Útravaló – 2019. március 19., Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
(Statio:
ad S. Balbinam)
A XIX.
és XX. század fordulóján, amikor az Egyház életét a szabadkőműves és liberális
államok polgári törvényekkel, az erőszak és az úgynevezett tudományosság fegyvereivel
próbálták felszámolni, a pápák annak a Szent Józsefnek
a tiszteletét karolták fel a liturgiában, aki Augustus
császár rendelkezése és Heródes gyilkos szándéka közben is
bevezette a Fiút a világba. Atyai gonddal őrizte a Szentlélek
erejéből megtestesült Fiát – halljuk az 1920-ban fogalmazott
miseprefációban. Az Egyház, amely – Szent Pál tanítása szerint – Krisztus
testének látja magát, a XIX. század végétől pártfogójának nevezi őt, mert a kor
keresztényei megérezték, ugyanarra az oltalomra van szükségük, mint a
Megváltónak: emberekre, akik hű és okos szolgaként óvják és védik
az isteni élet kibontakozásának lehetőségét a szekularizált világban. Így
kapcsolódott össze a századfordulón a gonosz hatalmát megtörő Szeplőtelen Szűz,
a végső harcra utaló Szent Mihály és a hit diadalát jelentő Krisztus
Király képe – akinek megdicsőítése a kor vértanúinak legtöbbször végső
szava – azzal a szeretetteljes biztonságvággyal, amit Szent József
jelenített meg a kezében tartott Kisjézus alakjával.
Az
Egyház életének támadási felületei akkor is ugyanazok voltak, mint ma:
Jézus istenségének tagadása, a Szentatyával egységben lévő egyházak helyett
helyi identitás szerint gondolkodó közösségek megteremtése, az Eucharisztia
vételének lekicsinylése, a szentségi házasság intézményének megbontása és
a cölibátus kiiktatása. Mindezekre az akkori Egyház nem kiegyezéssel,
hanem épp e területek hitünk szerint történő komolyan vételével válaszolt –
ennek lett eredménye például a pesti területeken a gyóntatás gyakorlatának
elterjedése, az eucharisztikus tisztelet felkarolása vagy éppen a papi,
szerzetesi lelkiség megújulása. Ezt látva ma különösképpen is
kérjük Szent József közbenjárását a Szentatyáért, az egyházi
rend minden tagjáért és az egész Egyházért, hogy az ideológiai
diktatúrának, aminek rendszerét a tudomány helyett ma a média próbálja
fenntartani és belülről érvényesíteni az Egyházban, valamennyien ellent
tudjunk állni. Külső oltalomkeresés helyett legyen elég nekünk az Úr szavának
bizonyossága.
Mert
Szent József igaz volta éppen ebben áll. A zsoltárban ugyanis azt olvassuk
az igazakról: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint… hanem az
Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan
lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és
nem hervad el a lombja.” Jézus nevelőapját így ábrázolták a korábbi
századokban: mindig háttérbe húzódva, kivirágzott ággal. Kívülállósága az
anya és a Gyermek bensőséges kapcsolatán a természetfeletti – Jézus szűzi
foganása – elfogadására és Fia istenségére utal, arra, hogy József nem vér
szerinti kapcsolatban, hanem nevelőapaként van jelen a megváltás titkában.
Tekintete ugyanakkor mindig filozofikus, szemlélődő. Ő az, aki a törvényen
elmélkedik éjjel és nappal azáltal, hogy tudásában egyrészt ismerte, Fiára
tekintve viszont szemlélhette az Úr Igéjét. „A ti szemetek boldog, mert lát,
és a fületek, mert hall… Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti
láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta.” Így,
az Élet Forrása mellé ültetett faként teljesedett be és virágzott ki benne
Izrael nagy családja.
A mai
stációs templom a Szent Balbina-bazilika, amelynek magyar vonatkozása is
van: Erdő Péter bíboros címtemploma. Szentélymozaikján ott látjuk a tanítói
székben ülő Krisztust, fölötte az Atya áldó kezét, körülötte pedig
bárányait: az Atya, a Tanító és a testvérek. Ezt a titkot vezette
be József a világba gondoskodó oltalmával, pártfogásával
pedig megjeleníti az atyaság titkát az Egyházban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése