Évközi huszonegyedik hét hétfője

Évközi huszonegyedik hét hétfője

Nátánáelről olvasunk a mai nap evangéliumában, akinek személyét a keresztény hagyomány a kezdeti időktől fogva azonosítja a ma ünnepelt Szent Bertalan apostollal. Más apostolok, illetve újszövetségi személyek esetében is találkozunk a kettős névvel, minden bizonnyal itt is erről van szó. A jelenetből kiderül, hogy Fülöp hívja Nátánáelt Jézushoz. Ő ugyan kételkedik a názáreti Jézus személyével kapcsolatban, de jószándéka jeleként kész találkozni vele. Jézus valószínűleg látásból ismerhette őt. Erre utal, hogy szavai szerint napokkal vagy hetekkel korábban látta őt egy fügefa alatt, ahol minden bizonnyal más írástudókkal beszélgetni szokott, illetve Jézus tudja a nevét is. Szintén ezt támasztja alá Jézus kijelentése Nátánáelről: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” (Jn 1,47). Ilyen elismerő kijelentést aligha tett volna Jézus egy idegenről, akit nem ismert.
A történet kapcsán két tanulságot fogalmazzunk meg: az Egyház közössége akkor növekszik, ha apostoli lelkület él bennünk és Jézushoz vezetjük az embereket. Ezt tette egykor Fülöp és ez mindannyiunk és az én feladatom is. A másik üzenet: Jézus jól ismer minket. Ha jószándékkal, álnokság és kétszínűség nélkül közeledek felé, ő megismer, új dolgok meglátására nyitja fel szememet, új úton indít el és új hivatást ad nekem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Fény, mely soha el nem homályosodsz! Jaj azoknak, akik nem gyúlnak fel tetőled! Jaj azoknak, akik elfordítják szemeiket, hogy ne lássák az igazságot! Sötétségből sötétségbe botorkálva, azt sem tudják, hol roskadnak össze. Szegények, kik nem tudják, mit veszítenek! Ó dicsőséges ország, melyben Veled, Uram, tieid uralkodnak fénybe öltözötten! Ott végtelen öröm vár ránk. Szomorúság nem vegyül vidámságunkba. Fájdalom nem keserít bennünket. Fényedet nem kíséri árnyék, s az élet nem ismer többé halált.
Szent Ágoston

Zsolozsma CCLXVII.

Szofoniás próféta könyve1, 

1-7. 14 – 2, 3 

Az Úr ítélete

 Az Úr szózata, amelyet Szofoniáshoz, Kusi fiához intézett Júda királyának, Jozijának, Ámon fiának idejében. Kusi Gedaljának, az meg Amarjának, az meg Hiszkijának volt a fia. „Bizony, elpusztítok mindent a föld színéről – mondja az Úr. Elpusztítok embert, állatot, elpusztítom az ég madarait, a tenger halait; elbuktatom a gonoszt, eltörlöm az embert a föld színéről – mondja az Úr. Kinyújtom kezemet Júda ellen, és Jeruzsálem minden lakója ellen. Eltörlöm erről a helyről Baalt maradéktalanul, szolgáinak nevével és papjaival együtt. Azokat, akik a tetőkön leborulnak az ég serege előtt; azokat, akik bár az Úr előtt borulnak le, mégis Milkom nevére esküsznek; azokat, akik elfordulnak az Úrtól, akik nem keresik az Urat, és nem törődnek vele. Hallgassatok el az Úr, az Isten előtt, mert közel van az Úr napja. Igen, az Úr készített áldozatot, ő szentelte meg a meghívottakat. Közel van már az Úr napja, közel bizony, hamarosan elérkezik. Mily szörnyű kiáltozás az Úr napján! Mintha harcos hallatna csatakiáltást. Az a nap a haragnak a napja, a szorongatásnak és a gyötrelemnek a napja, a pusztításnak és a fosztogatásnak a napja, a sötétségnek és a homálynak a napja, a felhőknek és a komor fellegeknek a napja. Olyan nap, amelyen harsog a kürt és felhangzik a csatakiáltás a megerősített városok és a magas bástyák ellen. Veszedelmet hozok az emberekre, botorkálnak majd, mint a vakok, (mert vétkeztek az Úr ellen). Vérük kiloccsan, mintha por volna, holttestük, mintha szemét. Ezüstjük, aranyuk nem mentheti meg őket. Az Úr haragjának napján, féltékenysége tüzében elpusztul az egész föld, mert megsemmisíti, kiirtja a föld minden lakóját. Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet! Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva még aznap; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja: keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.”

Ferenc pápa üdvözli az olasz tengerparton evangelizáló fiatalokat

Ferenc pápa üdvözletét és áldását küldi a fiatal misszionáriusoknak, akik ezekben a napokban az olaszországi Riccione strandjain hirdetik az Evangéliumot – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A fiatalok levelet írtak a Szentatyának, amelyben elmesélik örömüket és hitélményüket, amelyeket kortársaikkal találkozva élnek meg éjjel és nappal, a napernyők alatt, a diszkókban és az utcákon.

A pápai szertartásmester Guillermo Karcher prelátus üzenetet küldött a pápa nevében a fiataloknak. A Szentatya háláját fejezi ki nekik, hogy augusztus e napjaiban idejüket nagylelkűen az evangelizálás missziójának szentelik. A kezdeményezés az Aki szomjazik, jöjjön hozzám címet viseli. A pápa végül Isten Anyja oltalmába ajánlja a fiatalokat.

A Megszentelt Élet Éve 233.

augusztus 23.

Benizi Szent Fülöp ünnepe

Imádkozzunk a szervita nővérekért!

• Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói

Alapítójuk: Giuliana Signorini (Cinganelli özvegye)

1876-ban Kongregációnk csatlakozott a Szerviták Rendjéhez és 1877. március 23-án Firenze érsekétől megkapta az első Regulát. Leányneveléssel és szegénygondozással foglalkozva, a Kongregáció Itália határán túl is elterjedt. 1938-ban Chile, 1973 Kolumbia, 1980 India, 1991 Magyarország, ahol 1999-ben fuzionált egy magyar szervita Kongregációval. Az egység és a szeretet jelei kívánunk lenni, és szeretetszolgálatunkat felajánljuk testvéreinknek, mint Szűz Mária. A Fájdalmas Anyával együtt ott akarunk állni az emberi szenvedés végtelen sok keresztjének tövében, melyekre Krisztus még mindig fel van feszítve.

Lelkiségünkből:

„Nővéreim, szeressétek egymást és gyakoroljátok a tökéletességet, az erények közül az egyszerűséget és az alázatot; kicsiknek, nagyon kicsiknek kell lennünk és tisztelnünk egymást, ha azt akarjuk, hogy Kongregációnk elterjedjen Isten dicsőségére.” Giuliana Signorini

Évközi 21. hét vasárnap

Évközi 21. hét vasárnap

A közösség

 
Az elmúlt vasárnapokon Jézusnak a csodálatos kenyérszaporítást követően mondott beszédét olvastuk az evangéliumban, amely az általa adott élő kenyérről szólt. Kijelentette, hogy az ő teste valóban étel az emberek számára és azok juthatnak el az örök életre, akik az ő testét eszik. E beszédre, illetve tanításra adott reakcióról számol be a mai részletünk. Sokan nem értették szavait, még tanítványai is méltatlankodva mondják: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” (Jn 6,60). Értetlenségükön nem érdemes csodálkoznunk, hiszen jóval az utolsó vacsora előtt járunk, még mit sem tudnak az Oltáriszentség alapításáról és titkáról. A beszéd hatására egyesek nem követik őt, megszakítják Jézussal a kapcsolatot, nem lesznek tovább a tanítványai. Távozásuk Jézus számára is keserű lehetett. Mások viszont továbbra is kitartottak mellette, az ő nevükben Péter apostol fogalmazza meg a következőket: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje” (Jn 6,69).
A beszéd hatásaként tehát egyesek megszakították, mások pedig megerősítették a Jézussal való közösségüket. Ez a tény, ez a kettős hatás arra késztet minket, hogy miután az Oltáriszentséggel kapcsolatban már elmélkedtünk a valóságos jelenlétről, továbbá annak szentségi és áldozati jellegéről, mindezeket kiegészítvén figyeljünk az Eucharisztia közösségi vonatkozására. Mivel Krisztus azért teszi magát jelenvalóvá az Oltáriszentségben, hogy egyesülhessünk vele, és mivel az ő áldozatához kapcsolódik a mi személyes áldozatunk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy e szentség az Isten és az ember találkozását szolgálja. Az Oltáriszentség ünnepe a szentmise. A szentmise nem az egyén magánjellegű istentisztelete, hanem az egyes személyek közös ünneplése, cselekvése, áldozata. Ebből következik, hogy a szentáldozás sem csupán az egyén cselekedete, hanem közösségteremtő cselekedet, azaz egységbe forrasztja mindazokat, akik Krisztus testével táplálkoznak - miként erről a korábbiakban már szó volt. Itt máris eljutottunk ahhoz, hogy az Egyház közösség, mégpedig azoknak a gyülekezete, akik együtt ünneplik az Eucharisztiát.
Az Eucharisztiáról szóló elmélkedések sorozatát zárjuk azzal a gondolattal, hogy e szentség túlmutat az Egyház keretein. Egyházunk ugyanis nem zárt közösség, hanem folyamatos növekedés jellemzi, mert Isten akaratának megfelelően ezáltal terjed a világon az Isten országa. A világ felé való nyitottságnak és odafordulásnak az Eucharisztia a kiindulópontja és forrása, innen indulhat minden evangelizáció és misszió. A szentmisében találkozunk a tanító és önfeláldozó Krisztussal, akinek üzenetet továbbadjuk a világban és meghívását közvetítjük a nem hívők felé. Az Úr ugyanis arra hív minket, akik az ő szavaiban felismertük az örök élet igéit, hogy legyünk munkatársai, és közvetítsük azt mindazok felé, akik jószándékkal keresik az igazságot és Istent. Segítsen minket a Szentlélek az áldozatkész, szeretetteljes szolgálatban!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Szent Péter apostol egykor megvallotta, hogy az örök élet igéi nálad vannak. Be kell látnunk, hogy csak akkor tudjuk életünket helyes irányba állítani, ha egyre jobban megismerünk téged és megismerjük azt az életformát, amire hívsz bennünket. Kihez mennénk, ha nem hozzád? Kit hallgatnánk, ha nem téged? Kit követnénk, ha nem te vezetnél minket? Ki éltetne minket, ha nem a te Szentlelked? Urunk, te Isten vagy, te vagy az Atya egyszülött Fia. A te szavaid Lélek és élet. Éltessen minket mindenkor a te Szentlelked! 

Zsolozsma CCLXVI.

Izajás próféta könyvéből

37, 21-35

Jövendölés Asszíria királyáról

Izajás, Ámosz fia üzenetet küldött Hiszkijának: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene feleletül arra az imádságra, amelyet az asszírok királya, Szancherib miatt hozzám intéztél. Ez az a szó, amelyet az Úr kimondott rá:
     »Megvet és csúfot űz belőled Sionnak szűzi leánya; a hátad mögött a fejét rázza Jeruzsálem leánya. Kit gyaláztál és kit káromoltál? És kire vetetted gőgös tekinteted? Izrael szentjére! Szolgád szájával az Urat gyaláztad. Azt mondtad: Töméntelen szekeremmel fölmentem a magas hegyekre, a Libanon csúcsára. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit. A legtávolibb zugába is eljutottam, fáinak sűrű erdejébe. Kutakat ástam ott, és így más vizét ittam. Lábammal taposva kiszárítottam Egyiptom minden folyóvizét.
     Hallod-e? Már régóta elterveztem, régtől fogva elhatároztam, és most végre is hajtom! Arra rendeltelek, hogy erős városokat romhalmazzá tégy. Lakóik – kezükben nem lévén erő – megrémültek és megszégyenültek. Olyanok lettek, mint a mezei fű, mint a zöld pázsit, mint a háztetők és a sivatag füve a keleti szélben. Tudok róla, ha fölkelsz, s ha leülsz, jártadat-keltedet jól ismerem. Mivel ellenem lázadtál, és kevélységed a fülemig hatolt: azért karikát teszek az orrodba, zablát a szádba, és úgy vezetlek vissza azon az úton, amelyen idejöttél.«
     Neked meg ez szolgáljon jelül: Ebben az esztendőben azt eszitek, ami magától terem, a második esztendőben, ami a parlagon sarjad, de a harmadik esztendőben vethettek, arathattok, szőlőt ültethettek és ehetitek gyümölcsét. Júda házának megmenekült maradéka gyökeret hajt alul és gyümölcsöt hoz felül. Mert egy maradék rajzik ki Jeruzsálemből, akik életben maradtak, a Sion hegyéről. A Seregek Urának féltő szeretete viszi ezt végbe.
     Ezért az Úr ezt mondja Asszíria királya felől: „Nem hatol be ebbe a városba, nyilat sem lő ki ellene. Pajzzsal sem támadja meg és sánccal se veszi körül. Azon az úton, amelyen idejött, visszatér; a városba be nem hatol – ezt mondja az Úr. Mert oltalmazom ezt a várost és meg is szabadítom, magamért és szolgámért, Dávidért.”

 

Az emigráció mindig keresztút – P. Vértesaljai László jegyzete

Menekült család a görög-macedón határon - AFP

Augusztus 21-én pénteken, X. Szent Piusz pápa emléknapján a napi szentmiseolvasmány felette időszerű. Rut könyvét olvassa az egyház, kicsit rövidítve, az amúgy is csak nyúlfarknyi ószövetségi szent könyvet. Hajnaltájt készületképpen olvasom a textust a Neovulgáta fordítás latinjában: In diebus, quando iudices praeerant, facta est fames in terra. Abiitque homo de Bethlehem Iudae, ut peregrinaretur in regione Moabitide cum uxore sua ac duobus liberis. A bírók korában történt, amikor éhínség támadt a földön, a júdeai Betlehemből kivonult egy ember és a moábiták földjére vándorolt feleségével és két gyermekével. (Rut 1,1).

Rendházunk kápolnájában megint én vagyok a soros miséző pap, az evangéliumot olaszul olvasom, és erre, a ma oly sokszor hallott latin eredetű szóra ismerek: emigró. „Al tempo in cui governavano i giudici, ci fu nel paese una carestia e un uomo, chiamato Elimelech, con la moglie Noemi e i suoi due figli emigrò da Betlemme di Giuda nei campi di Moab”.

„Éhínség, elfogy a kenyér még Betlehemben, a „kenyér házában” is. Elindul hát egy család, egy ember a feleségével. Van nevük, a történet nem névtelen! Elimelech és Noémi. Mennek két fiúgyermekükkel, Machlonnal és Kiljonnal. Mennek, ismeretlen földeken át, mígnem kenyérhez érkeznek. Idegen föld, a moábitáké, de ott van kenyér. Még nekik is jut, különben nem telepedtek volna ott meg. De nemcsak kenyér, hanem föld is, rajta apró ház, biztos verejtékkel megszerezve, mert befogadták őket, a földönfutókat. Idő múltával a két fiú házasodik ottani lányokkal, aztán meghal a férj-apa, majd később a két fiú is. Noémi egyedül marad. Van kenyere, de nincs férje és nincsenek gyermekei. Istenem, hogy ehette, a szegény, azt a falat kenyeret, miféle keserű gombóccal a torkában?! Hát ezért jött ő ide, ezért a falat kenyérért, hogy közben az egész családját elveszítse?!

Végre megszűnik az éhínség, otthon van kenyér ismét, a „kenyér házában” is és ekkor Noémi, az emigráns nő, hazaindul Betlehembe, melynek kanyargós útjain álmaiban éjjelente még becsukott szemmel is elboldogult. Menne egyedül is, a kivérzett, a férjetlen, a gyermektelen nő, de egyik fiának a felesége, egyik menye, Rut vele megy: „Hogy elhagyjalak, arra ne is kényszeríts, mert bárhová mégy, én úgyis veled megyek. Ahol te megtelepszel, én is ott lakom, néped az én népem lesz, és Istened az én Istenem lesz”. Egyik legszebb emberi mondata az Írásoknak! Nekem az! A ragaszkodás, a hűség gyönyörű példája.

A történet háromezer éves. Emigránsok története. Ők tudták, miért kell menekülniük, és tudta a túlélő maradék, hogy egyszer haza kell majd térni. Mert van haza, föld, ház és benne kenyér, ahol az ember otthon van….”.

Pio atya édesapja, Grazio Maria Forgione, amikor fia bejelentette, hogy tovább szeretne tanulni és szerzetes akar lenni, akkor elhatározta, hogy segít a fiának. Fogta magát, kivándorolt, emigrált Amerikába, munkát vállalt, mindegy milyet, majd félretett minden kis centet, csakhogy az ő fia tanulhasson. Két év elteltével, az emigráns öreg Forgione, hazatért Pietrelcina-ba. És a fiú, mint jól tudjuk, méltó választ adott az apai áldozatos szeretetre.

Elimelech, az emigráns apa jól tudta népe történelméből, hogy erre a kivándorlásra volt már példa korábban, nem is csak egyéni, családi szinten, hanem akár egy egész nemzetségház esetében is. A Teremtés könyvében olvassuk: „Éhínség tört ki minden országban, csak Egyiptom egész földjén volt kenyér” (Ter 41,54). Jákob, az ősatya, ezt tudva, odavonult fiaival és egész nemzetségházával, hogy kenyérhez jusson és hogy még éltében láthassa a kedvestől született fiát, Józsefet.

„Elmenni, kivándorolni, emigrálni, ahogy a költő Attila mondja „kitántorogni” – az embersors része. Egyidős velünk. A népeknek ezt a vonulását mérhetetlen sok fájdalom és szenvedés stigmatizálta és vérzi be sebekkel napjainkban is, testben és lélekben egyaránt. Az emigráció mindig keresztút, ki tudja hány stációval, ki tudja hány eséssel! Ferenc pápa a Migránsok jövő évi januári világnapjára éppen azt ajánlja minden egyházmegye összes keresztény közösségének, hogy az evangélium irgalmassága jegyében tegyenek konkrét kezdeményezéseket. Példákat találunk azon a tizennégy stációs Via dolorosán is, akár a szeretet leleményével gyógyító Veronika kendőjén keresztül, akár Cirenei Simonnak a kényszerből odanyújtott, keresztet hordozó válla révén.