A Mindenható a kicsiben, a gazdag a szegényben, az erős a gyengében jelenik meg
Vízi Elemérnek, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya provinciálisának karácsonyi gondolatait adjuk közre.
A
karácsony nem csak Isten megtestesülésének, de az ember megszentelődésének is a
titka. Az ünnepre készülve csiszolódik figyelmünk a másikra, a szeretetre, és
ez segíti, hogy Isten fénye növekedjen életünkben.
Vannak találkozások, amelyek ünneppé válnak, kiemelnek a hétköznapokból, éltetnek. És vannak ünnepek, amelyek teret nyitnak a találkozásra. Karácsony kétirányú mozgást fejez ki: Isten érkezését, és az ember útra kelését. A találkozáshoz mindkét irányú mozgásra szükség van. Isten kimozdul az ő világából, hogy lehajoljon hozzánk és elérjen minket, és ha eljut szívünkig üzenete, mi is kimozdulunk, elindulunk – akárcsak a pásztorok és a bölcsek.
Isten emberré lett, Jézus Krisztusban eljött közénk. Szent Bonaventura szerint Isten akkor is emberré lett volna, ha nincs bűn, mert szeretetből hasonlóvá akart válni ahhoz, akit szeret. Ez a szeretet ereje, itt kereshetjük karácsony titkát. A szeretet kimozdította Istent, hogy teret nyisson az embernek a találkozásra, kicsivé lett, hogy párbeszédbe lépjen velünk, és ettől kezdve minden kicsi nagy lett: Isten beemeli a kicsit az Ő nagyságába.
A szentmise egy rejtett mozzanata, amikor az adományok előkészítésénél a pap csendben egy kis vizet tölt a kehelyben lévő borhoz, és mintegy a karácsonyi titkot idézve ezt imádkozza: „A bor és a víz titka által részesüljünk annak istenségében, aki kegyesen részese lett emberségünknek.” Vagyis amint a vízcsepp egyesül a bor természetével, úgy egyesüljön emberi természetünk, életünk, mindenünk az istenivel. A karácsony nem csak Isten megtestesülésének, de az ember megszentelődésének is a titka. Az ünnepre készülve csiszolódik figyelmünk a másikra, a szeretetre, és ez segíti, hogy Isten fénye növekedjen életünkben. Az ünnep teret nyit arra, hogy Isten közelségéből nézzünk magunkra, környezetünkre, befejezett vagy félbe maradt munkáinkra. A Mindenható a kicsiben, a gazdag a szegényben, az erős a gyengében jelenik meg, és gyermekként kihív a magunk alkotta nagyságokból, hogy lefelé nézzünk, másként szóljunk, kicsivé legyünk. Amikor egy kisgyerekkel felvesszük a kapcsolatot, lehajlunk hozzá, mert önkéntelenül is lefelé visz a tekintetünk. Ez a megváltó mozdulat szabaddá tesz – feledteti a „fent” gondjainak komolyságát, a mindent irányítani akaró és felszínes küzdelmünket, mosolyt és jóságot csal az arcunkra, bensőnk rárezdül a bizalommal és titokkal teli nagyságra. Paradox módon ez a lehajlás felemelkedés a tisztához és a szenthez. Itt láthatjuk magunkat igazán. Erre vezet az utunk, mert innen érkezik az Isten.
A Vele való találkozás természete szerint felemeli tekintetünket és kiegyenesít bennünket. A feltáruló távlatokban sejteti a megrendítő titkot: a betlehemi jászol és a mérhetetlen űr, az érinthető és a felfoghatatlan, a törékeny és a tökéletes találkozását. Amikor megérint Isten közelsége, és leborulásra késztet, tekintetünk fent időzik, átalakul látásunk, máshogy érzékeljük önmagunkat és környezetünket. Ezt a látásunkat őrzi az ünnep és meghív, hogy legmélyebb énünk közösségben legyen azzal a Titokkal, mely megcsillant az útra kelő pásztorok és bölcsek bizalmában és kitartásában.
Kívánom, hogy tudjunk érintkezésbe kerülni azzal az örömmel, amelyet Mária és József, a bölcsek és a pásztorok megtapasztalnak! Loyolai Szent Ignác hívására belehelyezhetem magam Betlehem világába, elképzelhetem az istállót, ahonnan még talán látszik a város fénye, hallatszódhat a kutyák ugatása, a juhok, bárányok bégetése… Észlelhetem az időjárást… Érzékelhetem az istállót betöltő párát, szagokat, melyeket az ott lévő állatok árasztanak, az állatok adta meleget… Láthatom Máriát és Józsefet, a Kisdedet… Mit látok? Feltűnik-e valami? Mi történik? Hogyan vonódom be a történetbe? … Majd figyelmemmel visszatérve a mai környezetembe, családom, közösségem, barátaim körébe, feltehetem a kérdést, hogy mire hív ma engem Jézus születése? Mire nyit teret az ünnep, amikor ma rátekintek a világra?
Urunk születésére való emlékezés segítsen kimozdulni a szeretet irányába, ajándékozzon meg közelségének örömével, őrizze hitünket és erősítse bizalmunkat utunkon. „Menjünk mi is Betlehembe, érinthessen az öröm…” (Ghymes).
Vannak találkozások, amelyek ünneppé válnak, kiemelnek a hétköznapokból, éltetnek. És vannak ünnepek, amelyek teret nyitnak a találkozásra. Karácsony kétirányú mozgást fejez ki: Isten érkezését, és az ember útra kelését. A találkozáshoz mindkét irányú mozgásra szükség van. Isten kimozdul az ő világából, hogy lehajoljon hozzánk és elérjen minket, és ha eljut szívünkig üzenete, mi is kimozdulunk, elindulunk – akárcsak a pásztorok és a bölcsek.
Isten emberré lett, Jézus Krisztusban eljött közénk. Szent Bonaventura szerint Isten akkor is emberré lett volna, ha nincs bűn, mert szeretetből hasonlóvá akart válni ahhoz, akit szeret. Ez a szeretet ereje, itt kereshetjük karácsony titkát. A szeretet kimozdította Istent, hogy teret nyisson az embernek a találkozásra, kicsivé lett, hogy párbeszédbe lépjen velünk, és ettől kezdve minden kicsi nagy lett: Isten beemeli a kicsit az Ő nagyságába.
A szentmise egy rejtett mozzanata, amikor az adományok előkészítésénél a pap csendben egy kis vizet tölt a kehelyben lévő borhoz, és mintegy a karácsonyi titkot idézve ezt imádkozza: „A bor és a víz titka által részesüljünk annak istenségében, aki kegyesen részese lett emberségünknek.” Vagyis amint a vízcsepp egyesül a bor természetével, úgy egyesüljön emberi természetünk, életünk, mindenünk az istenivel. A karácsony nem csak Isten megtestesülésének, de az ember megszentelődésének is a titka. Az ünnepre készülve csiszolódik figyelmünk a másikra, a szeretetre, és ez segíti, hogy Isten fénye növekedjen életünkben. Az ünnep teret nyit arra, hogy Isten közelségéből nézzünk magunkra, környezetünkre, befejezett vagy félbe maradt munkáinkra. A Mindenható a kicsiben, a gazdag a szegényben, az erős a gyengében jelenik meg, és gyermekként kihív a magunk alkotta nagyságokból, hogy lefelé nézzünk, másként szóljunk, kicsivé legyünk. Amikor egy kisgyerekkel felvesszük a kapcsolatot, lehajlunk hozzá, mert önkéntelenül is lefelé visz a tekintetünk. Ez a megváltó mozdulat szabaddá tesz – feledteti a „fent” gondjainak komolyságát, a mindent irányítani akaró és felszínes küzdelmünket, mosolyt és jóságot csal az arcunkra, bensőnk rárezdül a bizalommal és titokkal teli nagyságra. Paradox módon ez a lehajlás felemelkedés a tisztához és a szenthez. Itt láthatjuk magunkat igazán. Erre vezet az utunk, mert innen érkezik az Isten.
A Vele való találkozás természete szerint felemeli tekintetünket és kiegyenesít bennünket. A feltáruló távlatokban sejteti a megrendítő titkot: a betlehemi jászol és a mérhetetlen űr, az érinthető és a felfoghatatlan, a törékeny és a tökéletes találkozását. Amikor megérint Isten közelsége, és leborulásra késztet, tekintetünk fent időzik, átalakul látásunk, máshogy érzékeljük önmagunkat és környezetünket. Ezt a látásunkat őrzi az ünnep és meghív, hogy legmélyebb énünk közösségben legyen azzal a Titokkal, mely megcsillant az útra kelő pásztorok és bölcsek bizalmában és kitartásában.
Kívánom, hogy tudjunk érintkezésbe kerülni azzal az örömmel, amelyet Mária és József, a bölcsek és a pásztorok megtapasztalnak! Loyolai Szent Ignác hívására belehelyezhetem magam Betlehem világába, elképzelhetem az istállót, ahonnan még talán látszik a város fénye, hallatszódhat a kutyák ugatása, a juhok, bárányok bégetése… Észlelhetem az időjárást… Érzékelhetem az istállót betöltő párát, szagokat, melyeket az ott lévő állatok árasztanak, az állatok adta meleget… Láthatom Máriát és Józsefet, a Kisdedet… Mit látok? Feltűnik-e valami? Mi történik? Hogyan vonódom be a történetbe? … Majd figyelmemmel visszatérve a mai környezetembe, családom, közösségem, barátaim körébe, feltehetem a kérdést, hogy mire hív ma engem Jézus születése? Mire nyit teret az ünnep, amikor ma rátekintek a világra?
Urunk születésére való emlékezés segítsen kimozdulni a szeretet irányába, ajándékozzon meg közelségének örömével, őrizze hitünket és erősítse bizalmunkat utunkon. „Menjünk mi is Betlehembe, érinthessen az öröm…” (Ghymes).
2017
karácsonyán
Vízi
Elemér
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése