A hét új szent életrajza: VI. Pál, Romero érsek, rendalapítók, egy plébános, egy fiatal szent

Ferenc pápa október 14-én ünnepélyes szentmisét mutatott be a Szent Péter téren hét boldog szentté avatása alkalmából. VI. Pál pápa, Oscar Romero el salvadori vértanú püspök, Francesco Spinelli, Vincenzo Romano, Maria Caterina Kasper, a Szent Terézről nevezett Nazaria Ignazia nővér és a fiatal Nunzio Sulprizio immár a szentek sorában járnak közben értünk. De kik voltak ők? Röviden ismertetjük életrajzukat.

Szent VI. Pál pápa

Giovanni Battista Montini a Brescia melletti Concesióban született 1897-ben. 1920-ban szentelték pappá. Rómában végezte tanulmányait, a Szentszék diplomáciai szolgálatában állt. 1937-ben helyettes államtitkárként a második világháború alatt az eltűntek felkutatásával és az üldözöttek megsegítésével foglalkozott. 1955-ben milánói érseknek nevezték ki. Egyházmegyéjében nagy figyelmet fordított a kirekesztettekre. 1958-ban XXIII. János pápa bíborossá kreálta. 1963. június 21-én választották pápává, a VI. Pál nevet vette föl. Folytatta és lezárta a II. vatikáni zsinatot. Az egyházat megnyitotta a modernitással való párbeszédre, és egységben tartotta a zsinat utáni válság idején. 7 enciklikát és számos apostoli buzdítást adott ki. Az evangélium hirdetésének szentelte életét, szenvedélyesen tanúskodott az Úr és az egyház iránti szeretetről. A pápák nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban hunyt el 1978. augusztus 6-án. Ferenc pápa 2014. október 19-én avatta boldoggá.

Szent Romero érsek

Oscar Arnulfo Romero Galdámez 1917-ben született El Salvadorban, Ciudad Barrios városban szerény körülmények közé. 12 évesen asztalos-tanoncként dolgozott. 1930-ban belépett a San Migueli kisszemináriumba. 1943-ban Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológiai licenciát. Miután pappá szentelték, visszatért hazájába és plébánosként nagy odaadással végezte lelkipásztori munkáját. Később kinevezték a San Salvadori szeminárium rektorává, ezt követően a püspöki konferencia titkára, majd a Közép-amerikai Püspöki Tanács főtitkára lett. 1970-ben San Salvador segédpüspökévé nevezték ki, ahol a szegények pártfogója volt. 1974-ben Santiago de Maria püspöke, majd három évvel később San Salvador érseke lett, mindezt a teljes társadalmi és politikai elnyomás idején. 1980. március 24-én gyilkolták meg, miközben szentmisét mutatott be a kórházi betegeknek. 2015-ben avatták boldoggá San Salvadorban.

Szent Spinelli rendalapító

Francesco Spinelli 1853-ban született Milánóban és 1875-ben szentelték pappá Bergamóban. Itt alapította meg Caterina Comensolival közösen a Legszentebb Oltáriszentséget Imádó Nővérek Intézetét. Hősies hittel, engedelmességgel és szívből jövő megbocsátással fogadta a számára adatott súlyos próbatételeket, amelyek miatt el kellett hagynia Bergamót. A cremonai papság soraiban találja meg helyét. Rivolta d’Addában viszi tovább a Legszentebb Oltáriszentséget Imádó Nővérek Intézetét, melynek célkitűzése az volt, hogy az Eucharisztia ünneplésének és imádásának leglángolóbb szeretetéből merítve tovább adja azt legszegényebb testvéreinknek. Ő maga is példával járt elöl, életét az Oltáriszentség és a testvérek előtt térdepelve töltötte, akikben szerette és feltétel nélküli szeretettel szolgálta Jézust. 1913. február 6-án halt meg Rivolta d’Addában. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1992. június 21-én a caravaggiói Mária-kegyhelyen.

