Évközi huszonnyolcadik hét csütörtök
A mai
napon a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei szentírási könyv
szerzőjét, Szent Lukácsot ünnepeljük. Művének ajánlásában Lukács arra
hivatkozik, hogy igyekezett mindennek gondosan utánajárni és ismeretei az
isteni ige szemtanúitól és szolgáitól származnak (vö. Lk 1,1-4). Ez a gondosság
és pontosság mindvégig tetten érhető írásában, még akkor is, ha hellén-görög
származása miatt nem mindig járatos a galileai és júdeai földrajzi viszonyokban
és zsidó szokásokban. A mű lendületes és mély lelkiséget sugárzó. Lukács nem
történeti értékű dokumentumot ír és nem kívülállóként beszéli el a Jézus körüli
eseményeket, hanem maga is hívő ember, akit mélyen megérintett Krisztus
személye és a keresztény tanítás és ezt igyekszik továbbadni másoknak, hogy ők
is rátaláljanak a Krisztusban való hitre. Jézus tanító útját és tetteit úgy
mutatja be az olvasónak, nekünk, mint aki egész földi életével és minden
cselekedetével a mennyei Atya üdvözítő tervét valósítja meg, beleértve
szenvedését, halálát és feltámadását is. Az evangéliumban Jézus mindvégig
Jeruzsálem felé tart, az olvasó az apostolokkal és a tanítványokkal vele tart,
így vezet minket Lukács a Golgotához, a keresztre feszítés helyéhez, hogy
higgyünk a megváltásban és az üres sírhoz, hogy higgyünk a feltámadásban.
A kérdés csak az, hogy tovább tudunk-e innen lépni, mint Lukács is tette evangéliumának megírásával, azaz akarunk-e mi is az örömhír hirdetőivé válni?
© Horváth István Sándor
A kérdés csak az, hogy tovább tudunk-e innen lépni, mint Lukács is tette evangéliumának megírásával, azaz akarunk-e mi is az örömhír hirdetőivé válni?
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése