Zsolozsma 119.

Tertullianus áldozópapnak „Az eretnekek jogának elévülése” című értekezéséből

Az apostoli igehirdetés

Hogy kicsoda a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy ki volt, Atyjának milyen örök végzését teljesítette, és hogyan határozta meg a módot, amiként az embernek cselekednie kell, azt a földön jártában maga Krisztus jelentette ki. Olykor nyilvánosan nagy néptömeg előtt, máskor meg külön, csak a tanítványainak, akik közül a kiválasztott tizenkettőt maga mellé vette, mint a nemzetek leendő tanítóit. Feltámadását követően, mielőtt Atyjához fölment volna, egyikük elbukása után a többi tizenegyet el küldötte, hogy tanítsanak minden népet, és kereszteljék meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Az apostolok tehát – ez a név küldöttet jelent – Júdás helyébe sorshúzás révén tizenkettediknek Mátyást maguk közé fogadták haladék nélkül, a Dávid zsoltárában levő jövendölés értelmében, majd elnyerték a Szentlélek megígért erejét a csodatevésre és a nyelveken való beszédre, először Júdeában tettek tanúbizonyságot Jézus Krisztusba vetett hitükről, és alapítottak egyházakat, majd innen a földkerekség más országaiba indulva, a többi nép között is ugyanazt a hitet, ugyanazt a tanítást hirdették. Ugyanúgy minden egyes városban egyházat alapítottak, amelyektől átvette a hit palántáját és a keresztény tanítás magját a többi egyház, amint ma is átveszik, hogy újabb egyházak alakuljanak. Ezáltal, mint az apostoli eredetű egyházak hajtásai, maguk is apostoli egyháznak számítanak. Minden utódot eredete szerint kell számon tartani. Az oly nagyszámú és annyira népes egyházaknak közös az eredete, tudniillik az apostolok által alapított első Egyház; az összes többi pedig ebből ered. Így mind első, és mind apostoli, mivel valamennyi egyetlen Egyház. Egységét bizonyítja, hogy egymással kölcsönös békességben vannak, hogy testvérnek nevezik, és igaz barátsággal fogadják vendégül egymást. Ennek a magatartásnak nincs más magyarázata, mint ugyanazon szent misztériumban való részesedés. Amit az apostolok hirdettek, az ugyanaz, mint amit nekik Krisztus kinyilatkoztatott. Erről másképpen nem lehet bizonyságot szerezni csak azon egyházak által, amelyeket maguk az apostolok alapítottak. Ők ugyanis velük közölték a tanítást előbb élőszóval, később pedig levelek útján. Világosan megmondta egykor az Úr: Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek; de hozzáfűzte: Amikor eljön az igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra (Jn 16, 12-13). Ezzel jelezte, hogy semmi tudásnak sem voltak híjával, hiszen megígérte nekik, hogy az igazság Lelke majd elvezeti őket a teljes igazságra. Be is váltotta ígéretét, amikor elküldte a Szentlelket, amint erről az Apostolok Cselekedeteinek könyve tanúskodik.

Húsvét második hete szombat

Húsvét második hete szombat

„Fel akarták őt venni a bárkába, de a bárka azonnal a parthoz érkezett, ahová tartottak”

Jézus elmenekült a hegyre imádkozni. Neki nem volt szüksége a lakomától fellelkesült atyafiak együttérzésére, hogy valakik királlyá tegyék. Pilátus előtt sem erre az esetre hivatkozik, hogy az egyszerű népem megegyeztek, hogy én legyek a királyuk. A feltett kérdésre röviden válaszol: „tehát király vagy te? Jézus azt felelte: Te mondod, hogy király vagyok”(Jn,18,37) Az Ő méltósága mennyei. Az emberek nem keresték. Megnyugodtak, hogy tanítványai nélküle hajóztak el. A tenger hullámozni kezdett, mert nagyon erős ellenszél kerekedett. Jézus tudta, mert ő rendelte a szelet. Kellett, hogy a tanítványai érezzék, nála nélkül nem boldogulnak a nehézségekkel. Vele viszont minden megoldható. Hajnalra még a tenger közepén jártak. Az Úr utánuk indult a hajnali szürkületben. Gyalog ment hatalmas lépésekkel a tenger színén. Az evezősök észrevették, és nagyon megrémültek: Egy szellem követi őket! Jézus azonban odakiáltott: „Én vagyok, ne féljetek!”(20) Nem akart ijesztgetni, hanem gondolkodtatni. Az emberi test elmerül a vízben, de veszít a súlyából annyit, amennyi az általa kiszorított víz súlya.(Archimedész törvénye) Nem az akkori tanítványoknak, hanem a jóval későbbieknek a kritikusoknak üzen a vízen járással: Tegnap megmutattam a csodálatos kenyérszaporítással, hogy az anyagot saját teste anyagát is - tetszése szerint szaporítja. Ma azt igazolja, hogy el tudja venni teste súlyát is, nem süllyed a vízbe. A súly egyenesen arányos a tömeggel, a teste tömegét is elveheti csorbítás nélkül. A délelőtt közlendő ígérete könnyebben hihető ilyen bizonyítékok segítségével. Jézusnak minden lehetséges, hiszen Isten. A megígért Eukarisztia lehetőségeit csak az nem érti meg, aki a hozzáfűzött krisztusi jeleket nem hajlandó gondolkodva elfogadni. Kafarnaumban a zsinagógában Jézus szeretete egyik legnagyobb jeleként jelenti be, hogy teste valóban étel, és vére valóban ital. Az eljövendő századok emberei is minden időben megkapnák Jézus testének és vérének áldozatát jelenvalóvá téve a pokollal vívott harcaink ellenszerét ”Amikor azonban eláradt a bűn, túláradt a kegyelem a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,20) Ez a keresztáldozatban valósult meg és ismétlődik annak megjelenítésében, a szentmisében is. A sátán elleni harcban, nem erőszakoskodni nem könyörögni kell, hanem részt venni a szentmiséken, és a kegyelem erőszak nélkül kisöpri életünkből ellenségeink gonoszságát.

2014.05.02. szombat

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.02. szombat

A közelmúltban olvastuk Szent Péter örökérvényű megállapítását:
„Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (ApCsel 5,29) Mivel bátran tettekkel is megmutatták, hogy hitük az életük alapja lett, a templomban és magánházakban is hirdették, hogy Jézus a Krisztus" (5,42) A mai olvasmányban megmutatták, hogy a gyakorlati életben felmerülő egyszerű, evilági kérdéseket is ennek a hitnek alapján kell megoldani.„Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat. Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el. Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat. Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt. Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak és rájuk tették kezüket. Az Úr szava terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben, még a papok is tömegesen hódoltak a hitnek”.(6,1-7) Szent II.János Pál pápa egyik amerikai apostoli útján hatalmas tömeget látott felvonulni a lakása előtti téren. Kizárólag nők jöttek táblákkal a kezükben, rajtuk ez és ilyen értelmű más követelések„Jogokat akarunk és nem főzőkanalakat!”
Egy európai országban magam is elámultam, amikor a főcelebráns paptestvér mellett liturgikus ruhába öltözött hölgy fogta a miséző kelyhet és nyújtotta felém. Félreértés ne essék: az angyalok a mennyben teremtésükkor megkapták beosztásukat, és abban angyali méltóságukkal végzik a szent ténykedést. Az első felszentelt diakónusok az asztalnál voltak beosztva szeretetszolgálatra, és oltárszolgálatra. Rómában vagy másutt, pápává, vagy megyéspüspökké választottak valakit, akkor sürgősen pappá majd püspökké szentelték őket. Takács József dogmatika professzorom egyszer előadását megszakítva azt mondta: „nehogy azt gondolják, hogy a mennyországban azok a legnagyobb szentek, akik a földön szentté vannak avatva. Mindenki akkora szent, amekkora fokra jutott a szeretetszolgálatban itt a földön. A mai napra előírt evangélium az előző napi folytatása. Jézus kiszállt a bárkából, hogy az örök igazságokra tanítsa a tömeget, mert a fő küldetése ez volt. Elérkezett az ebédidő, hallgatóinak nem volt semmi ennivalójuk.„Telepítsétek le az embereket” (Jn 6,10) ötvenes és százas csoportokban.Előhozatta egyik fiatalember maradékát: öttenyérnyi kenyérkét és két apró halat. Ezeket megáldotta és kiosztatta tanítványaival.Körbe adták az ennivalót az apostoli kézben azonnal kiegészült a maradék, kapható volt jóllakásig. Miért dolgozzunk, ha ez a Jézus ilyen hatalom? Tegyük meg királynak! Volt a következtetés. Jézus tudja, miért kerülgetik. Eltűnik, elküldi a tanítványokat kis hajójukon Kafarnaumba. Fölmegy a hegyre imádkozni. Éjszaka közepén, a tengeren gyalogolva utánuk megy. Kísértetnek nézik. Másnap reggel az előző napi vendégei felkutatják: a kafarnaumi zsinagógában meg is találják. Jézus őszinte: A Teremtő adott termőföldet, erőt. Kenyered a földben megterem. Nincs bennetek hit, bizalom és főként szeretet. Ezekért imádkozni kell. Most az istentagadás a divat, ha azzal akarnak jóllakni: egyék. Én azt a Kenyeret hoztam el nektek, amelytől megjavul a szívetek, meg tanultok újra hinni, Istent, családot, elesetteket szeretni. „Üdvözlégy, üdvösséges Ostya, Isten tiszta Anyjának Fia, most kenyérszínben látlak,igaz Isten megvallak.
Mert te vagy igaz Üdvözítő (Ho 140,1-2a)

