Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: a háború szégyen, imádkozzunk a béke Istenéhez

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában 

Térden állva imádkozzunk a béke Istenéhez együtt, túl a vallási megosztottságon egészen addig, hogy szégyent érezzünk a háború miatt, és ne csukjuk be fülünket a szenvedők fájdalomkiáltása előtt. Ezzel a lelkülettel mutatta be a reggeli szentmisét Ferenc pápa kedden, mielőtt útnak indult volna Assisibe, a vallásközi béke imatalálkozóra.

A háború istene nem létezik. A háború, az életeket kioltó és megsebesítő bombák embertelensége, mely elvágja az utat a humanitárius segítség előtt és így az nem juthat el a gyermekekhez, idősekhez, betegekhez - csakis a gonosz műve lehet, amely mindenkit meg akar ölni. Ezért kell imádkozni, sőt sírni is a békéért minden vallás híveinek abban a meggyőződésben, hogy Isten a béke Istene.

Ne csukjuk be a fülünket a segélykiáltások elől

Ma mindenféle vallás követői, férfiak és nők elmegyünk Assisibe. Nem azért, hogy fellépjünk, hanem hogy egyszerűen csak imádkozzunk, fohászkodjunk a békéért – kezdte kedd reggeli szentbeszédét a pápa. A világon ma mindenütt – válaszolva a pápának a világ püspökeihez intézett levelére – ima-összejöveteleket szerveztek, melyeken arra kérik a katolikusokat, a keresztényeket, hívőket és minden jóakaratú férfit és nőt, tartozzanak bármelyik valláshoz, hogy imádkozzanak a békéért, mert a világ háborúban áll! A világ szenved – hangzott a Szentatya erőteljes szava.

A háború a szívből indul, és itt van a közelünkben

Mi nem látjuk a háborút. Megijedünk a terrortámadásoktól, de ez semmi ahhoz képest, ami azokban az országokban zajlik, ott, ahol éjjel-nappal hullanak a bombák és gyilkolják a gyermekeket, időseket, férfiakat és nőket. A háború távol van? – tette fel a kérdést a pápa, majd így válaszolt: Nem! Itt van egészen közel, mert a háború mindenkit érint, a háború a szívben kezdődik.

Szégyenkezzünk embertársaink gonoszsága miatt

Mindezek láttán nem létezhetnek hitbeli megosztottságok. Nem elég megköszönni Istennek, amiért esetleg nem érint minket személyesen a háború. Igen, mondjunk érte köszönetet, de gondoljunk a többiekre is – figyelmeztetett a Szentatya. Ma ne csak a bombákra, a halottakra és a sebesültekre gondoljunk, hanem azokra az emberekre – gyermekekre és öregekre is –, akikhez nem juthat el a humanitárius élelmiszersegély. Nem juthatnak el a gyógyszerek. Éheznek, betegek, mert a bombák mindezt akadályozzák. És mialatt imádkozunk, jó lenne, ha belül valamennyien átéreznénk a szégyent. Szégyellnénk, hogy embertestvéreink képesek ilyet tenni. Ma az ima, a bűnbánat, a sírás napja van a békéért: annak a napja, hogy meghalljuk a szegény kiáltását. Azt a kiáltást, amely megnyitja szívünket az irgalmasság előtt, a szeretet előtt és megment minket az önzéstől – mondta végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Évközi huszonötödik hét keddje

Évközi huszonötödik hét keddje

Az elmúlt napokban szó volt arról, hogy miért fontos számunkra Isten szavának hallgatása és befogadása, s azt is megemlítettük, hogy Jézus a tanításának megtartását, cselekedetekre váltását várja követőitől. A mai részlet ez utóbbihoz kapcsolódik témájában. Jézus kijelenti: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Félreértés volna a szöveget úgy értelmezni, hogy édesanyját, saját rokonságát tagadja meg Jézus, s helyettük inkább a tanítását hallgatókat tekinti családjának. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hozzá tartozók körét tágítja ki az Úr ezzel a kijelentésével. Mi is az ő családtagjai lehetünk, ha figyelünk szavára és készek vagyunk azt életünkben megvalósítani.
Érdemes itt kitérnünk az isteni szó ígéret jellegére. Önmagában az a tény, hogy Isten szóba áll az emberrel, beszél velünk és szavában közli önmagát, azt jelzi, hogy valamit adni szeretne nekünk, mégpedig önmagát adja. Mindez azonban a földi élet során, amíg testben élünk a hit által történik. Nem látjuk Istent a maga teljes valóságában, csak szava, kinyilatkoztatása által ismerjük meg és a hit által közeledünk hozzá, vagyunk kapcsolatban vele. Isten azonban tesz egy ígéretet. Megígér valamit, ami most még nem osztályrészünk, de amiben majd részesülhetünk a jövőben. Az ígéret ez: aki a földi életben szava által, a hit által megismeri Istent, az teljes valóságában, „szemtől szemben” láthatja az örök életben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinkkel. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.

 

Himnusz CCVIC.

Istenem, jöjj segítségemre!

Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

HIMNUSZ

Örömmel kél a tisztelet,

a Szentet ünnepeljük itt,

ki téged tisztelt, jó Atyánk,

szeretve hozzád költözött.

Jézusban biztos útra lelt.

Mulandó kincs, öröm miatt,

amit világunk nyújt nekünk,

nem tévedett meg útjain.

Neked szolgálva, önmagát

átadta választott jelül,

s mint Krisztus tiszta jegyese

a szüzek méltó társa lett.

Neked kívánt csak tetszeni,

híven hozzád ragaszkodott;

szavát, lelkét és tetteit

hűsége izzította át.

Itt lenn virágzó szeretet

tehozzád fűzte életét,

szabad lélekkel, győztesen

haladt a csillagok felé.

Nyomába lépjünk lelkesen;

Atyánk vár! Ő és egy Fia,

s a Lélek lesz majd életünk;

e Hármat áldjuk boldogan! Ámen.

Vallási vezetők folytatnak párbeszédet a békéért Assisiben

A „Szomjazzuk a békét – Vallások és kultúrák párbeszédben” címmel szervezett béketalálkozót a nagy vallások képviselőinek részvételével Assisiben a Szent Egyed közösség szeptember 18–20. között. A megnyitót szeptember 18-án tartották.

A találkozó megnyitóján jelen volt Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök. Hilde Kieboom, a Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség elnökhelyettese köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az 1986-os béketalálkozó és az azt követően évente megrendezett találkozók sok helyi békekötést eredményeztek, például a Közép-afrikai Köztársaságban. A béketalálkozókon folytatott párbeszéd a keresztények öröksége, amelyet nagylelkűen kell felajánlani a szenvedő emberiségnek. A Szent Egyed közösség nevében kifejezte háláját Ferenc pápának, hogy részt vesz a záró szertartáson, és köszönetet mondott a ferences családnak, amely együtt dolgozott velük a rendezvény megszervezésén.

Miután Domenico Sorrentino, Assisi érseke és Catiuscia Marini, Umbria tartományi elnöke köszöntötték a vendégeket és a résztvevőket, Andrea Riccardi egyháztörténész emlékeztetett rá, hogy harminc évvel ezelőtt II. János Pál pápa kezdeményezése újdonság volt. Történelmi jelentőségűvé vált 1986. október 26-a, amikor a nagy vallások vezetői összegyűltek Assisiben, a találkozás új formáját megélve. Egy modern ikon: békésen egymás mellett imádkozó vallási vezetők, sokféle hagyományos, színes ruhában – a dialógus esztétikája. Megmutatta, hogy lehetséges a párbeszéd. Assisi a vallási hagyományok mélységét tárta fel, leomlottak a történelmi ellenségeskedés falai. Ez a gesztus felébresztette sok ember reményét. Voltak, akik megbotránkoztak, szerintük feladjuk önmagunkat. Bolondság – mondták mások. Nem bolondság volt, hanem prófécia, lüktetett benne a történelem – hangsúlyozta Riccardi. A béke műhelye várja a munkásait – idézte II. János Pált, és elmondta, a Szent Egyed közösség meghallotta a pápa hívását, folytatta a munkát ebben a műhelyben. Harminc éven át folyamatosan megrendezték a találkozókat. Növekedtek a béke energiái, a kapcsolatok vallási közösségek, kultúrák között.

Napjainkban, egy összetett és szétszabdalt, új félelmektől szenvedő világban még inkább szükség van Assisi szellemére, mint valaha – hangsúlyozta. Assisi szelleme elterjedt a globális világban – fogalmazott. A jelen lévő Zygmunt Baumant idézte, aki szerint nagyon nagy szükség van párbeszédre a hívők és a humanisták között. A párbeszéd művészetét meg kell tanulni, ez lehet az alternatívája a háborúnak, mert újraszövi a szétszabdalt világ szövetét. Andrea Riccardi a hívők felelősségét és az imádság erejét hangsúlyozta.

Bartholomaiosz pátriárka a megnyitóünnepségen arra mutatott rá, hogy egyéni és intézményes szinten is fontos a béke mellett dönteni. A béke az emberben kezdődik, belső megtérést kíván. Felidézte, hogy fiatal korában találkozott Athenagorasz konstantinápolyi pátriárkával, aki nagyon fontosnak tartotta az ökumenét. Athenagorasz szerette összehívni a szemben álló feleket, hogy beszéljenek, nézzenek egymás szemébe. Megértette, hogy a béke személyes dolog.

Ha szomjazzuk a békét, dolgoznunk kell érte – hangsúlyozta a pátriárka. A párbeszéd a különböző kultúrájú embereket kivezeti az elszigeteltségből, elindítja őket az együttélés felé. Sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint amennyire különbözünk egymástól. A párbeszéd lehetséges: szent dolog minden félelem ellenére átölelni a másikat. Ez túlmutat rajtunk és egyben magával ragad bennünket: a párbeszéd jótéteményei sokkal nagyobbak a veszélyeinél.

Bartholomaiosz pátriárka szólt arról is, hogy a teremtett világ védelme a vallásközi párbeszéd egyik legfontosabb témája. Minden emberi tevékenység nyomot hagy a föld szegényeinek életében. Mi lehet fontosabb a keresztény egyházak és a világvallások számára, mint együtt járni és együttműködni a közös célért: enyhíteni a népek szenvedését és folytatni a párbeszédet a békéért. A béke legkisebb magjának végtelen nagy hatása lehet a világra – hangsúlyozta az ökumenikus pátriárka, aki szeptember 19-én Perugiában az egyetem tiszteletbeli tagságát kapja meg, 20-án pedig részt vesz Ferenc pápával együtt a találkozó záróünnepségén.

A kultúra világából idén Zygmunt Bauman lengyel származású szociológus és filozófus volt a konferencia díszvendége, aki az emberiség történetét a „mi” névmás terjedésének történetével illusztrálta. Egyre jobban nő azok száma, akik használják. Az antropológusok szerint az emberiség történetének kezdetén 150 egységből állhatott egy „mi”: vadászok és segítőik csoportja, nem voltak eszközeik, korlátozott lehetett csak a számuk, hogy el tudják tartani magukat. A törzsekbe szerveződés korában már nagyobb volt ez a szám, a birodalmak, nemzetállamok létrejöttével pedig jelentősen megnövekedett. Minden állomásnak volt egy közös jellemzője: a befogadás és a kirekesztés. Kölcsönös identifikáció és kölcsönös ellenségeskedés, ami nagy vérontásokhoz vezetett. Napjainkban Bauman szerint elérkeztünk a történelem következő állomására, amikor már arra lenne szükség, hogy eltöröljük az „ők” névmást. Őseinknek volt ellenségük. A globális emberiségben hol van az ellenség? – vetette fel az előadó. Kifejtette: kozmopolita valóságban élünk; történjék bármi a földgolyó valamely zugában, az hatással van ránk. Mindannyian függünk egymástól, innen már nem lehet visszalépni. Ugyanakkor még el sem kezdtük kifejleszteni a kozmopolita tudatot.

Zygmunt Bauman nem hívő filozófusként úgy véli, Ferenc pápa fontos útmutatást ad a mai világnak. Megtanítja, hogy soha nem szabad belefáradnunk a párbeszédbe. Fegyelmezetten kell dialógust folytatni, tisztelve az idegent, a más kultúrához tartozót. A szociológus fontosnak tartja a Szentatya azon kijelentését is, hogy a föld gyümölcseinek egyenlő elosztása nem puszta karitász, hanem erkölcsi kötelesség. Méltó munkahelyeket kell teremteni a fiatalok számára. Hozzátette: Ferenc pápa hangsúlyozza azt is, hogy a párbeszéd kultúrájának szerves része a nevelés. Eszközöket kell adnunk a fiatalok kezébe, hogy békésen oldják meg a konfliktusokat.

A megnyitón felszólalt Faustin-Archange Touadéra, a Közép-afrikai Köztársaság elnöke. Elmondta, hogy országában megpróbálták a vallásokat eszközként használni, hogy egymás ellen uszítsák az embereket, de népe nem fogadta el a vallásháború logikáját, hála a keresztény és muszlim vezetőknek. Hálás azért a Szent Egyed közösségnek, hogy népe a nehéz pillanatokban barátokra talált, akik dolgoztok a konfliktus megoldásán. Felidézte a Szentatya látogatását, aki találkozott a muszlim közösséggel is, a nagymecsetben a fiatalokhoz szólt, akik lelkesedéssel hallgatták, majd fiatal muszlim motorosok olajággal a kezükben kísérték végig a templomhoz, ahol szentmisét mutatott be.

Ezt követően Baleka Mbete, a Dél-afrikai Köztársaság nemzetgyűlésének elnöke szólalt fel, aki szintén arról a nagy ajándékról beszélt, hogy az apartheid nehéz idejében voltak barátaik, akik nem fáradtak bele abba, hogy nagylelkűen segítsék az országot. 1994-ben elkezdődött az út a béke felé. Évszázadokon át faji megkülönböztetésben éltek, ebből a helyzetből kellett egységes nemzetet alkotni. Ugyanakkor az egykor elnyomott nép mind a mai napig nagyon szegény, és biztosítani kell a fiatalok jövőjét. Az apartheid végén feltámadt a remény, ezt életben kell tartani. Elmondta azt is, hogy a békével az ország a bosszú helyett a megbocsátást választotta, és a történelem igazolta őket, ma is békében élnek. A megbocsátás megmentette őket a gyűlölet örvényétől.

Az afrikai politikusokat követően Dominique Lebrun, Rouen érseke szólalt fel, akinek egyházmegyéjében az Iszlám Állam terroristái meggyilkolták a 86 éves Jacques Hamel atyát. „Folytassuk a párbeszéd útját. A párbeszéd legyen még erősebb, igazabb, bensőségesebb” – buzdított az érsek. Kérte Isten kegyelmét, hogy szerethessük ellenségeinket, és hogy Jacques atya vértanúsága ne legyen egy új keresztes háború lobogója. Fohászkodott azért is, hogy muszlim testvéreinkkel igazságban folytathassunk párbeszédet. Dominique Lebrun fontosnak tartotta, hogy a városok perifériáin kezdjünk párbeszédet egymással. Elmondta, hogy sok muszlim látogatott el vasárnapi miséikre a gyilkosság után, ez nagyon mély gesztus – egy család, amely meglátogat egy másik, gyászoló családot. Ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk – hangsúlyozta.

