Húsvéthétfő

Húsvéthétfő

Húsvét hajnalban asszonyok érkeznek Jézus sírjához. Az a szándék vezeti őket, hogy a pénteken elmaradt balzsamozást elvégezzék. A keresztről való levétel után Jézust sietve helyezték el a sziklasírban, mert már esteledett és elkezdődött a szombat. Nem volt már idő arra, hogy a szokásoknak megfelelően a holttestnek megadják a végtisztességet. Harmadnap korán érkeznek az asszonyok, s hozzák a szükséges kenetet. A sír azonban üres, s angyalok beszélnek nekik arról, hogy Jézus feltámadt. Rádöbbennek arra, hogy rendkívüli esemény történt. Olyan történhetett, amit korábban elképzelni sem tudtak. Nem kételkedtek abban, hogy az angyalok igazat mondanak a feltámadásról. Bármennyire is hihetetlennek tűnt ez az állítás, ők elhitték. Miért is kételkedtek volna? Hiszen korábban már láttak rendkívüli dolgokat. Mindaz, ami Jézussal történt az elmúlt három évben, rendkívüli események sorozata volt. Most sem kételkednek tehát, amikor a feltámadt Jézusról hallanak, hanem hisznek és örömmel indulnak, hogy ezt a hírt elmondják az apostoloknak. Útközben újabb megerősítést kapnak, amikor személyesen találkoznak a Feltámadottal.
Miközben az asszonyok elindultak a hit útján, a katonák egy másik útra lépnek. Ők is látják az üres sírt, magyarázatot keresnek a történtekre, de ők a hit útja helyett a hazugság útjára lépnek.
Én melyik úton indulok?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Te látni engedted egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozását, és csodálatos reménységet adtál. Add, kérünk, hogy örököstársai lehessünk a dicsőséges királynak, és részünk legyen vele az örök élet boldogságában. Amen.

Zsolozsma CXXVII.

Kivonulás könyvéből

 Kiv 14, 15 – 15, 1
Izrael fiai átvonulnak a kiszáradt tengeren 

Azokban a napokban az Úr így szólt Mózeshez: „Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak. Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezed a tenger fölé, és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta. Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, ezért utánuk siet, s akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész seregén, harci szekerein és lovasain. Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” Akkor az Isten angyala, aki az izraeliták előtt járt, megváltoztatta helyét, és mögéjük vonult. A felhőoszlop, amely előttük volt, mögöttük ereszkedett le, s az egyiptomiak serege és az izraeliták tábora között helyezkedett el. A felhő sötét maradt, s az éjszaka elmúlt anélkül, hogy a két sereg közeledett volna egymáshoz. Mózes ekkor kinyújtotta kezét a tenger fölé. Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert, és kiszárította. A víz kettévált, és Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak, miközben a víz jobb és bal felől úgy állt, mint a fal. Az egyiptomiak utánuk vetették magukat, a fáraó minden lova, szekere és lovasa utánuk ment a tengerbe. A reggeli őrség idején az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére, és megzavarta őket. Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: „Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel az Úr harcol értük az egyiptomiak ellen.” Az Úr pedig így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra.” Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott a régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, a lovasokat, és a fáraó egész népét, amely utánuk nyomult a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. Izrael fiai azonban száraz lábbal mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal.Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától. Az izraeliták látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tenger partján. Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, és hittek az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának. Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Daloljunk az Úrnak, mert fölséges és dicsőséges.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek húsvéti körlevele

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az alábbi körlevélben fordul egyházmegyéje híveihez.

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

Izajás próféta (2,3) meghirdette: „Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása”. Megváltásunk földi színtere a Szent Város, Jeruzsálem. Ma mindenki gondolatban odaröppen az üres Szent Sírhoz, és boldogan énekeljük az Alleluját. Együtt valljuk a szent apostolokkal: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.” (Lk 24,34)

A megváltás kegyelmében a keresztség szentségében részesültünk. Földi életünkben meg kell mutatkoznia, hogy megváltottak vagyunk. A keresztény élet örömteli, mert ismerjük az utat, és az Úr előttünk halad. Anyaszentegyházunk gyakorlati utasítást is ad. Szokásba jött, hogy egy-egy évet szent hitünk valamelyik főtémájának szenteljük. Így tudatosítjuk magunkban keresztény küldetésünket, hivatásunkat. Ferenc Szentatyánk ezért rendelte el, hogy a világegyházban – 2015-ben – a megszentelt élet intézményeinek és a szerzetesi életnek az évét tartsuk (2014. november 30. advent első vasárnapjától 2016. február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony, a megszentelt élet világimanapjáig). Szóljunk hát röviden a szerzetességről...

Az Istennek szentelt élet vagy szerzetesség „az Egyház által elismert életállapot. Szabad válasz Krisztus különleges hívására, mellyel ezek az emberek teljesen Istennek adják magukat, és a Szentlélek indításával a szeretet tökéletességére törekszenek. Ezen Istennek szenteltség sajátossága az evangéliumi tanácsok követése (tisztaság, engedelmesség, szegénység).” (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, SzIT Budapest 2013, 71. 192. kérdés).

A Szentlélek újabb és újabb szerzetescsaládokat, megszentelt élet intézményeket és szerzetesi közösségeket hoz létre. Csak itt főegyházmegyénkben, Erdélyországban öt férfi rend és hét női rend működik szemlélődő, lelkipásztori, betegápoló, nevelő vagy hitoktató szolgálatban „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára” (szentmise). Nem is sorolom fel őket név szerint, nehogy kifelejtsek valakit vagy eltévesszem a történelmi sorrendet. Ide sorolom még a harmadikrendek vagy „világban élő” rendek tagjait, akik világi hívek, valamint a lelkiségi mozgalmakat és a karizmatikus megújulási mozgalmakat. Főegyházmegyénk honlapján megtaláljátok őket. Ebben az évben imádkozzunk még buzgóbban papi és szerzetesi hivatásokért! Az Úr Jézus kérése mindig időszerű: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9,37, Lk 10,2). Ferenc Szentatyánk körlevelét és az imaévben elnyerhető búcsúkat ismertettük már a karácsonyi körlevelünkben (2014/X. körlevél. Szám: 1865-2014.)

Nemcsak a Szentatya szokott emlékéveket hirdetni, de az egyházmegyék is egy-egy évet a lelkipásztori szolgálat egyes területének szentelnek. Főegyházmegyénk Pasztorális Tanácsa javaslatára meghirdettük a szórvány évét, amely fedi a liturgikus évet: 2014 adventtől 2015 adventig.

Mi is a szórvány? Görög szóval diaszpóra: kisebbségi helyzet, meghatározott szempont szerint. Elmondhatjuk, hogy főegyházmegyénkben katolikus híveink – Székelyföldet kivéve – kettős kisebbségben (szórvány, diaszpóra) élnek: vallási és nemzeti kisebbségben. Ennek a helyzetnek megvannak a sajátos lelkipásztori jellegei, szükségletei. Kis Szent Teréz hasonlatát szoktam idézni: Isten színe előtt nincsenek nagy és kis tettek, csak nagy és kis szeretet van, amit tetteinkbe viszünk. Ezt alkalmazom egyházközségeinkre: ugyanígy nincsenek nagy és kis egyházközségek, csak nagy és kis testvéri szeretet van, amely bennük él. Ha tehát azt akarjátok, hogy nagyok legyünk, legyen bennetek nagy a szeretet, az összetartás, segítsetek egymáson úgy, ahogy az ősegyház tette: „Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle a szükséghez mérten.” (Csel 4,34-35) Főegyházmegyei szórványévünk jelszava Ferenc Szentatyánktól van: Megmaradni Jézusban, megélni a keresztény hovatartozásunk örömét, elmenni a határokig!

A szórványhelyzetben nagyon fontos az öntudatos kiállás, a hűség, mert hiányzik a keresztény társadalmi környezet, amely még az ingadozót is megtartaná. Csak egy példa: eddig kötelező volt az iskolákban a heti egy hittanóra, minden jóváhagyott felekezetben. Az újabb rendelkezés előírja, hogy ősztől – de a beiratkozás határideje március 6. volt! – kiskorúak esetében a szülők, gyámok, nagykorúak estében ők maguk kérhetik a tanuló számára az iskolai hitoktatást, amelyet kérvény alapján az iskola biztosít, mint eddig tette kötelezően. Most fog meglátszani, hogy a kedves szülők milyen komolyan veszik gyermekeik vallásos nevelését. Ha számukra fontos volt vallásos neveltetésük, mert célt és értelmet adott földi életüknek, akkor megadják azt gyermekeiknek is, sőt kérik az iskolától. Ha minden szülő, gyám vagy nagykorú diák kéri az iskolai hitoktatást, akkor az új rendelkezés semmit sem fog változtatni az eddigi gyakorlaton. Ezt kérjük, ezt reméljük kedves kíveinktől!

Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2015. április 5-én, Urunk Feltámadásnak főünnepén

Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó

A Megszentelt Élet Éve 93.

április 5.

Húsvét

Imádkozzunk mindazokért, akik 2015-ben szerzetesi fogadalommal elköteleződnek!

A szerzetesi fogadalomtétel révén a tagok nyilvános fogadalommal magukra vállalják a három evangéliumi tanács megtartását, az egyház szolgálata által Istennek szentelődnek, és tagként felvételt
nyernek az intézménybe a jogban meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel. (654 §)

Idézet az imaszándékhoz:

„Püspök:
A keresztség által részese lettél a Szentháromság életének és küldetésének.
Akarod-e ebben a közösségben radikálisan megélni a keresztség ajándékát?

Fogadalmat tevő: Akarom.

Püspök:
Karizmánk életünknek és küldetésünknek irányt mutat, továbbfejlődik az élő közösségben.
Akarod-e a missziós Egyház iránti teremtő hűség szellemében folytatni Jézus Krisztus küldetését?

Fogadalmat tevő: Akarom.

Püspök:
Akarsz-e egyre inkább szabaddá válni Isten népének szolgálatára az Istennek szentelt szüzesség, az evangéliumi szegénység és az apostoli engedelmesség fogadalma által?

Fogadalmat tevő: Akarok.

Püspök:
Akarod-e elkötelezni magadat rendtársaidnak a közösségben, amelynek élete a Szentháromságból és egysége az Eucharisztiából fakad?

Fogadalmat tevő: Akarom.

Püspök:
Akarod-e egy életen át a szív megtérésének útját járni és úgy követni Krisztust, hogy életed az Ő köztünk lévő és mégis eljövendő országának jele legyen?

Fogadalmat tevő: Akarom.

Püspök:
Aki megkezdte benned a jót, be is fejezi Jézus Krisztus eljövetelének napjára.

Közösség: Amen.”

Részlet a fogadalomtétel szertartásából

HÚSVÉT

„Föltámadt Krisztus e napon, Alleluja! Hála légyen az Istennek!
Hogy minden ember vigadjon. Alleluja! Hála légyen az Istennek!”

 
Tiszta szívvel örüljünk! Megváltónk, isteni jótevőnk meghalt ugyan értünk, de nem kellett sírban maradnia, mint a hősi halottainknak, hanem dicsőségesen feltámadt, újra él. Ezzel igazolja, hogy amit tanított, az igaz, és amit ígért a követőinek, meg is adja. A feltámadás nem tapasztalati tény. Nemcsak nekünk szól Péter apostol figyelmeztetése: „akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét” (1Pét 1, 8-9) tehát már a korabeli keresztényeknek sem lehettek tapasztalataik a feltámadásról. Magát a feltámadás tényleges lefolyását senki földi lény nem látta. Egy valaki lett volna erre méltó: a Boldogságos Szűzanya, mert Ő nem vesztette el Fia istenségébe vetett hitét a kereszt alatt állva sem, amikor mindenki más hitetlenné vált.  Ő azt kapta jutalmul, hogy feltámadt Fia első útja hozzá vezetett. Azt a pillanatot, amikor Jézus isteni ereje visszahozta lelkét az alvilágból a sírba, ott pedig az agyongyötört testét éppé, alakította és meggyógyított rajta minden sebet, kivéve a szegek és a lándzsa nyomát, az érpályákat vérrel telítette, majd belebocsátotta az éltető lelket, ezt a csodás örömöt csak angyali kísérete láthatta.  Gondoskodott arról, hogy tizenkét apostola többször találkozzék vele feltámadása után, sokszoros nézéssel, érintéssel meggyőződhessenek arról, hogy teste él, azonos a meghalt testtel, és ők tanúsítsák minden más ember előtt a feltámadás tényét: „Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból” (ApCsel 10, 39-41) „és megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt." (42) Aki ezt nem fogadja el, Jézus előtt felelni fog. Ismerni kell tehát a tanítását: szülők, nevelők, oktatási felelősök, ne akadályozzátok, hanem, könnyítsétek az Egyház munkáját. Az Egyháznak szigorú kötelessége megmondani mindenkinek, Isten szerint mi a jó, mi az igaz, mi a hazugság, mi a nép java és kötelessége. „Aki pedig megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb lett volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tenger mélyébe vetnék” (Mt 18, 6) Örülünk a Feltámadott győzelmének, és annak; hogy a kétezer éves elutasítottság után időnként megmutatja hatalmát, és a világ végén abszolút győzelmet arat.

Zsolozsma CXXVI.

Zsidókhoz írt levélből 

4, 1-16
Törekedjünk bejutni Isten nyugalmának országába 

Testvéreim! Óvakodjunk attól, hogy valaki közületek későn jöttnek számítson, amíg érvényben van az ígéret, hogy nyugalma (országába) bemehetünk. Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták.Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: „Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmam (országába) nem jutnak el.” A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten abbahagyta minden munkáját.” Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmam (országába) nem jutnak el.” Azaz még hátravan, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: „Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket.” Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, későbbi napról. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az abbahagy minden munkát, mint ahogy az Isten is abbahagyta a magáét. Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk. Az Isten szava ugyanis eleven, átható, és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve, és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.

Hívom a családokat 2015 áprilisában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Most, hogy már a férjem is nyugdíjas, – mondta szomszédasszonyának egy idősödő nő – a gyerekeink is kirepültek, jobb szeretek csak magamban lenni. Nem szeretem a nyüzsgést, a sok embert, legjobb szóba se állni velük. A fiatalabbja elégedetlen, az öregebbje csak panaszkodik. A férjemmel sem sokat beszélgetünk, egy életen át már kibeszélgettük magunkat. Meg különben is, mi jót várhatunk még a mi életünkben? Mi okozhatna nekünk még örömet? Új ismerősökre nem vágyunk, a régiek elmaradoztak, egyik nap olyan, mint a másik, annak örülünk, hogy élünk.

Az embert – az egyetlen teremtményt a földön, akit Isten önmagáért akart – Isten a saját képére és hasonlóságára teremtette, és ez, – mivel maga Isten egy és háromságos: az Atya, a Fiú és a Szentlélek közössége –, viszonyban létet, kapcsolatban létet jelent másik személyekkel. (vö. Mulieris Dignitatem 7.) Isten nem magányosnak, hanem társas lénynek teremtette az embert, és már a teremtéskor megalapította a házasság intézményét (Ter 1, 28), hogy lehetővé tegye a társadalom létrejöttét. A társadalom nem magányos egyedekből áll, hanem házaspárok által alapított családokból. A családokból azonban csak akkor lesz társadalom, ha a családtagok közötti kapcsolat tartós, egyre mélyülő, kölcsönös tiszteletre épülő. A Teremtő szeretetből és szeretetre teremtette az embert, az ember és Isten kapcsolatának alapja tehát Isten szeretete. Erre a szeretetalapra épül fel az emberek, a családok és a közösségek közötti kapcsolat. A Szeretet arra késztet, hogy szolgáljuk mások javát és a közjót. Az ember akkor tölti be hivatását, ha harmonikus szeretet-kapcsolatban van Teremtőjével, a Teremtő többi gyermekével és az egész teremtett világgal.

Az emberi kapcsolatokról Ferenc pápa így ír: „A keresztény eszmény mindig arra hív, hogy győzzük le a mai világ sugallta gyanakvást, az állandó bizalmatlanságot, a megtámadástól való félelmet, a védekező magatartást. Sokan próbálnak mások elől a kényelmes magánszférába vagy a bizalmas barátok szűk körébe menekülni, és lemondanak az evangélium társas természetének realizmusáról. Mert ahogyan egyesek szívesen vennének egy test és kereszt nélküli, tisztán spirituális Krisztust, a személyek közötti kapcsolatokat is csak kifinomult készülékek, képernyők és rendszerek által keresik, melyeket tetszésük szerint ki- és bekapcsolhatnak. Eközben az evangélium mindig arra hív, hogy vállaljuk a másik arcával, minket megszólító fizikai jelenlétével, fájdalmával és kéréseivel, magával ragadó örömével való találkozás kockázatát, szüntelen testi közelségben. Az Isten testté lett Fiába vetett igazi hit elválaszthatatlan az önátadástól, a közösséghez tartozástól, a szolgálattól, a mások testével való kiengesztelődéstől. Isten Fia a maga megtestesülésében a gyöngédség forradalmára hívott meg minket.” (Evangelii Gaudium 88.)

Mi akadályozza ma az embereket őszinte, elmélyült kapcsolatok kialakításában? Segítenek vagy akadályoznak a technikai eszközök az emberi kapcsolatok létrehozásában és ápolásában? Mondjatok példákat a Ferenc pápa által említett „gyengédség forradalmára”!

Korunk embere hajlamos a világot, az életet csak a saját érdeke szempontjából nézni. Az érdekek között első helyen szerepelnek az anyagiak, a maga és családja testi-lelki jóléte, a biztonság, a háboríthatatlanság. Ezeket veszélyeztetve látja, ha másokkal, egyénekkel és közösségekkel kell szorosabb kapcsolatba lépni, kötelezettségeket vállalni, elköteleződni. Ez vezet a családok bezárkózásához, elszigetelődéséhez, és a közösség széteséséhez. Az ilyen elszigetelődött családok arra nem gondolnak, hogy bármi gond, probléma adódik, akkor magukra maradnak, külső segítség híján pedig könnyen széteshet a család is. A családon belüli és a családok közötti kapcsolatok kölcsönhatásban vannak egymással.

Az önközpontú emberek nem feltétlenül ateisták, sőt, gyakran hívőnek, kereszténynek gondolják magukat, vallásosságuk azonban a spirituális fogyasztói szemlélet egy formája. Nem akarnak sem a másik emberrel, sem Istennel személyes kapcsolatba lépni. Sok hívő ezért elrejtőzik és visszavonul a többiek tekintete elől, és finoman egyik helyről a másikra, vagy egyik feladatból a másikba menekül, anélkül hogy mély és tartós kapcsolatokat építene ki. Pedig a menekülés hamis orvosság, mely megbetegíti a szívet, s olykor a testet is. Az egyetlen út a másokkal való találkozás. Legyünk kezdeményezők, segítsünk azoknak, akikkel találkozunk, hogy legyőzve belső ellenállásukat sajátítsák el a találkozás művészetét, hogy tudjanak másokat őszintén becsülni és útitársnak elfogadni. Tanuljuk meg Jézust mások arcán, hangjában, igényeiben felfedezni. És anélkül hogy belefáradnánk a testvériség melletti döntésbe, meg kell tanulnunk, hogy egy ölelésben együtt szenvedjünk a megfeszített Krisztussal, amikor igazságtalan támadás vagy hálátlanság ér.

Hogyan tudtok iskolai, főiskolai tanulmányaitok alatt, munkahelyeteken magányos társaitokkal kapcsolatba lépni? Milyen veszéllyel jár, ha egy csoport bezárkózik, új tagot nem fogad be, a csoporton kívüliekről pedig nem vesz tudomást?

Sok családban egyhangúan telnek a napok, mindenki végzi a dolgát és esténként arra is fáradt, hogy jó éjszakát kívánjon a másiknak. Találkoznak, meg is beszélik a napi teendőket, kötelességszerűen gondoskodnak egymásról, de nincs közös örömük, nem ismerik egymás vágyait, nem köti össze őket az együtt növekedés igénye. Ha valami nézeteltérés támad, könnyen kitör a vihar, és nehezen csillapodik le, mert kicsi, vagy gyenge a villámhárító: a türelmes szeretetet.

„Az igazi öröm a családban nem felületes, és nem a tárgyaknak, vagy a kellemes környezetnek köszönhető. Az igazi öröm az emberek közötti mélységes, a szívükben érzett harmóniából fakad, és szívüket kitárva mutatják meg együttlétük és egymás kölcsönös szolgálatának szépségét életük útján. A felszabadult öröm magával ragadó érzésének azonban az alapja Isten jelenléte a családban, az ő befogadásra kész, irgalmas, figyelmes szeretete mindenki iránt. Mindenek előtt pedig a türelmes szeretet. A türelem isteni erény, amely arra tanít, hogy legyünk türelmes szeretettel egymás iránt a családban. Csak Isten tudja összhangba hozni a különbözőségeket. Ha Isten szeretete nincs jelen, elenyészik a harmónia, felszínre tör az önzés, és kialszik az öröm. Az a család azonban, amely a hit örömében él továbbsugározza ezt az örömöt, a föld sójává, a világ világosságává, az egész társadalom kovászává válik. (Ferenc pápa 2013. okt. 27-i homíliájából)

A szomszédasszony mosolyogva hallgatta az idősödő nőt. Tudja kedves, mi se sokat nyüzsgünk már – mondta –, de néha olyan jól esik egy jót beszélgetni. Megemlítette egyszer, hogy hova való, hát az én férjem is arról a vidékről jött, biztos találnának közös ismerősöket. Tudja mit? Jöjjenek át hozzánk vacsora után, van a férjemnek egy kis otthonról való bora, azt mondja, hogy az minden gondra, bajra a legjobb orvosság.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke