Ferenc pápa: Engedjük, hogy Jézus húsvéti misztériuma idén is új életet adjon nekünk!

Március 28-án a Szentatya a húsvéti szent három napról elmélkedett a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében. Hangsúlyozta, hogy a húsvéti eseményeknek rá kell nyomniuk bélyegüket mindennapi életünkre; és ismét kemény szavakkal figyelmeztetett arra, hogy ne legyünk romlott, korrupt emberek.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a holnap kezdődő húsvéti szent három napról szeretnék elmélkedni, hogy egy kicsit mélyebben megértsük, mit is jelentenek a liturgikus év legfontosabb napjai nekünk, hívőknek. Szeretnék feltenni nektek egy kérdést: hitünknek melyik ünnepe a legfontosabb, a karácsony vagy a húsvét? A húsvét, mert az üdvösségünk ünnepe, Isten irántunk tanúsított szeretetének ünnepe, Jézus halálának és feltámadásának megünneplése. Ezért szeretnék elgondolkodni veletek ezen az ünnepen, ezeken a napokon, melyek húsvéti napok, egészen az Úr feltámadásáig. Ezek a napok egyetlen nagy misztériumnak, az Úr Jézus halálának és feltámadásának megünnepelt emlékezetét jelentik. A szent három nap holnap kezdődik, az utolsó vacsora emlékére bemutatott misével [Coena Domini, ’az Úr vacsorája’], és a feltámadás vasárnapjának esti dicséretével fejeződik be. Másnap lesz húsvéthétfő, egy további nap a feltámadás ünneplésére, ez úgymond a liturgikus ünneplés utáni ünnep: ünnep a családi körben, ünnep a társadalomban. A szent három nap kijelöli hitünk és világban megélendő hivatásunk alapszakaszait; és minden kereszténynek feladata, hogy a szent három napot – csütörtök, péntek, szombat, és persze a vasárnap, de a feltámadás már szombaton elkezdődik – úgy élje meg, mint személyes és közösségi életének mintegy a „mátrixát”, ahogyan zsidó testvéreink az Egyiptomból való szabadulást élték meg.

Ez a három nap ismét felkínálja a keresztény népnek az üdvösség Jézus által végbevitt nagy eseményeit, és így a népet jövőbeli rendeltetésének horizontja felé irányítja, valamint megerősíti azon igyekezetében, hogy tanúságot tegyen a történelemben.

Húsvét reggelén – a szent három nap során végigjárt szakaszokat felidézve a szekvenciának – vagyis egy himnusznak, egyfajta zsoltárnak – az éneke ünnepélyesen megszólaltatja a feltámadás meghirdetését; azt mondja: „Reményünk, Krisztus feltámadt, és előttünk megy Galileába.” Ez a nagy bejelentés: Krisztus feltámadt! A világ sok népében, főleg Kelet-Európában, ezekben a húsvéti napokban az emberek nem „jó napot”-tal, nem „jó estét”-tel, hanem a „Krisztus feltámadt!” mondattal, vagyis a nagy húsvéti bejelentéssel köszöntik egymást: „Krisztus feltámadt!” A szent három nap ezekben a meghatott ujjongással kimondott szavakban éri el tetőpontját. Ezek a szavak nemcsak az öröm és remény meghirdetését tartalmazzák, hanem a felelősségre és a küldetésre is figyelmeztetnek. A szent három nap nem szűkül a húsvéti édességekre, a tojásra, az ünneplésre – még ha ezek szépek is, hiszen a család ünnepléséről van szó –, nem szűkül ezekre. Hanem onnan indul az út a küldetéshez, az örömhír hirdetéséhez: Krisztus feltámadt! Ez a hír – melyhez a szent három nap vezet, miközben fel is készít, hogy befogadhassuk – hitünknek és reményünknek a középpontja, a lényeg, a meghirdetés – vagy egy nehéz, de mindent kifejező szóval –, a kérügma, amely folytonosan evangelizálja az Egyházat, az Egyház pedig maga azt a küldetést kapta, hogy evangelizáljon.

Szent Pál a következő mondatban foglalja össze a húsvét eseményét: „Krisztus, a mi húsvéti bárányunk, feláldoztatott” (1Kor 5,7). Bárányként leöletett. Következésképpen – folytatja – „minden régi dolog a múlté; íme, új dolgok születtek belőlük” (2Kor 5,15). Újjászülettek. Ez a magyarázata annak, hogy a kereszténység kezdeti időszakában húsvét napján keresztelték meg az embereket. Most szombat este meg fogok keresztelni itt, a Szent Péter-bazilikában nyolc felnőttet, akik megkezdik keresztény életüket. Mindent akkor kezdenek el, mert újra fognak születni. Egy másik összefoglaló formulával pedig Szent Pál elmagyarázza, hogy Krisztus „halálra adatott bűneink miatt, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm 4,25). Az egyetlen, aki megigazulttá tesz minket, az egyetlen, aki újjászületést szerez nekünk: Jézus Krisztus. Senki más! És ezért semmit sem kell fizetnünk, mert a megigazulás – az igaz emberré válás – ingyenes. Ilyen nagy Jézus szeretete: ingyen ad életet, hogy szentté tegyen minket, hogy megújítson minket, hogy megbocsásson nekünk! Ez a húsvéti három nap lényege! A szent három napban ennek az alapvető eseménynek az emlékezete hálás ünneplésben fejeződik ki, ugyanakkor megújítja a megkereszteltekben új létállapotuk értelmét, amelyet Pál apostol így fejez ki: „Ha feltámadtatok Krisztussal, azokat a dolgokat keressétek, amelyek odafent vannak, […] ne a földi dolgokkal törődjetek” (Kol 3,1–3). Felfelé nézés, a horizont felé nézés, a látóhatár kitágítása: ez a mi hitünk, ez a mi megigazulásunk, ez a kegyelem állapota! A keresztségben ugyanis feltámadtunk Krisztussal, és meghaltunk a világ dolgainak és logikájának; új teremtményként születtünk újjá: olyan valóság ez, amelynek napról napra konkrét létezéssé kell válnia.

A keresztény, ha valóban engedi megmosni magát Krisztus által, ha valóban engedi, hogy ő levesse róla a régi embert, hogy új életben járjon, jóllehet bűnös marad – hiszen valamennyien bűnösök vagyunk –, nem szabad többé korruptnak maradnia: Jézus megigazulást adó tevékenysége megment minket a korrupciótól; bűnösök vagyunk, de nem korruptak; a keresztény ember tehát nem élhet többé halállal a lelkében, és nem lehet mások halálának okozója. És itt egy szomorú és fájdalmas dolgot kell mondanom: vannak hamis keresztények, akik azt mondják: „Jézus feltámadt; megigazultam Jézus által, új életet nyertem, de korrupt életet élek.” Ezek a hamis keresztények rosszul végzik. A keresztény ember, ismétlem, bűnös – valamennyien azok vagyunk, én is az vagyok –, de abban a bizonyosságban élünk, hogy, ha bocsánatot kérünk, az Úr megbocsát nekünk. A korrupt ellenben úgy tesz, mintha becsületes lenne, de a szívében nincs más, mint rothadás. Az új életet Jézus adja. A keresztény ember nem élhet halállal a lelkében, és nem lehet mások halálának okozója. Gondoljunk csak – hogy ne menjünk messzire – saját házunk tájára, gondoljunk az úgynevezett „keresztény maffiózókra”. Ám ezeknek semmi közük a kereszténységhez. Kereszténynek mondják magukat, de halált hordoznak lelkükben és halált okoznak másoknak. Imádkozzunk értük, hogy az Úr érintse meg lelküket!

A felebarát, főként a legkisebb és a leginkább szenvedő lesz annak a személynek a konkrét arca, akit meg kell ajándékoznunk a szeretettel, amelyet Jézus nekünk adott. A világ a mi feltámadottként élt új életünk terévé válik. Mi feltámadtunk Jézussal: talpon állunk, emelt fővel, és osztozhatunk mindazok megaláztatásában, akik ma is, mint Jézus, szenvedések közt élnek, mezítelenek, szükséget szenvednek, magányosan és a halál közelében élnek; Jézusnak köszönhetően és ővele együtt a megmentés és remény eszközei, az élet és a feltámadás jelei lehetünk számukra. Sok országban – itt, Olaszországban, és az én hazámban [Argentínában] is – él a szokás, hogy az anyukák, a nagymamák, amikor húsvét napján meghallják a harang hangját, a gyerekeknek megmossák a szemét vízzel, az élet vizével, annak jeléül, hogy láthassák Jézus által látott dolgokat, az új dolgokat. A mostani húsvétkor engedjük megmosni lelkünket, megmosni lelkünk szemét, hogy láthassuk a szép dolgokat, és hogy szép dolgokat vihessünk végbe. Ez gyönyörű! Pontosan ezt jelenti Jézus feltámadása halála után, mely mindnyájunk megmentésének ára volt.

Kedves testvéreim, legyünk készen arra, hogy jól éljük meg a nemsokára – holnap – kezdődő szent három napot, hogy minél mélyebben bekapcsolódjunk az értünk meghalt és feltámadt Krisztus misztériumába. Ezen a lelki úton a legszentebb Szűz kísérjen minket, aki követte Jézust szenvedésében – ő ott volt, nézte őt, és szenvedett –, jelen volt, és egységben volt vele a kereszt alatt, de nem szégyellte fiát. Egy anya sosem szégyelli gyermekét! Ő ott volt, és anyai szívébe fogadta a feltámadás mérhetetlen örömét. Nyerje el számunkra azt a kegyelmet, hogy a következő napok szertartásai belsőleg bevonjanak minket, hogy szívünk és életünk valóban átalakuljon!

Ezeket a gondolatokat bízom rátok, s egyúttal szívből kívánok mindnyájatoknak, közösségeiteknek és szeretteiteknek boldog és áldott húsvétot.

Végül azt tanácsolom nektek, hogy húsvét reggelén vigyétek gyermekeiteket a mosdóhoz, és mossátok meg a szemüket annak jeléül, hogy úgy lássanak, mint a feltámadt Jézus!

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök

Az Úr ajándéka

Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében emlékezünk meg az Úr Jézus utolsó vacsorájáról. Az evangélium segítségével felidézzük ennek az ünnepi étkezésnek a különleges eseményét, amikor Jézus megmosta apostolai lábát. Cselekedete önmagáért beszél, annak jelentőségét azonnal meg is értették az apostolok, de az Úr mégis szükségesnek tartja, hogy megmagyarázza azt. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni, ezért vállalja a szolgák feladatát. És példát akar mutatni, hogy követői se uralkodásra törekedjenek, hanem mindenkor szolgáló lelkülettel, az Úr Jézustól tanult alázattal közeledjenek mindenkihez.
Az utolsó vacsora része továbbá az Úr másik cselekedete, az Oltáriszentség, az Eucharisztia alapítása. A vacsora közben Jézus a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi. Nem tudhatjuk, hogy abban a pillanatban az apostolok, akik részt vettek az utolsó vacsorán, mennyit értettek meg a hallottakból. De abból, hogy már a keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva fontosnak tartották, hogy az Úr feltámadásának napján összegyűljenek és együtt adjanak hálát, közösen ünnepeljék az Eucharisztiát, vagyis a kenyértörést, arra következtethetünk, hogy megtették, amit Jézus kért tőlük, tehát kis idővel később, a húsvéti események fényében, a feltámadás ismeretének fényében már megértették mind az Úr cselekedetének jelentőségét, mind saját feladatukat.
Az Eucharisztia alapítása elővételezi a húsvéti eseményt, a Getszemáni-kertben kezdődő haláltusát, a kereszthordozást a Golgotáig, Krisztus halálát és feltámadását. Éppen ezért, amikor a szentmisében jelenvalóvá tesszük az utolsó vacsorán történteket, akkor felidézzük ezeket az eseményeket, hogy megváltásunk titka életté váljon bennünk.
Az Oltáriszentség jelentőségével kapcsolatban két dolgot jegyezzünk meg. Az első: az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás szavait, megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent testét magukhoz veszik a szentáldozásban.
A második lényeges szempont: Az Eucharisztia, mint lelki táplálék mind az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten szeretetből adja nekünk önmagát.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Szent tested az Atyának szóló áldozat és ránk bízott kincs. Hálával tartozunk azért, hogy jelenvalóvá leszel köztünk az Eucharisztiában. Te vagy életünk forrása. Táplálj minket testeddel! Élj bennünk! Segíts, hogy mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 28., nagyszerda

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet.

S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam azoknak, akik vertek engem, arcomat meg azoknak, akik szakállamat tépdesték. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.” (Iz 50,4–6)

Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké Ámen.

Ferenc pápa nagyszerdai katekézise: Húsvét Jézus megváltó szeretetének az ünnepe

Ferenc pápa a kihallgatás résztvevői között 

A Szent Háromnap jelentőségéről beszélt

 

Immár a húsvéti ünnepek közvetlen közelében tartotta meg Ferenc pápa a több tízezernyi nagyheti zarándok számára a szerdai általános kihallgatást és a szentmiséről szóló sorozatát megszakítva ez alkalommal a Triduum, a Szent Háromnap jelentőségéről beszélt, hiszen azok az egész liturgikus év legfontosabb napjai. Ennek kapcsán spontán megkérdezte a Szent Péter-téri gyülekezetet, hogy melyik ünnepet tartják hitünk legfőbb ünnepének: Karácsonyt vagy Húsvétot? A Húsvét a legfőbb ünnepünk, válaszolta a hívekkel együtt, mert Húsvét az üdvösségünk, Isten szeretetének az ünnepe, amikor Jézus halálát és Feltámadását ünnepeljük. Éppen ezért szeretnék ezekről a napokról elmélkedni veletek, melyek egészen az Úr feltámadásáig tartanak – kezdte katekézisét a pápa.

Az összes keresztény meghívást kapott, hogy együtt éljék meg a három szent napot

Ezek a napok annak az egyetlen nagy misztériumnak az ünnepe, ami az Úr Jézus Halála és Feltámadása. A Szent Háromnap csütörtökön kezdődik, az Úr vacsorájának az emlékére bemutatott szentmisével, mely aztán a húsvétvasárnapi vesperással ér véget. Aztán jön a Pasquetta, a Húsvéthétfő, hogy még egy nappal megtoldjuk ezt a nagy ünnepet, de ez már egy poszt-liturgikus ünnep, valójában családi és a társadalmi esemény. Húsvét ünnepe tehát a hitünk és a világba meghívottságunk ünnepe, amire az összes keresztény meghívást kapott, hogy együtt éljék meg a három szent napot, csütörtököt, pénteket és szombatot. A vasárnap természetszerűleg ünnep, de a szombat este a Feltámadásé, és így ez a három nap mintegy a személyes és közösségi élet keretét adja, amit egykor a mi zsidó testvéreink megéltek, mint az Egyiptomból való kivonulást.

A „Krisztus föltámadt!” köszöntés a húsvéti Triduum csúcspontját jelzi

Ez a három nap a keresztény nép elé tárja a Krisztus által szerzett megváltás legnagyobb eseményeit, és azt mintegy saját jövendő sorsa látóhatárára vetíti és ami megerősíti történelmi tanúságtétele elkötelezettségében. Húsvét reggelén újraolvasva a Szent Háromnap megélt  mozzanatait, a húsvéti szekvencia éneke, ami egyfajta zsoltárhimnusz, ünnepélyesen meghirdeti a Feltámadást: „Krisztus, a mi reményünk, föltámadt és előttünk megy Galileába”. Az ünnepnek az a nagy megállapítása, hogy Krisztus feltámadt, tette hozzá a pápa, majd arra a főként Kelet-Európában honos szokásra utalt, melynek jegyében az ottani keresztények a szokásos „Jó napot!, Jó estét!” köszöntés  helyett így üdvözlik egymást: „Krisztus föltámadt!” mire a válasz: „Valóban föltámadt!” Ez a „Krisztus föltámadt!” köszöntés kétségtelenül a húsvéti Triduum csúcspontját jelzi.

A Triduum során az átadandó örömhír befogadására kell felkészülnünk

Nemcsak az öröm és reménység meghirdetése ez, hanem felhívás a felelősségre és a misszióra. Nincs vége annak ugyanis a süteménnyel, a tojással – ami szép és jó a családi ünneplés számára –, hanem ekkor kezdődik a misszió, a hirdetés szolgálata: Krisztus feltámadt. A Triduum során ennek befogadására kell felkészülnünk, mert ez a hitünk és reményünk központja, magja, ezt mondja a kérügma, keresztény igehirdetésünk alapüzenete, mely állandóan evangelizálja az egyházat, ami pedig a maga részéről arra hívatott, hogy evangelizáljon.

Nagyszombat éjjelén a Szent Péter bazilikában nyolc felnőttet fog megkeresztelni

Ferenc pápa Pál apostol húsvéti örömhírét idézte: „Krisztus, a mi Húsvétunk, feláldoztatott” (1 Kor 5,7), bárányként áldozta fel magát, amiért is „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg” (2 Kor 5, 17). Ez az újjászületés! Ezért van az, hogy Húsvét kezdettől fogva a keresztség napja, majd a pápa arra utalt, hogy a nagyszombat éjjeli szertartáson a Szent Péter bazilikában nyolc felnőttet fog megkeresztelni, akik számára ezzel kezdődik a keresztény élet. Utalt Pál apostol egy másik szövegére is, ami szerint „Urunk Jézus vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25). Ő az egyetlen, akitől megigazulást nyerünk, akiben új életre születünk: Jézus Krisztus. Rajta kívül nincs más. Ezért a megigazulásért és új életért nem kell fizetni semmit sem, mert az ingyenes, hiszen ingyenesen tesz bennünket szentekké, hogy megújuljunk és megbocsássunk egymásnak. Ugyanis ez a Szent Háromnap magja! – húzta alá a pápa.

Új valósággá lettünk, melyet napról-napról kézzelfoghatóvá kell tenni

A Háromnap során ennek az alapvető eseménynek hálás emlékezetét ünnepeljük és egyidejűleg megújítjuk új életállapotunk keresztségi fogadalmait, melyek továbbra is az Apostol szavával így hangzanak: „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben” (Kol 3,1-3). Kiterjeszteni a látóhatárunkat, messzire nézni, tette  hozzá a pápa, ez a mi hitünk, ez a mi megigazulásunk, a kegyelem állapota. A keresztség révén ugyanis feltámadtunk Jézussal és meghaltunk a világ dolgainak, új teremtménnyé lettünk, olyan új valósággá, melyet napról-napról kézzelfoghatóvá kell tenni.

A hamis keresztények rosszul végzik

Egy keresztény ember – ha tényleg engedte, hogy Krisztus megmossa őt, ha tényleg kivetkezett a régi emberből, hogy az új életben járjon, akkor jóllehet még ha bűnös is marad, hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk és csak Jézus által igazulunk meg, mert bűnösök vagyunk ugyan, de nem korruptak –, nem tud tovább élni a halállal a lelkében és nem is lehet mások halálának az oka. Ferenc pápa ekkor szabadon hozzáfűzte: Egy szomorú és fájdalmas dolgot kell mondanom. Vannak hamis keresztények, akik azt mondják: Jézus föltámadt! Én megigazultam Jézus által. Igen, ők új életben vannak, de korrupt életet élnek. És ezek a hamis keresztények rosszul végzik.

Az igazi keresztény nem élhet halállal a lelkében

A keresztény, ismételte a pápa, bűnös ember, mi mindnyájan azok vagyunk, én is az vagyok, de abban a bizonyosságban élünk, hogy ha bocsánatot kérünk az Úrtól, ő megbocsát nekünk. A korrupt ember ellenben csal, a látszatát kelti annak, hogy ő becsületes személy, de végül a szíve tele van rothadással. Az új életet Jézus adja. A keresztény ember nem élhet halállal a lelkében és nem is lehet halálnak okozója. Gondoljunk csak, hogy ne menjünk messzire a saját házunk tájától, gondoljunk csak az úgynevezett „keresztény maffiózókra”. Ám ezeknek semmi közük a kereszténységhez. Kereszténynek mondják magukat, de halált hordoznak a lelkükben és halált másoknak. Imádkozzunk értük, hogy az Úr érintse meg a lelküket.

Jézus által mi lehetünk az elesettek számra a váltság és reménység eszköze

A felebarát, főként a legkisebb és a leginkább szenvedő lesz annak a konkrét arca, akit meg kell ajándékozni a szeretettel, ahogy Jézus tette azt velünk. A világ az új életre föltámadottak tere. Mi pedig föltámadtunk, talpon állunk, emelt fővel, és osztozhatunk azok megalázottságában, akik ma is, mint Jézus, szenvednek, mezítelenek, bajban vannak, magányban és halálban. Jézus által mi lehetünk számukra a váltság és reménység eszköze, az élet és a feltámadás jele.

Mossuk meg a lelkünk szemeit, hogy szép dolgokat lássunk és szép dolgokat csináljunk!

Ferenc pápa egy keresztény népszokásra utalt, mely hazájában, Argentínában és Olaszországban is él még. Eszerint Húsvét napján, amikor megszólalnak a harangok, az anyák és a nagymamák a gyermekeiket és unokáikat a mosdócsaphoz viszik és szemüket vízzel öblítik le, annak jeleként, hogy meglássák Jézus dolgait. Most Húsvétkor mossuk meg a lelkünket, lelkünk szemeit, hogy szép dolgokat lássunk és szép dolgokat csináljunk! – kérte a pápa. És ez csodálatos! Ez valóban Jézus Feltámadása a halála után!

Kísérjen bennünket a legszentebb Szűz, akit követte Jézust a szenvedésében is

Legyünk készek arra, hogy jól megéljük az immár elkezdődő Szent Háromnapot, hogy mind jobban belemerüljünk a meghalt és feltámadt Krisztus misztériumába. Ezen az úton kísérjen el bennünket a legszentebb Szűz, aki követte Jézust a szenvedésében, látta őt és vele együtt szenvedett a kereszt alatt, de soha nem szégyellte a Fiát. Egy anya soha nem szégyelli a gyermekét. Ő ott volt akkor is, amikor anyai szívébe fogadta a Feltámadás hatalmas örömét. Szerezze meg számunkra azt a kegyelmet, hogy a következő napokban mélyen jelen legyünk az ünnepi szertartásokban, hogy szívünk és életünk valóban átalakuljon. Végül Ferenc pápa szívből jövő örömteli szent Húsvétot kívánt a híveknek és zarándokoknak, családjaikkal és szeretteikkel együtt, majd azt tanácsolta, hogy Húsvét reggelén mossák meg a gyermekek szemét a harangszóra, ami így a feltámadt Jézus meglátásának a jele lesz.