Domenico Pompili, a földrengés sújtotta rieti egyházmegye püspöke tanúságot tett a nehéz napokról, életről, halálról, szolidaritásról. Az élet újraéled a romokon, az iskola újra megnyílt. Felidézte: a gyerekek a mestereink, utat mutatnak: a romok között azonnal elkezdtek labdázni – az élet tovább akar élni.

A megnyitóünnepségen feltárultak napjaink nagy problémái és reményei. A következő két napban kerekasztal-beszélgetéseken vitatják meg a találkozón részt vevő vallási, politikai vezetők a korunkat foglalkoztató kérdéseket: beszélnek a különböző földrészek gondjairól, a szegénységről, a háborúkról, a vallások felelősségéről, az iszlám világról, a menekültekről. A záróünnepségen jelen lesz Ferenc pápa, aki találkozik a vallási vezetőkkel, köztük Bartholomaiosz pátriárkával, Justin Welby anglikán prímással és Olav Fykse Tveittel, az Egyházak Világtanácsának főtitkárával.

Évközi huszonötödik hét hétfője

Évközi huszonötödik hét hétfője

A múlt héten a megszólaló, azt embert megszólító, az embernek üzenetét átadó Istenről és az emberről, mint az isteni üzenet hallgatójáról, befogadójáról kezdtünk elmélkedni. E gondolatokat folytatjuk a mai evangélium kapcsán, amelyben azt olvassuk, hogy az isteni üzenet világosság. Miként a lámpa fénye bevilágítja a házat, ahol az ember él, ugyanúgy Isten üzenete megvilágítja életünket. Isten szava világosságul szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.
Jézus rejtélyes kijelentést tesz a lámpásról szóló hasonlat után, amely így hangzik: „Akinek van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” Nyilvánvaló, hogy nem anyagi javak birtoklása itt a téma, hanem egészen más. Mondhatnánk, hogy az isteni üzenet, de még ennél is többről van szó. Isten úgy szólal meg, hogy felemeli, magához emeli az embert, azaz beavatja, részesíti isteni életébe, bevon minket gondolataiba, akaratába, szándékaiba. Az idézett kijelentés értelme tehát ez lehet: akinek van, azaz aki birtokolja, elfogadja Isten szavát, az még többet kap, azaz Isten önmagát adja neki. Akinek pedig nincs, azaz elutasítja Isten üzenetét, annak még kevesebb lesz, mert nem részesül Isten életében.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzak, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!

Hogy nehéz helyzeteinkben a Szűzanyára tudjunk hagyatkozni

Hogy nehéz helyzeteinkben a Szűzanyára tudjunk hagyatkozni

Kérjük közbenjárásodat!

Ami eszembe jut ma, ezekről az Igékről az ez: Teremtő szeretet. Istenünk szüntelen arra próbál bennünket figyelmeztetni, hogy a szeretet, ami Lelke által tulajdonképpen bennünk él, csak engednünk kellene neki, az teremti az életet.

Azzal, hogy nem szűnik meg a jóra inteni, a jóra tanítani bennünket, az arról vall, hogy nem vonja meg bizalmát az embertől! Szüntelen, és mindig meg-megújultan felajánlja a szövetségét az ember számára. Ahogy a Kivonulás könyvének 34. fejezetében mondja Mózesnek, hogy ha eltörted is a kőtáblát, faragd újra, és én újra ráírom a törvényemet – nem mást, mint az előzőre, ugyanazt a törvényt! – ugyanúgy, Isten ma is felajánlja szövetségét a számomra, és minden ember számára! Ez a Szentév is egy ilyen alkalom, esemény, amikor Isten a szövetségét kínálja fel. Nem rejti véka alá szándékát, bizalmát, hogy alkalmas lehetek, vagyok rá, hogy a szeretetének eszközévé legyek! Csak igent kell mondanom rá, vagyis, ahogy Ferenc pápa mondja, mutatja: nyitva a kapu, még igen. Csak át kell lépni rajta, az igent kimondva számára: Akarom a Te szövetségedet a magam számára, Veled. Ellene mondva a gonosznak, a mammonnak, igent mondva a Szeretetre, a Jóra, az Igazra, mely életet fakaszt! Ráadásul „bőségben” (Jn 10,10)!

Amikor azt mondjuk, hogy nincs időnk. Mire nincs időnk? Amikor azt mondjuk, hogy ezért, vagy azért visszautasítok egy olyan eseményt, aminek e világi hasznát nem tudom a magam számára nevesíteni - éppen ezért a kényelem, az indokom válik főszereplővé, a magam megnyugtatására, felmentésére - mert a lelki növekedésem, gazdagodásom nem sürgős, nem fontos, mér pont így volna szükséges, satöbbi.

Mire mondunk nemet, és mire igent ezzel az egyszerű, sokszor át nem gondolt hárításunkkal?

Mit jelent a szövetségkötés Istennel a számomra, az én szavam, amit senki más nem hallgat, csak Isten? Egyáltalán mennyire hiszek a magam által kimondott szavakban, mennyire adok arra, amit kimondani képes vagyok? Hallom a magam szavait, vagy csak úgy beszélek? Mennyire veszem magamat komolyan? Mennyire vagyok én hiteles? Ki hitelesíthet engem?

Időnként nem árt, ha az ember megállni próbál a maga kérdései előtt, és azokra válaszolni próbál. Még azt a kérdést is fel szabad ilyenkor tenni magamnak, hogy ki is a kérdés feltevője? Valóban én, vagy a lelkemből felsóhajtó, utánam nyúló, és a maga szövetségét kínáló Isten? Mert újra, és újra, meg akar teremteni, újjá akar teremteni a szeretete számára?!

Nem szabad elfelejtenem, és félre magyaráznom Jézus szavait. Mim van? Mi az, ami van nekem, amire ha nem vagyok tekintettel, akkor még azt is elveszíthetem? De, ha felfigyelek arra, amim van, akkor abban gazdagabbá válhatok, mert akkor még kapok ahhoz?

Mennyei Atyám, Ki Krisztusban semmit sem akarsz eltitkolni előlem. Segíts meg, hogy a Lélekben gazdagságomra eljutni képessé lehessek! Ámen

Hogy az erkölcsös életet alapvetően fontosnak tartsuk

Hogy az erkölcsös életet alapvetően fontosnak tartsuk

Kérjük közbenjárásodat!

Ne értsük félre! Pedig könnyű félre érteni. Nem azt mondja Jézus, hogy barátkozzatok a hamis mammon tanúival, a világ fiaival, hanem azt mondja, hogy azok közül szerezzünk magunknak barátokat! Akiket meg tud győzni a mi hűségünk az Igazsághoz!

Nem is azt mondja Jézus, hogy a világ rafinériáival, technikáival próbáljunk bárkit is bekeríteni. A szeretet módszere az egyenesség; az indulatok, a gyűlölet, a kapzsiság, a körmönfont álnokság, az okoskodástól mentesség. Hűség, állhatatosság, kitartás, kétség nélkül, a megingathatatlan bizalom, higgadtság, nyugalom, türelem. Valami ilyen jellemzői vannak Jézusnak, miközben tudja, hogy az ideje fogytán, és a harag ellenfeleiben egyre dühödtebb ellene. Jézus ars poétikáját mondja ebben a tanításában. „Én úgy élek, ahogy nektek is mondom, tanácsolom”! A gyűlölet és a szeretet nem fér meg együtt. Fel kell ismernem magamban, hogy amíg a gyűlölet indulatossága az erősségem, addig nem válhat a szeretet erősségemmé! Márpedig, a szeretet békessége, nyugalma lehet az, ami felrepít oda, ahol Krisztus van! Őt magát is az emelte az Égig!

Követni akarlak Jézus, ezért kérem a Szentlélek bölcsességét magamra, és szeretteimre! Ámen