Adventi kalendárium 3.

Adventi kalendárium 

Az idei adventben – kalendárium formájában – mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.

A Szentlélek nyelve, az evangélium nyelve a közösség nyelve, amely arra hív, hogy emelkedjünk felül az elzárkózáson és közömbösségen, a megosztottságon és szembenálláson. Mindegyikünknek fel kell tennie a kérdést: engedem-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy az életem és hívő tanúságtételem az egységről és a közösségről szóljon?

Urunk és Istenünk,

megpróbáltatásainkban bizalommal fordulunk hozzád:

engesztelődjél meg és segíts jóságosan,

hogy megszabaduljunk a múlt bűneitől,

és vigaszt találjunk Fiad eljövetelében.

Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,

Isten mindörökkön-örökké.

Advent 1. hete szombat

Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 1. hete szombat

Iz 30,18-21.23-26; Mt 9,35-10,1.6-8

„Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget”

Jézus teljes odaadással teljesítette az Atyától kapott küldetést. Küldetése elsődlegesen a zsidó néphez szólt, ezért nem ment ki az ország területéről a pogányok közé, hogy ne csorbítsa a választott nép jogait. A tanítást általában a zsinagógákban gyakorolta. Az örömhír terjesztése pedig a zsidóság ősi falvaiban és városaiban zajlott. Mi volt ez az örömhír? Isten a szegények gondviselője: enni ad az éhezőknek, meglátja, megsajnálja a bajbajutottakat, és meggyógyítja a betegeket. Volt azonban más segíteni való is. A szegény emberek élete kevés örömet nyújtott. A gazdagok egy része ugyan nem szerette a megszálló római birodalom képviselőit, de el kellett tűrniük a politikai főhatóságot. A szegény néprétegekkel viszont nem törődött senki. „Mikor Jézus a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (9,38) Jézus tehát saját szemével felméri a lehetőségeket és elérkezettnek látja az időt, hogy választott apostolait felruházza hatalommal. „Ezután magához hívta tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt:” (10,1) Az Úr tehát a Messiáshoz vonzza a szegény embereket, akik maguk nem képesek megoldani nehézségeiket, uraiktól pedig hiába vártak valami üdvös kéznyújtást.„Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (6-8) Mintha a legújabb kor embereihez szólna Jézus. A szegényeknek megmondja nyíltan, ne legyenek hiú reményeik olyan vezetőkben, akik a pénzükön mindent meg tudnak szerezni, de arra már nincs gondjuk, hogy a kisemmizetteknek jogokat és anyagi lehetőségeket biztosítsanak. Ez baj, mert erre kaptak Istentől nagyobb tudást és anyagi lehetőségeket, de a felelősségüket fenntartva Isten maga siet segítségére szegény gyermekeinek. Arany János gyönyörűen fogalmazta meg Az első lopás című versében: „Kinek az ég alatt már senkije sincsen, Ne féljen, felfogja ügyét a jó Isten”Mennyire más volt az ilyen megnyilatkozás, mennyire okosabbak voltak azok a bajbajutottak, akik a hit szavát hallgatták meg, nem lelkiismeretlen emberekét, akik akár sorstársaktól, akár felső körökből kaptak biztatást, hogy lopjanak. Akik kitalálták, hogy van „megélhetési bűnözés”, vagy különbséget lehet tenni a jog szerint húszezer Ft-on aluli lopásokkal. Egyedül Isten ad jó eligazítást.

Adventi kalendárium 2.

Adventi kalendárium 

Az idei adventben – kalendárium formájában – mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.

Szeretném, ha elgondolkodnátok azon: hogyan lehetek szabad az ideiglenesség kultúrájától? Meg kell tanulnunk, hogy belső cellánk ajtaját bezárjuk – belülről!

Urunk és Istenünk, segíts minket,

hogy buzgó várakozással készüljünk

Fiadnak, Krisztusnak jövetelére.

Amikor pedig eljön és kopogtat,

ébren találjon minket, akik imádsággal virrasztunk,

és ujjongva zenjük dicséretét.

Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,

Isten mindörökkön-örökké. 

Krisztus a mindenség Királya 8.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés nyolcadik rész

A zsidók vallásos ünnepei között a legkedveltebb a húsvéti bárányvacsora volt 

Az első alkalommal azért kellett megrendezniük, mert Isten az összes egyiptomi elsőszülött férfinak elvette az életét az egész birodalomban. A kilenc megelőző csapásra a fáraó odavágta Mózesnek és Áronnak: Nem érdekel Istenetek csapásai, nem engedem el népeteket. Ti ne kerüljetek többé elém ezzel a kéréssel, mert itt azonnal kivégeztetlek benneteket. Isten a zsidóknak megparancsolta: minden család vágjon le egy elkülönített bárányt a kijelölt napon. Egyben megsütve, kovásztalan kenyérrel kell enni. A bárány vérével a ház utcára nyíló ajtaját meg kell kenni, mert a bárány vérét látva ártalmatlanul elvonul a halál angyala az ilyen házak mellett.A többi családi házban pedig szinte egy időben meghal a csecsemő és mindenki más, aki „anyja méhét megnyitotta” A zsidóknál ezerkettőszáz-negyven évig minden évben pontos előírás szerint előkészítették ezt a vacsorát, és a ház feje elmondva az első bárány vacsora értelmét és történetét, mindent pontosan úgy végeztek el, amint elődeiktől átvették. Lehet, hogy kapcsolatot fedeztek fel az évezredeken át szaporodó bűnök büntetése és sok váratlan csapás között. Ezért abban is bíztak, hogy majd egyszer Isten ezért a bárányért eltöröl minden büntetést. Csak Jézus volt az, aki tudta, hogy a világ minden bűnéért és az értük járó büntetésekért nem ez a kis állat lesz a kiengesztelő elégtétel, mert Istent kiengesztelni csak Ő, az Isten ember tudja a maga vére ontásával. Erre hívta fel a tanítványok figyelmét a vacsora kezdetén: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát veletek elköltsem, mielőtt szenvedek”. (Lk 22,15) Viszont hangsúlyozta: „Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” (16) A bárányvacsora ma megszűnik az Ószövetséggel együtt, és az általam most kötendő Újszövetségnek az a lényege, hogy az én testem és vérem végtelen értékű áldozatként megszüntet minden adósságot, eltöröl minden bűnt. Az Emberfia visszatér a mennybe, de az imént megkötöttem a bennem hívőkkel az új és örök szövetséget, megadtam a hatalmat tanítványaimnak, hogy egy hasonló terített asztalon a kovásztalan kenyeret és a szőlőbort változtassák át Testemmé és Véremmé (19-20), és részesedjék benne minden bennem hívő, vagyis a krisztushívők. A tanítványaim által átváltoztatott kenyér és bor, az én Testem és Vérem mindig az én áldozatom marad, és soha nem lesz más áldozat, hogy senki el ne feledje: Egyetlen érvényes áldozat van örökre az én parancsom szerint, amelyben mindig én maradok az áldozat bemutató, én leszek az áldozati ajándék és a főpap Melkizedek rendje szerint. Én, egyedül. Péter rögtön jelentkezik: Én is Veled mennék: „Kész vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek. Ő azonban így válaszolt: Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz”.(33-34) Jól tudta Jézus, hogy ezt az áldozatot neki egyedül kell meghoznia. A Getszemáni kertbe érve nyolc tanítványt egy helyen leültetett, hármat pedig kissé feljebb vitt magával. Kérte, ne aludjanak el, hanem imádkozzanak érte. Ő följebb ment és az Atyához imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!’. Megjelent neki az égből egy angyal és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. Rájuk szólt: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” (42-46) Igen, Jézusnak egyedül kell megtennie mindent, hogy az emberek bűneit és büntetéseit szenvedésével és halálával megváltsa és üdvözítse, ahogy oly sokszor elmondta övéinek.

Advent 1. hete péntek

Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 1. hete péntek 

„Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" 

Régebben sokan próbálták megzavarni a hívő emberek hitét azzal, hogy Jézust úgy kívánták láttatni velük, mint a kozmosz titokzatos erőinek kiváló ismerőjét és alkalmazóját. Azt belátták, hogy a róla írt könyvek alapján csodatevőnek tűnik a bibliaolvasók szemében. Istent tagadó felfogásuk alapján a csodákban nem hittek. Szerették volna ugyanezt elérni az istenhívőknél is, hogy ne higgyenek természetfeletti erőkben. Ezért találták ki, hogy az evangéliumokban olvasható leírások csak Jézus okkult tudományának köszönhetők. Ha pedig nem ilyen alapon gyógyított Jézus, akkor kitalált meséről van szó. Nézzük ezt az elszánt félremagyarázást a mai evangéliumban. Két vak férfi szegődik Jézus nyomába. Ők azon a napon, amelyikről az evangélista ír, fültanúi voltak két nagy csodának. Nem láttak semmit, de finom hallásuk minden mozzanatot közvetített. Egy város terén roppant nagy tömeg szorongott. Mindenki érinteni szerette volna Jézust. Egy zaklatott lelkű édesapa furakodott át a tömegen egészen Jézusig. Rimánkodva kérte a Mestert, hogy menjen vele gyorsan, mert a tizenkét éves kislánya halálos beteg. Gyógyítsa meg, mert az orvosok tehetetlenek. Jézus azonnal indult is. Ám hirtelen megállt, mert „mert íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: Ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok" Mt 9,20-21) Bevallotta tettét a hirtelen meggyógyult asszony. Miért volt erre a számon kérésre szükség? Mert abban a pillanatban jött egy hírnök, és közölte az aggódó édesapával: „Lányod meghalt már, ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus azonban, amikor meghallotta ezt, így szólt hozzá: Ne félj, csak higgy, és megmenekül!"(Lk 8,49-50) Az apa bizalomra gerjedt, és sebes léptekkel vezette Jézust és három tanítványát. Az udvarába érve ott tolongó siratóasszonyokat talált, akik a kislányt megnézve hangos jajgatással adták tudtára a környéknek a halál beálltát. „De ő megfogta a leány kezét, és hangosan kiáltott neki: Kislány, kelj föl! Erre visszatért a leány lelke, és rögtön fölkelt. Ekkor szólt, hogy adjanak neki enni". (54-55) Amikor pedig tovább indult onnét, utána iparkodott a két vak is és kiáltozva kérték: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!" (Mt 9,27) Amikor azok igennel feleltek Jézus kérdésére, hogy hisznek- e Jézus gyógyít erejében, bár sem akkor, sem ma nem tudnak a szemorvosok éppé tenni vak szemeket, Jézus megérintette a szemüket, és tökéletesen láttak abban a pillanatban. Ezek nem szép mesék, több százan látták a történteket, a Názáreti Jézus hatalmas csodáit.

Adventi kalendárium 1.

Adventi előkészület Ferenc pápával

Az idei adventben – kalendárium formájában – minden nap Ferenc pápa gondolataival készülünk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére.

Az Egyház olyan, mint az édesanya. 
Irányítja életünket, tanít, hogy jól haladjunk előre. Gondoljunk csak a Tízparancsolatra: megjelölik az utat, amelyen végig kell mennünk, hogy éretté váljunk, hogy legyenek biztos támpontjaink magatartásunkhoz. Ezek Isten gyöngédségének, szeretetének gyümölcsei, amelyeket Ő adományozott nekünk. Mondhatnátok erre: de hiszen parancsolatokról van szó! Az egész „tiltások” gyűjteménye! Arra szeretnélek felszólítani benneteket, hogy olvassátok el őket újra – talán már egy kicsit elfelejtettétek –, és pozitív módon gondoljatok rájuk. Meglátjátok, hogy arról van szó, hogyan viselkedjünk Istennel, saját magunkkal és másokkal szemben. Ugyanaz, mint amit egy anya tanít, hogy jól élhessünk. Próbáljátok meg így értelmezni őket és úgy tekinteni rájuk, mintha egy édesanya szavai, tanításai lennének, amelyeket gyermekének ad, hogy jól haladjon előre az életben. Egy anya soha nem azt tanítja, ami rossz, hanem csak gyermekei javát akarja: ugyanezt teszi az Egyház.

Krisztus a mindenség Királya VII.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés hetedik rész

Az utolsó vacsora Jézus számára igen komoly beszédek, intézkedések helye és alkalma volt.

Azok a hívő zsidók, akik Jeruzsálemben laktak, nemcsak a húsvét megünneplésére zarándokoltak a templomba, hanem a Nisan hó 14-15-hez ragaszkodhattak. A saját házukban készíthették elő Mózes előírása szerint a fő étket, az egy éves hím-bárányt, a három kehely bort és a kovásztalan kenyereket. A zarándokok éttermet béreltek és egy nappal korábban vacsorával készültek fel ünnepelni. Jézus és tanítványai bérelt teremre szorultak, és azt, hogy kitől kell ezt a termet bérbe venni, az Úr írta elő. Szép bevezető beszéd született Jézus ajkán, amikor az ünnepi lakoma az asztalon volt, felragyogott a Vénusz (vacsora-csillag), és Jézus köré az asztalhoz telepedett római módon a Tizenkettő. „Vágyva vágytam rá, kezdte, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,15-16) Jézus vágya vajon mire vonatkozott? Az Ószövetség közvetlen előzménye az Egyiptomból való szabadulás volt. Ez távolabbra mutatott, hiszen a végső cél a megváltás volt. A Sínai hegy alatt történt szövetségkötés Mózesnél is, Szent Pálnál is úgy olvassuk, hogy a megigazulás lehetséges azoknak, akik ismerik és megtartják a törvényt. Ez azonban nem volt eredményes lehetőség. Jézus azért jött el, hogy testvéreivé fogadjon, és szenvedésével ténylegesen megváltson minden embert a bűntől és annak következményeitől. (Róm 7-8) a célt tehát csak Jézus szenvedése éri el. Ezt mutatja a tény, hogy az oktalan bárány sült húsa egy és negyed-ezred évig nem tudta eltörölni senkinek a vétkét a húsvéti bárányvacsorákon. A leölt bárányok helyett Jézus testének egyszeri feláldozása azonban örök érték lesz, minden bűn eltörlője. Ez igen fontos megkülönböztetés a bárány és az Istenember teste között, és hozzá társult a tizenhat-tizennyolc órás kínszenvedés, a keresztre feszítés és háromórás kimondhatatlan borzalmakkal kísért szenvedés a kereszten, végül a mindent betetőző halál. Az apostolok által leölt és megsütött bárányt megették mindjárt a vacsora elején. Ettek hozzá kovásztalan kenyeret is az ősi előírás szerint. Ezután Jézus a kenyérmaradék egyetlen falatját kezébe vette, megtörte s így szólt: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) Imádságokkal, magyarázatokkal folyt tovább a vacsora. Végül csak a harmadik liturgikus kehely állt az asztalon tele borral. „Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.”(20) Ezt az élményt ott igazán fel tudták-e fogni az apostolok? Értették-e, hogy ők voltak az első első-áldozók, sőt titokzatosan megtörtént az Újszövetség első papszentelése, ezután ők a papok, akik Jézussal együtt elindítják a Melkizedek rendje szerinti krisztusi papságot, és az ősi zsoltárszöveg ezen túl már nekik is szóló figyelmeztetés: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110,4) a kehely tartalma már ne bor, hanem Jézus Szentséges Vére, és az újszövetség annyival több az ónál, amennyivel többet ér az Istenember vére: Bűnöket töröl, megszentel, átalakít. Júdás, az áruló, akkor már fut a sötét utcán harminc ezüstje után, de: „Nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon” (Lk 22,21) Van ma is ott áruló kéz? Mit árul el?