A hét új szent életrajza: VI. Pál, Romero érsek, rendalapítók, egy plébános, egy fiatal szent

Ferenc pápa október 14-én ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter téren hét boldog szentté avatása alkalmából. VI. Pál pápa, Oscar Romero el salvadori vértanú püspök, Francesco Spinelli, Vincenzo Romano, Maria Caterina Kasper, a Szent Terézről nevezett Nazaria Ignazia nővér és a fiatal Nunzio Sulprizio immár a szentek sorában járnak közben értünk. De kik voltak ők? Röviden ismertetjük életrajzukat.

Szent VI. Pál pápa

Giovanni Battista Montini a Brescia melletti Concesióban született 1897-ben. 1920-ban szentelték pappá. Rómában végezte tanulmányait, a Szentszék diplomáciai szolgálatában állt. 1937-ben helyettes államtitkárként a második világháború alatt az eltűntek felkutatásával és az üldözöttek megsegítésével foglalkozott. 1955-ben milánói érseknek nevezték ki. Egyházmegyéjében nagy figyelmet fordított a kirekesztettekre. 1958-ban XXIII. János pápa bíborossá kreálta. 1963. június 21-én választották pápává, a VI. Pál nevet vette föl. Folytatta és lezárta a II. vatikáni zsinatot. Az egyházat megnyitotta a modernitással való párbeszédre, és egységben tartotta a zsinat utáni válság idején. 7 enciklikát és számos apostoli buzdítást adott ki. Az evangélium hirdetésének szentelte életét, szenvedélyesen tanúskodott az Úr és az egyház iránti szeretetről. A pápák nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban hunyt el 1978. augusztus 6-án. Ferenc pápa 2014. október 19-én avatta boldoggá.

Szent Romero érsek

Oscar Arnulfo Romero Galdámez 1917-ben született El Salvadorban, Ciudad Barrios városban szerény körülmények közé. 12 évesen asztalos-tanoncként dolgozott. 1930-ban belépett a San Migueli kisszemináriumba. 1943-ban Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológiai licenciát. Miután pappá szentelték, visszatért hazájába és plébánosként nagy odaadással végezte lelkipásztori munkáját. Később kinevezték a San Salvadori szeminárium rektorává, ezt követően a püspöki konferencia titkára, majd a Közép-amerikai Püspöki Tanács főtitkára lett. 1970-ben San Salvador segédpüspökévé nevezték ki, ahol a szegények pártfogója volt. 1974-ben Santiago de Maria püspöke, majd három évvel később San Salvador érseke lett, mindezt a teljes társadalmi és politikai elnyomás idején. 1980. március 24-én gyilkolták meg, miközben szentmisét mutatott be a kórházi betegeknek. 2015-ben avatták boldoggá San Salvadorban.

Szent Spinelli rendalapító

Francesco Spinelli 1853-ban született Milánóban és 1875-ben szentelték pappá Bergamóban. Itt alapította meg Caterina Comensolival közösen a Legszentebb Oltáriszentséget Imádó Nővérek Intézetét. Hősies hittel, engedelmességgel és szívből jövő megbocsátással fogadta a számára adatott súlyos próbatételeket, amelyek miatt el kellett hagynia Bergamót. A cremonai papság soraiban találja meg helyét. Rivolta d’Addában viszi tovább a Legszentebb Oltáriszentséget Imádó Nővérek Intézetét, melynek célkitűzése az volt, hogy az Eucharisztia ünneplésének és imádásának leglángolóbb szeretetéből merítve tovább adja azt legszegényebb testvéreinknek. Ő maga is példával járt elöl, életét az Oltáriszentség és a testvérek előtt térdepelve töltötte, akikben szerette és feltétel nélküli szeretettel szolgálta Jézust. 1913. február 6-án halt meg Rivolta d’Addában. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1992. június 21-én a caravaggiói Mária-kegyhelyen.

Szent Vincenzo Romano plébános

Vincenzo Romano 1751-ben született a Nápoly közelében fekvő Torre del Grecóban. Itt élte le egész életét, megszentelődve a papi és plébánosi szolgálatban a Szent Kereszt plébánián. Bölcsen nevelte a fiatalokat, többüket a papi hivatás felé terelt. Buzgón evangelizálta a fölműves lakosságot, irgalmas segítője volt a szegényeknek és a betegeknek, nagy odaadással misézett és szolgáltatta ki a szentségeket, hirdette Isten szavát. 1794-ben a Vezúv pusztító kitörése folytán elpusztult a plébániai templom és a városka nagy része. Romano atya mindent megtett Torre Del Greco anyagi és lelki újjászületéséért. A helyreállított Szent Kereszt templom szebb lett, mint annak előtte, ő pedig a lakosság elismerésétől övezve, életszentség hírében tért vissza Teremtőjéhez 1831. december 20-án. VI. Pál pápa avatta boldoggá 1963-ban.