Zsolozsma 118.

Szent Atanáz püspök szónoklataiból

Az Ige megtestesülése

Isten szellemi, romlást és anyagot nem ismerő Igéje a mi világunkba jött, bár előzőleg sem volt távol: soha nem volt a világnak egyetlen olyan része sem, amelyből hiányzott volna, hiszen Atyjával együttlétezve mindent mindenütt betöltött. Eljött hozzánk jóságában, s mintegy felfedte magát előttünk. Megkönyörült emberi nemünk nyomorúságán, megindult a mi romlásunkon, s nem tűrve, hogy eluralkodjék rajtunk a halál – nehogy elpusztuljon a teremtmény, és nehogy meghiúsuljon Atyjának embert alkotó tevékenysége –, ő maga is olyan testet vett fel, amely nem különbözik a miénktől; és nem csupán csak jelen akart lenni ebben a testben, és nem is csak valami jelenés akart lenni. Ha ugyanis csak látszani akart volna előttünk, nyilvánvalóan más valami dicsőbb testet is felvehetett volna; ő mégis a mi testünket öltötte magára. A Szűzben templomot, testet épített magának, amelyben lakott, és megmutatkozott közöttünk, s azt mint engedelmes eszközt tette magáévá: így tehát a miénkhez hasonló testét – mivel mindnyájan alá voltunk vetve a halál romlásának, mindenkiért halálra adva – utolérhetetlen jósággal felajánlotta Atyjának. Részben azért, hogy mindazok számára, akik benne halnak meg, az embereket sújtó és a bűn miatt hozott törvény megszűnjék, hiszen az az Úr testében már érvényét veszítette, és hogy az ugyanolyan testtel rendelkező emberekkel szemben se legyen már hatálya; részben pedig azért, hogy a romlásba hullott embereket újra romolhatatlanná tegye, és visszahívja őket a halálból az életre. Magára vett testével és feltámadása kegyelmével teljesen száműzi tőlük a halált, mint ahogy a tűz megemészti a szalmát. Krisztus azért vette magára a halandó emberi testet, hogy miután ez a mindenek fejedelmének, az Igének lett a teste, egyben elégtétel is legyen halálával az összes emberért, és mivel ebben a testben benne lakik az Ige, ezért maradjon is meg romolhatatlanságban, és végül az ő feltámadása kegyelméből romolhatatlan legyen minden emberi test is. Amikor ezt a magára vett testet halálában tiszta, szeplőtelen és véres áldozatként felajánlotta, és önmagát másokért feláldozta, a halált a hozzá hasonló emberektől is elűzte. Így Isten Igéje, aki mindenek felett áll, templomát és látható testet – amint mondta – mindenkiért felajánlva és feláldozva, halálával lerótt minden tartozást, s így Isten romlást nem ismerő Fia, aki emberi testével mindenkihez hozzá van kapcsolva, a feltámadás ígéretével méltán és joggal tett halhatatlanná minden embert. Ezek után a halál rontásának már nincs semmi ereje az emberek felett, hála az Igének, aki az egy test révén bennük lakik. 

Húsvét második hete péntek

Húsvét második hete péntek

„Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le”

A tegnapi szentleckében Szent Péter kifejtette az apostolok álláspontját a küldetésükről. Nem hivatkozott ugyan arra, hogy ő az örök Főpap helyettese a földön, és nem érvényes már Isten előtt semmi, amit az áronita főpap és a mellérendelt zsidó főtanács művel, de a summázásból megérthették, hogy újszövetség kezdődött Isten örök akarata szerint, ebben új főpap van, és az a Názáreti Jézus. „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek”. (ApCsel 5,29)„Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, fölállt a főtanácsban, és rövid időre kiküldte az embereket. Azután beszédet intézett hozzájuk”. (34-35) Gamáliel eddig csendben figyelte a történteket. Ő farizeus volt, tehát abból a másik zsidó pártból való, akik nemcsak azt hitték el, hogy Isten van, hanem az Ő tanítását is elfogadták, pl. a túlvilágról, az üdvösségről szólót is. Le tudta mérni a különböző elgondolások lényegét. Ezért, látva a Názáreti Jézus ügyében tanúsított magatartást, a hazugság kelepcéjébe esett főtanács vergődését a Jézus-történet folytatódását, igyekezett megakadályozni, hogy ezeket a csodatevő embereket, akik Jézus nevében prédikálnak és cselekszenek nyilvánvaló csodajeleket, elhamarkodottan ne büntessék, esetleg ezeket is ki ne végeztessék. Félt attól, hogy társai újabb gonoszságra vetemednek, ezért mondott el két nem sokkal korábban történt eseményt. Az egyik, mint hallottuk, egy Teudás nevű férfiúról szólt, aki magát Messiásnak hirdette, kezdte gyűjteni a benne hívőket, és négyszáz férfit maga mellé állított, serege alapegységekét, amellyel a zsidó álmokat beteljesítheti. De csapatát szétszórták, őt magát megölték, és mivel nem Isten küldte, ő nem tudott feltámadni, mint ahogy ezek az emberek tanúsítják Jézusról. Hasonlóan járt valamivel később a galileai Júdás is. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek az önjelölt messiások olyanok voltak, mint a régebbi időkben a hamis próféták. A küldetést hazudva akartak babérokra szert tenni. Bölcs tanáccsal zárta felszólalását: „Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok”. (38-39)Okos tanácsát elfogadták ugyan, de nem követték. Meg nem ölték ugyan őket, ahogyan a tárgyalás elején tenni szándékoztak, ám miután „előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket”. (40) Jézus tanítványai nem hirdettek bosszút, inkább örültek annak, hogy Jézusért szenvedhettek. 1948-ban az istentelen kommunizmus megindította a harcot Jézus és Édesanyja ellen. Ez a törekvés, hogy ateista legyen az állam és a közélet, érvényesül mind a mai napig. Rengetegen szenvedtek hitükért, becsületes magyarságukért. Vigasztaljon bennünket Gamáliel okfejtése: ami nem Istentől van, az előbb-utóbb elenyészik. Bízzunk Jézusunkban és Édesanyjában, a Magyarok Nagyasszonyában. Ami az övék, az el nem rontható.

2014.05.02. péntek

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.05.02. péntek

Miért mondjam el az én tapasztalatomat?

Nagyon régen ismerem Szent Ágoston püspök, egyházatyát, hiszen 1942 óta szerzetes-kispapként, 1951-től kezdve felszentelt papként olvasok róla, még többet tőle. Őszintén megcsodáltam hatalmas művét, amikor nyomtatásban ráakadtam egy könyvtárpolcon. Nem számítógépen, még csak nem is írógépen szerkesztette annak idején. Nem regények vagy más szépirodalmi művek, hanem tudományos teológia-tudomány világhírű értekezései. Élete már szinte születésétől közismert volt. Soha nem titkolta menekülését a kereszténység elől. Édesanyja a legremekebb keresztény asszonyok közül való. Tudta, hogy szép és Istentől nagyon megbecsült hivatás kisdedet szülni, de azt is tudta, hogy ez csak akkor igazán örömteli, ha a gyermekét az örökkévalóságra segíti. Ezért kérte bűnös szórakozások rabjaként élő fiát megtérésre. Amikor nem hallgatott édesanyjára, akkor ő intenzívebben kezdett imádkozni érte. Fia negyven évesen tért meg, felvette a beavató szentségeket, majd pappá szenteltette magát. Később Afrikába visszatérve Hippo püspöke lett. Nem titkolta előéletét. Mint a kegyelmek (Isten természetfeletti ajándékai) szorgalmas kutatója, majd a kegyelemtan tudományos kidolgozója önmagán is tanulmányozhatta ezt a csodálatos titokvilágot.„Mi mindnyájan az ő (Jézus) teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet”(Jn 1, 16)„Az Ige testté lett, és közöttünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Fiának dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(14) Ő érezte önmagán a hatását. Elmélkedéseiben csodálatosan megfogalmazza tapasztalatait, hogy bátran vallja minden gyarló ember: én is lehetek szent, hiszen a kegyelem bennem is működik. Dogmatika-professzorom mondta nekem: A kegyelemről lényegesen többet nem tudunk, mint Hippo egykori püspöke, Szent Ágoston tudott. (+430)

