Nagyböjt második hetének csütörtökje

Nagyböjt második hetének csütörtökje

Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk a legtöbb olyan példabeszédet, amelyek az isteni irgalmasságot mutatják be. Gondoljunk csak például az elveszett bárányról vagy a tékozló fiúról szóló példázatokra. E példabeszédek nem titkolt szándéka, hogy a hallgatókat és általában az embert arra ösztönözze, hogy utánozza az irgalomban gazdag Istent, azaz maga is irgalmas legyen embertársaival. Ennek egyik legszebb példája az irgalmas szamaritánusról szóló történet (vö. Lk 10,30-37). A szamaritánus embertársának tekinti a bajba került és félholtra vert embert, ezért segít neki, megmenti életét, bekötözi sebeit és gondoskodik róla, hogy felgyógyulhasson. Jót tesz embertársával, irgalmasságot gyakorol vele.
Ennek fordítottját, azaz egy negatív példát olvashatunk a mai evangéliumban, amely egy olyan embert mutat be, aki elmulasztja az irgalmasság gyakorlását. A gazdag ember ugyanis vagyonából tudná segíteni a szegény Lázárt, de nem teszi ezt meg. Látja a másik ember nyomorát, mégsem törődik vele, elfordítja tőle a szívét. Jézus példabeszéde tehát nem a szegények és gazdagok ellentétét mutatja be, hanem komoly figyelmeztetés: aki nem irgalmas embertársával, az a kárhozatra jut. Felelősek vagyunk döntéseinkért, cselekedeteinkért. Gondoljunk mindig arra, hogy ezeknek a túlvilágon is lesznek következményei.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

Útravaló – 2019. március 20.

Útravaló – 2019. március 20.

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Caeciliam)

Az evangéliumban a Zebedeus-fiúk anyjára figyelmünk, aki helyet kér gyermekei számára Isten országában. A mai stáció ugyanis Szent Cecília (†250) bazilikájában van, annál a szentnél, aki szüzességi fogadalmat tett, majd elvezette vőlegényét, valamint annak testvérét a keresztség felvételére és
a vértanúságra. A szűz, aki így a hitben anya lett, az Egyház képe, és egyben a Zebedeus-fiúk anyjának szívébe ültetett vágy igazi megvalósítója, mert ő az Úr parancsa szerint a váltságul ajánlott élet vállalására vezette el a nekiadottakat. Bár régiónkban manapság békés időket élünk, de így sem tagadhatjuk le, homályosíthatjuk el magunk vagy a keresztségre készülők előtt, hogy a vértanúság a keresztény élet egy tényleges formája, aminek vállalása ott van a keresztségi fogadalom kimondásában, megújításában, a szentek vágyakozásában.

Ferenc pápa katekézise: Legyen meg az Isten akarata, mindannyiunk üdvössége

A Miatyánk imádságról tartott katekézis-sorozata tízedik alkalmával Ferenc pápa az Isten felé forduló kérések közül a harmadikkal foglalkozott: Legyen meg a te akaratod! A Szent Péter téren az általános kihallgatásra összegyűlt hívek a Miatyánk kérésének a megértéséhez egy szentpáli gondolatot hallottak a Timóteushoz írt első levélből: „Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).

A Miatyánk harmadik kérését az első kettővel együtt kell értelmezni, mert egyetlen egységet alkotnak. Az ember evilági elfoglaltságait megelőzően az Isten fáradhatatlanul törődik az emberrel és a világgal. Az egész evangélium erről tanúskodik. Ferenc pápa példaként említette a bűnös Zakeus esetét, aki felmászott egy fára, csak hogy meglássa Jézust. Ő pedig, amikor meglátja, így szólt hozzá: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom. Ma üdvösség köszöntött erre a házra. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Lk 19, 5.10). Íme, ez az Isten akarata, amiért imádkozunk! – folytatta a pápa. Hogy mi is az Isten akarata? Keresni és megmenteni azt, ami elveszett. Az imádságban azt kérjük tőle, hogy az egyetemes üdvözítő akarata valósuljon meg minden emberben és az egész világ számára. Hiszen ő állandóan keres bennünket, méghozzá személyesen. Milyen nagy az Isten! Mekkora szeretet áll mögötte!

Isten nem titokzatoskodik, mindig egyenes

Ferenc pápa következő gondolatában Isten üdvözítő tervének egyenességéről beszélt. Ő nem rejtőzik titokzatosság mögé, valamiféle megfejthetetlen módon. Nem, ő egyenes! Ha nem értjük meg ezt, akkor fennáll a veszélye annak, hogy nem értjük a Miatyánk harmadik kérését. A Biblia ugyanis tele van olyan kifejezésekkel, melyek Isten pozitív akaratát mondják el a világra vonatkozóan, ahogy a Katolikus Egyház katekizmusa egész sor szentírási idézettel szolgál, mint a szentpáli mondat: „Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére”. A pápa határozottan leszögezte, hogy ez kétség kívül az Isten akarata, vagyis minden ember üdvössége. Ezért ő mindannyiunk szíve ajtaján kopogtat, hogy magához vonzzon bennünket az üdvösség útján.

A Miatyánk az Atyjukban bízó gyermekek imája

Amikor imádkozunk, akkor azt ne szolgai módon tegyük, lehorgasztott fejjel. Ő szabadnak akar bennünket. Szeretete akar bennünket szabaddá tenni. A Miatyánk imádság az ő gyermekeinek az imádsága, nem rabszolgáké, hanem olyan gyermekeké, akik ismerik az atyjukat. Jaj nekünk azonban, ha megvonjuk a vállunkat, mert a sorsunkat olyannak tartjuk, amin mi úgysem változtathatunk – intett a pápa. Ellenkezőleg, Isten iránti izzó bizalom imádsága a Miatyánk, aki a javunkat, életünket, üdvösségünket akarja. A Miatyánk egy bátor, harcos imádság, mert a világban egy sereg olyan dolog van, ami nem az ő szándéka szerint való, ezeket  mindnyájan jól ismerjük. Izajás próféta szavára utalt a pápa, aki a világban uralkodó háborúkkal szemben mégis ekévé akarta kovácsolni a kardokat és a lándzsákat pedig szőlőmetsző késekké. Isten békét akar.

Isten meg tudja változtatni a bűnös valóságot

A Miatyánk imádság meggyújtja bennünk Jézus szeretete tüzét az Atyja akarata iránt, mely képes arra, hogy átalakítsa ezt a világot. A keresztény ember nem hisz az elkerülhetetlen végzetben. Nincs a keresztény ember hitében véletlenen múló mozzanat – szögezte le  a pápa. Ellenben ott áll az üdvösség, melynek minden ember életében meg kell nyilvánulnia. Ha imádkozunk, ez azért van, mert hiszünk abban, hogy az Isten meg tudja változtatni a valóságot úgy, hogy legyőzi benne a rosszat. Nyugodtan ráhagyatkozhatunk ebben, még a legnehezebb próbatétel idején is.

Isten akaratára hagyatkozás a próbatétel idején is

Ferenc pápa ekkor felidézte Jézus valóban legnagyobb próbatételét, melyet a Getszemáni kertben élt át, amikor hangos szóval így imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!”. Miközben a világ gonoszsága szorongatja, ő az atyai akarat szeretet-tengerére hagyatkozik. Ugyanezt teszik a vértanúk is, akik nem a halált keresik, hanem a halálon túl a feltámadást, az örök életet. Isten soha nem hagy el bennünket, mindig velünk marad. Ferenc pápa ennek jegyében a katekézis végén arra kérte a jelenlevőket, hogy együtt imádkozzák el a Miatyánk imát.

Nagyböjt második hetének szerdája

Nagyböjt második hetének szerdája

Az evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus megjövendöli szenvedését és halálát. Ez már a harmadik eset, hogy erről beszél apostolainak. A vallási vezetők egyre inkább megnyilvánuló ellenséges magatartásából világos számára az elutasítás. Nem fogadják el, hogy ő a mennyei Atya küldötte, nem hisznek abban, hogy ő az Isten Fia. Az írástudókkal folytatott viták során kiderül, hogy nézeteit, törvényértelmezéseit és a vallási életet megújítani szándékozó tanítását felforgatónak, lázítónak minősítik. Ellenségeskedésük azonban nem változtat semmit Jézus hozzáállásán, hiszen ő annak tudatában tesz mindent, hogy az Atya akaratát teljesíti. Küldetésétől nem térítheti el az emberi szembenállás, kész feláldozni életét is. Meggyőződését az ószövetségi idők prófétáinak és Keresztelő Jánosnak a sorsa csak megerősítette. Jézus tudatosan szembenéz sorsával, vállalja a szenvedést és a halált, mert tudja, hogy mindez nem az emberi önkény eredménye, hanem ezzel szerzi meg a megváltást az emberek számára.
Miközben Jézus világosan látja, hogy messiási küldetése a szenvedésben és a halálban éri el csúcsát, az apostolok versengése azt tanúsítja, hogy ők földi királyságot, uralkodást várnak tőle, amelyben kiváltságos helyet szeretnének maguknak biztosítani. Jézus nem is az egymással való versengésük miatt lehet csalódott, hanem azért, mert még mindig nem értik az ő messiási küldetését.
Tudom-e az Úr példája szerint szolgálni embertársaimat?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Útravaló – 2019. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Balbinam)

A XIX. és XX. század fordulóján, amikor az Egyház életét a szabadkőműves és liberális államok polgári törvényekkel, az erőszak és az úgynevezett tudományosság fegyvereivel próbálták felszámolni, a pápák annak a Szent Józsefnek a tiszteletét karolták fel a liturgiában, aki Augustus császár rendelkezése és Heródes gyilkos szándéka közben is bevezette a Fiút a világba. Atyai gonddal őrizte a Szentlélek erejéből megtestesült Fiát – halljuk az 1920-ban fogalmazott miseprefációban. Az Egyház, amely – Szent Pál tanítása szerint – Krisztus testének látja magát, a XIX. század végétől pártfogójának nevezi őt, mert a kor keresztényei megérezték, ugyanarra az oltalomra van szükségük, mint a Megváltónak: emberekre, akik hű és okos szolgaként óvják és védik az isteni élet kibontakozásának lehetőségét a szekularizált világban. Így kapcsolódott össze a századfordulón a gonosz hatalmát megtörő Szeplőtelen Szűz, a végső harcra utaló Szent Mihály és a hit diadalát jelentő Krisztus Király képe – akinek megdicsőítése a kor vértanúinak legtöbbször végső szava – azzal a szeretetteljes biztonságvággyal, amit Szent József jelenített meg a kezében tartott Kisjézus alakjával.

Az Egyház életének támadási felületei akkor is ugyanazok voltak, mint ma: Jézus istenségének tagadása, a Szentatyával egységben lévő egyházak helyett helyi identitás szerint gondolkodó közösségek megteremtése, az Eucharisztia vételének lekicsinylése, a szentségi házasság intézményének megbontása és a cölibátus kiiktatása. Mindezekre az akkori Egyház nem kiegyezéssel, hanem épp e területek hitünk szerint történő komolyan vételével válaszolt – ennek lett eredménye például a pesti területeken a gyóntatás gyakorlatának elterjedése, az eucharisztikus tisztelet felkarolása vagy éppen a papi, szerzetesi lelkiség megújulása. Ezt látva ma különösképpen is kérjük Szent József közbenjárását a Szentatyáért, az egyházi rend minden tagjáért és az egész Egyházért, hogy az ideológiai diktatúrának, aminek rendszerét a tudomány helyett ma a média próbálja fenntartani és belülről érvényesíteni az Egyházban, valamennyien ellent tudjunk állni. Külső oltalomkeresés helyett legyen elég nekünk az Úr szavának bizonyossága.

Mert Szent József igaz volta éppen ebben áll. A zsoltárban ugyanis azt olvassuk az igazakról: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint… hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja.” Jézus nevelőapját így ábrázolták a korábbi századokban: mindig háttérbe húzódva, kivirágzott ággal. Kívülállósága az anya és a Gyermek bensőséges kapcsolatán a természetfeletti – Jézus szűzi foganása – elfogadására és Fia istenségére utal, arra, hogy József nem vér szerinti kapcsolatban, hanem nevelőapaként van jelen a megváltás titkában. Tekintete ugyanakkor mindig filozofikus, szemlélődő. Ő az, aki a törvényen elmélkedik éjjel és nappal azáltal, hogy tudásában egyrészt ismerte, Fiára tekintve viszont szemlélhette az Úr Igéjét. „A ti szemetek boldog, mert lát, és a fületek, mert hall… Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.” Így, az Élet Forrása mellé ültetett faként teljesedett be és virágzott ki benne Izrael nagy családja.

A mai stációs templom a Szent Balbina-bazilika, amelynek magyar vonatkozása is van: Erdő Péter bíboros címtemploma. Szentélymozaikján ott látjuk a tanítói székben ülő Krisztust, fölötte az Atya áldó kezét, körülötte pedig bárányait: az Atya, a Tanító és a testvérek. Ezt a titkot vezette be József a világba gondoskodó oltalmával, pártfogásával pedig megjeleníti az atyaság titkát az Egyházban.