Szent Maria Katharina Kasper rendalapítónő

Katharina Kasper 1820-ban született a németországi Dernbachban fölműves családba. A szerzetesi életet választotta, és 1848-ban nyitotta meg első házát a falu szegényeinek. Az általa alapított rend szerzetesnői Jézus Krisztus szegény szolgálóleányainak nevezték magukat. 1859-ben kezdett hamar terjedni a rend Hollandiában, majd egy évre rá pápai dicséretet, 1870-ben pedig pápai jóváhagyást is nyert. 1868-ban a nővérek eljutottak az Egyesült Államokba: Chicagóban egy árvaházat és a Szent József kórházat bízták rájuk. Londonban segítették a német emigránsokat. Aztán eljutottak Indiába, Brazíliába és Mexikóba is, ahol óvodákat és iskolákat nyitottak. Katharina Kasper 1898. február 2-án hunyt el szívinfarktus következtében. VI. Pál pápa 1978. április 16-án avatta boldoggá, hithű és erőslelkű nőként jellemezve őt. Mindenféle eszköz és kultúra nélkül képes volt létrehozni egy óriási evangelizáló és társadalmi előmozdítást segítő szervezetet.

Jézusról nevezett Szent Teréz Nazaria Ignacia rendalapítónő

Nazaria Ignazia March Mesa Spanyolországban született 1889. január 10-én. Első áldozása előtti nap hallotta meg az Úr hívását: „Nazaria, kövess engem!”. Ő pedig így válaszolt: „Követni foglak, Uram, olyan közelről, amennyire csak egy teremtmény képes rá”. A kiváló képességekkel megáldott Nazaria társaival együtt megalapította a Rejtett Misszionárius Nővérek intézetét. 1906-ban családjával Mexikóba költözött, ahol belépett az Elhagyott Idősek Nővérei közé. Néhány évvel később Oruróban állapodott meg. Itt kapta a meghívást egy újabb misszionáriusi életre, melyet az evangelizálás, az egyház egysége és Krisztus Országának kiterjesztése táplált. 1925-ben megalapította az Egyház Keresztes Misszionárius Nővérei rendet. Buenos Airesben halt meg 1973. július 6-án. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1992. szeptember 27-én Rómában.

Szent Nunzio Sulprizio

Nunzio Sulprizio 1817-ben született az Appenninek között fekvő Pescosansonescóban. Korán árvaságra jutott és anyai nagyanyja nevelte. Tőle tanulta meg az imádság művészetét és a mély hitigazságokat. Kilenc éves volt, amikor nagymamája is meghalt, és újból magára maradt. Egyik anyai nagybátyja gondjaira bízták, aki mogorva és erőszakos természetű kovács volt. Műhelyében kíméletlenül dolgoztatta a fiút, akinek ekkor kezdődtek fizikai szenvedései is. Egyik lába súlyosan üszkösödni kezdett, ezért Nápolyba küldték a gyógyíthatatlanok kórházába. Egyik atyai nagybátyja Felice Wohinger tábornok figyelmébe ajánlotta, aki magához vette és apja helyett apjaként viselt rá gondot. 21 hónapig feküdt kórházban. A szenvedők között maga is szenvedve vigaszt és segítséget vitt mindenkinek. Gyógyíthatatlan betegséget állapítanak meg nála. Állapota súlyosbodik, ágyhoz kötve 19 éves korában éri a halál, 1836. május 5-én. Egész életét Istennek szentelte, az eucharisztia és a Szűzanya szeretete töltötte ki létezését. VI. Pál pápa 1963. december elsején avatta boldoggá a II. vatikáni zsinatra összegyűlt püspökök jelenlétében, mint a fiatal munkások és az ifjúság példaképét.

Évközi huszonnyolcadik hét hétfője

Évközi huszonnyolcadik hét hétfője

Lukács evangélista művében viszonylag későn kerül felszínre Jézus és a vallási vezetők közti ellentét, illetve a Jézus által feléjük elhangzó figyelmeztetés. Az Úr így kezdi szavait a mai evangéliumban: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék.” További szavaiból kiderül, hogy nem valamennyi kortársára, hanem csupán azokra a vallási vezetőkre gondol, akik olyan jelet kérnek, követelnek tőle, amivel istenségét bizonyítja. Ő azonban nem akar nekik ilyen jelet mutatni.
Miért tartja Jézus helytelennek az égi jel kérését és miért nem mutat ilyen jelet? A hívő embernek szüksége van arra, hogy megerősítéseket kapjon Istentől. Megerősítést a hitéhez. De a jel nem helyettesítheti a hitet. Aki hitetlen, az nem fog jelet kapni. Nem önmagában a jel kérése a rossz, hanem ha valaki hitetlenül kéri azt. Az soha nem bizonyítékok alapján hisz, mert a hit Istenre hagyatkozás.
Jézus azonban mégis fog jelet adni, mégpedig feltámadásának jelét. Ezzel kapcsolatban idézi fel Jónás próféta személyét, aki három napig tartózkodott a hal gyomrában, majd a hal partra vetette. Így élte át a halált és az újjászületést. Jézus szintén három napig lesz eltemetve, majd pedig feltámad a halálból. Feltámadásával igazolja végérvényesen, hogy valóban az Isten Fia.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

Ferenc pápa: Szűz Mária segítsen követnünk az új szentek példáját!

Október 14-én a Szentatya különleges körülmények között imádkozta el a vasárnaponként szokásos Mária-imát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel: a délelőtti mise végén, melynek keretében szentté avatta VI. Pál pápát, Óscar Romero érseket és további öt boldogot.

Kedves testvéreim!

Mielőtt befejeznénk a szentmisét, szeretnélek köszönteni benneteket, és szeretnék köszönetet mondani mindannyiatoknak.

Köszönetet mondok bíboros testvéreimnek, valamint a világ minden tájáról nagy számban érkezett püspöknek és papnak.

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a sok országból érkezett hivatalos küldöttségeket, akik azért jöttek, hogy leróják tiszteletüket az új szentek előtt, akik hozzájárultak nemzetük lelki és társadalmi fejlődéséhez. Külön is köszöntöm Őfelsége Zsófia [spanyol] királynét, az Olasz Köztársaság elnökét, valamint Chile, El Salvador és Panama elnökét.

Mély hálával köszönöm meg Őkegyelme Rowan Williamsnek és a canterburyi érsekség küldöttségének, hogy itt vannak velünk.

Nagy szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, kedves zarándokok, és nagy szeretettel köszöntöm azokat is, akik rádión vagy televízión keresztül követnek bennünket. Külön is köszöntöm a VI. Pál pápának végtelenül hálás ACLI népes csoportját.

Most pedig forduljunk imánkkal Szűz Máriához, az Úr első és tökéletes tanítványához, hogy segítsen követnünk az új szentek példáját!

[Elimádkozzák az Angelust.]

Ferenc pápa a szentté avatáson: Tegyünk mindent kockára Jézus követéséért!

Október 14-én több tízezer hívő gyűlt össze a Szent Péter téren, hogy részt vegyen a szentmisén, melynek keretében Ferenc pápa hét új szentet emelt oltárra. A Szentatya homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.

A második olvasmányban azt hallottuk, hogy „Isten szava eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb” (Zsid 4,12). Pontosan így van: Isten szava nem csak igazságok összessége vagy épületes lelki elbeszélés, nem, hanem eleven Szó, amely megérinti és átformálja az életet. Jézus maga az, személyesen, ő Istennek az élő Szava, mely szíveinkhez szól.

Az evangélium kiemelten meghív az Úrral való találkozásra, annak a „valakinek” a példáján keresztül, aki „odasietett hozzá” (ld. Mk 10,17). Azonosulhatunk ezzel az emberre, akinek a nevét nem árulja el a szöveg, mintha csak azt sugallná, hogy bármelyikünket megjelenítheti. Azt kérdezi Jézustól, hogy „nyerhetné el az örök életet” (v. 17). Az örökös, teljes életet kéri: ki ne vágyna erre? De figyeljük meg: úgy kéri, mint elnyerhető örökséget, egy a saját erejével elérhető, meghódítható jót. És valóban: hogy elnyerje ezt a jót, már gyermekkorától betartotta a parancsokat, és hogy elérje a célját, kész továbbiakat is betartani. Ezért kérdezi: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem?”.

Jézus válasza meghökkenti őt. Az Úr rászegezi a tekintetét és megszereti őt (vö. v. 21). Jézus távlatot vált: az ellenszolgáltatás elnyerése érdekében betartott parancsoktól az ingyenes és teljes szeretet felé fordul. Ez a valaki a kereslet és kínálat nyelvén beszélt, Jézus ezzel szemben egy szeretet-történetet ajánl fel neki. Azt kéri tőle, hogy jusson el a törvénytisztelettől önmaga odaajándékozásáig, az önmagáért cselekvéstől a vele való együttlétig. Egy „húsba vágó” életet kínál fel neki: „Menj, add el, amid van, oszd szét a szegényeknek […] aztán gyere és kövess engem!” (v. 21). Jézus neked is ezt mondja: „Gyere, kövess engem!”. Gyere: ne maradj egy helyben állva, mert ahhoz, hogy Jézussal légy, nem elég, hogy nem teszel rosszat. Kövess engem: ne csak akkor haladj Jézus nyomában, amikor ahhoz van kedved, hanem keresd őt minden nap; ne elégedj meg a törvények megtartásával, azzal, hogy adsz egy kis alamizsnát és elmondasz néhány imát: találd meg benne az Istent, aki örökre szeret téged, találd meg benne az életed értelmét, az erőt, hogy elajándékozd magad!

Jézus még ezt is mondja: „Add el, amid van és oszd szét a szegényeknek”. Az Úr nem fogalmaz meg a szegénységre és a gazdagságra vonatkozó elméleteket, hanem közvetlenül az életről beszél. Azt kéri tőled, hogy hagyd hátra azt, ami elnehezíti a szívedet, szabadulj meg a javaidtól, hogy helyet teremts neki, az egyetlen Jónak. Nem követhetjük igazán Jézust, ha a dolgok ballasztja terhel minket. Mivel ha a szívet javak népesítik be, akkor nincs ott hely az Úr számára, aki végül maga is csak egy lesz a sok dolog közül. Ezért veszélyes a gazdagság, és – Jézus szava szerint – még azt is nehézzé teszi, hogy üdvözüljünk. Ennek nem az az oka, hogy Isten szigorú, nem! A mi térfelünkön van a hiba: a túl sok birtoklás, a túl sokat akarás megfojtja a szívet, és képtelenné tesz minket a szeretetre. Ezért emlékeztet Szent Pál, hogy „minden bajnak gyökere a kapzsiság” (1Tim 6,10). Látjuk is ezt: ahol a pénz kerül a középpontba, nincs hely Isten számára, és nincs hely az ember számára sem.

Jézus radikális. Ő mindent odaad és mindent kér: teljes szeretetet ad, és osztatlan szívet kér. Ma is nekünk adja önmagát mint élő Kenyeret; hát mi morzsákkal viszonoznánk ezt neki? Ő a szolgánk lett, egészen addig, hogy keresztre ment értünk – mi nem válaszolhatunk erre néhány törvény puszta megtartásával. Ő felajánlja nekünk az örök életet – mi nem adhatunk cserébe egy kis hulladék időt. Jézus nem elégszik meg valamiféle „százalékos szeretettel”: nem szerethetjük őt húsz, ötven vagy hatvan százalékig. Mindent, vagy semmit.

A szentmisén részt vett és koncelebrált Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, – a fiatalokról szóló püspöki szinóduson részt vevő – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke, valamint Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

Kedves testvéreim, a szívünk olyan, mint egy mágneses tű: vonzza a szeretet, de csakis egy irányba tud mutatni. Ezért választania kell: vagy Istent szereti, vagy a világ gazdagságát szereti (vö. Mt 6,24); vagy azért él, hogy szeressen, vagy önmagáért él (vö. Mk 8,35). Kérdezzük meg magunktól: melyik oldalon állunk? Kérdezzük meg magunktól: meddig jutottunk el az Istennel közös szeretet-történetünkben? Megelégszünk néhány parancsolattal, vagy szerelmesként követjük Jézust, valóban készen arra, hogy bármit elhagyjunk érte? Jézus felteszi ezt a kérdést mindannyiunknak, és összességünknek is, mint a zarándok Egyháznak: olyan Egyház vagyunk, amely csupán szép parancsokat prédikál, vagy olyan Menyasszony-egyház, aki vőlegényéért nekiiramodik a szeretetben? Tömören: elég nekünk Jézus, vagy a világi dolgok biztonságát keressük? Kérjük-e a kegyelmet, hogy el tudjunk hagyni az Úr szeretetéért: elhagyjuk a vagyont, a szerepekre és hatalomra vonatkozó nosztalgiát, az evangélium hirdetésére többé már nem alkalmas struktúrákat, a küldetést fékező súlyokat, a köteleket, melyek a világhoz láncolnak minket. Ha nem teszünk egy ugrást előrefelé a szeretetben, akkor életünk és Egyházunk megbetegszik az „önközpontú tetszelgéstől” (Evangelii gaudium, nr. 95): némi mulandó élvezetben keresi az örömöt, terméketlen csacsogások börtönébe zárul, belesüpped egy lendület nélküli keresztény élet monotóniájába, ahol a nárcizmus fedi el annak szomorúságát, hogy beteljesületlenek maradunk.

Így történt ez azzal a valakivel is, aki – az evangélium szavai szerint – „elszomorodott, és leverten távozott” (v. 22). Lehorgonyzott a parancsolatok és a hatalmas vagyon mellett, nem adta oda a szívét. Bár találkozott Jézussal, s elnyerte az ő szerető tekintetét, mégis szomorúan távozott. A szomorúság a beteljesületlen szeretet bizonyítéka. A langyos szív jele. Azonban egy a javaktól megszabadult szív, mely szabadon szereti az Urat, mindig örömöt sugároz – azt az örömöt sugározza, amire oly nagy a szükség napjainkban. Szent VI. Pál pápa írta: „Kortársainknak épp szorongásaik szívében van szükségük arra, hogy megismerjék az örömöt, hallják annak énekét” (Gaudete in Domino, nr. I). Jézus arra hív meg ma minket, hogy térjünk vissza az öröm forrásaihoz, vagyis a vele való találkozáshoz, ahhoz a bátor döntéshez, hogy mindent kockára teszünk az ő követéséért, annak megízleléséhez, hogy az ő életének a befogadásáért hátrahagyunk valamit. A szentek ezen az úton jártak.

VI. Pál a Magyar Kurír gondozásában megjelent írásait ajánljuk: Eucharisztia – Ajándék, jelenlét, titok; Mysterium fidei  kezdetű enciklika; Marialis cultus  kezdetű apostoli buzdítás, melyet Kovács Zoltán mariológus látott el magyarázattal és Rino Fisichella: Találkoztam VI. Pállal – A pápa életszentsége a tanúságok tükrében című kötet.

Ezt tette VI. Pál, az apostol mintájára, akinek felvette a nevét. Hozzá hasonlóan ő is feláldozta az életét Krisztus evangéliumáért, újabb és újabb határokat lépve át, tanúságot téve róla az igehirdetésben és a párbeszédben. Egy kifelé forduló Egyház prófétája lett, amely a messzibe tekint, és gondot visel a szegényekre. VI. Pál a fáradságok és meg nem értések közepette is szenvedélyes tanúságot tette a beteljesült Jézus-követés szépségéről és öröméről. Ma is int minket, a zsinattal együtt, melynek bölcs kormányosa volt, hogy éljük meg közös hivatásunkat: az életszentségre szóló egyetemes meghívást. Nem a félmértékre, hanem az életszentségre vagyunk meghívva. Csodálatos, hogy vele és a többi mai szenttel együtt itt áll előttünk Romero érsek is, aki hátrahagyta a világ biztonságát, még a saját sértetlenségét is, hogy az evangéliumnak megfelelően odaadja az életét. Közel volt a szegényekhez és népéhez, szíve mágnesesen vonzódott Jézushoz és a testvéreihez. Ugyanezt mondhatjuk Francesco Spinelliről, Vincenzo Romanóról, Maria Katharina Kasperről, a Jézusról nevezett Szent Terézről nevezett Nazaria Ignaziáról és Nunzio Sulprizióról. Mindezen szentek, még ha eltérő szövegkörnyezetekben is, életük révén fordították le a mai isteni Szót, minden langyosságtól, számolgatástól mentesen, a kockáztatás és a hátrahagyás lángolásával. Az Úr segítsen minket, hogy követni tudjuk a példájukat!

Több mint hatvanezer hívő vett részt a szentmisén; ötezer zarándok érkezett Salvadorból. Ferenc pápa a szertartáson viselte Óscar Romero véráztatta övét, amely akkor volt a San Salvador-i érseken, amikor 1980-ban egy kórházban bemutatott misén lelőtték őt. A Szentatya a szentmisén használta VI. Pál pápa botját, kelyhét, valamint ünnepi palliumát is. (Forrás: MTI)

Évközi huszonnyolcadik hét vasárnapja

Évközi huszonnyolcadik hét vasárnapja

Tedd szabaddá a szívedet!

Az evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy egy ember odalép Jézushoz. Ez a történet egy valódi találkozást mutat be. Márk evangélista nem árul el semmit az illető személyéről, mintha egyáltalán nem volna lényeges, hogy ki lehetett ő, hiszen végül minden jószándéka ellenére sem csatlakozott Jézushoz, nem lett az ő tanítványa. Az evangélista csak ennyit ír: „odasietett hozzá valaki.” A sietség azonban sokat elárul az illető jelleméről és szándékáról, hát még az a cselekedete, hogy Jézushoz érve azonnal „térdre borult előtte”, és így adta elő kérését. Valamilyen titokzatos erő sürgeti ezt az embert, szeretne valami számára nagyon lényegeset megtudni, s hisz abban, hogy sürgető kérdésére Jézus igaz választ tud adni.
Odasietett tehát Jézushoz valaki, egy ember, aki egy közülünk, s aki ismeri Isten ígéretét, az üdvösséget. Most azt szeretné megtudni, hogy mit kell tenni az üdvösség elnyerése érdekében. Az élet, az emberi létezés értelmére rákérdező nagy sóhajként fakad ki belőle: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Kérdése után a rövid párbeszédből kiderül, hogy ez az ember ismeri és megtartja Isten törvényeit, jónak, az örök életre vezetőnek tartja a parancsokat, ugyanakkor érzi azt is, hogy valami ennél többet kellene tennie, különben nem sietett volna kérésével Jézushoz. Bátran és magabiztosan kimondja magáról, hogy a törvényeket megtartotta és megtartja. Ennek alapján mondhatjuk: jónak látja önmagát, törvénytisztelőnek tartja önmagát, Istennek tetszőnek minősíti saját életét. És ne gondoljuk, hogy ez nagyképűség a részéről, hiszen ismeri az alázatot, amelynek jele, hogy kérését térden állva adja elő. És magunk elé képzelve a találkozást abban is biztosak lehetünk, hogy a Jézussal való beszélgetés közben is térdelve marad, talán csak a legvégén, a számára teljesíthetetlennek, vállalhatatlannak tűnő kérés elhangzását követően áll fel és távozik leverten, szomorúan.
Ő jónak látja önmagát, de milyennek látja őt Jézus? Biztos, hogy Jézus is meglátja benne a jót, meglátja nemes szándékát, meglátja igyekezetét és buzgóságát, észreveszi végső sorsáért való aggodalmát és felelősségérzetét, ugyanakkor megsejti gyenge pontját is, a vagyonhoz, az anyagi javak által nyújtott biztonsághoz és kényelemhez való ragaszkodását. Mit ér az Istennek való odaadás, ha csak annyit adok neki, ami a mindenkinek szóló parancsban szerepel? Mennyit ér az embertárs felé irányuló szeretet, ha csak annyit adok, amit kötelezőnek érzek? Mit ér a jószándék, ha csupán az előírások teljesítéséig jutok vele és nem tovább?
E kérdésekre, ugyanúgy mint az emberi élet nagy kérdéseire Jézus ad hiteles választ. Ő tanít minket a helyes élet útjára. Az ő törvényei határozzák meg azt, hogy a cselekedetek jók vagy rosszak, üdvösségünket szolgálják-e vagy kárhozatunkat fogják eredményezni. Ő nyilatkoztatja ki számunkra a mennyei Atya akaratát és meghívását a vele való boldog életre.Az élet és örök élet nagy kérdéseivel fordulj bátran Jézushoz! Ha minden felesleges dolognak helye van a szívedben, mindennek, ami nem az örökléthez, hanem ehhez a világhoz köt, akkor nem vagy még szabad ember. Tedd szabaddá a szívedet, teljesen szabaddá és akkor be tudod fogadni az üdvösséget!
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során számtalan dolog elterelheti, eltérítheti figyelmünket a legfontosabbról, végső célunkról, az üdvösségről. Újra és újra vissza kell térnünk Isten hívásához, aki elültette szívünkben az örök élet vágyát. Vissza kell térnünk az első szeretethez, hogy megerősödve újra továbbinduljunk! Fáradság, küzdelem nélkül nem lesz eredmény, nem jutunk sokra, nem tudjuk teljesíteni tőled kapott hivatásunkat. Segíts, hogy mindent megtegyek, amit üdvösségem érdekében kérsz tőlem!