Nagyböjt harmadik napja

Nagyböjt harmadik napja

Az evangéliumi elbeszélés szerint Keresztelő János tanítványai csodálkoznak azon, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a zsidó böjti szokásokat. Felvetésükre Jézus azzal válaszol, hogy amíg ő itt van a földön, addig mindenki számára esküvőhöz hasonló ünnepi alkalom van, majd távozása után érkezik el a böjt ideje.
A mi számunkra pedig az Egyház régi hagyománya szerint a húsvétot megelőző negyven nap a böjt ideje. A böjt alatt sokan csak azt értik, hogy ebben az időszakban bizonyos ételektől tartózkodnak. A testi böjtölésnek ehhez a módjához érdemes hozzácsatolni a szellemi böjtöt is, amely alatt a keresztény hagyomány a rossz gondolatok elleni, a bűnös gondolatok elleni küzdelmet érti. Azt viszonylag könnyű megtenni, hogy valamilyen ételt nem eszünk, de hogyan lehet azt elérni, hogy ne legyenek bűnös gondolataink? A válasz egyszerű: elmélkedéssel, imádsággal, helyes szándékok felindításával, azaz az Istennek tetsző dolgokról való gondolkodással lefoglaljuk gondolatainkat.
Ennek egy konkrét formája lehet az, hogy a nagyböjtben nem gondolok rosszat, nem feltételezek rosszat embertársaimról, és természetesen nem is mondok ilyet. És ha kibírom előítéletek és ítélkezés nélkül ezt a negyven napot, akkor utána is érdemes folytatnom.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Útravaló – 2019. március 7.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Georgium)

Rómában már a VI. századtól kezdődően minden nap egy-egy úgynevezett stációs, kijelölt templomban gyülekezett össze e szent időben az Egyház. A megszentelt hely vértanú patrónusa, lelkisége sokszor befolyásolta és értelmezte a nap evangéliumát, liturgiáját. Márciusban mi is ezekre a római bazilikákra utalva és vértanúiknak példája, közbenjárása által kísérve közeledünk megváltásunk ünnepéhez, hiszen a szentek különféle élethelyzeteiben a Lélek újraolvassa számunkra Krisztus misztériumát.

* * *

Életről és halálról szól az olvasmány, Jézus pedig saját halált jelöli meg úgy, mint az életre jutás állomását. Bizalmat kér, azaz ráhagyatkozást, önmagunk elvesztését, vele való azonosulást a halállal vívott harcában, vagyis kereszthordozást. Nagyböjtben a keresztségre és a keresztségi fogadalom megújítására készülőknek szakítaniuk kell bűnös életformájukkal, bízniuk kell abban, hogy beidegződött bűneik nélkül, de az Úr keresztjét hordozva szabadabb a világ. Ez azonban harcot kíván, ennek a képe a mai stációs szent, a sárkányölő Szent György vértanú. Engem milyen beidegződések, bűnök fojtogatnak, amelyekkel küszködök, de nem akarom elengedni őket, mert félek nélkülük élni? Ha ezt belátom, akkor lépek ki az igazi harctérre, amikor pedig megvívok velük, részem lesz Krisztus húsvéti diadalában.

Ferenc pápa: Emlékezzünk arra, amit az Úr véghez vitt az életünkben

Hogy a helyes úton járjunk, nem szabad elveszítenünk a történelmet, az üdvtörténetet, életünk történetét, Jézus velünk kapcsolatos történetét. Emlékezzünk arra, amit az életünkben tett: hogyan szeretett minket, hogyan szeretett engem – buzdított a március 7-i reggeli szentmise homíliájában a pápa.

A Mózes ötödik könyvéből vett olvasmányban (MTörv 30,15–20) a próféta arra tanítja a választott népet, hogy az Istennel kötött szövetség áldás, de átok is lehet: élet vagy halál – mondta Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Homíliájában az emlékezet kegyelméről beszélt. Három kulcsfogalmat elemzett bővebben: „ha elfordul szíved”, „ha nem hallgatsz meg, nem engedelmeskedsz”, és „ha elcsábulva más isteneket imádsz”.

Amikor szívünk elfordul és letér a helyes útról – legyen az visszafordulás vagy egy másik út, de nem a helyes út –, akkor elveszíti az irányt, az iránytűt, amellyel előre kellene haladnia. Pedig az iránytű nélküli szív közveszélyes: veszélyt jelent az adott személyre és a többi emberre. A szív akkor lép erre a tévútra, amikor nem engedelmeskedik, amikor elcsábulva más isteneket imád, amikor bálványimádóvá válik.

De mi nem vagyunk képesek meghallgatni – sok a lélekben süket ember, és mi is valamiképpen süketekké válunk a lelkünkben, nem hallgatunk az Úrra – figyelmeztetett a Szentatya. – Óvakodjunk a szemfényvesztésektől is, amelyek hamis istenek felé csábítanak minket, a bálványimádás felé. Ez a veszély leselkedik ránk végig az ígéret földje felé vezető úton, a feltámadt Krisztussal való találkozásig.

A nagyböjt segít ezen az úton haladni. Ha azonban nem hallgatjuk meg az Urat és nekünk tett ígéreteit, elveszítjük az emlékezetünket. Ilyenkor elfeledkezünk azokról a nagyszerű dolgokról, amelyeket az Úr véghezvitt az életünkben, az Egyházában, népében, és hozzászokunk, hogy saját erőnkből haladjunk, önerőből. Ezért nagyböjt kezdetén kérjük az emlékezet kegyelmét – buzdított Ferenc pápa. – Mózes arra szólította népét, amikor megérkezett arra a földre, amelyet nem hódított meg, hogy emlékezzen az útra, amelyen az Úr végigvitte őket. Amikor azonban jól vagyunk, minden a kezünk ügyében van, lelkileg jól érezzük magunkat, fennáll a veszély, hogy elfelejtjük az utat, amit megtettünk. A jólétnek, a spirituális jólétnek is megvan ez a veszélye: félő, hogy egyfajta amnéziába esünk, emlékezetkiesésünk lesz. Olyan jól vagyok, hogy megfeledkezem arról, amit az Úr tett az életemben. Elfeledem a kegyelmeket, amiket kaptam, és azt hiszem, hogy az egész az én érdemem, és így megyek tovább. Ekkor kezd visszafordulni a szív, mert nem hallja meg a saját hangját: az emlékezetet. Ez az emlékezet kegyelme.

A zsidókhoz írt levél egyik szakasza is erre a gondolatra épül, amelyben az első napok emlékezetét idézi föl. Az emlékezetvesztés igen gyakori jelenség – mondta a pápa. – Izrael népe elvesztette az emlékezetét. Ebben a feledékenységben van valami szelektív jelleg: arra emlékszem, ami jelenlegi érdekeimet szolgálja, és nem emlékszem arra, ami fenyeget. Például a nép a pusztában emlékezett rá, hogy Isten megmentette, ezt nem tudta elfelejteni; de elkezdett panaszkodni, hogy nincs víz és hús, és arra gondolt, hogy mennyi mindent hagyott Egyiptomban. Van ebben valami szelektív, hiszen elfelejtik, hogy ezeket a dolgokat a rabszolgaság asztalánál ették.

Emlékezni kell tehát, hogy a helyes úton járjunk. Ahhoz, hogy előrejussunk, nem szabad elveszítenünk a történelmet; az üdvtörténetet, életünk történetét, Jézus velünk kapcsolatos történetét. Nem szabad megállni, visszafordulni, engedni a bálványok csábításának – hangsúlyozta a Szentatya. A bálványimádás ugyanis nem csak abból áll, hogy elmegyünk egy pogány templomba és egy szobrot imádunk. A bálványimádás a szív magatartása, amikor kényelemből valamit jobban kedvelünk az Úrnál, mert elfeledkeztünk róla.

Nagyböjt kezdetén jót fog tenni nekünk, ha kérjük az emlékezet kegyelmét. Őrizzük meg az Úr emlékezetét, mindazt, amit az életünkben tett: hogyan szeretett minket, hogyan szeretett engem. És ebből az emlékből táplálkozva tudunk haladni előre. Jót fog tenni nekünk, ha folyton elismételjük Pál Timóteusnak, szeretett tanítványának szóló tanácsát: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halottak közül” (vö. 2Tim 2,8). Megismétlem, mondta a pápa: Emlékezz a feltámadt Jézust Krisztusra! Emlékezz Jézusra, aki eddig elkísért, és elkísér majd addig a pillanatig, amikor megjelenünk a dicsőséges Jézus előtt. Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megőrizzük az emlékezetet! – fohászkodott nagyböjt első csütörtökének reggelén elhangzott homíliájában Ferenc pápa.

Nagyböjt második napja

Nagyböjt második napja

A mai evangélium befejező mondatán és annak nagyböjti üzenetén érdemes elgondolkodnunk. Jézus ezt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” A romlás tulajdonképpen a kárhozatot jelenti, az üdvösség elvesztését. Ez akkor fordul elő, ha valaki bűneihez ragaszkodik és nem Isten szeretetében él. A feladat tehát világos: küzdenünk kell a bűnök ellen!
Az Egyház hagyományában a bűn elleni küzdelem értékes és kipróbált eszköze a böjtölés, amellyel előmozdíthatjuk szívünk tisztaságát. Világosan kell látnunk, hogy a bűn megakadályoz minket abban, hogy egészen Istennek éljünk. A böjtölés során találkozom önmagammal és felfedezem ellenségemet, mindazt, ami romlásomat akarja. Észreveszem, hogy mi az, ami fogva tart és elszakít Istentől.
A böjttel kifejezzük, hogy nyitottak vagyunk Isten számára és engedjük, hogy ő vezessen minket és ne a szenvedélyeink vagy rosszra hajló természetünk. A böjt megtartása annak a jele, hogy Isten jelenlétében akarunk lenni, hogy gondolataink Istennél, érzéseink pedig Istenben időzzenek. Így találjuk meg lelkünk számára a nyugalmat, a békességet. A böjt megmutatja gyenge pontjaimat, azt, ahol sebezhető vagyok. De nem kell félnem sebezhetőségem feltárásától Isten előtt, hiszen éppen ő fogja lelki sebeimet begyógyítani.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Útravaló – 2019. március 6., hamvazószerda

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Sabinam)

Rómában már a VI. századtól kezdődően minden nap egy-egy úgynevezett stációs, kijelölt templomban gyülekezett össze e szent időben az Egyház. A megszentelt hely vértanú patrónusa, lelkisége sokszor befolyásolta és értelmezte a nap evangéliumát, liturgiáját. Márciusban mi is ezekre a római bazilikákra utalva és vértanúiknak példája, közbenjárása által kísérve közeledünk megváltásunk ünnepéhez, hiszen a szentek különféle élethelyzeteiben a Lélek újraolvassa számunkra Krisztus misztériumát.

* * *

A hamu szenteltvízzel való meghintése a teremtésére utal: forrás fakadt, és Isten az agyagból megalkotta az embert, majd belé lehelte az életet. Az újjáteremtés Isten szerető működésének kinyilvánulása, amivel együtt kell működnünk – miként az agyagnak alkotójával –, így lesz életünk, Lelke által.

Ma a rabszolgája által megtérített Szent Szabina vértanú (†126) bazilikájában kezdi a böjtidőt az Egyház, aki perében így vallott: „Áldom Üdvözítőmet, Jézus Krisztust, hogy szolgálója, Szerápia által megszabadított a pokol hatalmából.” Isten az ember üdvözítésének rabszolgája, így mutatkozik a lábmosásnál és szenvedése misztériumában.

A bazilika az Aventinus dombon áll. Az evangéliumban hallott program: a böjt, az ima és a jócselekedet felemelkedést ad, de ennek vállalása erőfeszítést kíván, miként a magaslatra jutás.