Jézus csodái 11. - Leányom már halálán van!

Leányom már halálán van!

 

A tizedik parancsolat magyarázatának befejezése után Jézus meggyógyít egy majdnem vak embert, és meghallgat egy kis öregasszonyt, aki Dokóból jött, hogy megkérje, menjen el beteg menyéhez.

Mivel a farizeusok sokat kellemetlenkednek Lázár tanyáján, Lázár és Arimateai József azt ajánlják, hagyja el a tanyát. Útközben Jézus elmegy Dokóba. Kora reggel érkezik oda, egy téli napon. Megkérdezi egy korai járókelőtől:

– Hol lakik Marianna, az öreg anya, akinek haldoklik a menye?

– Nézd, ember! Annak az utcának a végén van egy tér. A sarkon van egy kút. Onnan három utca indul ki. Azon indulj el, amelynek közepén egy pálmafa van, és menj még száz lépést. Találsz egy árkot. Emellett menj a gerenda-hídig. Azon átmész, és látsz egy kis fedett sikátort. Azon áthaladsz. Amikor már nincs se út, se fedett utca, mert beletorkollik egy térbe, megérkeztél. Marianna háza aranyszínű az öregségtől. Amennyi pénzük van, azzal nem tudják rendbe hozatni. Nem téveszted el. Messziről jössz?

– Nem nagyon.

– De galileai vagy?

– Igen.

– És ezek? Az ünnepre jössz?

– A barátaim. Isten veled, ember! Béke legyen veled! – Jézus faképnél hagyja a fecsegőt, aki mostmár nem siet. És elindul a maga útján. Az apostolok pedig mögötte.

Megérkeznek a kis térre. Tenyérnyi nagyságú, nagyon sáros terület, közepén egy magas tölgyfával, amely úrként nőtt ki itt, és nyáron talán majd hasznos is lesz. Most azonban csak mélabút áraszt, annyira sűrű és sötét, a szegényes házak fölött, amelyektől elfogja a világosságot és a napfényt.

Marianna háza a legnyomorúságosabb. Széles és alacsony, de végtelenül elhanyagolt! A kapu tele van foltokkal, amelyeket az elkorhadt farészek helyén keletkezett hasadékokra tettek. Egy ablaktábla nélküli kis ablak csak egy fekete lyuk, mint szemgolyó nélküli szemgödör.

Jézus kopogtat a kapun. Egy tíz év körüli, sápadt, kócos, kivörösödött szemű kislány jön elő.

– Marianna unokája vagy? Mondd meg öreganyádnak, hogy Jézus van itt!

A gyermeklány nagyot kiált, elfut, és hangosan hívja. Kisiet egy öregasszony. Hat kisgyermek követi, az előbbi kislányon kívül. A legnagyobb fiúcska a kislány ikertestvérének látszik. A legkisebbek, két mezítlábas, sovány csöppség, az öregasszony ruhájába kapaszkodnak, és még alig tudnak járni.

– Ó, eljöttél! Gyerekek, tiszteljétek a Messiást! Éppen jókor érkezel szegény házamba! Leányom már halálán van... Ne sírjatok, gyerekek, nehogy meghallja! Szegény teremtések! A kislányok ki vannak merülne a virrasztástól, mert én elvégzek mindent, de virrasztani már nem bírok, földre esek az álmosságtól. Hónapok óta nem voltam ágyban. Most egy széken alszom, hogy mellette és a kisleányok mellett legyek. De ők még kicsik, és szenvednek miatta. A fiúcskák: ezek itt, járnak fát gyűjteni, hogy tudjunk tüzelni, meg el is adnak belőle, hogy legyen kenyérrevaló. Tönkremennek, nyomorult unokáim! De nem a fáradozás öl meg minket, hanem az, hogy látnunk kell őt meghalni... Ne sírjatok! Nálunk van Jézus.

– Igen, ne sírjatok. A mama meg fog gyógyulni, apátok hazajön, és nem lesz annyi kiadástok, és éhezni se fogtok annyit. Ez a két legkisebb?

– Igen, Uram. Az a gyenge teremtés háromszor szült ikreket... és a melle megbetegedett.

– Van, akinek túl sok, és van, akinek semmi! – dünnyögi Péter a szakállába, majd megfogja az egyik csöpp fiút, és egy almát ad neki, hogy elhallgattassa. Erre a másik is kér egyet, és Péter neki is ad. Jézus az öregasszonnyal megy, túl az előtéren, az udvarba, és fölmegy a lépcsőn, hogy belépjen a szobába, ahol egy fiatal, csonttá soványodott asszony nyög.

– A Messiás, Jeruza. Most majd nem szenvedsz tovább. Látod, hogy csakugyan eljött? Izsák sohasem hazudik. Ő mondta. Hidd el hát, hogy ahogy eljött, úgy meg is tud gyógyítani.

– Igen, jó anyám. Igen, Uram. De ha nem tudsz meggyógyítani, legalább tedd, hogy meghaljak! Kutyák vannak a mellemben. Gyermekeim szája, akiknek édes tejet adtam, tüzet és kínkeservet tett bele. Nagyon szenvedek, Uram! Nagyon sok pénzbe kerülök! A férjem messze van, kenyérkereset miatt. Az öreganya tönkremegy. Én meghalok... Kire maradnak a gyerekek, amikor én meghalok a betegségtől, ő pedig a fáradtságtól és a kínlódástól?

– A madarakról gondoskodik Isten, és ugyanígy az ember apró gyermekeiről is. De nem fogsz meghalni. Nagyon fáj itt? – Jézus rá akarja tenni kezét a körülpólyált mellre.

– Ne nyúlj hozzám! Ne növeld fájdalmamat! – kiált a beteg.

Jézus azonban óvatosan ráteszi hosszú kezét a beteg emlőre.

– Valóban tűz van itt belül, szegény Jeruza. Az anyai szeretet vált tűzzé melledben. De azért, ugye nem gyűlölöd sem férjedet, sem gyermekeidet?

– Ó, miért tenném? Ő jó, és mindig szeretett engem. Okos szeretettel szerettük egymást, és szerelmünk gyermekekben virágzott ki... Ők pedig!... gyötrődöm, hogy itt kell hagynom őket, de... Uram! Hisz megszűnt a tűz! Anya! Anya! Olyan, mintha egy angyal fújna mennyei levegőt kínomra! Ó! Micsoda nyugalom! Ne vedd el, ne vedd el kezedet, Uram! Inkább nyomd rá! Ó, micsoda erő! Micsoda öröm! Gyermekeim! Jöjjenek ide a gyermekeim! Akarom őket! Dína! Oziás! Anna! Széba! Melki! Dávid! Júdás! Ide! Ide! A mama már nem hal meg! Ó!... – A fiatalasszony örömtől sírva hanyatlik párnáira, míg odasietnek gyermekei. Az öregasszony pedig letérdel, és nem találva mást örömében, rázendít a tüzes kemencében lévő Azariás énekére, és végig mondja, öreges, reszkető, megindult hangján. (Lásd: Dániel 3,51-90)

– Ah, Uram! De mit adhatok neked? Semmim sincs, amivel megtisztelhetnélek! – mondja a végén.

Jézus fölemeli, és ezt mondja:

– Csak azt engedd meg, hogy kipihenhessem itt fáradtságomat. És hallgass! A világ nem szeret engem. Egy időre el kell mennem. Istenhez való hűséget, és hallgatást kérek tőled. Tőled, a fiatalasszonytól és a kicsiktől.

– Ó, ne félj! Senki se jár ahhoz, aki nyomorult! Itt maradhatsz, és nem kell tartanod attól, hogy valaki meglát. A farizeusok? Ugyan! De... mit fogtok enni? Nekem csak egy kevés kenyerem van...

Jézus hívja a Keriótit:

– Végy magadhoz pénzt, és menj megvenni, amire szükség van. E jó lelkeknél fogunk enni és pihenni. Ma estig. Menj, és hallgass! – Majd a meggyógyult asszonyhoz fordul: – Vedd le a kötéseket, kelj föl, segíts az anyának, és örvendezz! Isten kegyelmet gyakorolt veled, hitvesi erényeidre való tekintettel. Együtt törjük meg a kenyeret, mert ma a Fölséges Úr van a házadban, és ezt teljes örömmel kell megünnepelni. – Majd Jézus kimegy, és odaszól Júdásnak, aki éppen indulóban van: – Bőségesen vásárolj be! Hogy jusson nekik a következő napokra is. Nekünk Lázárnál semmink se fog hiányozni.

– Igen, Mester. És, ha megengeded... Van saját pénzem. Megfogadtam, hogy fölajánlom ellenségeidtől való megmenekülésedért. Kenyér lesz belőle. Inkább adom ezeknek, akik testvéreink Istenben, mint a Templom torkának. Megengeded? Az arany számomra mindig álnok kígyó volt. Nem akarom többé bűvöletét. Mert olyan jól érzem magamat, amikor jó vagyok! Szabadnak érzem magamat. És boldog vagyok.

– Tégy, ahogy akarsz, Júdás. És az Úr adjon neked békét!

Jézus visszatér a tanítványokhoz, amikor Júdás eltávozik.

(2-634)

Zsolozsma 24.

Aquinói Szent Tamás áldozópap rövid szentbeszédeiből

Minden erényre példát ad, a kereszt

Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk. Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna. De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt. Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk. Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A türelem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött (1 Pét 2, 23); mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát (vö. ApCsel 8, 32). Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal (Zsid 12, 2) Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon. Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak,ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak (Róm 5, 19)Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura (1 Tim 6,15), akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik (Kol 2,3), de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra,hiszen elosztották maguk közt ruháimat(Mt 27, 35)Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették (Mk 15, 17). Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 68, 22) 

2014.01.28. kedd

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.01.28. kedd

A közösség otthona és iskolája.

II. János Pál pápa kapta a küldetést, hogy fejezze be pápaként a második keresztény évezredet, majd indítsa útjára a harmadikat. Küldetése nem volt könnyű. A világot alaposan szétszedte a 2. világháború, szembeállásokat hagyott maga után. Hazánkat eladták a nyugati hatalmak a kommunizmus legnagyobb képviselőjének. Lengyelország, a pápa szülőhazája is ennek a hatalomnak az ölében volt. Ismerte a nyers tényeket. „Oszd meg és parancsolj” Hazánk belső megosztása kétségbeejtő volt. Szembefordították gonoszul a magyart a honfitársával. A családtagok nem egyszer testvérük árulója lett. Megosztott volt az egyház. A protestantizmus óta szemben álltak a szétszakadt közösségek. A világszerte ismert és tisztelt pápa rengeteget tett azért, hogy közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket. A világvallások vezetőit kétszer is meghívta Assisibe együtt imádkozni a világ békéjéért. Viszont a globális világ szörnyeteg farkasai egyre jobban összeugrasztották a népeket, a vallástalanságot terjesztették, a népek szociális kötődését és törődését leépítették. Ezért ajánlja orvosságnak a pápa azt, hogy az Egyházat a közösség otthonává és iskolájává kell tenni. Ennek is a miséző oltár lehet egyetlen eredményes központja. A bűntől megmart, a gyűlölettől lihegő népek, sőt a népeket alkotó kisebb közösségek, a családok ott kell álljanak az oltár körül egymás mellett, hagyják, hogy az önmagát értünk mindnyájunkért feláldozó Jézus Krisztus árassza szívünkbe örök szeretetét.”Amikor eláradt a bűn, túláradt a kegyelem Jézus Krisztusban” (Róm 5,20), a Golgota áldozatának jelenvalóvá tételében.

Jézus csodái 10. - Átok rá! Kövezzük meg!

Átok rá! Kövezzük meg!

 

Jézus, Lázár tanyáján a hatodik parancsolatot készül magyarázni. Egész kis sereg között jár-kel, amely mindenfelől hívja. Ki sebeit mutatja, ki bajait sorolja el, ki csak ennyit mond: „Könyörülj rajtam!” Van, aki kisgyermekét állítja eléje, hogy áldja meg.

Amikor Jézus már majdnem a helyére ér, a folyó felé vezető keskeny út felől könyörgő, panaszos hang hallatszik:

– Dávid Fia, könyörülj meg rajtam, nyomorulton!

Jézus abba az irányba fordul, és vele a nép és a tanítványok is. Egy sűrű puszpáng-bokor azonban eltakarja a rimánkodót.

– Ki vagy? Gyere elő!

– Nem mehetek. Fertőzött vagyok. A paphoz kell mennem, hogy kitöröljön a világból. Vétkeztem, és a lepra elborította testemet. Benned remélek!

– Egy leprás ember! Egy leprás! Átok rá! Kövezzük meg! – A nép arrafelé tódul.

Jézus egyetlen kézmozdulatával csendet és megállást parancsol.

– Ez a valaki nem fertőzőbb annál, mint aki bűnben van. Isten szemében a bűnös tisztátalanabb, mint a bűnbánó leprás. Aki képes hinni, jöjjön velem!

A tanítványokon kívül a kíváncsiak mennek Jézus mögött. A többiek nyakukat nyújtogatják, de helyükön maradnak.

Jézus megy tovább, túl a házon és a keskeny úton, a puszpáng-bokor felé. De aztán megáll, és azt parancsolja:

– Mutasd magadat!

Egy ifjúnál alig idősebb fiatalember jön elő. Arca még szép. Alig árnyékolja a bajusz és a pelyhedző szakáll, arca még üde és telt, szeme ki van vörösödve a sírástól.

Hangos kiáltás fogadja, amely a teljesen beburkolt asszonyokból álló csoportból hallatszik. Ezek az asszonyok már akkor ott sírtak a ház udvarán, amikor Jézus ott járt-kelt. A tömeg fenyegetései hallatára még jobban kezdtek sírni. „Fiam!” – kiáltja az egyik asszony, és egy másik karjába hanyatlik. Nem tudom, rokona-e vagy barátnője.

Jézus egyedül halad tovább a szerencsétlen felé.

– Nagyon fiatal vagy. Hogy lehetsz leprás?

Az ifjú lesüti szemét, lángvörös lesz, hebeg, de ennél többet nem mer mondani. Jézus megismétli a kérdést. Az érthetőbben mond valamit. De csak ezek a szavak vehetők ki: „... az apám... elmentem... és vétkezünk... nemcsak én...”

– Ott van anyád, aki reménykedik és sír. Az égben van Isten, aki tudja. Itt vagyok én, aki tudom. De, hogy megkönyörüljek rajtad, szükségem van megalázkodásodra. Beszélj!

– Beszélj, fiam! Légy könyörülettel szívem iránt, amely alatt hordoztalak! – nyöszörgi az anya, aki egészen Jézus mellé vonszolta magát, és most térdenállva, egyik kezével Jézus ruhájának szélét fogja, másikat pedig fia felé nyújtja. Arca szegény, könnyektől kivörösödött arc.

Jézus az asszony fejére teszi a kezét.

– Beszélj! – mondja újra.

– Az elsőszülött fiú vagyok, és segítek apámnak, kereskedelmi ügyei intézésében. Ő többször elküldött Jerikóba, hogy tárgyaljak ügyfeleivel, és... az egyiknek szép, fiatal felesége volt... Nekem... nekem megtetszett. Többször is elmentem, mint amennyire szükség volt... Tetszettem neki... Megkívántuk egymást, és... vétkeztünk, a férj távolléte alatt... Nem tudom, hogy esett meg, mert ő egészséges volt. Igen. Nemcsak én voltam egészséges, és kívántam meg őt... Ő is egészséges volt, és megkívánt engem. Azt nem tudom, vajon... vajon velem együtt másokat is megkívánt-e, azok fertőzték-e meg... Annyit tudok, hogy ő gyorsan elhervadt, és most már a sírok között van, hogy élve pusztuljon el... Én pedig... én pedig... Mama! Te láttad. Apró dolog, de azt mondják, hogy lepra... és bele fogok halni. Mikor?... Többé nincs életem... nincs otthonom... nincs anyám!... Ó, mama! Látlak, de nem csókolhatlak meg!... Ma eljönnek, hogy kiűzzenek a házból... a faluból. Rosszabb ez, mint a halál. És holttestem fölött nem sírhat majd anyám...

Az ifjú sír. Anyja olyan, mint a széltől rángatott fa, annyira rázza a zokogás. Az emberek ellentétes érzelmektől eltelve magyaráznak egymásnak.

Jézus nagyon szomorú. Így szól:

– És amikor vétkeztél, akkor nem gondoltál anyádra? Annyira megbolondultál, hogy eszedbe se jutott, hogy van anyád a földön és Istened az égben? És ha a lepra nem mutatkozott volna, soha sem jutott volna eszedbe, hogy megbántottad Istent és a felebarátot? Mit tettél lelkeddel? Mit műveltél ifjúságoddal?

– Kísértést szenvedtem...

– Kisded vagy talán, hogy nem tudtad: átkozott az a gyümölcs? Megérdemelnéd, hogy könyörület nélkül halj meg!

– Ó, könyörülj rajtam! Csak te tudsz!

– Nem én. Isten! És ha itt megesküszöl, hogy soha többé nem vétkezel...

– Esküszöm, esküszöm! Ments meg, Uram! Csak néhány órám van hátra az elítélésig! Mama!... Mama! Segíts nekem könnyeiddel!... Ó, mamám!

Az asszonynak már hangja sincs. Csak átkarolja Jézus lábait, és a fájdalomtól tágra meredt szemmel tartja arcát fölfelé. Egy fuldokló tragikus arca ez, aki tudja, hogy ez az utolsó mentődeszka, amely fönntarthatja és megmentheti.

Jézus ránéz. Könyörülettel mosolyog rá:

– Kelj föl, anya! A fiad meggyógyult. De temiattad. Nem őmiatta.

Az asszony még nem hiszi. Úgy véli, hogy ily távolról nem gyógyíthatta meg, és szüntelen zokogás közben, tagadólag int.

– Ember, vedd le melledről a köntöst. Ott volt rajtad a folt. Hogy anyád megvigasztalódjék.

Az ifjú leengedi a köntöst... Hiánytalan és sima az izmos ifjú bőre.

– Nézd, anya! – mondja Jézus, és lehajol, hogy fölsegítse az asszonyt. Ez a mozdulat arra is szolgál, hogy visszatartsa attól, hogy anyai szeretetétől hajtva és a csoda láttára fiához rohanjon, meg sem várva, hogy tisztultnak nyilvánítsák. Érezve, hogy lehetetlen odamennie, ahová anyai szeretete hajtaná, Jézus keblére borul, és igazi elragadtatott örömmel csókolja meg. Sír, nevet, csókol és áld... Jézus pedig szánalommal simogatja meg. Majd így szól az ifjúhoz:

– Menj a paphoz, és ne feledd el, hogy Isten anyádra való tekintettel gyógyított meg, és hogy a jövőben igaz ember légy! Menj!

Az ifjú távozik, miután áldást mondott a Szabadítóra. Távolról követi őt anyja és a vele levő többi asszony. A tömeg hozsannázik.

Jézus a helyére megy.

– Ő is megfeledkezett arról, hogy van Isten, aki tisztességet parancsol a viselkedésben. Megfeledkezett arról, hogy tilos önmagának isteneket formálnia, amelyek nem Isten. Elfelejtette a szombatot úgy megszentelni, ahogy én tanítottam. Megfeledkezett a szerető tiszteletről anyja iránt. Elfelejtette, hogy nem szabad paráználkodni, lopni, mást megcsalni, más feleségét megkívánni, önmagát és saját lelkét megölni, házasságtörést elkövetni. Mindenről megfeledkezett. Láthatjátok, milyen betegség érte.

Most Jézus kifejti a hatodik parancsot: T 27-31.

Utána Jézus nagyon sápadt, mint aki beteg. Nincs ajkán mosoly, csak amikor a beteg gyermekek és a kis hordágyakon fekvő betegek fölé hajol, akkor lesz újra Ő. Különösen, amikor bedugja ujját egy tízéves néma fiúcska szájába, és ezt mondatja vele: „Jézus”, majd ezt: „Mama”.

(2-589)

Zsolozsma 23.

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából.

A házasság és a család szent

A férfi és a nő a házasságban már nem két test, hanem csak egy (Mt 19, 6), személyük és tevékenységük bensőséges kapcsolatában egymás kölcsönös segítségére és szolgálatára vannak, egységüket átélik, és egyre szilárdabban érzik a magukénak. Ez a bensőséges egyesülés – hiszen itt két személy kölcsönös önátadásáról van szó –, nemkülönben a gyermekek érdeke is a házastársak teljes hűségét követeli meg, és sürgeti, hogy felbonthatatlan legyen egységük. Krisztus Urunk bőségesen megáldotta ezt a sokoldalú szeretetet, amely az isteni szeretet forrásából eredt, s Krisztus és Egyháza egyesülésének mintájára jött létre. Ahogyan ugyanis egykor a szeretet és a hűség szövetségével sietett Isten a népe elébe, úgy most a házasság szentségén keresztül találkozik az emberiség Megváltója és az Egyház Jegyese a keresztény hitvestársakkal. Velük is marad, hogy amiként ő szerette az Egyházat, és önmagát adta érte, ugyanúgy szeressék egymást a házastársak is kölcsönös odaadással és örök hűséggel. Az igazi házastársi szerelem az istenszeretet megnyilatkozása lesz, Krisztus megváltó ereje és az Egyház üdvöt szerző tevékenysége irányítja és gazdagítja, hogy a házastársak valóban eljussanak Istenhez, magasztos atyai és anyai hivatásukban pedig segítséget és erőt kapjanak .Ezért a keresztény házastársakat külön szentség erősíti meg állapotbeli feladataikban és méltóságukban, sőt erre mintegy fel is szenteli őket; ennek erejével teljesítik házastársi és családi kötelességeiket, ez tölti el őket Krisztus szellemével, amely egész életüket hittel, reménnyel és szeretettel hatja át; így halad előre egyéni tökéletesedésük és egymás kölcsönös megszentelése, tehát Isten együttes megdicsőítése. Ezért a gyermekek és mindazok, akik a családi körben élnek, könnyen rátalálnak a természetes emberi erények, az üdvösség és a szentség útjára, ha a szülők jó példával járnak elöl, és vezetik a közös családi imádságot. A házastársak tehát, akiket az apaság és az anyaság méltósága és tiszte ékesít, szorgalmasan teljesítsék a nevelés, különösen a vallásos nevelés feladatát, amely elsősorban rájuk tartozik. A gyermekek az új élet 
a családban a maguk módján hozzájárulnak a szülők megszentelődéséhez.Hálás szívvel, kegyelettel és bizalommal viszonozzák szüleik jóságát, és mint hűséges gyermekek, mellettük állnak a viszontagságok idején és az öregkor magányosságában.

2014.01.27. hétfő

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.01.27.hétfő

Kivezetni a sivatagból.

A teremtés első fázisában az anyag rettenetes hőfokon izzott. Mózes látomása szerint Isten kegyelme őt a föld felszínére állította. A sötétség teljes volt. A föld mostani vízkészlete utolsó cseppig gőzként lebegett, betakarva a felszínt. Amikor sokkal később lehűlt a földfelszín, kialakultak a felszíni viszonyok: hegyek, völgyek, folyók, tengerek, majd a föld anyaga lassan porlani kezdett. Isten ilyen elporladt helyen ültette a paradicsomkertet. Négy folyó öntözte, közülük kettőt ma is ismerünk: Tigris és Eufrátesz. Az első emberpárt a virágos, bokros, gyümölcsös kertbe helyezte. A bűn egyik büntetése volt, hogy a kertet körülvevő terméketlen sivatagba kellett vissza menniük. Napjainkban az emberi gondatlanság következtében egyre szaporodnak a sivatagok, zsugorodik a termőfelület. Sajnálatos, hogy vannak lelki-sivatagok is. Terméketlen, boldogtalan, jövőtlen lelkivilág. Szentséges atyánk szerint: „a szegénység, az éhség és a szomjúság sivatagja, az elhagyottság, az egyedüllét, a tönkretett szeretet sivatagja. Van Isten sötétségének és az emberi lélek kiüresedésének is sivatagja”. A fizikai élethiányt is nehéz visszafordítani, a lelkit sem könnyebb. Ez utóbbiak javítása, majd megszüntetése a papság feladata. A víztelenséget pótolni a lélek sivatagában Isten kegyelmével lehetséges. A kegyelmek hivatásos közvetítője a pap. Tanítóként feltárja a helyes ismereteket Istenről, emberről, kettőjük viszonyáról, örök életről, tökéletes boldogságról. Megmutatja a lehetőségeket, elindítja a vágyakat, az első lépéseket a kibontakozás útján. Aztán gondozza a lélek virágoskertjét tökéletesítéssel, időnként bűnbocsánattal. Felhívja a figyelmet a szentek koszorújára: ők is emberek voltak, de kapcsolatba léptek Jézussal, az Egyházzal, közösségükbe vonták Isten szétszórt gyermekeit, és így egyre elevenebb lett a kegyelmi élet, amely az igazság és szeretet világát, Isten országát telepítette a lelki sivatag helyére.

Jézus csodái 9. - Nagyon szenvedsz?

Nagyon szenvedsz?

 

Mielőtt Jézus elkezdené a harmadik parancsolat magyarázatát, megáld egy pici fiút, akinek eltört két lábacskája, és egyetlen orvos sem tudta meggyógyítani, mert a gerincoszlophoz közel tört el mindkettő. Így mondja el édesanyja, könnyezve, és folytatja:

– Leánytestvérkéjével a falu utcáján futkározott. Rohanó lovakkal közeledett kocsiján egy heródiánus, és besodródott a kocsi alá. Azt hittem meghalt. De még rosszabb történt. Látod. Ezen a deszkán tartom, mert mást nem lehet tenni. És szenved, szenved, mert szúrja a csont. De amikor majd a csont nem szúrja tovább, akkor azért fog szenvedni, mert csak a hátán tud majd feküdni.

– Nagyon szenvedsz? – kérdi Jézus szánakozva a síró fiúcskát.

– Igen.

– Hol?

– Itt... meg itt – és bizonytalankodó kis kezével megérinti két csípőcsontját. – És még itt és itt – és megérinti a derekát és vállait – Kemény a deszka, és meg akarok mozdulni, de... – és keservesen sír.

– Akarsz a karomba jönni? Jössz? Fölviszlek oda. Mindenkit fogsz látni, míg beszélek.

– Iiigen (és igenje tele van vágyakozással). Szegényke, esdőn nyújtja ki két kis karját.

– Akkor gyere!

– De nem tud, Mester, lehetetlen! Túl nagy a fájdalma... Én sem tudom megmozdítani, hogy megmossam.

– Nem fogok neki fájdalmat okozni.

– Az orvos...

– Az orvos csak orvos. Én pedig ÉN vagyok. Miért jöttél?

– Mert te a Messiás vagy – válaszolja az asszony, akinek arca hol elsápad, hol kipirul, a remény és a reménytelenség között vergődve.

– És akkor? Gyere, kicsim! – Jézus egyik karját az erőtlen kis lábszárak alá tolja, a másikat pedig a kis vállak alá. Így emeli föl a gyermeket, és megkérdezi tőle: – Fájdalmat okozok neked? Nem? Akkor köszönj a mamádnak, és menjünk!

És megy terhével, az utat engedő nép között. Egészen a nagy szoba végébe megy, ott föllép egy emelvény-félére, amelyet azért készítettek neki, hogy mindenki láthassa, az udvarról is. Hozat egy kis lócát és ráül, eligazgatja térdén a kisfiút, és megkérdi:

– Jó itt? Most légy jó gyerek, és hallgasd te is!

Elkezd beszélni. Csak jobb karjával tesz mozdulatokat, mert a ballal a gyermeket fogja, aki nézi az embereket, és boldog, hogy lát valamit. Rámosolyog anyjára is, aki – ott hátul – a reménykedéstől remeg. Eljátszadozik a Jézus köntösét összefogó zsinórövvel, a Mester puha, szőke szakállával és hosszú hajának egy fürtjével.

Jézus a harmadik parancsolatot magyarázza (T 13-16), amelyben a kisgyermekeket állítja példaképül hallgatói elé. Végül felszólítja a gyermeket, hogy fusson anyjához. Jézus ezzel fejezi be:

– Tegyetek ti is úgy, mint a kis Jancsi, ti, akik bűnbe estek, és megsebzitek magatokat! Higgyetek Isten szeretetében. Béke veletek!

(2-568)