Hívom a családokat 2014 májusában

Hívom a családokat 2014 májusában – Bíró László püspök levele

Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!

Azt mondd meg nekem, apu, hogy miért ragaszkodtok körömszakadtáig a házasság konzervatív felfogásához? Ez nagyon szép, eszmei dolog, csak a mai valóság egészen más – mondta egy fiatal lány édesapjának. — Te is tudod, hogy a megkötött házasságok nagyobb része felbomlik, pedig egyre kevesebb házasságot kötnek. Egyre kevesebb gyerek születik, azok jó része is házasságon kívül. Mindez azt bizonyítja, hogy az „eszményi házasság” nem felel meg a ma emberének. Jó, tudom, hogy nektek ez bevált, de ti kivételek vagytok. Annak a valószínűsége, hogy két ilyen ember találkozik, mint ti ketten, nagyon kicsi, semmiképpen nem általános jelenség. Nekem biztos nem lesz ilyen szerencsém, nem is számítok rá.

Idézzétek fel fiatalok fentihez hasonló kijelentéseit baráti, rokoni, ismerősi körből! Mi hathatott ezekre a fiatalokra?

A valóság fontosabb az eszménél – írja Ferenc pápa Evangelii Gaudium című apostoli buzdításában. „A valóság egyszerűen van, az eszmét kidolgozzuk. A kettő között állandó párbeszédnek kell folynia, nehogy az eszme elszakadjon a valóságtól. Veszedelmes dolog az üres szavak, képek és gondolatmenetek világában élni.” (EG 231) A valóság pedig az, amit a Biblia a maga nyelvén így fogalmaz meg: „Azt mondta az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van, alkossunk hozzá illő segítőt is.«” (Ter 2, 19). Erre a valóságra épül a házasság eszméje. A valóság az, hogy az ember egyedül nem képes kiteljesedni, szüksége van a másik emberre, aki segíti, aki hozzá illik, azaz akivel kiegészítik egymást. Minden korban és a föld minden részén az emberek arra vágytak, hogy legyen egy társuk, hogy megtalálják azt az egyet, az „igazit”, aki kiegészíti őket. Az emberiség történelme azt is igazolja, hogy azok a családok váltak a társadalmi és emberi fejlődés szilárd alapjaivá, amelyeket az „egy testté lett” (ld. Mt 19,3) emberpárok őszinte és önkéntes elhatározásból alapítottak. Azok az elméletek, amelyek a házasságot ki akarták iktatni a társadalom életéből, amelyek a családot csupán rosszul működő gazdasági egységként kezelték, sorra megbuktak, mert nem vették figyelembe a valóságot.

Mit tapasztaltok: kiknek az érdekében áll a házasság- és családellenes eszmék terjesztése? Kik a haszonélvezői annak, hogy a házasságok nem tartósak, hogy a társadalom elöregedik, hogy az emberi kapcsolatok meglazulnak?

„Az eszme – a kimunkált fogalmi rendszerek – feladata a valóság megragadása, megértése és irányítása” – írja Ferenc pápa (EG 232). A valóságtól elszakadt eszmék félrevezetik az embereket, az emberi méltóságnak meg nem felelő életvitelre késztetik őket. A tényeket figyelmen kívül hagyó eszmék nem tudnak visszahatni a valóságra, mert így nem alakulhat ki konstruktív párbeszéd az eszme és a valóság között. Így megakad a fejlődés, a tökéletesebb felé való haladás. A valóság az, hogy „Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette, férfinak és nőnek teremtette.” (Ter 1, 27) Vannak azonban elméletek, amelyek szerint a nemek nem velünk született adottságok, a nemekhez tartozó szerepeket a társadalom kényszeríti rá az egyes emberre. Ezen téveszmék nem csak elszakadnak a valóságtól, hanem megkísérlik azt manipulálni, amikor azt hirdetik, hogy ha a nemek okozta „rabságból” az embereket sikerül felszabadítani, akkor mindenki hatékonyabban tudja a társadalmat szolgálni.

