sötétség rejtelmeit,
és kinyilvánítja magát az összes nemzet előtt.



Könyörögjünk!

Urunk és Istenünk, készítsd elő szívünket isteni erőddel, hogy amikor Fiad eljön, méltónak találjon az örök élet lakomájára, és asztalához ültessen minket. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

A mai evangéliumban ma igen fontos vezetői tapasztalatokat szerezhetünk, ha azt figyelmesen olvassuk és értelmezzük. A legfőbb vezetőnk maga az Isten. Neki köszönhetünk mindent, azt hogy élünk, hogy van mit belélegeznünk, van mit ennünk és van mit innunk. Azt is, hogy nem vagyunk egyedül, hogy családot adott nekünk, hova tartozást és célt amely túl mutat még a földi életünkön is. Egyszóval mindent megkaptunk tőle, hogy békében és harmóniában élhessünk ezen a parányi bolygón. Második legfőbb vezetőnk, egyben Mesterünk és tanítónk maga Jézus Krisztus. Három évig tartó küldetése a zsidóság helyes útra térítéséről szólt. Nem volt könnyű dolga a kiválasztott néppel, mert nem csak nyakas nemzedék volt, hanem öntelt és maradi is. Várták a Messiást, de amikor az megérkezett, akkor az nem volt ínyükre, így inkább megfeszítették. Jézus Krisztus egyszerű földi halandó alakjában is mindent tudott arról, hogyan kell egy néppel, egy tömeggel bánnia. Tudta azt is, hogy majd sok követője lesz és még több ellensége. Tudta, hogy a tömeget etetni kell, mert különben az mindenkit, minden vezetőt felfal, felőröl. Akinek tehát nincs elegendő tartaléka: időből, készségből, szeretetből, megértésből, bizalomból, mondanivalóból, az ne menjen a sokaság közelébe, leginkább pedig ne akarjon az élére állni. Jézus Krisztus kereste az embereket, hiszen a küldetése pontosan róluk szólt, és csak a legritkább esetben kerülte a nyilvánosságot, akkor is mások érdekében. Ezeket a vezetői tapasztalatokat adja át tanítványainak is, amikor az emberek közé küldi őket, és nem ad nekik különösebb ellátmányt, sőt, azzal bocsátja őket útnak, hogy ne vigyenek magukkal semmit. Ebből a semmiből pedig tudniuk kell mindig adni valamit az embereknek. Hogyan? Ha nyújtanunk kell valamit, valami őszintét embertársainknak, akkor azt Isten segítségére hagyatkozva tegyék meg. Az ő iskolája ilyen: először megtapasztaljuk a lecsupaszított valóságot, a meztelen igazságot, a teremtményi lét egyszerűségét, aztán a csoda révén találkozunk a Teremtő gazdagságával. Igen, Testvéreim! Ez az igazság! Minél több ruhánk van, minél több élelmünk, minél több eszközünk, amellyel életünket próbáljuk meg segíteni, annál távolabb kerülünk Isten csodájától, Isten segítségétől. Istent megtapasztalni csak teljesen lemeztelenített életünkkel vagyunk képesek. Én is csak akkor lettem képes felfogni Isten létezését, amikor már mindenemet elvesztettem. A gazdag ifjú is hiába kérdi a Mestert, hogyan juthat a mennyországba. Aki nem képes leegyszerűsödni Istenhez az sohasem lesz képes meglátni Isten nagyságát. Miért a legtöbb ember a templomban az idősek közül kerül ki? Mert ők már nem szerezni akarnak, hanem fokozatosan mindenről lemondani. Ahogy lemondanak a munkában elérhető sikerekről, ahogy szabadjára engedik már a gyermekeiket, ahogy fogy testi erejük, ahogy egyre betegebbek lesznek, ahogy egyre gyengül szellemi képességük, úgy sejlik fel előttük mind élesebben Isten alakjának körvonala, a mennyország felé vezető út nyoma. Fiatalon is elérhető ez az út, csak le kell mondanunk mindenről, ami emberi, le kell mondanunk arról, hogy akarom és tudni kell hagyni Isten akaratát érvényesülni. Ez már bizony papi hivatás, aki képes fiatalon elhagyni az ént, az egot, az már fiatalon találkozni fog Isten minden kegyelmével itt a földi életben is.

Imádkozzunk:

Kegyességedért esedezünk, Urunk, hogy ez az isteni erőforrás mossa le bűneinket, készítsen elő a közelgő ünnepekre. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Ámen!