Szent Vincenzo Romano plébános

Vincenzo Romano 1751-ben született a Nápoly közelében fekvő Torre del Grecóban. Itt élte le egész életét, megszentelődve a papi és plébánosi szolgálatban a Szent Kereszt plébánián. Bölcsen nevelte a fiatalokat, többüket a papi hivatás felé terelt. Buzgón evangelizálta a fölműves lakosságot, irgalmas segítője volt a szegényeknek és a betegeknek, nagy odaadással misézett és szolgáltatta ki a szentségeket, hirdette Isten szavát. 1794-ben a Vezúv pusztító kitörése folytán elpusztult a plébániai templom és a városka nagy része. Romano atya mindent megtett Torre Del Greco anyagi és lelki újjászületéséért. A helyreállított Szent Kereszt templom szebb lett, mint annak előtte, ő pedig a lakosság elismerésétől övezve, életszentség hírében tért vissza Teremtőjéhez 1831. december 20-án. VI. Pál pápa avatta boldoggá 1963-ban.

Szent Maria Katharina Kasper rendalapítónő

Katharina Kasper 1820-ban született a németországi Dernbachban fölműves családba. A szerzetesi életet választotta, és 1848-ban nyitotta meg első házát a falu szegényeinek. Az általa alapított rend szerzetesnői Jézus Krisztus szegény szolgálóleányainak nevezték magukat. 1859-ben kezdett hamar terjedni a rend Hollandiában, majd egy évre rá pápai dicséretet, 1870-ben pedig pápai jóváhagyást is nyert. 1868-ban a nővérek eljutottak az Egyesült Államokba: Chicagóban egy árvaházat és a Szent József kórházat bízták rájuk. Londonban segítették a német emigránsokat. Aztán eljutottak Indiába, Brazíliába és Mexikóba is, ahol óvodákat és iskolákat nyitottak. Katharina Kasper 1898. február 2-án hunyt el szívinfarktus következtében. VI. Pál pápa 1978. április 16-án avatta boldoggá, hithű és erőslelkű nőként jellemezve őt. Mindenféle eszköz és kultúra nélkül képes volt létrehozni egy óriási evangelizáló és társadalmi előmozdítást segítő szervezetet.

Jézusról nevezett Szent Teréz Nazaria Ignacia rendalapítónő

Nazaria Ignazia March Mesa Spanyolországban született 1889. január 10-én. Első áldozása előtti nap hallotta meg az Úr hívását: „Nazaria, kövess engem!”. Ő pedig így válaszolt: „Követni foglak, Uram, olyan közelről, amennyire csak egy teremtmény képes rá”. A kiváló képességekkel megáldott Nazaria társaival együtt megalapította a Rejtett Misszionárius Nővérek intézetét. 1906-ban családjával Mexikóba költözött, ahol belépett az Elhagyott Idősek Nővérei közé. Néhány évvel később Oruróban állapodott meg. Itt kapta a meghívást egy újabb misszionáriusi életre, melyet az evangelizálás, az egyház egysége és Krisztus Országának kiterjesztése táplált. 1925-ben megalapította az Egyház Keresztes Misszionárius Nővérei rendet. Buenos Airesben halt meg 1973. július 6-án. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1992. szeptember 27-én Rómában.

Szent Nunzio Sulprizio

Nunzio Sulprizio 1817-ben született az Appenninek között fekvő Pescosansonescóban. Korán árvaságra jutott és anyai nagyanyja nevelte. Tőle tanulta meg az imádság művészetét és a mély hitigazságokat. Kilenc éves volt, amikor nagymamája is meghalt, és újból magára maradt. Egyik anyai nagybátyja gondjaira bízták, aki mogorva és erőszakos természetű kovács volt. Műhelyében kíméletlenül dolgoztatta a fiút, akinek ekkor kezdődtek fizikai szenvedései is. Egyik lába súlyosan üszkösödni kezdett, ezért Nápolyba küldték a gyógyíthatatlanok kórházába. Egyik atyai nagybátyja Felice Wohinger tábornok figyelmébe ajánlotta, aki magához vette és apja helyett apjaként viselt rá gondot. 21 hónapig feküdt kórházban. A szenvedők között maga is szenvedve vigaszt és segítséget vitt mindenkinek. Gyógyíthatatlan betegséget állapítanak meg nála. Állapota súlyosbodik, ágyhoz kötve 19 éves korában éri a halál, 1836. május 5-én. Egész életét Istennek szentelte, az eucharisztia és a Szűzanya szeretete töltötte ki létezését. VI. Pál pápa 1963. december elsején avatta boldoggá a II. vatikáni zsinatra összegyűlt püspökök jelenlétében, mint a fiatal munkások és az ifjúság példaképét.