Advent első hetének hétfője

Advent első hetének hétfője



Toulousei Szent Szaturninusz emléknapja



Halljátok az Úr szavát, ti nemzetek,
és hirdessétek azt az egész földkerekségen:
íme, jön már a mi Üdvözítőnk,
többé ne féljetek!



Könyörögjünk!

Urunk és Istenünk, segíts minket, hogy buzgó várakozással készüljünk Fiadnak, Krisztusnak jövetelére. Amikor pedig eljön és kopogtat, ébren találjon minket, akik imádsággal virrasztunk, és ujjongva zengjük dicséretét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretett Testvéreim!

A mai nappal megkezdjük lelki felkészülésünket a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelére. Ahogy a bevezető versben is olvashattuk mi már halljuk az Úr szavát, ezért bátran és hangosan hirdetjük, hogy közeledik már hozzánk, többé ne féljetek. A mai evangéliumban is egy tipikus félelemmel találjuk magunkat szemben, amelyet az Ószövetségi, zsidó nép képtelen volt előítéletből, félelemből levetni magáról. Jézus Krisztus korában a zsidó emberek számára tilos volt belépni a tisztátalanok, a pogányok házába, mert a mózesi törvény tiltotta ezt. Pedig, ahogy az evangéliumból is megismertük a kafarnaumi százados pogány létére jól ismerte ezt a zsidó törvényt, és elnyomó tiszt létére, egy szegény, nincstelen zsidó előtt szabadkozni kezdet. Figyelmességéről és udvariasságáról tanúskodik kérése. Nem is meri azt kérni Jézus Krisztustól, hogy a házába lépjen, hanem csak, hogy gyógyítsa meg a szolgáját. Tudjuk nagyon jól, hogy lehetősége, hatalma lett volna a századosnak akár erővel is odahurcolni Jézus Krisztust a házába, hogy megtegye azt amit követel tőle. Csakhogy a legtöbb római százados azzal sem törődött volna, ha a szolgája akár meg is hal, hiszen lett volna helyébe másik akár tucatjával is. Csakhogy ez a százados semmiképpen sem hasonlított a többi római tiszthez, de még a magas rangú, és gazdag zsidókhoz sem. Már az, hogy Jézus Krisztus elé megy egy szolga állapota miatt kifejezi azt is, hogy nemcsak hisz Jézus Krisztus szavának erejében, de már ismeretlenül is követője a Mesternek. Adventben Jézus Krisztust várjuk, a római százados példájára, aki belépni készül emberi világunkba, a mi méltatlan hajlékunkba. Menjünk eléje és kérjük a százados szavaival. Gyógyulást, békességet, megváltást, üdvösséget hoz nekünk. Ismerjük el méltatlanságunkat és valljuk meg alázattal bűneinket, mielőtt megérkezik hajlékunkba, és betér a mi családunk életébe. Várjuk őt igaz hittel! A legtöbb plébánia bejáratánál szerepel a kiírás: beteghez bármikor kimegyünk. Nemcsak az egyházi betegszolgálat készségét fejezi ki ez a mondat, hanem azt az egyházzal egyidős meggyőződést is, hogy a testnek és a léleknek egyaránt Jézus Krisztus a végső orvosa. Hogy a test egyedül csak a lelken keresztül gyógyítható. Ehhez természetesen hinni kell, amely nem tartja a testet olyan lezárt és megközelíthetetlen alakzatnak, amely csupán orvosi szikével nyitható, hanem hisz az egészséges lélek hatásában. Olyan orvosokat kell Testvéreim, keresnünk, akik miután mindent megtettek a betegért, ki tudják mondani: hívjatok papot! Ma mintha Jézus Krisztusnak az evangéliumban hallott mondata lenne sokkal inkább általános: "Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél." Legyen nekünk is akkor a hitünk, mint a századosnak, és már meg is gyógyult a mi szolgánk.

Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, szolgáljon javunkra ez a közösségben bemutatott áldozat, amellyel már mostani mulandó életünkben megtanítsz arra, hogy az égieket szeressük és az örökkévalósághoz ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!