A keresztény házasság-eszmény arra a tényre alapul, hogy a teremtő Isten képmása a házaspár: a férfi és a nő együtt. Nem pusztán a férfi, nem pusztán a nő, hanem ketten együtt, hiszen a kettő már egy test (Ter 2,24). A házastársi egységben a férfi és a nő a kölcsönös önátadásában és teljes, végleges életközösségében Isten és az Ő szeretete tükröződik vissza. Így részesednek a házastársak Isten teremtő munkájában, ez pedig a társadalom legmagasabb rendű szolgálata.

Mondjatok példát arra, hogy a valóságot és a tényeket figyelmen kívül hagyó eszmék szószólói megszavaztatják az e kérdésekben való döntésre nem felkészült testületeket tételeik igazolására! Ismertek-e áltudományos élet- és családellenes elméleteket? Hogyan léphetünk fel ezek ellen?

„A valóság az eszme felett áll” (EG 233). Vannak szószólói annak a téveszmének is, amely szerint a nők joga rendelkezni a bennük megfogant gyermek életéről és haláláról, azt állítják, hogy a születendő élet védelme ideologikus, sötétségbe borító és korszerűtlen nézet. A valóság az, hogy a legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, ez a jog pedig minden emberi lényt megillet élete minden helyzetében és fejlődése minden fázisában. A születendő gyermekek mindenki között a legvédtelenebbek és legártatlanabbak. Az anyaság feltételezi az apaságot, mégsem dönthet sem az apa, sem az anya, sem ketten együtt gyermekük életéről. Minden ember Isten teremtménye, akit Isten saját képmására teremtett, egyedül Ő rendelkezik élete felett. „Az ész önmagában elegendő minden emberi élet sérthetetlen értékének felismerésére, de ha hittel is nézzük, akkor az emberi személy minden megsértése Isten előtt bosszúért kiált és az ember Teremtőjének, Istennek is a megsértése.” (EG 213)

Mit tehetünk azoknak a nőknek az érdekében, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, hogy nem látják értelmét gyermekük világrahozatalának?

Tévedsz, kislányom – mondta édesapja lányának –, mikor azt mondod, hogy az eszményi házasság a ma emberének nem felel meg. Isten minden ember szívébe ültette a jó, a szép, az igaz és a szent utáni vágyat. Azok, akiknek élete valamiért kisiklott, tagadni igyekeznek az igazságot, a jó és a szép létezését, ezzel akarják igazolni kudarcaikat. Ezek az emberek szembe szállnak a valósággal, valótlanságokra épülő elméleteket találnak ki, ezeket sokszor szép jelszavak – szabadság, emberiesség, testvériség és hasonlók – mögé sorakoztatják fel, megtévesztve ezzel sokszor a jó szándékú embereket is. Ne higgy a hamis prófétáknak! Csak nézd meg, hogyan élnek ők: békesség, nyugalom, boldogság, virágzás veszi körül őket, vagy egymással szembefordulás, tülekedés, kíméletlenség, keserűség, kiábrándultság! És ne feledd: szüleid boldogsága sem véletlen szerencse műve. Hittünk abban, hogy Isten a saját képmására, a szeretetre teremtett minket, hogy az a hivatásunk, hogy szeressünk, s így visszatükrözzük Istent és az ő szeretetét. Azt kerestük, hogy hogyan tehetünk eleget hivatásunknak. Amikor találkoztunk, megértettük, hogy Isten egymásnak ajándékozott minket, nekünk is el kell magunkat ajándékoznunk. Ez a mi boldogságunk titka. Hiszem és tudom, hogy a szíved mélyén te is arra vágysz, hogy megtaláld hivatásod teljesítésének módját. Ne félj a hamis próféták okozta hangzavarban kimondani, hogy szeretetben akarsz élni, és szeretetből el akarod magadat ajándékozni. Csak te is akard, hidd és kérd Isten segítségét, meglátod, olyan „szerencséd” lesz, mint a szüleidnek!

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke