Évközi hatodik hét csütörtökje

Évközi hatodik hét csütörtökje

Az evangéliumot nap mint nap azzal a kimondatlan szándékkal olvassuk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ki Jézus? Azért figyelünk az egykor élt személyek vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk, hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti Isten országát.
Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”
A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Útravaló – 2019. február 20.

Útravaló – 2019. február 20.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

A vak meggyógyításának különleges esetét olvassuk az evangéliumban. Jézus a gyógyításai során egyértelműen és határozottan hitet kér a gyógyulás feltételeként. Menj, a hited meggyógyított téged – többször ezzel a mondattal zár le egy gyógyító találkozást. Előfordul azonban az is, hogy azért nem tud csodát tenni, mert nem hisznek benne (eléggé). Példának okáért a názáretiek hitetlenségén maga is csodálkozott. Van olyan, hogy valami nem sikerül azonnal, mint a vak mostani meggyógyítása. Vajon mi történhetett, hogy az egyszeri érintés kevésnek bizonyul? Talán kevés volt a hite a vaknak? Nem tudjuk, valószínűleg kettejük titka marad. 

 Nagyszerű, hogy lehetnek közös titkaink Istennel.

Ferenc pápa: A mi Istenünk a szívével szeret minket, nem eszmékkel

Ferenc pápa: A mi Istenünk a szívével szeret minket, nem eszmékkel

Kérnünk kell a kegyelmet, hogy sírni tudjunk a természeti csapások, az üldözöttek, a háborúk áldozatainak láttán – mondta a pápa február 19-én a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. Homíliájában a Szentatya az ószövetségi vízözönhöz hasonlította a mai időket.

A pápa a szentmise olvasmányához fűzte gondolatait, amely Mózes könyvéből a vízözön történetét beszéli el (Ter 6,5–8;7,1–5.10). „Miután az emberek elszaporodtak a földön, látta az Úr, hogy nagy az ember gonoszsága, és hogy szívének minden gondolata és vágya mindenkor a rosszra irányul. Meg is bánta, hogy embert alkotott a földön, nagyon bánkódott miatta. Azért elhatározta: »Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; el az embert, a barmot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket.« Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt. Miután Noé az Úr parancsára elkészítette a bárkát, azt mondta neki az Úr: »Menj be egész családoddal együtt a bárkába, mert egyedül téged találtalak igaznak ebben a nemzedékben! Végy minden tiszta állatból hetet-hetet, hímet és nőstényt; a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön! Mert még hét nap, és azután negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.« Noé úgy tett, ahogyan az Úr megparancsolta neki. Hét nap elteltével aztán a vízözön hullámai elborították a földet.”

Homíliájában Ferenc pápa rámutatott: Istent fájdalommal tölti el az emberek gonoszsága, olyannyira, hogy megbánja, hogy megteremtette őket, és elhatározza, hogy eltörli őket a föld színéről. Olyan Isten ő, akinek vannak érzései, nem elvont. Szenved. Ez az Úr misztériuma. Isten az Atya, aki szeret minket – és a szeretet kapcsolat –, de képes felbőszülni, haragra gerjedni.

Jézus az, aki eljön, és életét adja értünk, a szív szenvedésével, mindennel… A mi Istenünknek vannak érzései. A mi Istenünk a szívével szeret minket, nem eszmékkel, hanem a szívével; és amikor megsimogat, a szívével simogat, amikor pedig megver, mint a jó apa, akkor a szívével ver meg, és ő jobban szenved, mint mi. Szívbéli kapcsolat ez apa és fia között. Ha az Atya képes fájdalmat érezni szívében, akkor mi is képesek leszünk fájdalmat érezni előtte. Ez nem szentimentalizmus, hanem az igazság – hangsúlyozta a pápa.

A mai idők nem sokban különböznek a vízözön korszakától – szögezte le a Szentatya. – Ma is vannak gondok, természeti katasztrófák, csapások, szegények, éhezők, üldözöttek, megkínzottak, emberek, akik meghalnak a háborúkban, mert úgy dobálják a bombákat, mintha cukorkák volnának. Nem hiszem, hogy ma jobb időket élnénk a vízözön idejénél, nem hiszem. A természeti csapások nagyjából ugyanazok, az áldozatok nagyjából azonosak. Gondoljunk a leggyengébbekre, a gyerekekre, az éhező gyerekek sokaságára, akik nem kapnak nevelést, nem növekedhetnek békében; akik árvák, mert szüleiket lemészárolták a háborúkban…; a gyermekkatonákra… Gondoljunk csak azokra a gyerekekre!

Kérjük a kegyelmet, hogy olyan szívünk legyen, mint az Istené, hogy hasonlítson a szívünk az ő szívére, amely testvér a testvérek között, apa a gyermekeivel, fiú az apjával. A mai vízözön, a mai háborúk nagy csapásának árát a gyengébbek fizetik meg: a szegények, a gyerekek, azok, akiknek nincs miből előrejutniuk. Gondoljunk az Úrra, akinek szíve fájdalommal teli, és közeledjünk az Úrhoz, beszéljünk vele, mondjuk neki: „Uram, nézd ezeket a dolgokat!” Vigasztaljuk meg az Urat: „Én megértelek, és elkísérlek.” Elkísérlek az imában, a közbenjárásban mindezekért a csapásokért, amelyek mögött az ördög áll, aki el akarja pusztítani Isten művét – zárta prédikációját Ferenc pápa.

Évközi hatodik hét szerdája

Évközi hatodik hét szerdája

A Betszaidában élő vak ember meggyógyítása újabb jele annak, hogy Jézus isteni erővel, hatalommal rendelkezik és tud segíteni olyan helyzetekben is, amikor ember már nem. Az elbeszélésből nem tudjuk meg a vak nevét, mint például a jerikói vak esetében, akit Bartimeusnak hívtak, és arról sem tudunk meg semmit, hogy kik vezették őt Jézushoz. Jézus félrevonul a beteggel, aminek kettős célja lehet: egyrészt ki szeretné zárni a nyilvánosságot, másrészt kizárólag a vak személyére akar figyelni. Ismert számunkra ez a félrevonulás, hiszen a dadogva beszélő süket meggyógyításánál már találkoztunk vele (vö. Mk 7,31-35).
A gyógyítás során nagy jelentősége van Jézus érintésének. Azért viszik hozzá a vakot, hogy „érintse meg” őt. Ettől az érintéstől azt várják, hogy a vak visszanyerje szemevilágát, miként más esetekben is az Úr érintése eredményezte a betegség megszűnését. Jézus pedig, amikor egyedül marad a vakkal, valóban megérinti beteg szemét, mégpedig kétszer is, aminek köszönhetően először homályosan, majd pedig tisztán, élesen kezdett látni az imént még vak ember.
A látás visszanyerése itt is a hitre jutás jelképe. Minél jobban megismerem Jézus személyét, annál erősebb lesz iránta a hitem, annál jobban tudok majd követőjévé, tanítványává válni. Ő a vezetőm a hit útján és az üdvösség útján.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap – A farsangból a nagyböjt felé

Hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap – A farsangból a nagyböjt felé

Február 17-én, múlt vasárnap volt „hetvenedvasárnap”. Bár napjainkra sokat veszített jelentőségéből böjtelő első vasárnapja, jó felidézni a farsangból a nagyböjtbe vezető hetek egykori hagyományait.

Kódexeinkben kilencben hagyó vasárnapnak, kilenchagyó vasárnapnak is nevezték hetvenedvasárnapot, a kilencedik vasárnapot húsvét előtt; latinul Septuagesima. A keleti egyházakban a nagyböjti előkészület hetven nappal kezdődik a Feltámadás előtt, ott ez a nap a farizeus és a vámos vasárnapja. A görögkatolikusoknál hatvanadvasárnap volt a húshagyóvasárnap.

A Lányi-kódex azt írja, ilyenkor búcsúztak el az Allelujától: „kilenchagyó, mikor az Alleluját el kell hadni”; a középkorban „alleluja-búcsúztatót” énekeltek – ez a hagyomány a II. vatikáni zsinatig tartott, azóta hamvazószerdán hagyjuk el az Alleluját, és nagyszombat éjszakáján kapjuk vissza.

A II. vatikáni zsinatig a nagyböjti negyven napot liturgikusan előkészítette a megelőző két hét: a böjtelő, mely húshagyó keddel ért véget.

Az év első szakasza hagyományosan a farsang időszaka, amely vízkereszttől hamvazószerdáig tart; a karácsonyi ünnepkör mellett az év szokásokban leggazdagabb időszaka volt ez – jellegzetes népszokásait például Ujváry Zoltán és Bálint Sándor néprajzkutatók írásaiból ismerhetjük meg. Inkább a profán szokások jellemezték farsang idejét, de ezekre a hetekre esik néhány fontos ünnep, melyek némelyikéhez szentelmények is kötődnek: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Szent Balázs, Szent Dorottya napja. a A mulatság tetőfokát farsang utója és húshagyókedd jelentette.

Farsang utolsó vasárnapjai már a húsvéthoz viszonyítva kapták nevüket: hetvenedvasárnap (Septuagesima), hatvanadvasárnap (Sexagesima) és ötvenedvasárnap (Quinquagesima).

Hatvanadvasárnapot hívták héthagyóvasárnapnak (pl. Érdy-kódex), kövérvasárnapnak (pl. Gyöngyöspata), gazdák vasárnapjának (Székesfehérvár), talalajvasárnapnak (Zoborvidék).

Hetvenedvasárnapot megtartják például a katolikus hitre áttért volt anglikánok, akik számára XVI. Benedek pápa személyi ordinariátust hozott létre (ilyen a Walsinghami Miasszonyunkról nevezett ordinariátus Angliában).

A Septuagesima, hetvenedvasárnap ószövetségi szimbolikát is hordoz – a babiloni fogság hetven évére is utal: „Míg a nagyböjt Izrael fiainak negyven évig tartó vándorlását tükrözi, mely alatt az egyiptomi szolgaságtól tartottak az Ígéret Földjének szabadsága felé, a Septuagesima a babiloni fogság hetven évét tükrözi. Mindkettő a szolgaságtól vezet a szabadság felé, és így a megváltásra mutat rá, amelyet Krisztusnak köszönhetünk: szabadság a szolgaságtól, a mennyei Ígéret Földjén” – fogalmazott James Bradley, a walsinghami ordinariátus lelkipásztora.

Az angol ordinariátus hagyományai szerint a hetvenedvasárnap előtti vasárnap éneklik el az Allelujától búcsúzó Alleluia, song of gladness (Alleluja, az öröm éneke) kezdetű éneket, amely egy 11. századi himnusz fordítása. Ezzel köszönnek el az Allelujától, amely átadja egy időre a helyét zsoltárrészleteknek: „Azt az elképzelést, hogy »eltemetjük az Alleluját« a bűnbánati periódus idejére, egyes helyeken továbbviszik, és ténylegesen eltemetik az Alleluja ábrázolását a húsvéti vigília alatt felhangzó Allelujáig” – utalt Bradley atya a középkorban megszülető szokásra.

Sokakra hatott a 13. században élt William Duranti püspök gondolata: „Úgy búcsúzunk el az Allelujától, mint egy szeretett baráttól, akit sokszor megölelünk, és megcsókoljuk száját, fejét és kezét, mielőtt elválnánk tőle.” Franciaországban ez konkrét tárgyi formában jelent meg: táblát készítettek díszes „Alleluja” felirattal, amelyet a liturgia után eltemettek a templomkertben; sok helyen rendes koporsóban, melyet „temetési menet” kísért; keresztekkel, gyertyákkal, szentelt vízzel és tömjénnel.

Az Egyház korábbi évszázadaiban hetvenedvasárnap a nagyböjtre való készület kezdetét jelentette. Szent VI. Pál pápa a hetvenedvasárnapon, hatvanadvasárnapon és ötvenedvasárnapon át való haladást a nagyböjt felé állítólag ahhoz hasonlította, mint amikor a harangok misére hívják a híveket, és ütnek a szentmise kezdete előtt 15 perccel, 10 perccel, majd 5 perccel – idézi fel Bradley atya. – Minden, a nagyböjthöz felvezető hét „oldalba bök” minket, hogy figyelmeztessen: a nagy és szent böjt már küszöbön áll, készülnünk kell.

Michael P. Foley patrisztikaprofesszor egy 2011-es tanulmányában egy gyakorlati szempontra is felhívta a figyelmet: a hűtőszekrény előtti időkben fontos szempont volt, hogy a böjt előtti hetekben felhasználják a romlandó húsokat és sajtokat. A bizánci és ortodox tradícióban is kijelöltek húshagyó és sajthagyó vasárnapot, amikor ezektől az ételektől meg kellett tisztítani, szabadítani a házat.

A farsanggal néha összemosódó karnevál bár nagyon is világi ünnepségeket takar, a szó maga mégis katolikus eredetű: a latin carnem levare, carnelevarium a forrása, melynek jelentése: „a hús bevonása/visszavonása” Francis X. Weiser SJ szerint, aki arra is rámutatott, az egykor meglehetősen intenzív karneváli mulatozás azzal is összefügg, hogy akkoriban a böjt is roppant szigorú volt.