Aprószentek

Aprószentek

Ma, aprószentek ünnepén Jézus nevelőapjáról, a Szent Család védelmezőjéről, Szent Józsefről olvasunk az evangéliumban, aki álmot lát. Az álombeli látomásban Isten figyelmezteti őt arra a veszélyre, ami az újszülöttet fenyegeti. Amikor korábban József álomban megtudja, hogy nyugodtan feleségül veheti jegyesét, Máriát, mert nem más férfitól, hanem a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fogant gyermeke, akkor József azt teszi, amit az álmában megjelenő angyal közöl vele. Most is feltétel nélkül engedelmeskedik az isteni utasításnak. Nem kételkedik abban, nem akar bizonyítékokat szerezni, hanem késlekedés nélkül útnak indul, hogy így megmentse az újszülött Jézust.
Időközben ugyanis az uralkodó, Heródes is értesül a születésről, de az ő szívében félelem, féltékenység és gyűlölet ébred. Egy újszülöttől félti hatalmát, ezért kegyetlen parancsot ad: induljanak katonái és öljenek meg Betlehemben és környékén minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket. Őket, az áldozatokat, a betlehemi kisgyermekeket nevezzük aprószenteknek, rájuk emlékezünk a mai napon.
A szomorú történet azt igazolja, hogy még az emberi gyűlölet és rosszindulat sem képes meghiúsítani Isten üdvözítő tervét, aki gondoskodik arról, hogy a Megváltó életben maradjon. És Isten segít minket abban is, hogy még a rendkívüli gonoszság láttán is megmaradjon bennünk a hit.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk! Neked köszönhetően minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami új kezdődik el a világban. Minden születés csoda és titok. Születésünktől fogva mindannyiunknak hivatása, küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk, amelyre a te szándékod szerint hivatottak vagyunk életünk során. Mutasd meg nekünk hivatásunkat! Tárd fel előttünk a szeretet titkát, hogy téged megismerve állandóan feléd törekedjünk!

 

A Mindenható a kicsiben, a gazdag a szegényben, az erős a gyengében jelenik meg

Vízi Elemérnek, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya provinciálisának karácsonyi gondolatait adjuk közre.

A karácsony nem csak Isten megtestesülésének, de az ember megszentelődésének is a titka. Az ünnepre készülve csiszolódik figyelmünk a másikra, a szeretetre, és ez segíti, hogy Isten fénye növekedjen életünkben.

Vannak találkozások, amelyek ünneppé válnak, kiemelnek a hétköznapokból, éltetnek. És vannak ünnepek, amelyek teret nyitnak a találkozásra. Karácsony kétirányú mozgást fejez ki: Isten érkezését, és az ember útra kelését. A találkozáshoz mindkét irányú mozgásra szükség van. Isten kimozdul az ő világából, hogy lehajoljon hozzánk és elérjen minket, és ha eljut szívünkig üzenete, mi is kimozdulunk, elindulunk – akárcsak a pásztorok és a bölcsek.

Isten emberré lett, Jézus Krisztusban eljött közénk. Szent Bonaventura szerint Isten akkor is emberré lett volna, ha nincs bűn, mert szeretetből hasonlóvá akart válni ahhoz, akit szeret. Ez a szeretet ereje, itt kereshetjük karácsony titkát. A szeretet kimozdította Istent, hogy teret nyisson az embernek a találkozásra, kicsivé lett, hogy párbeszédbe lépjen velünk, és ettől kezdve minden kicsi nagy lett: Isten beemeli a kicsit az Ő nagyságába.

A szentmise egy rejtett mozzanata, amikor az adományok előkészítésénél a pap csendben egy kis vizet tölt a kehelyben lévő borhoz, és mintegy a karácsonyi titkot idézve ezt imádkozza: „A bor és a víz titka által részesüljünk annak istenségében, aki kegyesen részese lett emberségünknek.” Vagyis amint a vízcsepp egyesül a bor természetével, úgy egyesüljön emberi természetünk, életünk, mindenünk az istenivel. A karácsony nem csak Isten megtestesülésének, de az ember megszentelődésének is a titka. Az ünnepre készülve csiszolódik figyelmünk a másikra, a szeretetre, és ez segíti, hogy Isten fénye növekedjen életünkben. Az ünnep teret nyit arra, hogy Isten közelségéből nézzünk magunkra, környezetünkre, befejezett vagy félbe maradt munkáinkra. A Mindenható a kicsiben, a gazdag a szegényben, az erős a gyengében jelenik meg, és gyermekként kihív a magunk alkotta nagyságokból, hogy lefelé nézzünk, másként szóljunk, kicsivé legyünk. Amikor egy kisgyerekkel felvesszük a kapcsolatot, lehajlunk hozzá, mert önkéntelenül is lefelé visz a tekintetünk. Ez a megváltó mozdulat szabaddá tesz – feledteti a „fent” gondjainak komolyságát, a mindent irányítani akaró és felszínes küzdelmünket, mosolyt és jóságot csal az arcunkra, bensőnk rárezdül a bizalommal és titokkal teli nagyságra. Paradox módon ez a lehajlás felemelkedés a tisztához és a szenthez. Itt láthatjuk magunkat igazán. Erre vezet az utunk, mert innen érkezik az Isten.

A Vele való találkozás természete szerint felemeli tekintetünket és kiegyenesít bennünket. A feltáruló távlatokban sejteti a megrendítő titkot: a betlehemi jászol és a mérhetetlen űr, az érinthető és a felfoghatatlan, a törékeny és a tökéletes találkozását. Amikor megérint Isten közelsége, és leborulásra késztet, tekintetünk fent időzik, átalakul látásunk, máshogy érzékeljük önmagunkat és környezetünket. Ezt a látásunkat őrzi az ünnep és meghív, hogy legmélyebb énünk közösségben legyen azzal a Titokkal, mely megcsillant az útra kelő pásztorok és bölcsek bizalmában és kitartásában.

Kívánom, hogy tudjunk érintkezésbe kerülni azzal az örömmel, amelyet Mária és József, a bölcsek és a pásztorok megtapasztalnak! Loyolai Szent Ignác hívására belehelyezhetem magam Betlehem világába, elképzelhetem az istállót, ahonnan még talán látszik a város fénye, hallatszódhat a kutyák ugatása, a juhok, bárányok bégetése… Észlelhetem az időjárást… Érzékelhetem az istállót betöltő párát, szagokat, melyeket az ott lévő állatok árasztanak, az állatok adta meleget… Láthatom Máriát és Józsefet, a Kisdedet… Mit látok? Feltűnik-e valami? Mi történik? Hogyan vonódom be a történetbe? … Majd figyelmemmel visszatérve a mai környezetembe, családom, közösségem, barátaim körébe, feltehetem a kérdést, hogy mire hív ma engem Jézus születése? Mire nyit teret az ünnep, amikor ma rátekintek a világra?

Urunk születésére való emlékezés segítsen kimozdulni a szeretet irányába, ajándékozzon meg közelségének örömével, őrizze hitünket és erősítse bizalmunkat utunkon. „Menjünk mi is Betlehembe, érinthessen az öröm…” (Ghymes).

2017 karácsonyán

Vízi Elemér

Ferenc pápa: Isten Fia ma is ajándék az emberiség számára

December 27-én a Szentatya a karácsony jelentéséről tartotta katekézisét a délelőtti általános kihallgatás keretében. Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim!

Ma az Úr Jézus születésének jelentésével szeretnék foglalkozni, ezekben a napokban ugyanis hitünkben és a szertartásokban az Úr születését éljük át.

A betlehemállítás, szentírási olvasmányaival és hagyományos énekeivel pedig főleg a liturgia segített, hogy újra átéljük azt a „mai napot”, amelyen „megszületett számunkra a Megváltó, az Úr Krisztus” (Lk 2,11).

Korunkban, kivált Európában, annak vagyunk tanúi, hogy „megfosztják lényegétől” a karácsonyt: egy hamis tisztelet nevében mindazzal szemben, ami nem keresztény, mely mögött gyakran a hit kirekesztésére irányuló akaratot rejtőzik, eltüntetik az ünnepből az összes utalást Jézus születésére. De igazából ez az esemény az egyetlen igaz születésünnep, az egyetlen igaz karácsony! Jézus nélkül nincs karácsony! Egy másik ünnep van, de az nem karácsony! Ha ő van a középpontban, akkor minden, ami körülveszi, vagyis a fények, a hangok, a helyi hagyományok, a jellegzetes ételek – minden az ünnepi hangulat megteremtésére irányul, de Jézussal a középpontban. Ha őt kivesszük, a fény kialszik, és minden hamissá, látszattá válik.

Minket az Egyház örömhírhirdetése – az evangéliumi pásztorokhoz (vö. Lk 2,9) hasonlóan – arra vezet, hogy keressük és megtaláljuk az igazi fényt, Jézus fényét, aki olyan ember lévén, mint mi, meglepő módon mutatkozik meg: egy ismeretlen, szegény lánytól születik, aki egy istállóban hozza őt világra, akinek egyedül férje van a segítségére… A világ semmit sem vesz észre, viszont az égben az angyalok tudnak a dologról, és örvendeznek! Isten Fia ma is így mutatkozik meg nekünk: Isten ajándékaként az emberiségnek, mely éjsötétben jár és ernyedt álomba merült (Iz 9,1). Még ma is gyakran azt látjuk, hogy az emberiség a sötétséget választja, mert tudja, hogy a világosság leleplezné azokat a tetteket és gondolatokat, amelyek miatt szégyenkezne vagy lelkiismeret-furdalása lenne. Így inkább a sötétben marad, és nem kíván hibás gyakorlatán változtatni.

Feltehetjük tehát a kérdést, mit jelent befogadni Isten ajándékát, Jézust. Miként ő maga tanította nekünk életével, azt jelenti, hogy nap mint nap ingyenes ajándékká válunk azok számára, akikkel találkozunk. Ez a magyarázata annak, miért ajándékozzuk meg egymást karácsonykor. Az igazi ajándék számunkra Jézus, és mi hozzá hasonlóan ajándékká akarunk lenni mások számára. És mivel ajándék akarunk lenni mások számára, ajándékot adunk egymásnak, ennek a Jézus által tanított magatartásnak a jeleként, jelzéseként: ő, akit az Atya küldött, ajándék volt számunkra, mi pedig ajándék vagyunk mások számára.

Pál apostol összefoglaló értelmezési kulcsot ad a kezünkbe, amikor a következőket írja ebben a szép szakaszban: „Megjelent Isten kegyelme minden ember üdvösségére, és arra nevel minket, hogy […] józanul, igazságosan és istenfélelemben éljünk e világban” (Tit 2,11–12). Isten kegyelme „megjelent” Jézusban, Isten arcában, akit Szűz Mária úgy szült a világra, ahogyan minden más e világi gyermek megszületik, ő mégsem a „földről” való, hanem a „mennyből”, Istentől jött. Ily módon, a Fiú megtestesülésével, Isten megnyitotta előttünk az utat az új életre, mely nem az önzésen, hanem a szereteten alapszik. Jézus születése mennyei Atyánk szeretetének legnagyobb megnyilvánulása.

Végül nézzünk még egy fontos szempontot: a karácsonyban azt láthatjuk, ahogyan az emberiség történelmét, melyet az e világi hatalmasságok mozgatnak, meglátogatja Isten történelme. Isten bevonja azokat, akik a társadalom szélére sodródtak, ajándékának, a Jézus által hozott üdvösségnek ők az első címzettjei. A kicsinyekkel és a megvetettekkel Jézus barátságra lép, ami folytatódik az időben, és ami egy jobb jövő reményét táplálja. Ezeknek az embereknek, akiket a betlehemi pásztorok képviselnek, „nagy világosság támadt” (Lk 2,9–12). Ők kirekesztettek, nem kedveltek, megvetettek voltak, és elsőként nekik hangzott el a nagy örömhír. A „nagy világosság” pedig egyenest Jézushoz vezette őket. Isten minden korban új világot akar velük építeni, amelyben nincsenek többé elutasított, bántalmazott, nélkülöző emberek.

Kedves testvéreim! Nyissuk meg elménket és szívünket ezekben a napokban, hogy befogadjuk ezt a kegyelmet. Jézus Isten ajándéka számunkra, és ha befogadjuk őt, mi is ajándék lehetünk mások számára – ajándék mások számára! –, mindenekelőtt azoknak, akik sosem kaptak figyelmet és gyengédséget. Milyen sok ember van, aki sosem kapott simogatást életében, nem kapott szerető figyelmet, sem gyengéd cirógatást… A karácsony arra indít, hogy mi ezt tegyük. Jézus így ismételten megszületik mindnyájunk életében, és rajtunk keresztül továbbra is üdvözítő ajándék lesz a kicsinyek és a kirekesztettek számára.

SZENT JÁNOS APOSTOL

SZENT JÁNOS APOSTOL

Szent János apostolt, a negyedik evangélium szerzőjét ünnepeljük a mai napon, aki a keresztény hagyomány szerint az apostolok közül egyedüliként nem lett vértanú. Bár még a karácsonyi időszakban vagyunk, Szent János ünnepének evangéliuma gondolatban a húsvéti eseményekhez vezet minket, Jézus üres sírjához. Amikor Mária Magdolna elmondja az apostoloknak, hogy az Úr sírja üres, akkor Péter és János azonnal a sírhoz futnak, meg akarnak győződni arról, hogy a hír valóban igaz. Az üres sírhoz érkezés János számára meghatározó élmény. Péter számára is, de most figyeljünk csak Jánosra. Az eseményre, a futásra és az üres sír látványára évtizedekkel később is határozottan, pontosan emlékszik. Élményét és annak hatását egyetlen rövid mondatban foglalja össze: „Látta mindezt és hitt.”
A mi életutunk is a jászoltól az Úr üres sírjáig vezet. Ez a hit útja számunkra. A gyermekben megcsodáljuk a Megváltót, aki aztán a kereszten, halálában valósítja meg a megváltást. Isten Fia, Jézus gyermekként született meg, s a kereszthalál pillanatában Isten hatalmas Fiának bizonyult. De története nem ér véget halálával, mert az Atya feltámasztja őt az örök életre. Jánosnak elég volt néhány egyszerű jel, az üres sír, az otthagyott leplek, hogy higgyen. Bennem mi ébreszti fel a hitet?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

 

Böcskei László nagyváradi megyéspüspök karácsonyi üzenete

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke arról elmélkedik karácsonyi üzenetében, hogy a Gyermek születésével új idő, a beteljesedett idő kezdődik el, és arra hív, hogy szenteljünk alkalmas időt a vele való találkozásra. Üzenetét az alábbiakban olvashatják.

Krisztusban szeretett testvéreim, kedves ünneplő hívek!

Karácsonyt ünnepelve minden évben felidézzük Jézus Krisztus születésének történetét Szent Lukács evangélista leírása szerint (Lk 2, 1-14). Az evangéliumi rész az örömhír meghirdetését tárja elénk, és olyan megállapításokat és kijelentéseket tartalmaz, amelyek segítenek bennünket abban, hogy befogadó szívvel közelítsünk karácsony ünnepéhez és megértsük annak üzenetét.

A megállapítások között ott szerepel a népösszeírás, amelyet Augusztus császár rendelt el. Ennek engedelmeskedve József és Mária útra kel Betlehem felé. Az is egy megállapítás, hogy a nagy tömeg miatt nem jutott nekik hely a fogadóban, ezért egyszerű körülmények között húzódtak meg. Egy másik megállapítás arról szól, hogy a környéken hozzájuk hasonló, egyszerű emberek is tanyáztak, akik mindennapi munkájuk mellett, a csillagok jeleit is követték. Sorolhatnánk a megállapításokat, amelyeken keresztül, egy alapjában véve kemény és megkülönböztető, visszautasító világot ismerhetünk meg, amelyben mégis helyet keres és talál magának a titok és a titokzatos.

Erről szólnak a további kijelentések is: valami újhoz, egy váratlan eseményhez, egy ismeretlen személyhez akarnak elvezetni bennünket, hogy gazdagodva a megismerésben, életünkben mindig ott legyen az újdonság.

„Beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét!”– írja Szent Lukács evangélista, és ezzel a kijelentéssel egy különleges időbe vezet át bennünket. Az idők teljességéről van itt szó, amelyet Isten megígért az ő népének, hogy a hosszú várakozás után végre találkozhasson az ő Istenével. Arról az időről van szó, amelyben Isten felvállalja az embert és végérvényesen melléje áll.

Kedves Testvéreim, az idei év karácsonyán gondoljunk erre az időre, és figyeljünk a mi időnkre és annak súlyára. Hiszen mindnyájan, az ószövetségi néphez hasonlóan, a várakozásnak az útját járjuk, amikor Istenbe vette hittel, egy jobb és szebb világot szeretnénk körülöttünk, egy igazságosabb társadalmat, egy befogadóbb és elfogadóbb közösséget, és olyan embereket, akiket átjár az együttlét öröme. Álmodozóknak tarthatnak bennünket sokan, ha ezt így gondoljuk, ha pedig ki is mondjuk, akkor akár eszteleneknek is tűnhetünk a világ szemében. Mégis az ószövetség reményteli útját járva, mi is várjuk a fényt, a nagy felcsillanást, amely megváltoztatja életünket és kiteljesíti reményünket.

Az evangélista egy másik kijelentést is hangsúlyoz az ő értesítésében: „Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson”. A Gyermek születése egy banális eseménynek tűnik, amely érzéketlenül hagyja a világ dolgaival elfoglalt tömeget. Ennek ellenére az egyszerű barlangistállóban a Gyermek születésével egy új idő, a beteljesedett idő kezdődik el, és indul kibontakozásnak. Távol a világtól és annak zajától, egyszerűségben és alázatos környezetben újul meg a világ, mert az élet, amely ott felragyog, nem ismer akadályt: vonzó és örömet osztogató lesz azok számára, akik nem mondanak le a szebb és jobb élet utáni vágyról.

Kedves Testvéreim, szeretnénk, ha környezetünkben és családunkban is megvalósulna az igazi karácsony. Ezért meg kell tennünk azt a lépést, amely a megfelelő helyre vezet el bennünket. Ilyenkor be kell látnunk őszintén, hogy sokszor mi is inkább a központi helyet keressük magunknak, a világ lüktető zajában látjuk kibontakozásunk lehetőségeit és idegenkedünk azoktól a helyektől, amelyek elvonulásra, meghittségre és elfogadásra hívnak bennünket. Karácsonyt várunk, de saját útjainkhoz ragaszkodunk. Karácsonyt akarunk teremteni egymásnak, de sokszor mintha távirányítóval tennénk és nem egy őszinte és személyes odafordulással. Építgetjük a jászlat, de mégis csak a sajátunkat akarjuk kihelyezni a forgalmas életterekre, hogy ezzel mások tetszését elnyerjük, előttük imponáljunk. Igazából a közvetlen közelben, egy csendes helyen és nagy alázattal valami egészen különleges történik: új élet fakad, amely életmentő világosságot tartogat az emberek számára.

Kedves Testvéreim! Karácsony egy személyes történet lesz számunkra akkor, ha nem temetkezünk bele a külső részletekbe, hanem meghalljuk, megértjük a híradást, amely Isten cselekedetéről szól, aki az alkalmas időben, ha befogadjuk őt, csendben és szerényen elérkezik hozzánk. Milyen nagy örömet jelenthet a családnak, vagy akár a magányát élő embernek ez a látogatás, ez a híradás: Isten jelen van az én életemben és csak azt várja tőlem, hogy alkalmas időt szenteljek a vele való találkozásra.

Ilyen karácsonyt kívánok nektek, kedves testvéreim. Áldásokban gazdag Krisztus-fogadást és örömteli találkozást azzal, aki életünkben a leghitelesebb és legmegbízhatóbb útmutató. Áldott ünnepet mindenkinek!

Az Úr 2017. évének karácsonyán


†Böcskei László
megyéspüspök