Veres András: Az Egyház „a gyermekek hangos sikolya” szeretne lenni

Ferenc pápa kezdeményezésére február 21. és 24. között A kiskorúak védelme az Egyházban címmel rendeztek tanácskozást a Vatikánban. Rómában jelen volt Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is, akit a tanácskozás után kérdeztünk.

A tanácskozáson a püspöki konferenciák elnökei, a katolikus keleti egyházak vezetői, a szerzetes-elöljárók képviselői, a Római Kúria és a bíborosi tanács tagjai vettek részt.

– Hogyan épült fel a négynapos vatikáni tanácskozás?

– Nagyon szoros menetrendet alakítottak ki a szervezők. Minden délelőtt két előadást hallgattunk meg, majd kis nyelvi csoportokban beszélgettünk az adott témáról. Meglátásainkról délután kellett beszámolnunk a tanácskozás résztvevőinek, majd ezután ismét előadások hangzottak el, melyeket ismét kisebb csoportokban vitattunk meg. Minden nap imádsággal kezdődött és végződött, ennek során olyanok beszámolói is elhangzottak, akiket ilyen jellegű agresszió ért. Az utolsó napon volt egy bűnbánati szertartás, majd másnap záró szentmisével ért véget a tanácskozás.

– Milyen hatást keltettek a hallgatóságban az áldozatoktól hallott személyes tanúságtételek?

– Mindenki, aki belegondol mindebbe, értheti, hogy mindannyian megdöbbentünk. Nagyon személyes hangúak és igen megrendítőek voltak ezek a beszámolók. Sokan közülük a sírással küszködve beszéltek mindarról, ami velük történt. Természetes, hogy mindez mindnyájunkat nagyon megrázott.

– Ferenc pápa jelen volt a tanácskozáson és a liturgikus alkalmakon. Mit jelentett az ő személyes jelenléte?

– A Szentatya valóban végig jelen volt, a szünetekben is bárki odamehetett hozzá és megszólíthatta. Látszott, hogy nagyon komolyan vette ezt a kérdést. Bár azt jelezte előre, hogy ő csak figyelni fogja a tanácskozást, az egyik teológa előadása után mégis hozzászólt. A pápa azt hangsúlyozta, hogy eddig az Egyházról beszéltünk, de most az Egyház anyai oldalát megjelenítve maga az Egyház szólalt meg. Az előadó ugyanis elmondta, hogy maga is édesanya, és ezért másként ítéli meg ezt a kérdéskört. Jó volt látni, hogy a Szentatya mindenkivel beszélt, éreztük, hogy számára is nagyon fontos ez a valóban egyedi tanácskozás.

– Milyen elhatározások, döntések születtek a konferencián?

– Nagyon sok kérdés merült fel a résztvevőkben. Ezek leginkább a kiscsoportos beszélgetések folyamán vetődtek fel, de természetesen a plenáris ülés is foglalkozott velük. A legfontosabb üzenetet szerintem a Szentatyától hallhattuk a vasárnapi szentmise után. Ebben egy konkrét cselekvési programot vázolt fel, valamint felhívta a világ figyelmét a gyermekek elleni erőszak tarthatatlanságára. Objektív statisztikai adatok igazolják ugyanis, hogy egy világjelenséggel állunk szemben. Bizonyos kultúrákban jobban, másokban kevésbé van jelen. A Szentatya felhívta a világ politikusait arra, hogy határozottan lépjenek fel ebben a kérdésben. Bár az Egyházhoz, az egyháziakhoz csak kevés ilyen ügy köthető, mégsem hallgathatunk erről. Látszik, hogy sokakban nincs semmilyen erkölcsi kontroll. A gyermekeket elviszik katonának, prostituálják őket, de a szexturizmusnak is gyakran a gyerekek az áldozatai. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az Egyház a maga részéről mindent meg fog tenni azért, hogy ennek a bűnnek elejét vegye, ugyanakkor arra is szükség van, hogy a civil világ is ugyanígy járjon el.

A Szentatya bejelentette, hogy Vatikán államban e kérdéssel összefüggésben egy új törvényt fognak alkotni. Kidolgoznak egy vademecumot, mellyel az egyes püspökök munkáját szeretnék segíteni. Ferenc pápa nyolc pontban fogalmazta meg azokat a szükséges intézkedéseket, melyekkel az Egyházban meg akarják előzni ezeket a bűntetteket. Gyakran elhangzott a prevenció fogalma, többek között a papok nevelésével és általában az egyházi élettel összefüggésben. Bízunk abban, hogy az Egyház példáját követik majd az egyes államok is. A Szentatya ígérete szerint hamarosan közzétesz egy motu propriót.

– Ha nem is szinódus volt ez a találkozás, mégis volt szinodális jellege...

– A szinódus során a pápa az egyetemes zsinatok között tárgyal egy-egy fontos kérdésről a püspökökkel. Ez a tanácskozás tekinthető szinodálisnak, hiszen a világ püspöki konferenciáinak vezetői és szerzetesi elöljárói is részt vettek rajta. Ennél egyetemesebb véleményt nehéz lenne kialakítani. A Szentatya érzékenyíteni szerette volna az Egyházat és a világot is. Az Egyház most egy olyan lépést tett, amely követendő példa mindenki számára.

– Hazautazása előtt beszélünk elnök atyával. Milyen érzésekkel indul haza Magyarországra?

– Sokkal felszabadultabbnak érzem magam ahhoz képest, mint amikor megérkeztem. Nem igazán tudtuk előre, hogy milyen jellegű lesz ez a tanácskozás. Az is nyomhatta az ember lelkét, hogy bár az ilyen jellegű bűncselekményeket alapvetően nem egyháziak követik el, mégis sokan kötik ezeket az Egyházhoz. Paptestvérek közül többen azt fogalmazták meg, hogy lassan már szégyellik magukat azért, mert papok. Most azonban örömteli érzés van bennem. Megmutatkozott ugyanis az Egyház profetikus arca, hiszen az érintettségével nem arányos mértékben, nyíltan foglalkozott ezzel a rejtett bűnnel, így téve jó szolgálatot az egész emberiségnek. Ahogy a Szentatya fogalmazott: az Egyház „a gyermekek hangos sikolya” szeretne lenni. A tanácskozás arra mutatott rá, hogy a gyermekek kiszolgáltatottsága fokozódni fog, ha nem szakít a világ ezzel a bűnnel. Örömmel és megkönnyebbüléssel térek haza, és bízom abban, hogy ez a tanácskozás a megújulást fogja szolgálni.

Évközi hetedik hét hétfője

Évközi hetedik hét hétfője

A színeváltozás eseményét újabb ördögűző csoda követi Márk evangéliumában, ezt olvassuk a mai napon. A nagy csoportosulást látva Jézus rögtön felméri a helyzetet, tudni szeretné, hogy mi váltotta ki a vitát a tanítványai és a farizeusok között. Egyik oldal képviselői sem szólalnak meg, hanem mindjárt az érintett személy kezd el beszélni a történtekről. Az a személy, aki gonosz lélek által megszállt fiát hozta el, de a tanítványok nem tudtak a fiún segíteni, nem tudták kiűzni belőle a gonoszt. Az apa nagyon hosszasan beszélget Jézussal, amely során pontosan felsorolja azokat a dolgokat, amelyek a fiúval gyerekkora óta történtek.
Az apa azzal a hittel igyekezett Jézushoz, hogy ő majd tud segíteni gyermekén, de Jézus helyett csak a tanítványokat találta, akik korábban megkapták Mesterüktől az ördögűző hatalmat, missziós útjuk során éltek is vele, most azonban tehetetlenek voltak. Jézus szavaiból kiderül, hogy ebben az esetben nem az apa hite, bizalma hiányzott, hanem a tanítványok hitetlensége vezetett az eredménytelen ördögűző próbálkozáshoz. Az eset megismerése után Jézus csodát tesz, kiűzi a fiúból az ördögöt. Ekkor a fiú szinte halottá válik, de Jézus felsegíti, felemeli, új életet ad neki.
A jelenet Jézus és a tanítványok beszélgetésével zárul, amelynek témája újra a hit, amelyet az imádság és a böjt táplál. Hiszek-e az ima gyógyító, szabadító erejében?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

Útravaló – 2019. február 24., évközi 7. vasárnap

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Juhász Ferenc miskolc-mindszenti plébános ad útravalót.

Az írástudónak, aki egy alkalommal rákérdezett a legfontosabb parancsra, Jézus a felebaráti szeretet parancsát nevezte meg. Valami miatt nem akarta érteni az illető a dolgot, ezért tovább okvetetlenkedett: – De ki az én felebarátom? – kérdezte. Ugyanattól az embertől a mai evangéliumban a kérdés így hangzana: De ki az én ellenségem? Ezt a kérdést azonban senki fel nem teszi, mert ez a kérdés az, ami mindig megválaszolja önmagát. Az ellenség sokszorta nyilvánvalóbb, mert támad, mert akadályoz, mert bánt. A kereszténység legnehezebb parancsa az ellenségszeretet parancsa. A kérdés az, hogy szüksége van-e az embernek ellenségre ahhoz, hogy jó keresztény legyen? Nyilvánvalóan nincs, de akinek van ellensége, csak vele kapcsolatos viselkedése alapján lehet jó keresztény. Szögezzük le, az ellenségszeretet nem önfeladás.

Korosztályommal együtt olyan idők tanúja vagyunk, amikor arra tanítottak bennünket, hogy körül vagyunk véve ellenséggel. Egyáltalán a magyar sors folyamatosan fenyegetettséget jelent. S azt, hogy éppen ki az ellenség, mindig megmondták. A lényeg, ellenségnek mindig lenni kell, hogy egybeterelhetők legyünk. A veszélyérzet ugyanis – mint a juhnyájat a vihar – egyben tart, és azt is meg lehet magyarázni könnyen, hogy van, aki megvéd minket: de hát annak ára van. Ki kell kiépíteni a belső elhárítást: a besúgórendszert. Innentől kezdve, mindenki gyanús, mindenki ellenség, mindenki figyel mindenkit. Jézus az egyetlen ezen a világon, aki megpróbál felrázni bennünket ebből a narkotikus félelemből. Aki az ellenségképet megkísérli eloszlatni. Ne féljetek! Legyetek jók azokhoz, akik rosszak hozzátok! Ne üss vissza!

Ismerősöm, akinek szóvá tettem, hogy a gyereke karatetanfolyamra jár, azt mondta, legalább meg tudja védeni magát, ha bántják. Hány szülő várja el gyermekétől az erős, férfias magatartást – és megszidja, ha az gyönge, félénk, ha elszalad, vagy megverik. Nincs bátrabb magatartás, mint szeretni ellenségünket, mint jót tenni azokkal, akik minket bántanak, ezen áll vagy bukik a kereszténység lényege. Jézus pontosan tudja, hogy két világ határmezsgyéje az ember. Mindkét irányból kaphat erőt: ha szeret, az Isten erejével teszi, ha gyűlöl, a gonosz erejével. Nincs más választásunk, mint a jó. Nem ellenségképet kell kialakítanunk, hanem barátokat kell szereznünk. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak – halljuk a mai evangéliumban. A szeretet parancsa azonban még tovább megy ettől a szemet szemért, fogat fogért elvtől. Azt mondja, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Első hallásra ettől nincs megbízhatóbb szeretet, hiszen önmagát mindenki alapvetően, evidens módon szereti. Ha azonban továbblapozunk az evangéliumban, találunk még egy parancsot a szeretetről (Jn 13,34–35). Jézus nem áll meg se a felebarát, se az ellenségszeretet parancsánál. Továbbmegy, és azt mondja: új parancsot adok nektek, úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. XVI. Benedek pápa Deus caritas est dokumetumában egyenesen azt a megdöbbentő kijelentést teszi: Kereszthalálában történik meg teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda – ez a szeretet legradikálisabb formája.

Az ellenségszeretet Jézus kötelező parancsa – Ferenc pápa Úrangyala imája

Jézus nem lehetőségként említette az ellenség szeretetét, hanem parancsba adta. Az emberré lett Isten Fia tesz képessé bennünket arra, hogy betöltsük ezt az erőnket meghaladó feladatot. Ha megvalósítjuk az ellenségszeretet parancsát, akkor megszületik az irgalmasság kultúrája – hangsúlyozta Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala imádság alkalmával mondott beszédében.

Jézus parancsolja az az ellenség szeretetét, de képessé is tesz rá bennünket

„A keresztény élet központja és annak sajátos vonása az ellenség szeretete, ahogy azt a mai evangélium (Lk 6,27-38) elénk tárja” – kezdte beszédét a Szentatya, idézve Jézus szavát: „Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért” (Lk 6,27-28). Jézus nagyon jól tudja, hogy az ellenség szeretete meghaladja a képességeinket, de ő éppen ezért lett emberré, hogy ne hagyjon így bennünket, hanem átalakítson, képessé téve minket a legnagyobb szeretetre, mint az övé és az Atyjáé. Ő nekünk adja ezt a szeretetet, amely által tudjuk szeretni azt is, aki nem szeret bennünket, vagy aki rosszat tesz nekünk.

Jézust hallgatva és befogadva leszünk irgalmasokká

Jézus akarja, hogy mindenki szívében Isten szeretete győzedelmeskedjen a gyűlölet és a harag felett. Ámde hogyan győzhetjük le emberi ösztöneinket és a megtorlás evilági törvényét? – kérdezte a pápa. Jézus adja a választ: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!”. Aki Jézust hallgatja és törekszik is megtenni a kérését, Isten fiává lesz. Felfedezi a gyengédség és a jóság lehetőségeit, ami mind tőle jön. Nincs nagyobb ennél a szeretetnél, ami az embert a legnagyobb méltósággal ruházza fel, ám a bosszú és a harag épp ellenkezőleg, eltorzítja az Isten képére teremtett ember szépségét – hangsúlyozta a pápa.

A megbocsátás hiteles példái a világnak hirdetik: a rosszat le lehet győzni a jóval

A sértésre szeretettel válaszoló felhívás parancsa az irgalmasság új kultúráját, a szeretet vértanúk képviselte forradalmát teremtette meg. Jézus maga kér bennünket, hogy bocsássunk meg, miként nekünk is megbocsátottak, egyébként ha nem tesszük, akkor nem követelhetjük magunk számára a bocsánatot. A megbocsátás hiteles példái a világnak azt hirdetik, hogy a rosszat le lehet győzni a jóval. Néha könnyebb azonban a rosszat felróni és emlékezetben tartani, amint azt az „igazságtalanság műgyűjtői” teszik. Beszéde végén Szűz Mária segítségét kérte a pápa, hogy Jézus szavai érintsék meg szívünket és alakítsa át olyanná, mely viszonzás nélkül teszi a jót.

Évközi hetedik hét vasárnap

Évközi hetedik hét vasárnap

Az első fecske

Február végén elégedettek lennénk a tavasz jövetelével is, ezért nem is a nyarat várom a következő mondás felidézésével: Egy fecske nem csinál nyarat. Olyankor szoktuk ezt mondani, amikor valaki kitalál valamilyen újdonságot, de környezete nem értékeli túlzottan nagyra az ötletet. Lehet, hogy évek múlva az egész világ ismerni fogja már a nagyszerű dolgot, de kezdetben még senki nem látja meg jelentőségét. Egy fecske nem csinál nyarat. Arra is utal a mondás, hogy egyetlen eseményből nem tudunk arra következtetni, hogy egy hosszútávú folyamat indult-e el, vagy valóban csak egyetlen marad a megtörtént eset.
Jó példa erre a világszerte ismert sebész és szülész orvos, Semmelweis Ignác története. Néhány évvel orvosi diplomájának megszerzése után gyakorlati megfigyelései alapján rájött arra, hogy az orvos bemosakodással, fertőtlenítéssel elkerülheti a gyermekágyi halálozást okozó fertőzések átvitelét. Megfigyelése, felfedezése mégsem hozott azonnali fordulatot, mert még nem ismerték a láthatatlan baktériumokat, orvoskollégái kezdetben nem hittek neki. Évtizedeknek kellett eltelnie, mire elterjedt Semmelweis megoldása, a gyakorlat bebizonyította az orvos igazát.
Nehéz helyzete van tehát az első fecskének, akár valaminek a felfedezéséről van szó, akár egy olyan újszerű nézetnek a társadalmi gondolkodásba való beültetéséről, amiről korábban még nem beszélt senki. Ilyesmi történhetett Jézussal is, aki a következőket mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Erről olvasunk a mai evangéliumban. Nem egyszerűen csak újszerű gondolatok ezek, hanem valóban újdonságok. A világ teremtésétől fogva még egyetlen embernek sem jutott ilyen eszébe. A korábbi időkben az emberi gondolkodás odáig jutott, hogy szeretni kell azokat, akik szeretnek minket, érdemes jót tenni azokkal, akik jóindulattal közelednek hozzánk. Az ellenséget pedig szabad gyűlölni, meg szabad ölni, el lehet pusztítani, különben ő pusztít el minket. Ne kegyelmezz ellenfelednek, mert fordított helyzetben ő sem kegyelmezne meg neked!
Ezt a gondolkodást újítja meg Jézus, amikor tanítványainak és követőinek az ajánlja, sőt parancsba adja, hogy szeressék még az ellenségeiket is! A krisztusi szeretet-parancsnak ez a legmagasabb foka. Konkrét példákat is mond, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan lehet ezt megvalósítani: „Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.” E kijelentéseket hallva alighanem egekbe szökött a hallgatóság vérnyomása, s biztos voltak olyanok, akik ezt dünnyögték magukban: „Még mit nem! Majd bolond leszek!” Még meg sem tudták emészteni a hallottakat, amikor jött a fordulat, Jézus kereszthalála. Ekkor kiderült, hogy az Úr nem csak szavaival hangoztatta ezt az újszerű „okosságot”, hanem valóban komolyan gondolta. A kereszten azokért imádkozott megbocsátásért a mennyei Atyához, akik neki a szenvedést okozták, és ő is megbocsátott azoknak, akik ellenségként tekintettek rá. Akik egyik kezébe már szeget vertek, azoknak odatartotta a másik kezét is. Az Egyház történetében hamarosan jöttek azok, akik komolyan vették szavát és követendőnek tartották életpéldáját, gondoljunk csak Szent István első vértanúra és később a vértanúk sorára egészen napjainkig.
Ellenségeink szeretete nem könnyű. De ha nem megérteni, hanem a gyakorlatban megvalósítani próbálom, akkor talán a harag, a bosszú és a gyűlölet zord hidege után Jézus az én életembe is hozhat egy kis nyarat vagy legalább a szeretet tavaszi enyhületét.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!