Július 22. csütörtök

Így szólt az Úr Mária Magdolnához:
Menj el testvéreimhez, és vidd nekik hírül:
fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz,
Istenemhez és a ti Istenetekhez.



A mai evangéliumban Jézus Krisztus megjelenik Mária Magdolnának. A jelenet leírása azt sugározza, hogy elmúlt a szomorúság ideje, végre örülni kell, mert Jézus Krisztus, a Mester nem halt meg, hanem nagyon is él. Máriának szinte a szíve szakadt meg, a sírhoz érve, amikor nem találta ott meg a tegnap eltemetett, szeretett Mester, Tanító holttestét. Elvitték a sírból. Ő menne utána, hát hogyne menne, de nem tudja, hogy merre induljon, hová és kik tették. A feltámadott Úr ezt a szeretett jutalmazta meg, s nevén szólította őt: "Mária" A jó pásztor ismeri övéit, s nevén szólítja őket. Mária is ismeri a Mester hangját, hiszen hányszor hallotta már beszélni, tanítani. Micsoda öröm, nem rabolta el tőölünk őt a keresztfa és a halál, nem zárhatta be örökre a sziklába vájt kősír sem. Küldetést ad az Úr Mária Magdolnának, hogy vigye a hírt az apostoloknak: Krisztus él! "Láttam az Urat!" - adta hírül Mária Magdolna a tanítványoknak. Cselekedete tanulság nekem, s mai testvéreimnek: az öröm nem lehet csak egyedül az enyém, hanem igenis tovább kell adnom azt másoknak is.


Urunk, Istenünk, árasszon el minket az áldozati lakomában való részesedés azzal az állhatatos szeretettel, amellyel Szent Mária Magdolna hűségesen ragaszkodott Jézus Krisztushoz, istei mesteréhez. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!

Július 21. szerd

Az Úr lelke rajtam, kiválasztott és megjelölt engem,
ő küldött, hogy az üdvösség örömhírét vigyem,
a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket.


Hányszor, de hányszor hagytuk abba talán mi is a reménytelennek látszó kérést? A magvető példabeszéde a csüggedő utolsó kapaszkodója. A megvető kiment vetni. Némely szem az útszélére esett, mások köves talajra, szúrós bogáncsok közé, a többi jó földbe hullott, és sokszoros: százszoros, hatvanszoros, harmincszoros termést hozott. A megvető a kudarcok ellenére sem hagyta abba a vetést mind a mai napig, pedig ha valaha rossz volt a termés, akkor ma aztán igazán rossz, ma aztán igazán kiábrándulhatna munkájából és feladhatná e reménytelennek tetsző vállalkozást. Kitartása sokszoros gyümölcsöt hozott. Jézus Krisztus sem hagyta abban a tanítást, az emberekkel való foglalkozást, törődést, mert voltak értetlenek, sőt ellenségesek is a hallgatóságában. Tudott lelkesedni azokért, akik termékeny lélekkel hallgatták, még ha oly kevesen is voltak, vannak. Az önmagában nem bízó prófétának pedig ezt mondta az Úr: "Ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess." Csak egy soha ne legyél reménytelen, mert, aki a reményt elveszíti, az a hitét veszíti el, és aki a hitét veszíti el, azaz üdvösséget, a mennyországot szalasztja el végérvényesen.


Kérünk, Istenünk, hogy ez az áldozat, amelyben részesültünk, készítsen elő bennünket az örök élet örömére, amelyet Brindisi Szent Lőrinc áldozópap és egyháztanító hűséges szolgálatával kiérdemelt. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Július 20. kedd

Ez az igaz tanú, akinek Krisztus nevéért vérét ontották,
nem félt a bírák fenyegető szavától,
és elnyerte a mennyei koronát.


A mai evangéliumi rész félreértésre adhat okot. Nem arról van itt azonban szó, hogy Jézus Krisztus megtagadja az édesanyjához és rokonaihoz fűződő szeretetkapcsolatát, hanem az evangéliumokra jellemző túlzó kijelentéssel találkozunk, amelynek célja, hogy felértékelje a Jézussal való tanítványi kapcsolatot. Nem a családi kapcsolatot akarja le kicsinyíteni, sem pedig arra utalni, hogy vér szerint nem teljes mértékben áll fent a rokoni kapcsolat, hanem csak feltételesen anyai részről. Tanítványnak lenni nem egyszerűen azt jelenti, hogy valamiféle értelmi képzésen veszünk részt, amelyet Jézus Krisztus tart számunkra, mint valami meetinget, hanem a tanítványi létforma az Úrral való teljes életközösséget jelent. Ez a családnál gyakorta sokkal magasabb rendű elkötelezettséget jelent. S ha az Ő számára a Mennyei Atya akaratának a teljesítése a legfőbb cél, akkor a tanítványainak is erre az életközösségre kell törekedniük, még pedig a mai korban is. A tanítványi élet lényege Jézus Krisztus feltétlen követése, aki egyenesen a mennyei Atyához vezet minket. A vér szerinti rokonságnál is fontosabb az Úrral való életközösség. Engedjük mai tanítványok, hogy a mi pásztorunk Jézus Krisztus a Mennyei Atyához tereljen bennünket.


A szent áldozatban megerősödve, kérünk, segíts meg, Istenünk, hogy Szent Apollinaris püspök és vértanú csodálatos állhatatosságát követni tudjuk, és a kitartó hűség örök jutalmát elnyerjük. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Július 19. hétfő

Könyörülj rajtam, Uram, mert beteg vagyok,
minden csontom remeg, gyógyíts meg, Uram!
A lelkem is mélyen megrendült.


Isten mindennap küld nekünk jeleket, amelyek segítenek, hogy kitartsunk gyengeségünkben, és előrehaladjunk a jóban, az erényes életben, az üdvösség útján. Fontos, hogy odafigyeljünk ezekre a jelekre, és kövessük bátran, gondolkodás nélkül indításaikat. Utólag visszagondolva belátjuk, hogy nem voltak ezek különleges jelek, dolgok, éppen ellenkezőleg talán túlságosan is hétköznapiak voltak. Olyan jelek, amelyek más embertársaimmal is megtörténhettek, de mivel őket nem tanította meg senki arra, amire engem, ők nem vették észre, nem vehették észre a kapott jeleket. A hívő ember számára szinte minden Isten jelenlétének és szeretetének jelévé válhat, míg a hitetlent akármennyi jel is veszi körül, mindebből a szeretetből semmit sem érzékel. Nem kell tehát jeleket követelnünk, miként a mai evangéliumban szereplő farizeusok teszik, hanem észre kellene vennünk az életünkben adódó apró jeleket, és meg kellene értenünk azokat.


Istenünk, emberi gyengeségünk egyedüli támasza, mutasd meg segítő hatalmadat beteg testvéreinken, hogy irgalmad erejéből felgyógyulva egészségben láthassuk őket viszont Egyházadban. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Július 18. vasárnap

Isten megsegít, és az Úr oltalmazója életemnek.
Készséges lélekkel áldozom neked,
magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy.


Jézus Krisztus igazi tanítványa mindig hallgatja az igét, és azt életté, mindennapi gyakorlattá is váltja. Természetesen fontos minden más is, ami a mindennapi életet érinti - a táplálkozástól kezdve az öltözködésen át egészen ügyeink intézéséig -, de soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy mi is a valójában fontos, lényeges. Márta és Mária befogadja a házába Jézus Krisztust, aki minden valószínűség szerint nem először járt náluk, aki felhasználja ezt a lehetőséget arra, hogy tanítást adjon arról, miképpen lehet megélni a lélek Isten utáni vágyát és a vendégszeretetet. Jézus Krisztus szavai Mártával kapcsolatban arra utalnak, hogy a mindennapi szükséges tettek, tevékenységek mellett ki kell szakítani az időnkből az "egy szükségeset", vagyis Isten szavának a hallgatását és az Úrral való párbeszéd idejét.

Lukács evangéliumának 10. fejezete tartalmazza a hetvenkét tanítvány küldetését, az irgalmas szamaritánus beszédét, és a tanítványi életet meghatározó két magatartásforma szembeállítását, amelyet a két nővér, Mária és Márta képvisel. Ez a fejezet, amely Jézus Krisztus Galileától Jeruzsálemig tartó "hosszú útjának" összefüggésében van elhelyezve, fontos üzenetet tartogat Jézus Krisztus tanítványai és minden Krisztust követő számára. Lukács evangélista abban is különbözik a többi evangéliumírótól, hogy a Mester útjának leírásában mindig a legdöntőbb eseményeket és szempontokat említi meg. Máté evangélista ezzel szemben az "öt nagy beszéd" formáját alkalmazza, mely Jézus Krisztus tanítását a Biblia első öt könyvéhez hasonlóan törvényként, pentateuchusként mutatja be, mely a zsidók számára nagy fontossággal bírt.

A mai evangélium "menet közben" ábrázolja Jézus Krisztust, de ez nemcsak egyszerűen egy geográfiai megjelölés, hanem az evangélista által elbeszélt történet lelki oldalát szeretné hangsúlyozni. Jézus Krisztus "úton van" Jeruzsálem felé, de nem csupán földrajzi értelemben, hanem sokkal inkább lelki értelemben a mennyei Jeruzsálem felé. Az ő belső lelki és mély útja az Atya felé halad, az ő akaratának teljes megvalósításával. Lukács ehhez a lelki zarándokúthoz kapcsolja Jézus Krisztus minden akkori és későbbi tanítványát. A mai kor emberre is ezen a lelki zarándokúton halad a saját mennyei Jeruzsáleme felé.

Nem ismerjük meg az evangéliumból a helység nevét, ahová Jézus Krisztus betért, és ahol befogadták. Lukács számára Jézus Krisztus misszionáló alakja a fontos, aki az evangélium szavát hirdeti, melynek következtében sokan meghallják, és követik az ő példáját.

Mária az Úr lábához ül, és hallgatja, szinte csügg minden szaván. A tanítvány magatartását jellemzi így a Biblia, Lukács evangélista azonban nem habozik a zsidó világban kizárólag a férfiaknak fenntartott magatartás formát egy női személyre alkalmazni. Isten szavának a hallgatása mindenkire vonatkozik, férfire és nőre egyaránt. Ez a téma teljesen átjárja a harmadik evangéliumot, mintegy emancipálja a gyengébbik nemet, mert "boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják."

Márta magatartása, akinek a neve arámi nyelven úrnőt jelent, látszólag teljesen szemben áll Mária derűs és összeszedett egyéniségével. Kétségkívül a sok mindennel törődő elfoglaltság a személy és annak kapcsolatai számára is szétesettséget eredményezhet. Mégis, a szolgálat, görögül diakónia, amelyet betölt, az első keresztény közösség alapmagatartása is lesz, mely Isten és a felebarát megsegítésében bontakozik ki. Ám ennek a diakóniának nem szabad a túlzott tevékenységben szétszóródnia, kiszárítva a lelket, melynek egyedül Isten meghallgatott és átélt igéjének a forrásából kell táplálkoznia. A keresztény közösségben a szolgálat modellje mindig Jézus Krisztus, aki az ATya akarata, és az ő szavának meghallása és az engedelmesség által tudta teljesíteni küldetését és az emberre irányuló szolgálatát.


Kérünk, Istenünk, légy irgalmas a te népedhez, és minket, akiket a mennyei misztériumokba beavattál, vezess át a régiből az új életbe. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen.

Július 17. szombat

Az Úr az én örökrészem és kelyhem, te irányítod, Uram,
sorsomat. A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem,
valóban pompás az én örökrészem.



A farizeusi törvények szerint a gyógyítás olyan munkának, tevékenységnek számított, amelyet nem volt szabad szombaton a nyugalom napján végezni, mert ez már munkának számított. Ezért aztán alaposan felháborodnak a farizeusok azon, hogy a bénát Jézus Krisztus éppen szombaton gyógyította meg örökös bajából. A szombat persze csak ürügy lehetett arra, hogy egyre inkább kifejezhessék nem tetszésüket Jézussal szemben, hiszen ők még másik napokon sem tudtak ilyen tetteket végre hajtani, nehogy szombaton. Csoda-e hát, hogy elkezdenek tanakodni arról, hogy mit tehetnek a nyugalmat megszegő személy, a szombaton is jót cselekvő Jézus Krisztus ellen. Jézus Krisztus szemszögéből viszont ugyanez az esemény, tehát a béna szombati meggyógyítása az isteni irgalmasságnak a jele. Jézus tehát nem tesz mást szombaton, mint szeretetet gyakorol, s éppen ez a pihenőnap eredeti értelme. Valójában tehát nem megtagadja, vagy elutasítja a törvényt, hanem éppen annak a lényege szerint cselekszik, amikor jót tesz a bénával és visszaadja régen elvesztett egészségét. Felhasználom-e a felebaráti szeretet gyakorlására a vasárnapi pihenőnapomat?


Kérük, mindenható Istenünk, hogy mi, akiket ennek a szentségnek az ereje táplál, Szent Zoerárd-András és Benedek példájára téged mindennél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Július 16. péntek

Asszonyunk, Szűz Mária: - megáldott téged a magasságos
Isten, úgy, mint senki más asszonyt a földön,
nevednek olyan nagy fényt adott,
hogy dicséreted nem fogy el az emberek ajkán.


Az Úr napja nagyszerű lehetőség arra, hogy elsősorban ne a munkához való viszonyon keresztül szemléljük önmagunk és mások életét, hanem a Teremtő Isten szemével. Az ószövetségi időkben a szombat vallási céllal megtartott pihenőnap volt. Az ember a Teremtő Istent utánozta, aki a hetedik napon, munkája végeztével megpihent és elégedetten végig gondolta, végig szemlélte munkájának gyümölcsét. Az Úr napja elsősorban hálaadás a hat munkával töltött nap elismerésére és megáldására. A farizeusi törvényhozás idővel számos tiltást kapcsolt a szombathoz, s ennek köszönhetően a pihenő és áldásnap pusztán formai megtartása került előtérbe a valódi vallásos tartalom helyett. Ma amikor már az Újszövetségi időket éljük, az Úrnapja, a pihenés és hála napja a vasárnap lett. Jézus Krisztus azokat bírálja, akik ilyen kiüresedett módon tartották meg a szombatot, és megfeledkeztek annak igazi lényegéről, az Isten felé fordulásról, a hálaadásról, hogy egyáltalán életünk hat napja után elégedetten szemlélhettük, ami eltelt, a hetedik napon. A mi Urunk azokat bírálja, akik fizikailag ugyan megtartották a szigorú előírásokat, de közben nem teljesítették a szeretet kötelességét. Ma is nagyon sok ember, nagyon sok család akaratlanul is kénytelen megszegni a vasárnap törvényét. A megélhetés, a munkahelyi szabályok azonban nincsenek tekintettel vallási életünk szabályaira. A mi heti pihenőnapunk a vasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának napja. De ha a beteg ápolást kér, a szőlő permetezést, a jószágok etetést, akkor a vasárnap lehet számunkra az a nap, amikor pihenünk, mert ilyen nap, azért mindenki számára van. És, hogy ezt a napot mire használjuk az már csak erkölcsi értékünkön áll.


Urunk, Istenünk, magunkhoz vettük a mennyei eledelt. Könyörögve kérünk, hogy mi, akik most tisztelettel ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária emlékezetét, egykor a mennyei lakoma részesei lehessünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!